Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-17 / 51. szám
Thursday, December 17, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Tanácsot ad dr. Adlernak Minthogy oly szívesek voltak a múltkori lapszámukban “Tanácsot ad dr. Kiárnak” cimii levelemet leközölni, bátorkodom önöket felkérni, hogy szívesek legyenek b. lapjukban helyet adni jelen írásomnak. Az 1964. december 12-i “Az Ember”-ben látom, hogy Kiár ur fényképmásolatban s magyar fordítás ban is közöl egy köszönő levelet, melyet Johnson elnök egyik sajtótitkárától kapott. Minden tájékozott ember tudja, hogy bárki, aki az elnöknek ir, levelére választ kap, tehát ennek a levélnek nagy dérrel-durral való közlése lapjának első oldalán, nyilvánvalóan nagyon Ízléstelen, gyermeteg és semmilyen jelentőséggel nem bir. Ilyen olcsó trükknek csak a nagyon naiv és tájékozatlan egyén tud esetleg bedülni. A fent megjelölt lapszámban Kiár ur egy levelet közöl Rezes György haifai Izrael-i Kurír főszerkesztő kollégájától, aki Kiár ur szerint “önérzetes” is. Ebben Rezes ur “markánsan és számotkérően” azt állítja, sőt egyenesen “bizonyítja”, hogy a “Görög klikk”-nek, illetve “maffiának” (evvel a gyönyörű szóval illeti dr. Görög Frigyes 74 éves urat és munkatársait), hogy “semmilyen kapcsolata nincs a több mint százezer főnyi zsidóval” továbbá, hogy “tőlük sohasem kaptak képviseletükre meghatalmazást. Az olvasóközönség bírálatára bízom, hogy ez hogyan egyeztethető össze avval a ténynyel, hogy dr. Görög Frigyest 1961 április 15 és 17 között Tel-Aviv, Izraelben választották meg, mint a Magyar Zsidók Világszövetségének elnökét. Minden országból, ahol magyar zsidók élnek, küldtek delegációt erre a nagygyűlésre, akik szervezetük tagságát képviselték. Amerikából olyan elismert közéleti személyiségek mint pl. Nánási Miklós, Sunshine Oszkár, Weitzner Imre főorvos, dr. Du- shinszky főrabbi, Speed Ibolya voltak ott dr. Görögön kívül a kb. 2,000 főnyi meghívott személyiségek között, akiket aztán Ben Zvi, az akkori izraeli államelnök ünnepélyes keretek között fogadott, jónéhány izraeli miniszter jelenlétében. Nagyon csodálkozom azon, hogy Kiár ur jogtanácsosa dr. Alfred Adler, aki mellesleg republikánus (gondolom liberális), akit Kiár ur agyon hirdet lépten-nyomon és aki Kiár ur szerint “periektől” tud magyarul (sőt németül s franciául is) amennyiben figyelmesen olvassa Az Ember-t miért nem figyelmeztette elég nyomatékosan megbízóját, hogy uszító cikksorozatával mindenféle rá- galmazási pereknek teheti ki magát. Egy jó úri ügyvéd ezt meg szokta tenni és amennyiben kliense mégis folytatja viselkedését, akkor leköszön és felmondja megbízatását. Véleményem szerint egy úri, jó ügyvéd nem tolerálhatja azt, hogy—feltételezem— előzetes tudta s hozzájárulása nélkül azt Írja ismételten mun- adója, hogy majd a kiváló jogtanácsos ezt meg azt “elintézi” neki. Megkérdeztem több ügyvédet és ezeknek kifejezett nézete az, hogy egyenesen az ügyvédi és joggyakorló etikába, illetve erkölcsösségbe ütközik bele az a cikk, amit “Az Ember” 1964 november 28-i számának 6-ik oldalán közöl dr. Adlerról és melyet a következőkben idézek: “Az Ember néhány héttel ezelőtt megírta, hogy