Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-03-18 / 11. szám
Thursday, March 18, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Nem akarunk háborút! Gyarmaty Kató beszéde a New Yorkban tartott Nemzetközi Női Nap ünnepélyen. Amikor ünnepelni jöttünk össze és én vagyok hivatott arra, hogy beszéljek, ném fogok arról beszélni, hogy ez a nap hogyan keletkezett, hiszen ezt elmondottam már számtalanszor és mindenki tudja, hogy ez az ünnep, mint minden egyes munkásünnep, küzdelmeken keresztül született. Minthogy a küzdelmek nem szűntek még meg, az ünnepnek megvan a mély jelentősége. Sokkal fontosabb, hogy a béke jegyében ünnepeljünk. Béke! Hány, de hány ünnepségen adtunk kifejezést békevágyunknak a háború évei alatt és a háború befejezése óta — most már 20 év óta! Vártuk a háború végét, sok anya remegve várta haza a fiát, fiatal asszonyok a férjüket, kisgyermekek az apjukat. Sok család asztala mellett maradt egy szék üresen örökre és sok millióra tehető azoknak a száma, akik sohasem tértek vissza a családjuk körébe, hiszen a Szovjetunió egymagában 20 millió embert veszitett. Levertük a fasizmus fegyveres erejét, de magát a fasizmust elfelejteni nem fogjuk és nem is szabad elfelednünk. Hatmillió legyilkolt zsidó és nem zsidó vére száradt a kezükhöz, azonkivül, hogy a borzalmas háborút is ők szakasztották a világra. Flammarion Kamill francia csillagász egy cikkében a háborúról, amit ő “az emberiség legnagyobb ostobaságáénak nevezett, nagyon szemléltető képet adott azokról a háborúkról, amelyek az ő idejéig lefolytak... 3000 évre 1200 millió háborús halottat számolt össze, századonként átlag 40 milliót. Ha ennek az 1200 milliónak csontvázait egymásra raknánk — irja Flammarion — a Holdig érnének, megkerülhetné és még négyszeres magasságban 500,700 mérföldnyire fölébe emelkedne ez a halom. Ha Calais-nál a La Manche-csatornába raknák le, meg lehetne a régen vágyott hid Anglia és Franciaország között. Ha a koponyákat felfűznék, hatszor érné át a Föld felületét. És ebben nincsen benne az első világháború, amelynek 14 millió halottja volt és a második világháború, amelyben a hadműveletek, a fasiszta koncentrációs táborok, járványok és légi támadások áldozatainak számát kb. 50 millióra számítják. Ez 1914—1945-ig, 31 év alatt 64 milliót tesz ki. Nem tudom csontok összerakásával illusztrálni az 50 milliót, de talán a legjobb lenne, ha ennek elképzeléséhez a következő képet használnánk: Magyarországnak, kedves szülőhazánknak kb. 10 millió lakosa van. Ha ennek a kis országnak lakosai ötször teljesen kihalnának, az kitenné az 50 milliót. A második világháború alatt bemutatkozott a tudománynak a gyilkolás szolgálatába állított legújabb vívmánya, az atombomba, amely Japán Hirosima és Nagaszaki városaira ontotta borzalmait. Ennek kb. 1 millió halottja volt, ha ugyan lehet a teljesen megsemmisült embereket halottaknak nevezni (és még manapság is halnak el azokból, akiket csak a fénybesugárzás vagy a hulladék ért). Ezeknek csontjait nemcsak Flammarion, de még az egekben sem igen tudták összerakni. És a Japánban ledobott bombák az elsők, a kezdetlegesek voltak. Azóta a Szovjetunió, Anglia, Franciaország is az atomhatalmak sorába lépett, legújabban már Kínának van atombombáia. Az atombombából hidrogénbomba lett, mindig nagyobb, hogy nagyobb pusztítást végezhessen, aztán kisebbek készültek, hogy könnyebben legyenek szállíthatók. Majd a különböző szállító repülőgépek, hajók, tengeralattjárók építése csupán azért, hogy a nukleáris fegyverekkel ne is egyszer, de többszörösen képesek legyünk az egész világot kiirtani. Atombombák próbarobbantásai szennyezték a levegőt és azt sohasem tudjuk meg, hogy ennek hány torzszülött és rákos áldozata lesz. A több mint egy évvel ezelőtt megszületett atomcsend- egyezmény, amely csak a földalatti robbantásokat engedélyezi, egy kis megkönnyebbülést hozott életünkbe, bár ez még nem biztosíték arra, hogy nukleáris háború nem állhat elő, mert a próbarobbantások bár a légkörben tilosak, tovább folynak a föld mélyében. A világháború befejezése óta is vannak háborúk, állandóan. Sajnos, a mi fogadott hazánk, az Egyesült Államok, valamilyen