Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-31 / 53. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 31, 1964 .-%j. eDDeu a rovatDan knejtett nezetek nem szüksegszeruen azonosak a szerkesztoseg álláspontjával. Barangolás Budapest utcáin Már hetek óta rovom Budapest utcáit és néha még mindig azon kapom magam, hogy New Yorkkal tévesztem össze. No nem kell kétségbe esnetek, hogy talán valamiféle idegbaj előrehaladott állapotáról van szó, és a skizofrénia korai tünetei jutnak ebben kifejezésre. Emiatt, remélem, még nem szükséges a most már Pesten is annyira divatba jött pszichoanalitikushoz fordulnom. Egyszerűen csak annyiról van, szó, hogy az élet Magyarországon is hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt 8 év folyamán és számos téren hasonlóságot mutat a világ leghatalmasabb metropoliszával. . . így például a társasházak elismerésre méltó gyorsasággal felépített épülettömbjeibe, az amerikai Cooperative House-ok. az u.n. Co-op-ok szabályzatához hasonló feltételek mellett költöznek be a lakók. Itt is le kell fizetni egy bizonyos összeget a kibérelt szobák számának megfelelően és a lakás árának hátralékát 15 vagy 20 év alatt fizetik ki a lakók. Ezek ugyanis öröklakások, amelyek a bérlő birtokába kerülnek. Berendezésük teljesen modern, központi fűtéssel, falba süllyesztett szekrényekkel, állandó melegviz szolgáltatással. De a házak külső frontjai is lényeges változáson mentek keresztül az elmúlt évek folyamán. Különösen a földszinti részük. Az üzletek száma jelentősen megnövekedett. Ezek között is főleg az u.n. maszek (magán szektor) kézben lévők szaporodtak el. Hasonlóan sok kisipari üzem jött létre magán- tulajdonban. Ez utóbbival kapcsolatban érdekes hangjátékot hallottam a Magyar Rádióban. Két ember beszélget. Az egyik panaszkodik, hogy már hetek óta üldözi a balszerencse, mert valahányszor meg akar vásárolni egy festményt, valaki megveszi előle. Ez a valaki egy orvostáskát viselő nő, nyilvánvalóan orvosnő. Ezt a feltevését csak megerősiti az, hogy az illető hölgy ilyen könnyedén vásárolja a drágábbnál drágább festményeket, mig neki hosszú idő szükséges ahhoz, hogy egyetlen kép árát megtakarítsa. Csak magánprakszissal rendelkező orvosnő engedhet meg ilyet manapság. Itt a beszélő hirtelen félbeszakítja panaszáradatát és hirtelen felkiált: “Nézd csak, épp ott megy a másik oldalon!” A másik nyugodtan megjegyzi: “Ismerem. Egy maszek kárpitos felesége.” Az üzletek ízlésesen elrendezett kirakatai zsúfolásig telve árukkal. Az önkiszolgáló üzletek polcai is roskadoznak a különféle javaktól, amelyek eladásra várnak csak legyen, aki megvásárolja. De az utóbbiakban sincs hiány. A szupermarketokban még nincs kocsi, csak kosárral járnak körbe a vevők, de biztosan majd ezt is bevezetik idővel. Feltűnően sok a cukrászüzlet és édességbolt a városban. Ennek hatása természetesen az emberek külső megjelenésében is megmutatkozik. Meglehetősen számos ember eresztett pocakot. Persze nehéz is ellenállni a hatalmas kirakati üvegek mögött csábitólag hívogató dobostortáknak, indiánereknek, csokoládészeleteknek, franciakrémesek- nek, gesztenyepüréknek és még ki tudná felsorolni mennyi minden inyencfalatnak... Azt mondják az ismerőseim, hogy az én képem is jóval kerekebb lett és legnagyobb megrökönyödésemre, legutóbb egy fejlődésnek induló pocak kezdeti körvonalait már magamon is észrevettem. Elhatároztam, hogy majd letornászom, ha lesz több időm. Mert a cukrászsüteményekről úgysem tudok már leszokni. “Aki egyszer a Duna vizét issza, vágyik annak szive vissza”, mondják itt az emberek. Hát még, ha nem is vizről, hanem valami olyan finom dologról van szó, mint a tejszinhab! Domán István KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MAS IS TANULHAT BELŐLE! Kiár Zoltán a magyar nyelv és irodalom gyilkosa Számtalan esetben foglalkoztunk már “Az Ember” cimü hetilap és szerkesztőjének