ADLER ALFRÉD ügyvédet, AZ EMBER jogtanácsosát “ASSISTANT DISTRICT ATTORNEY”-vé, azaz helyettes KERÜLETI ügyésszé nevezték ki. Ez a közlésünk TÉVEDÉSEN alapult. ALFRED H. ADLER u.i. “SPECIAL ASSISTANT ATTORNEY GENERAL OF THE STATE OF NEW YORK”, azaz: NEW YORK ÁLLAM SPECIÁLIS FŐÁLLAM- ÜGYÉSZ-HELYETTES” kinevezést kapott. Ezt tehát örömmel korrigáljuk.” Amikor most én is gratulálok utólag dr. Alfréd Adler kitüntető kinevezéséhez, figyelmeztetni szeretném őt egyúttal, hogy a jövőben lehetőleg ne engedje meg nemcsak Kiár urnák, de esetleg más lapnak se, melynek ő jogtanácsosa volna, hogy ezt evidens céllal igy leközöljék. Ugyanis jelen esetben Kiár ur egészen biztosan ilyen nem helyeselt módszerrel szándékszik kiszemelt áldozatait rettegésben tartani, előkelő jogtanácsosának nevét mellüknek szegezve. Nagyon remélem, hogy dr. Adler, aki biztosan meg fogja érteni a fenti mondanivalómat, meg fogja fogadni neki szánt jószándéku tanácsomat. Csepeli Weiss Gábor Védi a szerkesztőségei FLUSHING, N. Y. — Egyszerű munkásember létemre nem kis megerőltetésembe kerül e néhány sor megírása. Doran proliból lett volt szerkesztő barátunk jóindulatú, de alaptalan kritikájához kívánok hozzászólni. Nem akarok senkit kitanitani és remélem, hogy véleményem nyilvánítása nem E. H. Neuwald: Az 1965-ös nantárról Sürgetésemre a szerkesztőségtől megkaptam a részben-kész idei naptárt, hogy elolvashassam, amennyi készen van belőle és ismertetést közöljek abból, amit elolvastam. Rosner hozzáfűzött sorai többek között ezt mondják: “A (Gyarmaty) Kató ezekre az oldalakra azt a megjegyzést tette, hogy ‘az dobjon követ, aki jobbat tudna csinálni olyan körülmények között, amelyekben ez a naptár készült’.” És befejezte sorait azzal a megjegyzéssel, hogy “látom a hiányosságokat, de ez a legjobb, amit nyújtani tudunk. Közismert ‘tárgyilagosságodat’ ebben az esetben használd a lap érdeke szempontjából.” Elindulok hát ennek a két megjegyzésnek az irányából . .. Először Kató megjegyzésével kapcsolatban szeretnék valamit kérdezni, még pedig ázt, hogy van-e Amerikában —, vagy akárhol Magyar- országon kívül —-, olyan magyar újság, vagy intézmény, amely a Magyar Naptárnál jobbat tud csinálni akármilyen körülmények között? Tovább megyek és azt kérdezem: van-e Amerikában olyan intézmény — újság, egyház vagy egylet —, amely még csak hasonlót tud csinálni, mint amit a Naptárnak évenkinti kiadásával a Magyar Szó csinál? A válasz nyilvánvaló: NINCSEN! Nincsen Amerikában — és tudtommal másutt sincs külföldi magyar berkekben — olyan intézmény, amely a magyar nyelv ápolása, a magyar kultúra terjesztése és a magyar szó hangoztatása érdekében terjedelmes Naptár kiadásának a kockázatát vállalná. Mondjuk ki egyenesen — és ha közben büszkeség feszíti a mellünket, az sem baj, — hogy a magyar munkássajtó az egyedüli, amely távol a szülőföldtől minden évben magyar elmék és magyar kezek munkáját vaskos naptárba formálja és azzal kopogtat be olvasói ajtaján. Nemcsak az idén, nemcsak tavaly, hanem évről-évre minden esztendőben. Nem titok, hogy a “körülmények”, amelyekre Kató céloz és amelyek között a Naptár minden évben, de különösen az idén készült, nem