módon mindig részese ezeknek a háborúknak fegyverekkel, pénzbeli segítséggel, repülőgépekkel és csodálatosképpen, ennek az országnak minden demokratikus tradíciója ellenére, sohasem a népi küzdelmek kapják a segítséget. Bennünket leginkább a Dél-Vietnamban folyó események és ebből kifolyólag az Észak-Vietnam- ban történt bombázások érintenek most a legközelebbről. Ha valaha volt kuszáltabb esemény, mint ami Vietnamban végbemegy, akkor én arról nem tudok és azt hiszem önök sem emlékeznek ilyenre. Legalább két éve keresem, ha nem régebb idő óta, hogy miért és milyen címen vannak Dél-Vietnamban “katonai tanácsadók”, amerikai helikopterek, majd rendes amerikai csapatok és bombázók, de elfogadható feleletet nem találtam idáig sem. Keresem, hogy miért kell amerikaiaknak hazájuktól 5 ezer mérföldnyire meghalni a “hazáért”. Miért kell vietnaminak vietnamit megölni, amikor minden azt bizonyítja, hogy a vietnami katona egyáltalán nem haragszik az úgynevezett Vietcongra? Bár az előző kérdésekre rengeteg magyarázatot kaptunk az újságoktól, a rádiók és televíziók hírmagyarázóitól, majd magyarázgatta az elhunyt Kennedy elnök, Johnson elnök, Rusk külügyminiszter, McNamara védelmi miniszter, Taylor generális, Cabot Lodge és még sokan a “szavahihető” emberek közül, de a kérdés éppen olyan tisztázatlan maradt, mint bármikor az ő magyarázatuk előtt. Azt is elmondották ezek az urak számtalanszor a hiszékeny amerikaiaknak (már amelyik az), hogy a háború megnyerésére minden remény megvan. Ezt akkor mondották, amikor jól tudták, hogy Dél-Vietnam háromnegyed része a felszabadító sereg, a Vietcong kezében van. Azt mondottam az előbb, hogy a vietnami katonák nem ellenségei a Vietcongnak; ezt nemcsak én, hanem minden újságolvasó tudhatja. A nép már az első időben segítségére volt, azért a kormány amerikai segítséggel felégette a falvakat, a népet úgynevezett “hamlettokba” szorították, amelyeket körül is kerítettek. Ez nem bizonyult jónak és azóta is a felszabadítók a néptől kapnak híradást és a nép az, amely mindenben segítségére van a felszabadítóknak. Ha a kormánynak sikerül katonákat összetoborozni, rövid idő alatt meg• 1234561 »SU lull 12131415161718.1920212242233456789097 • IA SZÁMOK BESZÉLNEK f írja: Eörsi Béla s • 12345678901011121314151617181920212242233456789097« A változó Anglia n. Anglia lakossága kb. 50 millió. Minthogy a háború alatt és utána is hiányok mutatkoztak úgy az élelemben, mint másban, a lakosság egy része az Egyesült Államokba és a domíniumokba vándorolt. Nem találva elegendő megfelelő elhelyezkedési lehetőséget, tudósainak majdnem fele elhagyta az országot. A háború hat éve alatt a lakosság alig fejlődött, sőt legyöngült; ezzel magyarázható, hogy a konzervatív párti uralomtól meg akart szabadulni. Churchill nagy népszerűsége ellenére a Labor Párt került uralomra 1945-ben, mely hat évi kormányzása alatt a Welfare State (félszocialista állam) elvét valósította meg az országban, ami a bölcsőtől a sírig tartó társadalmi védelmet nyújt az ország lakosságának. Anglia szociális és politikai életében ez forradalmat jelentett, ami az 1955—61. években az egyének gazdasági helyzetének javulását eredményezte. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Anglia gazdasági fejlődése elérte Japán, Nyugat-Németor- szág, vagy Franciaország dinamikus fellendülését, sőt még észak Olaszország is nagyobb haladást mutatott, hanem Anglia népének gazdasági és szociális előretöréséről van szó. Disraeli szerint Angliában csak igen kevés ember élt jól; az ipari városokban a nagy tömegek rossz lakásokban laktak, szűkösen táplálkoztak és a világhatalmu Angliában a második világháború előtt több nyomornegyed volt, mint az Egyesült Államokban. Az angol kapitalisták a 30-as években lezárták a szénbányákat és tőkéjüket a magasabb profit reményében tengerentúlra vitték. Nehezen érthető tehát, hogy 1939-ben a szenvedő tömeg mégis hajlandó volt a rettenetes bombázásokat elviselni és a Szuezi-csatorna és más nagyhatalmi birtokok védelmében életét áldozni. 