Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-31 / 53. szám
9 E. H. Neuwald: ÍGY IRTOK TI... Vagy: nem tudja a balkéz, hogy mit csinál a másik Ezt a cikket szokástól eltérően, a végén kezdem, hogy azután az elejével folytassam és a közepén fejezzem be. És a vége-kezdet úgy szól, hogy mi, külső munkatársak, tulajdonképpen szerencsés emberek vagyunk. Remélem, hogy amire ezt az írást a közepével befejezem, ebbeli véleményemet a kollégáim megosztják velem. Szerencsések vagyunk, mert az Írásaink sorsa valóban irigylésre méltó. Amikor megírunk valamit, akármit, mi az, amivel útjára bocsátjuk? Elsősorban az a kívánságunk és reményünk, hogy amit irtunk és nyomtatásban megjelenik, azt el is olvassák. Kétségtelen, hogy ennek a lapnak az olvasói, ha nem is mindent, de a külső munkatársak írásait elolvassák. Bizonyíték erre, hogy ilyen Írásokról véleményt mondanak. Vannak, akik elismerőleg nyilatkoznak a külső munkatársak munkájáról, vannak, akik megkritizálják ezeket az írásokat. így, vagy amúgy, a fontos az, hogy bírálatot mondanak és ezzel bizonyítják, hogy nem írunk hiába: elolvassák, amit irtunk. Ha teljesül az első kívánságunk és elolvassák a cikkeinket, akkor a következő óhajunk, hogy akik elolvassák értelmes, gondolkozó emberek legyenek. Nem szeretnénk, egyikünk se szeretne, olyan olvasótábornak Írni, amelynek tagjai mindent lenyelnek, mindent elfogadnak, kritikai képesség híján tudomásul vesznek mindent, ami nyomtatásban megjelenik, csak azért, mert megjelent. Ha valaki közülünk kétli, hogy e lapnak az olvasói értelmes, gondolkodó emberek; ha azt hiszi, hogy ezek az olvasók mindent elfogadnak és lenyelnek, ami nyomtatásban megjelenik, az illető nézze át a régi lapszámokat és számolja össze, hány kifogásoló, bíráló, helyeslő vagy elitélő levél jelent meg a lap legfontosabb rovatában, amely úgy kezdődik, hogy “Tisztelt Szerkesztőség...” Ez a magyarázat elegendő indoklása annak, amit állítottam és állítok: Mi, külső munkatársak, szerencsések vagyunk, mert az Írásainkat értelmes, gondolkodó emberek olvassák, nem pedig olyanok akik kritika nélkül mindent lenyelnek. Most, hogy leírtam az elején, amit a cikk végére kellett volna hagynom, folytatom az elejével, hogy tulajdonképpen mi az, ami ezt a gondolat- futtatást kiváltotta. A Los Angelesben megjelenő Californiai Magyarság szélső-jobboldali hetilapról lesz ismét szó, amelynek december 11-iki számába “Interjú az Egyesült Államok budapesti volt ügyvivőjével” címen irt bizonyos Metzger Nándor. A cikk úgy kezdődik, mint ahogyan a Horthy-korszak nyomorúságos, émelygős éveiben kezdte volna a Horthy tisztviselő, aki a fasiszta újság szerkesztőségében ma is annak érzi magát. így kezdődik: “Hétfőn délután félnégy órakor bekopogtattam a Tower Road Beverly Hills-i előkelő rezidencián. Maga a házigazda, Mr. Turner Blair Shelton követségi tanácsos nyitott ajtót. A dinamikus, fiatal US diplomata barátságosan invitált BETHLEHEM, Pa. — Itt küldöm lapom megújítását és rendelésemet két naptárra. Kérem küldjék el az- alábbi címekre. Az idei naptár nagyon jó és azt hiszem, hogy az óhazai rokonok szeretettel fogják olvasni. Bartek J. c-ks CHICAGO, Hl. — Itt küldöm a naptár árát egy kis külön segítséggel, sajnos többet nem tudok küldeni, mert feleségem a kórházban volt hosszú ideig. Az első alkalommal annak ellenére, hogy Blue Cross és Blue Shield biztosításunk van, 900 dolláron felül fizettem ki, s hogy mennyi lesz a második számla, azt könnyen el lehet képzelni. Ha manapság egy munkáscsaládnak van egy csekély megtakarított pénze, csaknem minden esetben elszedik tőle az orvosok és a kórházak; ez a nyuzás mondhatom, hogy egyenlő a közönséges utonállás- sal. De én feltétlenül hiszem, hogy lesz még itt is változás és még a gazdag Amerikában is bejön majd az ingyenes gyógykezelés, ami oly sok szegény országban már évek óta