tevékenységével, abban a reményben, hogy ha későn is, de sikerülni fog egészségesebb gondolkodásmód, becsületesebb, erkölcsösebb irány felé terelni. Fáradozásaink nem vezettek sikerre, pedig Kiár doktor ur most már olyan helyről részesült rendreutasításban és kitanitásban, amelynek eddig “vezére”- Jként adta ki magát: a newyorki magyar zsidóság felelős köreiből. A Magyar Zsidók Világszövetségének “Tájékoztató”-jával már foglalkoztunk lapunk hasábjain, sőt bemutattuk “Az Ember” szerkesztőjének politikai pálfordulásaira legjobban jellemző fotókópiákat, az általa annak idején szerkesztett “Társadalmunkéban megjelent cikkekből. Ezekből látható volt, hogyan kísérelte meg Kiár a 30-as évek politikai életének jobbratolódása során saját magát szalonképessé tenni és a 20-as évek terrorjának leghirhedtebb vezéregyéniségével, Héjjas Ivánnal a baráti kapcsolatot felvenni. Akkor még nem volt lényeges a főszerkesztő ur szemében, hogy hány zsidó szenvedett mártírhalált Héjjas kezétől. 1962-ben azonban már, saját bevallása szélűn!, álmatlan éjszakákon azon vivődött, helyesen tette-e, hogy Fiala Ferenc háborús bűnügyében megtagadta a tanúvallomást és ezzel megmentette Fialát az akasztófától, majd 1964-ben már Fialával való cimboraság vádja miatt zsidókat akar megsemmisíteni. A hizelgésben éppúgy nem ismer korlátokat, miként a szennyezésben. Van azonban dr. Kiárnak olyan, tanulatlanságra valló hiányossága is, amelyre az olvasók figyelmét erőteljesen fel kell hívni. Az közismert, hogy stílusa rosszabb, mint bármelyik középiskola alsóbb osztályába járó diáké. Viszont olvasóinak teljes lebecsülésére mutat, hogy érveit hamis irodalmi idézetekkel színezi és abban a meggyőződésben él, hogy irodalmi hamisításait úgysem veszi észre senki. Félreértés ne essék: amikor Kiár vétkeiről beszélünk, amelyeket a magyar nyelv és irodalom ellen minden egyes lapszámában elkövet, a vétkek alatt nem a helyesírási hibákat értjük, mert azokra könnyen ráfogható, hogy sajtóhibák csupán. Természetesen ez a védekezés nem helytálló akkor, amikor Kiár következetesen "lsrael"-t, ir “Izrael" helyett, vagy “Amerikai-i" jelzőt használ “amerikai" helyett. Itt most csak olyan kirívó hibákat említünk meg, amelyek arra mutatnak, hogy Kiár nem ismeri a magyar nyelvtan és stilisztika elemi szabályait. Igv minden középiskolai tankönyvben szerepel a hires tréfás példa-mondát a pongyola stilus szemléltetésére: “Kiss látta Nagyot mentében." Ez a szöveg négyféleképpen érthető: a) Kiss állt és Nagy ment, amikor előbbi meglátta utóbbit; b) Kiss ment és Nagy állt, amikor előbbi meglátta utóbbit; c) Kiss mentébe volt öltözve, amikor meglátta Nagyot; d) Nagy viselt mentét ez alkalommal. Még ehhez tartozik ez a régi vicc: A pap prédikációja közben ezt idézte a bibliából: “.. .és Sámson látá az oroszlánt mentében...” Az istentisztelet végeztével az egyik hivő ezt kérdezte tőle: “Mondja meg már tisztelendő ur, melyik volt mentében, Sámson vagy az oroszlán?” A pap megvakarta a fejét és kis gondolkodás után ezt felelte: “Biztosan az oroszlán, mert különben nem lett volna érdemes feljegyezni.” A fenti tankönyvpélda jut az ember eszébe, amikor “Az Ember” ezévi 1. számában a következő címet olvassa: KLAR TIBOR GÁBOR Amerika-i (!!!) állampolgárhoz az USA Hadsereg tagjához irt Újévi (!!!) és apai levél valahol Németországban.. . A mondat közepén alkalmazott nagy kezdőbetűkről már előbb szóltunk. A "valahol Németországban" kifejezést pedig éppúgy lehet a levélíróra, mint a címzettre, mint pedig magára a levélre alkalmazni. Ha tehát valakinek ráérő ideje van, szórakoztató társasjátékot kezdeményezhet, hol íródott a levél, ki volt a levél megírásakor Németországban: a levélíró- vagy a címzett? A pongyola stilus azonban csak egyik hiányossága Kiár doktor urnák. Cikkei értelmetlenek, zagyvák. Szeret dagályos kifejezéseket használni, amelyek mögött csak a puszta értelmetlenség húzódik meg. Most, rágalomhadjárata során gyakran használja a “Jogi Hullarablók” kifejezést (nagy kezdőbetűkkel) olyan ügyvédek jellemzésére, akik német kártérítési ügyben szerinte magas százalékot kötnek ki. A “hullarabló” kifejezést első Ízben Maut- hausenben alkalmazták (ahol Kiár is tevékenykedett). Ha ott valaki eltulajdonított kisebb-nagyobb értékeket a deportáltaktól, akkor az áldozatok joggal hulláknak, vagy hullajelölteknek voltak tekinthetők, de a német kártérítési ügyben teljesen értelmetlen dolog ezt a kifejezést használni, mert a kliens, aki kártérítést igényel, él, tehát ha valóban szó lehetne rablásról, ami szintén igen kétséges —, akkor sem hullát rabol ki az ügyvéd. “Az Ember” ezévi 29. számában egy izraeli mérnököt, aki New Yorkban járt látogatóban, “diszpéldány”-nak nevez Israel (!!!) fejlesztésében nagy érdemeket szerzők között. Nem hisszük, hogy valaha is akadt volna iró, aki emberre, hízelgő értelemben ilyen jelzőt aggatott. A lap 46. számában az alábbi cim található: “Bruce B. Teicholz Bnai Brith ünnepsége” Hogy ez a cim miféle csodabogarat rejt magában, arra hiába várunk feleletet. Micsoda különleges ünnepség lehetett az a “Bnai Brith” ünnep, amelyet egy egyedülálló személy rendezett vagy annak tiszteletére rendeztek? Születésnapot, évfordulót lehet ünnepelni, de hogy Teicholz urnák mijét ünnepelték “Bnai Brith” jelszóval, az örök titok marad. Kiár ur azonban belekotnyeleskedik a jog területébe is és akkor kerülnek elő az igazi furcsaságok. Ismét csak régi vicc jut az ember eszébe: Az egyszeri csizmadia hallotta ezt a kifejezést: “kéjgáz”, ami nagyon megtetszett neki. Átfesttette cégtábláját és kiíratta: “Csizmadia és kéjgáz”. Valahogy igy vagyunk “Az Ember” 47. számával is, amely címében fennen említi: “Aljas szándékból eredő tudatos rágalmazás és hitelrontás miatt egy millió dolláros kártérítési pert indítunk. . . stb.” Dr. Kiár különleges jogi minősítései még a jogban járatlan olvasókat is mosolyra fakasztják. Aljas szándékból eredő, méghozzá tudatos rágalmazás éppúgy ismeretlen fogalom a jogban, mint a csizmadiamesterségben a kéjgáz. Befejezésül ide Írjuk “Az Ember” 49. számában közölt vezércikk alcímét, arra kérve a jóindulatú olvasót, hogy elolvasása előtt vegyen mély lélegzetet: “Az amerikai hősök által TÉNYLEGESEN felszabadított MINDEN nemzetiségű volt náci haláltáborlakó politikai foglyok NEM tűrhetik tovább, hogy a Szovjet-Kommunizmus önmagának sajátítja ki a náci haláltáborok felszabadítása érdemét és ezzel lelki és politikai pressziót gyakoroljon a náci TERROR csöbréből a BOLSEVISTA-DIKTATÚRA vödrébe kényszeritett rabnépekre és a MÁRTÍRJAIT sirató zsidóságra!” Vajon milyen nyelven irta ezt a mondatot Kiár doktor ur? Amint azonban fentebb már megírtuk, Kiár nemcsak a magyar nyelv, de az irodalom ellen is követ el merényletet. A legkiáltóbb irodalomhami- sitást ebben az évben Babits Mihály ellen követte el: Lapjának 43. számában irt egyik cikke a következő cimet viseli: LATROK KÖZÖTT CINKOS AKI NÉMA! A cikk szövegében kiegészíti a cimet azzal a mondattal : “Mert hogy is mondta Babits: — Latrok között cinkos aki néma!” Vakmerőség kell ahhoz, hogy ezt az értelmetlen butaságot Kiár Zoltán Babitsnak tulajdonítsa. Az eredeti idézet köztudomásúlag igy hangzik: Én inkább ültem volna itt a pusztán Sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán De böjt és jámborság néked mint a pélva, Mert vétkesek közt cinkos aki néma. (Babits: Jónás könyve) III. rész. Kiár nem ismeri a magyar nyelv finomságait. Az természetes, hogy aki latrok közé keveredik, akár néma, akár nem, cinkos. Ha azonban azok közé kerül, akik nem bűnt, hanem csak vétket követtek el, akkor némaságával — azzal, hogy nem figyelmezteti a többit —, maga is vétkessé válik. Ezt azonban “Az Ember” szerkesztőjének hiába is magyaráznék. Hogy is mondta Heltai Jenő A néma leventében: "__Tenéked magyarázzam?..." (V. E.)