túl kedvezőek és ideálisaknak a legnagyobb túlzással sem lehet nevezni. Nem titok, hogy a nyomda, ahol készül; a gépek, amelyeken készül; a szellemi és fizikai munkások rendelkezésre álló száma és a költségek fedezésére szükséges összegek messze elmaradnak például a New York Times nyomdájától, gépeitől, alkalmazottai számától és a rendelkezésre álló dollár-összegektől. Ezért, valóban, senki ne dobjon követ azokra, akik előteremtették az idei Naptárt, mert az több munkát, több gondot és több áldozatot követelt, mint azt a kivülállók elképzelik. És nehogy a legfontosabbról megfeledkezzem: az idei Naptárnak, mint az elmúlt évek naptárainak is, az előállítása lehetetlen lett volna az olvasók lelkes és áldozatkész hozzájárulása nélkül. Mert hiába lett volna szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal; hiába lett volna a külmunkatársak igyekezete, ha az olvasók ^wvv\vv^wvw<.wwv*wwwwwvwwvwwvvwww»v» kelt majd személyemmel szemben ellenszenvet. Doran barátunk a szerkesztőséget leckézteti a leveleire való flegmatikus válaszokért. Tudomásom szerint a lap személyzete gazdasági kényszerből a legalacsonyabb számra redukálódott és igy elképzelhető, hogy ott mindenki nagyon elfoglalt, s úgy szólván dupla munkát végez. E nagy elfoglaltságuknak tulajdonítható, szerintem, hogy csak röviden tudnak válaszolni, amit ő flegmatikus válasznak minősített. A másik kritikájára vonatkozóan, amit Gencsy Margit cikkében megjelent “együttélés” szóval kapcsolatban tesz, nem hinném, hogy ez olyan nagy hiba, mert mindenki megérti, hogy miről van szó; Dórán barátunk mindenáron “egymás mellett élés”-t akar, nem gondolva arra, hogy az együttélés nem politikai összeházasodást jelent, hanem együtt létezést a földgömbön. Ezt minden olvasó igy értelmezte. Talán az “együtt létezés” szó még elfogadhatóbb lesz Dórán barátunknak. A szakszervezeti vezetők megemlítése körül is van egy kis félreértés, ugyanis köztudomású, hogy ők mindig a hidegháború folytatását propagálták és azt teszik ma is. Visszatérve azonban Gencsy Margit cikkére, csak annyit kívánok még hozzátenni, hogy ha nem is egy Victor Perlő, azért megállja a helyét az Írógárdában jól megirt, tanulságos cikkeivel. Bár gyakrabban olvashatnánk azokat. G. G. mögéje nem álltak volna, vagyis azok, akik minden évben Naptárt akarnak és Naptárt kapnak! Rosner a “hiányosságokat” említette levelében. Mindig voltak, az idén is vannak és a jövőben is lesznek hiányosságok a Magyar Naptárban. Sőt: ahány könyv Magyarországon megjelenik, legyen az akármilyen kiváló, az első, amit arról olvasunk —, a hiányosságok. Ez nem baj, mert a hiányosságok kimutatása révén és a tapasztalatok, amelyeket igy szerzünk, vezérelnek jövőbeli munkáink elkészítésében. Ebben a részben-kész Naptárban nem a hiányosságokat kerestem, hanem az előnyöket, amelyeket a Naptár jelent az olvasók számára, mert az egyetlen hiányosság, amelyet azonnal észrevettem: a hiányzó cikkek, amelyeket a Magyar Szó külső munkatársainak kellett volna megírni. A cikkek, amelyek nincsenek az 1965-ös Naptárban: Bódog András, Morandini Mihály, Paál Máthé, Figyelő, Schubert József és mások cikkei, amelyek bizonyára másoknak