Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-03-18 / 11. szám
£____________________________________________AMERIKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD 7 . Thursday, Mareh 18^1965 •• A Fehér Okmány nem bizonyít semmit A vietnami beavatkozás sikertelenségével szemben kormányunk a beavatkozó, imperialista háború kiterjesztése mellett döntött. A Pentagonban arra számitanak ,hogy a szocialista országok minden lehetőséget kimerítenek a háború továbbfejlődésének megakadályozására és ezért kormányunk azt a veszélyes játékot űzi, hogy egyre nagyobb agresszióval fenyegetőzik. Az ilyen hazárdjáték óriási kockázattal jár és beláthatatlan következményei lehetnek. Hogy megadja az agresszió indokolásának látszatát, a külügyminisztérium kibocsátotta az un. Fehér Okmányt (White Paper), amelyben számos adattal igyekszik bizonyítani, hogy a délvietnami népi Felszabadító Hadsereg fegyvereit Észak-Viet- namból csempészik be és az észak-vietnami kormány katonákat küld a Vietcong hadseregébe, Az okmány “D” függeléke a kinai, a szovjet és az észak-vietnami gyártmányú fegyverek, muníció és egyéb hadi kellékek lajstromát tartalmazza, amelyeket a Vietcong gerilláktól fogtak el az 1962 júniustól 1964 januárig terjedő időszakban, amit aztán benyújtottak a Nemzetközi Ellenőrző Bizottsághoz. Az Ellenőrző Bizottságot 1954-ben, a genfi megegyezés alkalmával állították fel, amellyel az indokinai háború befejeződött. Honnan jönnek a fegyverek? A Pentagon sajtóirodájának egyéb adataiból kitűnik, hogy 1962-től ’64-ig a saigoni-amerikai haderők 15,100 különböző fegyvert fogtak el a gerilláktól és 27,400 fegyverük került a gerillák kezébe. Egyszóval, a három év alatt alig több mint 15 ezer fegyvert fogtak el a gerilláktól és a Fehér Okmányban említett 18 hónap alatt mindössze 179 olyan fegyvert kerítettek kézre, amely a szocialista országokban készült. Ha Hanoiból valóban olyan sok muníciót szállítanának, mint ahogyan a U.S. állítja, ugyanakkor ezekből sokkal többet kellett volna elfogni az ellenségtől. A Pentagon adatai szerint másfél évenként összesen kb. 7,500 fegyvert fogtunk el. Ha ezek között csak 179 készült a szocialista országokban, az mindössze 2 és fél százalék. Hol készült akkor a többi? A felelet egyszerű: az Egyesült Államokban. A saját katonai szakértőink az utóbbi időkben 80 százalékra becsülték a gerilláknak azon fegyvereit, amelyeket tőlünk fogtak el. A fenti adatok szerint alábecsülték ennek az arányát. Még az a kisszámú elfogott fegyver sem bizonyítja feltétlenül, hogy ezeket a Hanoi-i kormány szolgáltatta, amivel előjogot teremtünk magunknak, hogy bombázhassuk őket. Használt fegyvereket mindenütt lehet vásárolni. Példának okáért a Pentagontól nem messzire, Alexandria, Va.-ban van az Interarmco nevű fegyverkereskedelmi vállalat. Itt több kinai fegyver kapható, mint ameny- nyit 18 hónap alatt elfogtunk a vietnami harctereken. Ebben a boltban árusítják azokat a szovjet és cseh gyártmányú fegyvereket, amelyeket a szuezi kampány idején az izraeli hadsereg nagy mennyiségben elfogott. Itt kaphatók azok a kinai fegyverek is, amelyeket a mieink fogtak el a koreai háborúban, az amerikai gyártmányú katonai árufelesleg mellett (military surplus). Ezek néha egész váratlan helyeken bukkannak fel. Az algériai háborúról 1960-ban megjelent egy könyv Milánóban. Ebben olyan fényképek vannak, amelyeken egyes algériai felkelők U.S. Marine Corps egyenruhát hordanak, azonkívül azt is mutatják, hogy az algériai szabadságharcosok amerikai 80 mm-es mozsárágyukat és 50 kaliberes gépfegyvereket használnak. Ezeket a fényképeket Franciaország könnyen felhasználhatta volna annak bizonyítására, hogy Amerika segíti az algériai népi felkelőket. Újabb ürügyeket keresnek A külügyminisztérium Fehér Okmánya szenzációs felfedezésképpen említette meg, hogy feb. 17-én elsüllyesztettek egy municiós hajót, amely a Vietcongnak szállított hadi felszerelést. Még a N.Y. Times is megsokallta ezt a szenzációhajhászást, amikor epés vezércikkében megjegyezte, hogy a háború kiterjesztésének indokolására “elsüllyesztettek a dél-vietnami kis öbölben egy 100 tonnás teherhajót, amely kommunista gyártmányú köny- nyüfegyvereket és muníciót szállított. Az ilyen nagyságú hajó alig nagyobb a (kinai un. “junk” tipusu) keleti vitorlás