5 szöknek vagy valamilyen címen otthagyják a katonaságot. Ha harcra kerül a sor, szétszaladnak, eldobják a fegyvereket és igy nyer felfegyverzést a Vietcong. Hát lehet azt mondani, hogy ez a nép akarja a testvérharcot? De ha a nép nem akarja, miért akarja Washington? Megint ott vagyunk, ahol az imént: MIÉRT? És itt van egy másik miért? Miért bombázzák Észak-Vietnamot? Tavaly nyáron, amikor az első bombázás volt, állítólag megtorlás volt Észak-Viet- namnak amerikai hajók elleni támadására, amit elég nehéz volt elhinni. Januárban azért bombáztuk Észak-Vietnamot, hogy a Vietcongnak adott segítségért adjunk megtorlást. Néhány nappal ezelőtt pedig azért, mert ha Észak-Vietnam nem fogja segíteni a Vietcongot, semmi sem fog útjában állni annak, hogy tárgyalásokkal oldják meg a vietnami kérdést. Lehet ennél mellébeszélőbb, ostobább, gonoszabb magyarázatot adni egy minden erkölcsi mértéket nélkülöző cselekedetre? Nem vall ez a háború kiterjesztésére? Észak-Vietnam szocialista ország, a Népi Kina és a Szovjetunió tett is olyan kijelentést, hogy nem hagyják szocialista testvéreiket segítség nélkül. Mi lesz, ha odakerül a sor: Ha háború, hát legyen háború? De mi nem akarunk háborút. Nem akarhatunk. A Hitler háborúkért, a koncentrációs táborok borzalmaiért az egész német népet tesszük felelőssé. És helyesen. Amig Hitler a német népet emelte a világuralom ormára, amig a háborúkból és elpusztított zsidók rabolt vagyonából jólétet nyújtott nekik, nem törődtek azzal, hogy a jólét miből származott, a lelkiismeretük nem háborgatta őket. Az amerikai nép, köztük természetesen mi is, felelősek vagyunk azért, hogy Washington a mi nevünkben, a mi pénzünkön és a mi bőrünkre mint visz bele bennünket egy világháborúba, melynek áldozatai csontját soha senkisem fogja tudni összeszámlálni és amely után talán a megsemmisültek boldogabbak lesznek, mint a megmaradót- tak. Ma, amikor Nemzetközi Nőnapot ünnepelünk, odakiáltjuk Washingtonnak és mindazoknak, akik háborút akarnak, hogy mi békét akarunk! Élni akarunk és azt akarjuk, hogy a gyermekeink és unokáink is éljenek, a világ összes anyáival, azoknak gyermekeivel és unokáival együtt. Nem az angol uralkodó osztály tagjai az igazi, hazafiak, akik majdnem eladták az országot Hitlernek, hanem az egyszerű angol polgár, aki minden királyimádata és nagyhatalmi beképzeltsége mellett is hősiesen megállta a helyét. Éppen ez a nagy tömeg él ma jobban, mint az 1930-as években, de semmi esetre sem az uralkodó osztály jóvoltából. Az angol uralkodó osztály és a királyság feudális uralma nemcsak a ruházatban, viselkedésben mutatkozik meg, hanem a földbe befektetett tőke ipari és kereskedelmi tőkévé való átváltoztatása ellenére, szociális és gazdasági életében is. Az angol arisztokrácia és a vele összenőtt (esetleg ősz- szeházasodott) nagytőkés osztály még nyelvben ú elüt az angol köznéptől. Különleges kiejtésüket az erre fenntartott és igen költséges iskolákban sajátítják el még gyermekkorban. (Ezeket az iskolákat félrevezetés céljából “public school”-oknak nevezik.) Aki nem ilyen iskolák egyikében nevelkedett, az kivülmarad az uralkodó osztályon és soha sem diplomáciai, sem magas állami állásba nem juthat. Jellemző az angol életre, hogy pl. Churchill temetését a nép csak kívülről szemlélhette és a ceremónia részvevői színpadias öltözetben lévő, járni alig tudó öregurak voltak. A BBC (angol televízió) a temetésen megjelenő királyok és hercegek arcát közvetítette, de az amerikai képviselőt, a legfelsőbb bíróság elnökét elfelejtette bemutatni; volt elnökünket, Eisenhowert, aki a szövetséges haderők parancsnoka volt a második világháborúban, csak egy pillanatra láthattuk. Az angol királynő fizetése évente egymillió négyszázezer dollár, ezenkívül el kell tartani az egész rokonságot is, akik külön fizetést kapnak. Az angol királynő férje ma gazdag ember, több részvénytársaság igazgatósági tagja, a királynő apja pedig kitünően értett az ingatlanspekulációhoz, állítólag sok newyorki bérháznak volt a tulajdonosa. Eltartásukért egy elszegényekedett ország népé nek kell dolgozni. Meg kell jegyezni, hogy a gazdag Egyesült Államok elnöke csak százezer dolláros fizetést húz. +***********+***+***+*++*•**+***++♦****♦!( ELLENTMONDÁS. EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ!