is hiányozni fognak... A fentiek után ideje, hogy szó essék arról, ami benne van a Naptárban. . . Kezdem Rev. Gross A. László “Húsz évvel a honfoglalás után” c. cikkével — és ennél többet majdnem felesleges mondanom, mert lapunk olvasó közönsége megszokta, hogy Rev. Gross cikkei kivétel nélkül magasröptüek és mélyen szántóak. Nem volt szándékomban elolvasni a cikkét, -csak “átfutni” rajta, de a vége mégis az lett, hogy elolvastam minden sorát és — nem bántam meg. Senki nem bánja meg! Másodiknak Rácz László “Szemtől szembe a náci ellenféllel” c. írását említem, amely “részlet a szerző önéletrajzából.” Ez volt a második cikk, amelyen csak “átfutni” akartam, de ezt is elolvastam, mert ez is teljes egészében jelent meg a részben-kész Naptárban és mert — nem tudtam abbahagyni, annyira izgalmas és lenyűgöző volt. Eörsi Béla “A U.S. tőkéscsoportjai és külföldi befektetések” c. cikkének csupán egy részét olvastam el, mert a befejezése még hiányzik ebből a példányból, de amit elolvastam, abból is sokat tanultam. Durovec András “Kanada centenáriuma és a nemzetépitők” c. cikke az 1967-ben tartandó centenáriummal foglalkozik és nem feledkezik meg rámutatni a magyarok szerepére, akik Árpád, Rákóczi, Kossuth és Petőfi nevével hozták magukkal “a nagy magyar honalapítók és szabadságharcosok emlékét.” Weinstock Rózsi “A goldwaterizmus jelentőségéről”, annak támogatóiról irt és a veszedelemről, melyet a fasiszta alakulatok s a “hitlerizmus itteni formája” képez. Gencsy Margit “Mindennapi történet” c. cikke az idegenbe szakadt 56-osok egyikének a vergődését tárja elénk —, tükörként a többiek számára is. E. H. Neuwald “Kisért a múlt” c. tragikus visszaemlékezéseiről majd ir valamelyik másik munkatárs, mert nem szeretnék az elfogultság bűnébe esni. A címlapról — amely a részben- kész Naptárról hiányzik —, szintén más valakinek kell majd írni, mert úgy értesültem, hogy nagyon érdemes lesz! A Magyar Szóban az év folyamán ismertetett legfontosabb események összefoglalása, Móricz Zsig- mond “Rózsa Sándor” c. regényének egyik részlete, kiváló magyar tudósok, művészek bemutatása és szülőföldünk nagyobb városainak képekkel illusztrált előretörése; külföldi magyarok látogatása emlékei; a pesti színházak s a magyar sport ismertetése; hasznos tudnivalók Magyarországra utazók vagy ott letelepülni szándékozók számára, örökösödési eljárások, a “D-Day” izgalmas ismertetése; számos szépirodalmi és tudományos cikk egészítik ki a 168 oldalas Naptár tartalmát. Rosner kívánságához híven “tárgyilagos” igyekeztem lenni, tárgyilagos a lap és az olvasó szempontjából és tárgyilagos vagyok, amikor azt mondom, hogy az 1965-ös Naptár — említett hiányosságától eltekintve és annak ellenére —, kiállja a versenyt az előző évi hasonló kiadványokkal. Őszintén állítom, hogy ez a Naptár sok szórakozást és számos kellemes órát fog nyújtani olvasóinknak és elkészítői megérdemelnék, hogy valóban nehéz körülmények között végzett munkájuk eredményét minél szélesebb körökben terjesszük Magyar Amerikában. Ezzel azoknak is szívességet teszünk, akiknek kezébe adjuk, mert azzal ismereteiket gazdagítjuk és könyvtárukat bővítjük. Hálásak lesznek érte!