hajónál. A II. világháborúban használt Liberty vagy Victory hajók 7,150 tonnától 7,650 tonnáig terjedő kapacitásúak voltak.” Eddig Washingtonban mindig arról beszéltek, hogy az un. Ho Chi Minh útvonalon szállítják a muníciót Észak-Vietnamból a déli Vietcongnak, de miután ez az érvelés nem nagyon meggyőző, most a tengeren való hadiszállítás vádját kezdi a Pentagon felmelegiteni. A Fehér Okmánynak azon szakasza is, amely a nagyszámú, északról beszűrődő katonaságról szóló adatokat tartalmazza, a meggyőző bizonyítékoknak teljes hiányában szenved. Még azokban a felsorolt esetekben is, amelyekben személyleirásokat közölnek, a legtöbb esetben az “északról beszökött” egyének délvietnami lakosok, akik az ország kettéosztása idején északra kerültek. A Fehér Okmány úgy igyekszik feltüntetni a Vietcong csapatokat, mintha azok “külföldről” behatolt idegen csapatok volnának, holott a külföldieket kizárólago san az amerikai katonaság képviseli. Az okmány gondosan elhallgatja mindazokat a bizonyítékokat, amelyek napnál világosabban megmutatják a háború népi szabadságharc jellegét. Mit hallgatnak el? A Fehér Okmány azt is gondosan elhallgatja, hogy az 1954-es genfi egyezmény szerint két évvel Hugh Campbell kanadai repülő ezredes a Nemzetközi Ellenőrző Bizottság kötelékében teljesített szolgálatot Vietnamban. Nézete szerint az amerikaiak sajátmaguk legnagyobb ellenségei. Campbell beszámolója, amelyet alább némileg rövidítve közlünk, a Maclean's cimü kanadai képes folyóirat január 23-i számában jelent meg. A dzsungel igazi harcosai Már három éve folytat az Egyesült Államok Vietnamban totális háborút. Az amerikai főparancsnokság minden évben megismétli, hogy Saigonban a helyzet igen komoly, de nem reménytelen, és hogy a háborút meg lehet nyerni. Két évet töltöttem Vietnamban s ezen idő alatt sokszor hallottam efféle biztató kijelentéseket. Én azonban, a három nemzet megbizottaiból álló Nemzetközi Ellenőrző Bizottság tagjaként, abban a helyzetben voltam, hogy a háborút a front mindkét oldaláról tanulmányozhattam. Megállapítottam, hogy az amerikaiak nem tudják, mit beszélnek. A háborút nem fogják megnyerni, mert az amerikaiak sokat beszélnek ugyan valami újfajta gerillataktika kidolgozásáról és alkalmazásáról, gyakorlatilag azonban régimódi harcot folytatnak egy láthatatlan ellenség ellen. Hogy mennyire láthatatlan a kommunista Vietcong, azt például a következő esetben tapasztaltam. Az ellenőrző bizottság tagjaival Észak-Viet- nam dzsungeljében haladtam, amikor minden látható ok nélkül megálljt kiáltott az autónk előtt haladó dzsipből a kommunista katonatiszt. Abban a pillanatban katonák sorfala jelent meg az ut mindkét oldalán, és nevetve köszöntöttek bennünket a gyalogsági frontharcosok. Ezek a katonák lesben vártak ránk. Hátukon és sisakjukon a dzsungel növényzetének levelei voltak, s ezért a dzsungelben láthatatlanok. Még a legtapasztaltabb három tisztünk sem vette észre őket. A kommunista csapatok gyakorlatoztak, és álcázásukat rajtunk próbálták ki. Álcázottságuk tökéletes volt, de nemcsak ez, hanem gyors mozgásuk is csodálatot keltett bennünk. Hátukon vittek mindent, amire szükségük volt. Nem volt szükségük utakra, motoros jármüvekre, helikopterekre vagy tábori konyhára. A dzsungel igazi harcosai voltak, akik hirtelen felbukkannak és eltűnnek, Ezek a gerillaharcosok fárasztották ki a francia csapatokat a végsőkig, hogy aztán Dien Bien Phu- nál végső, megsemmisítő csapást mérjenek rájuk. Az amerikai hadügyminisztérium és a vezérkar elhatározta, hogy nem fogja megismételni a franciák tévedéseit. Három éve már annak, hogy öntik a segítséget, napi másfél millió dollár költséggel Dél-Vietnamba. Szünet nélkül küldenek katonát, fegyvert, lőszert, stb. A Pentagon 1962-ben még csak 300 amerikai katonai tanácsadó volt Dél-Vietnamban, s akkor még értek el sikereket a kommunista Vietcong ellen. Az amerikai tanácsadókat kicsiny csoportokra darabolva kivezényelték Dél-Vietnam különböző részeire. Alaposan kiképzett, keménykötésü fiuk voltak, és csodálattal néztek fel rájuk a dél-vietnamiak. Megállapította a Pentagon, hogy 20,000 amerikai katonai tanácsadó hússzor gyorsabban fogja megnyerni a háborút, mint háromszáz. Megkezdkésőbb általános választásnak kellett volna bekövetkeznie, amely egyesítette volna az országot és amelyet az akkori Diem-kormány nem hajtott végre, mert nem akart utat engedni a nép akaratának. Ez az úgynevezett “demokrácia”, amelyet mi amerikaiak most ott védelmezünk és amelyért fiaink a vérüket hullatják. Diem 1956-ban már teljes diktatúrát alapított meg és még a falu-tanácsok választásait is eltörölte. Egy évvel később összeromboltatta az egyetlen ellenzéki párt lapjának nyomdáját, mert az kritizálni merte a kormányt. Ezek és a parasztság elnyomására hozott számtalan intézkedés adta meg az inditóokát a későbbi felkeléseknek; nem kellett ott sem északi, sem külföldi agitáció. Észak-Vietnam kormánya már évek óta panaszt emel a Felülvizsgáló Bizottsághoz a dél-vietnami kormány által ellene elkövetett határsértések és átrepülések miatt és az amerikai katonaság kirendelése ellen. A genfi egyezmény megkötése után úgy Észak-Vietnam, mint Kina a békés egymás mellett élés politikáját folytatta, mialatt az Egyesült Államok Dél-Vietnamban elősegítette a katonai diktatúra felállítását és területén katonai hadibázist létesített. A vietnami háborúnak ezen történelmi hátteréről a Fehér Okmány persze mélyen hallgat. ték az amerikaiak rohamos bevetését (genfi egyezmény semmibevételével), özönlöttek Saigonba az amerikai katonák asszonyai és gyermekei is. Ezek részére gyorsan felépítették a szupermarketokat, működésbe hozták a Coca-Cola-automatákat, felépítették a tiszti kaszinókat, jöttek a fényes amerikai személyautók, jöttek az életbiztosítási ügynökök, tanárok, tanítók és a propaganda emberei. A háború számukra megszűnt gerillaháborunak lenni. Parancsnoki irodákból, kényelmes székekben ülve akarták a háborút megnyerni. A dzsungelban harcoló katonákkal alig volt kapcsolatuk. Az amerikai védnökök és a dél-vietnamiak között azóta még szélesebb a szakadék. A harci mozgékonyságot illetően a Pentagon a gerillák felfogásától eltérő nézeten van. Az amerikai hadvezetőség jármüvekre rakja a katonáit és helikopterekről veti őket a dzsungelbe. Ostoba eljárás ez egy dzsungelháboruban. A Vietcong katonái parasztoknak öltözve figyelik a helikopterek ostoba támadásait, és lelövik vagy csapdába vezetik azokat. Mások tévedései A hibákat nemcsak a katonai személyek követik el. Se szeri, se száma a nem katonai jellegű amerikai jövevényeknek. Mindenféle ügynökség benne van a háborúban. Nyüzsögnek Saigonban a CIA- féle kémszolgálat rejtélyesen járó-kelő ügynökei, Titokzatos tevékenységet fejt ki az American Information Agency is. Ezek sokszor egymás munkáját keresztezik. Általában nem szereznek megbecsülést az Egyesült Államoknak. Az amerikai katonák asszonyai unatkoznak Saigonban, és lépten-nyomon sértegetik a bennszülötteket, akiket alacsonyabb rendüeknek neveznek. Az amerikai katonák családjai vígan költekezhetnek, mert bőkezűen fizeti részükre az amerikai kormány a családi pótlékot. Villákban laknak, a tisztek feleségeinek autóit sofőr vezeti. Amikor a vietnamiak látják az undorító amerikai viselkedést, akkor ösztönösen a Vietcongofc pártolják. Az Amerika-barátok helyett a kommunisták mellé állnak. Volt idő, amikor még gyászolták az elesett amerikaiakat. Ma már 300 amerikai halottja van a vietnami háborúnak, de a bennszülöttek nem gyászolják őket többé, hiszen semmit sem jelent 300 amerikai halott 160 ezer dél-vietnami halotthoz képest. Volt idő, amikor azt hitte a dél-vietnami, hogy kormánya — jó vagy rossz —■ meg fog szabadulni a külföldi befolyástól, a haza pedig a külföldiek uralmától. Ma azonban már minden vietnami tudja, hogy a kormány, tekintet nélkül összetételére, az amerikaiak bábja, a Pentagon eszköze. Amikor a nagy amerikai autók elsuhannak mellette a saigoni utcákon, amikor az amerikai költséges ebédet rendel a vendéglőben, amire a vietnaminak pénze nincs, s amikor látja, hogy az amerikaiak a város legszebb lakásait sajátították ki, akkor megérti, hogy ő, a bennszülött másodrangu személy a saját hazájában. Ha az elmondottak után valaki azt hiszi, hogy e beszámolóm az amerikaiak ellen érzett gyűlöletemből fakad, higgye el, hogy nem igy van. A kommunisták kétségtelenül a győzelem utján vannak, s előbb vagy utóbb megnyerik a háborút. Amikor ez megtörténik, teljes és végleges lesz a nyugatiak összeomlása Délkelet-Azsiában. EGY KANADAI REPÜLŐTISZT AZ AMERIKAIAK VIETNAMI HARCÁRÓL