megvan. P. H. LOS ANGELES, Cal. — Megkaptuk mi is a naptárt. Szép tiszta nyomása a gyönyörű papíron még azok részére is olvashatóvá teszi, akik nem látnak valami jól. Köszönjük, hogy a beküldött kis Írást elhelyezték benne, máris kaptunk dicséretet érte. Kérjük, hogy a naptárból küldjenek egyet-egyet a fogadóba és egy perc múlva már is szemben ültünk a bőrfotöjökben egy pohár vermut mellett.” A fogadóban és a bőrfotöjökben elhelyezkedett volt Horthy-tisztviselő azután felteszi az első kérdést. Úgy teszi fel, mint ahogyan a vermut hatása alatt akármelyik másik Horthy-vigéc tenné, minden tőle telhető maliciával, gyűlölettel és ízléstelenséggel. Szóról-szóra idézzük: “Az első kérdésem ez volt: Tanácsos ur, mit csinál a magyar nemzet a kommunista kutyaszorítóban?” A házigazda, Mr. Turner Blair Shelton követségi tanácsos, aki nem volt Horthy-vigéc, aki nem is májbeteg Judás-magyar és akinek lénye nem ma- licia, gyűlölet és Ízléstelenség, normálisan válaszolt. így: “Büszke magas kultúrájára és arra, hogy ezeréves bástyája a keleti kapuban az európai civilizációnak.” A Horthy-vigéc következő kérdése megint Ízléstelen, célzatos és maliciára provokáló: “Milyen a magyar városok és falvak népének lelkisége? Fásult? Reménytvesztett?” A házigazda, a mindennapi, normális amerikai nem esik bele a kelepcébe, nem veszi át a lesipus- kás hangot, hanem normálisan, gyülöletmentesen válaszol: “Ellenkezőleg! De erre talán egy nagyon népszerű pesti hasonlat válaszol a legjellemzőbben: ha egy magyar ember lép egy forgóajtóba valaki után, ő előbb lép ki abból, mint az a másik ember...” így folytatódik az interjú, ami nem is interjú, mert a kérdező munkatársnak fogalma sincs arról, hogy egy interjút hogyan kell becsületesen levezetni ... “A Beverly dombok mögött most leáldozott a nap, a szobában megnyúltak az árnyak, a házigazda feltöltötte a poharakat.. írja a vermutot szemmel tartó Metzger és fogcsikorgatva közli, amit Mr. Shelton elmondani hajlandó. Például azt, hogy szülőföldünkön “a helyzet megjavult.” Azután, hogy “megkönnyítették a külföldi utazást.” És tovább: “A körutakon száguldanak a nyugatnémet és Skoda-gyártmányu gépkocsik, sőt, nem tudom honnan, de feltűntek az amerikai Chevrolet kocsik is.” A dinamikus, fiatal U.S. diplomata már nem ad alkalmat a “magyar” vendég epés kérdéseire, hanem igy folytatja: “A legbámulatosabb azonban a magyar kultua következő három címre, a költségeket mellékelve küldjük. Folytassák sikeres és jó munkájukat az uj esztendőben. Ruhigék A KIADÓHIVATAL ROVATA Olvasóink előtt nem ismeretlen Mautner Bandi neve. Ez a kedves barátunk, lapunk hűséges olvasója és támogatója január 15-én lesz egy éve, hogy örökre itt hagyott bennünket, nagy űrt hagyva maga után. Mint társadalmi munkás, nagyon sokat tett lapunk érdekében, mondhatjuk, hogy amig egészsége le nem romlott, nem volt olyan hét. hogy kétszer-háromszor fel ne jött volna kiadóhivatalunkba és önkéntes munkájával ne segítette volna lapunkat. Mautner Bandi halála előtt sem feledkezett meg lapjáról és azokról a szivéhez nőtt szervezetekről, amelyek a haladás ügyét szolgálják. Végrendeletének végrehajtóiul Rosner Sándort és Roth Ernőt jelölte meg, akik a törvény által előirt végrehajtói díjazást teljes egészében a Magyar Szó fenntartására és olyan szervezeteknek adták át, amelyeket Mautner Bandi életében támogatott. PAUL’S SHELL SERVICE :! GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS !; 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan j; ; Telefon: WA 8-9806 — SZŐKE PAL, tulajdonom g 1 I ra magas nívója. A művészi teljesítmények első- ranguak. Az Operaház, a színházak, hangverseny termek, a kabarék és természetesen a kávéházak is telistele vannak közönséggel, mert a magyar népben buzog a tartalom, stilus és az életkedv. És él az istenhit... A templomok tömve vannak. János pápa requimjén akkora volt a hivősereg, hogy nem lehetett bejutni a Bazilikába...” Ezt mondja a normális amerikai, igy jelent meg abban a fasiszta újságban, amely évek óta azt dadogja, hogy Magyarországon elnyomják a vallást, nincs kultúra és a magyar nép koplal. Persze Mindszenty is szóba került, mert ez is fúrta a volt Horthy-vigéc oldalát. így került szóba: “Arra a kérdésemre, hogy mi történik Mindszenty bíboros hercegprímással, Mr. Shelton azt válaszolta, hogy az tisztára a budapesti kormány és a Vatikán ügykörébe tartozik, arra Washingtonnak nincsen ingerenciája.” Magyarul ez azt jelenti, hogy Washington, azaz az amerikai kormánykörök mossák a kezüket és szívesen vennék, ha a budapesti képviselet légköre végre megtisztulna Péhm József erőszakos jelenlététől, akire már jóformán senkinek nincsen “ingerenciája.” Node ezzel még nem fejeztem be a mondanivalómat, mint ahogyan ez a fasiszta kiadvány sem nyugodott bele, hogy Shelton az interjuoló munkatárs minden provokációja és célzása ellenére sem volt hajlandó Magyarország és a magyar rendszer gyalázásába beleugorni. Pedig az egész hamis interjú célja ez volt, csak rosszul sikerült. És mert rosszul sikerült, ugyanennek a lapszámnak a második oldalán a másik munkatárs, bizonyos Orbán Ferenc, igyekszik nagy buzgalommal belerúgni abba a földbe, amelyen bölcsője ringott és abba a népbe, amelynek része soha nem volt. Teszi ezt abból az alkalomból, hogy a “Margitsziget” társaság valami jótékonycélu hangversenyén “240 hely üresen maradt” és pedig ilymó- don: “így ültünk széjjeldobálva az üresen maradt •zéksorokban az elmúlt vasárnap délután s az örökszép melódiák szárnyán gondolataink elröpültek messzire, a Duna Tisza közére, a nyomorúság és a szenvedés földjére.” Tessék kérem, nemes és nemzetes Californiai Magyarság olvasó közönség, ezt tessék lenyelni a gondolkodás és az értelem teljes kizárásával. Orbán Ferenc, aki széjjeldobálva ül, a lap második oldalán elröpül “a Duna Tisza közére, a nyomorúság és a szenvedés földjére,” mert ennél a lapnál csak a szerkesztés a-b-c-jével hadilábon álló kiadó van, akinek a balkeze nem tudja, hogy mit csinál a másik balkéz és igy nem tudhatja, hogy lapja első oldalán “az Operaház, a színházak, hangversenytermek, a kabarék és természetesen a kávéházak is telistele vannak közönséggel,” mert Magyarországon most is “nyomorog és szenved” a nép és “a helyzet megjavult” és a nyugatnémet és Skoda gyártmányú autók mellett “feltűntek az amerikai Chevrolet-kocsik...” Az írásom végéhez jutottam. Lássuk be, hogy igazán sajnálatra méltóak olyan sajtókulik, akik — okkal vagy anélkül — annyira lenézik lapjuk olvasótáborát, hogy még magyarázatra sem méltatják, miért cáfolják meg az első oldalon, amit a második oldalon hazudnak. Nem veszik a fáradságot, hogy az úgynevezett “interjúból” legalább kihagyják a maliciózus kérdéseket, amelyekkel a saját kicsinységüket, és szülőföldjük elleni oktalan gyűlöletüket árulják el. Ezt a csekély, fáradságot sem veszik maguknak, mert annyi eszük sincs, mint egy hat éves riporternek és annyi szégyenérzetük sincs, mint egy 60 éves orrszarvúnak. Kell, hogy minden gondolkodó embert mélyen elszomorítson az a körülmény, hogy egy ilyen fasiszta újság semmibe veheti, lenézheti az olvasóit, anélkül, hogy egyetlen egy akadna köztük, aki visz- szautasitsa ezt az arcátlanságot és megkövetelné, hogy az újság kiadója és munkatársai őt — legalább egyet a sok közül — gondolkodásra képes emberként kezeljék, ahelyett, hogy állandó hazugságokkal próbálják etetni őt. Szomorú, hogy nem akad egy sem! Kedves kollégáim, külső munkatársak: ezek után osztoztok-e véleményben, hogy mi itt a Magyar Szó körül, igazán szerencsés emberek vagyunk?! ELLENTMONDÁS, EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐI Naptárunkról Thursday, December 31, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD
