Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-12-17 / 51. szám

a AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNG ARIAN WORD Thursday, December 17, 1964 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerben azonosak a szerkesztoseg álláspontjává!. A kamatot jó célra forditja LOS ANGELES, Cal. — A napokban megkaptam a newyorki Magyar Háztól az utolsó csekket a be­fektetett részvényekért. Őszintén szólva, nem érez­tem örömet, hogy pénzt kaptam, pedig még jó kamatot is fizettek; a $100 helyett $122-t küldtek. Inkább könnyes lett a szemem, mert visszagondol­tam az elmúlt 15 évre, amikor 1949 elején fel­mondták a helyiséget és a bronxiak sok gyülésezés után elhatározták, hogy saját helyiséget fognak venni. Ezután hónapokon keresztül nem volt egyet len szabad week-endem sem, mert Miksámmal jár­tuk a várost megfelelő helyet találni. Mikor vég­re találtunk, akkor jött a nehezebb része a dolog­nak: pénzt előteremteni. Jónéhányan minden sza­bad időnket arra használtuk, hogy felkerestük a tagtársakat, barátokat és árusítottuk a részvénye­ket, mig összejött annyi, hogy átvehettük a helyi­séget, ami eredetileg egy nagy sörlerakat volt. Magam előtt látom úgy a férfi, mint a női mun­kástársakat, amint verték a falat, malteroztak, rakták a téglát, én meg főztem egész nap, hol ká­vét, hol ebédet, késő őszig. Milyen boldogok vol­tunk az első szilveszteri mulatságunkon, amikor megnyitottuk a helyiséget, hogy sikerült a tervünk. 1950-től 1956-ig mondhatom, első otthonunk volt, férjemmel együtt többet voltunk a Magyar Ház­ban, mint saját otthonunkban. Vállaltuk a nehéz munkát, hogy Ígéretünknek eleget tegyünk, hogy minden részvényes vissza fogja kapni a pénzét. Most boldog vagyok, hogy ezt meg is tehettük, csak az bánt, hogy el kellett adni a házat, mert nem volt, aki kezelje és ma sincs a newyorki ma­gyarságnak egy állandó helyisége. Ugylátszik, ez a helyzet minden városban, munkástársaink kifá­radtak, egészségük sem a régi, nem birják már úgy a munkát, mint régen, sem a hideg éghajla­tot. Sokan elköltöztek, ki Floridába, ki ide Califor- niába. A kamatot, amit kaptam, itt küldöm a lap javá­ra, szeretett férjem emlékére, aki januárban lesz kilenc éve, hogy oly hirtelen itt hagyott bennün­ket és aki annyira szivén viselte a Magyar Ház ügyeit. Gondolom, a jó harcosok közül sokan meg­tették már ezt. Berkowitz Gizi Válasz Dórán munkástárs levelére NEW YORK, N. Y. — Nem hiszem, hogy helyes volna válasz nélkül hagyni a lap nov. 3-i számá­ban megjelent reám vonatkozó b. sorait. Ugyanak­kor egy mulasztásra is szeretném figyelmét fel­hívni; elfelejtette megköszönni, hogy téves kifeje­zésemen keresztül alkalmat adtam arra, hogy a szerkesztőséget — bármily oka volt arra — “ki- tanitsa”. Nem állítom, hogy az “együttélés” kife­jezés helyes, de azt merem állítani, hogy minden­ki tudja, hogy az nem együtthálást jelent, mivel mindkettő egynemű. . . Bizonyos fokig igaza van, más téren egyetlen szó is óriási jelentőséggel bír­hat. Egy fiatalember egyszer elpanaszolta nekem, hogy egyetlen szócska egész életútját más irány­ba terelte. Ugyanis megkérte egy leány kezét és az, ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy “igen”, azt mondta, hogy “nem”. ..! Remélem, hogy jó barátok maradunk, mint ed­dig. Gencsy Margit Egyetértünk velük CHICAGO, m. — Itt küldök 5 dollárt a naptár­ért, sajnos többet nem tehetek, mert nagyon kevés nyugdíjból kell megélnem. Előfizetőt nem tudok szerezni, mert ezen a tájon nem lakik magyar, meg hát nyomorék vagyok, menni csak bottal tu­dok, lassan, már vagy hat éve. Nagyon szeretek olvasni, ha van mit, mert angolul sajnos nem ér­tek, hiába vagyok már itt 61 éve az országban. Még fiatal voltam, kőbányában dolgoztam, ott mások nem voltak, mint olaszok, meg magyarok (kb. het­venen), de magyar újság egyiknek sem járt. A lappal nagyon meg vagyok elégedve, bár min­den nap jönne. Kivált E. H. Neuwald Írásait szere­tem, ő legalább minden héten ir. A Figyelő is jó­kat figyel, csak hogy nagyon ritkán figyel. John Kovach • • • WILMINGTON, Cal. — Küldöm előfizetésemet a lapért, naptárért, stb. Egyben kellemes karácsonyt és boldog újévet kivánok az egész szerkesztő gár­dának, a bel- és külmunkatársaknak egyaránt, akik oly jó cikkeket Írnak a lapban. Fodor Ernának is nagyon szeretem az Írásait, amiket Magyarország­ról ir, általában a lap nagyon jó és kivánom, hogy még sokáig megjelenhessen. Mary Antal «WMAfWWWWWVWWWWVWtfWVWWVWWWWVWMW Jugoszlávia keleti vidékén, Bosznia-Kobila kör­nyékén uj ólom- és horganylelőhelyekre bukkan­tak. A készleteket hárommillió tonnára becsülik. • • • A világ legmagasabb betontornyát — egy 360 mé­ter magas adótornyot — épitik fel Bagdadban. Technikai tanácsadásra egy osztrák cég kapott megbízást. • • • Több mint száz francia képviselő és szenátor járt tanulmányúton ez év kezdete óta a Német Demok­ratikus Köztársaságban. Átlagban 4—5 jelölt je­lentkezett egy-egy helyre a különböző küldöttsé­gekben. Most postázzuk 1965-ös naptárunkat és gon­dolom, hogy mielőtt az olvasók kezdik megbírálni, elejét veszem a dolognak és megkímélem őket sok bosszúságtól. Kedves EHN munkástársunk vette észre és na­gyon helyesen, hogy néhány külmunkatársunk Írá­sa hiányzik a naptárból. Szerintem is naptárunk egyik legfontosabb és legértékesebb része a kül- munkatársak hozzájárulása. Hogyan lehetséges mégis, hogy egyesek kimaradtak? Megmagyarázom ennek okát. Kik maradtak ki és miért? Paál Máthé írásának kimaradása nem az ő hi­bájából történt. Még kora ősszel jelentkezett egy cikkel, amely annyira időszerű volt, hogy a lap­ban közöltük. A cikk a magyar—amerikai sajtó- dzsungelről szólt és kár lett volna elhalasztani a naptár megjelenéséig. Ő nem tiltakozott és mint jó katona, hozzáfogott egy újabb cikk megírásához. Mire az beérkezett, már túl késő volt kiszedni még­pedig azért, mert sok mélyen szántó, tudományos statisztikai adat és táblázat volt benne és gyenge erőnkből nem jutott már időnk, nem beszélve ar­ról, hogy ilyen hosszú cikkre ekkor már helyünk sem volt a naptárban. így történt, hogy cikke, saj­nálatos módon, kimaradt úgy a mi, mint az olvasó­ink kárára. Hiszen írásai nagyon sok barátot sze­reztek lapunknak és sokan az ő cikkei miatt olvas­sák. Reméljük, hogy Paál Máthé megbocsát ne­künk, hisz’ mint régi szerkesztő, ismeri ezeket a problémákat és mint jóbarát, meg is érti azokat. Schubert József cikke sem az ő hibájából maradt ki a naptárból, hanem a miénkből. Ugyanis mé- lyenszántó tanulmányt irt Hitlerről, amelynek ada­tai megszerzésére sok munkát fordított. Tény az, hogy ha jól emlékszem, arra kértük, Írjon valami­lyen technikai kérdésről, tudván azt, hogy olvasó­ink is nagy élvezettel olvasták a gyémántokról, meg az órákról az előző naptárakban megjelent cikkeit. Ám, minden iró arról ir, ami megkapja képzeletét, igy Schubert Hitlert választotta témá­ul. Ez nem lett volna baj, de sajnos már akkor két cikk volt kiszedve, ha nem is Hietlerről, de ugyan­arról az időszakról: a “D-Day” és Rácz László cik­ke: “Szemtől szembe a náci ellenféllel”. így nem akartuk a naptárt túlságosan egyoldalúvá tenni, írását visszakérte, de a lapban szívesen leközöljük, vagy ha úgy akarja, eltesszük a jövő évi naptárra. Reméljük megbocsát nekünk és olvasóink is elné­zik ezt a komoly hibát. Dr. Morandini Mihály Írása is a mi hibánkból maradt ki. Ha jól emlékszem, nem hívtuk fel ide­jekorán a figyelmét és igy egyszerűen nem irt. Tőle is bocsánatot kell kérnünk, mert olvasóink mindig nagy élvezettel olvassák Írásait. Reméljük, hogy nem neheztel és ir majd néhány cikket la­punknak arról a témáról, ami most legjobban fog­lalkoztatja. Figyelő cikkének kimaradása már nem a mi hibánk. Őt többször figyelmeztettük s Ígérte is, hogy ir, de elfoglaltsága, aktivitásai a választá­sok idején és a természetes emberi “lustaság”, vagy mondjuk inkább, a mindennapi kenyérkere­sés hajszájának fáradsága miatt elhanyagolta ezt és igy megfosztotta olvasóinkat tartalmas írásaitól. Bódog András sorai sem a mi hibánkból marad­tak ki. Ő egyszerűen elhatározta, hogy elmegy “csa varogni” Európába. Mielőtt elment, a repülőtéren találkoztunk és feltettem a kérdést: hogyan fogom megmagyarázni az olvasóknak, hogy nincs cikke a naptárban, meg a lapban? Félreértik majd és azt fogják hinni, hogy ez is az én hibámból történt, stb. Biztatott, ho^y gondoskodik majd ő cikkekről, csak ne féljek! Bizalmasan meg is mondta, mi az elképzelése. Az ő szokásos bölcsességével kiokta­tott: “Tudod, azt úgy kell csinálni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Amikor majd az országokat látogatjuk (elárulom, Magyar- országon is voltak), az asszony mindig szereti a ki­rakatokat nézegetni, én pedig nem. Majd azt mon­dom neki: ‘szivecském, te csak menj, én itthon maradok (már mint a szállodában) és kipihenem a tegnapi fáradságot.’ így aztán az asszony, aki sokkal energikusabb, mint én, majd kimegy, én pedig szépen leülök és kiizzadok egy cikket a Magyar Szónak.” Biztatott, hogy minden rendben lesz. A valóság az, hogy nem tudom, mit csinált, amikor az asz- szony elment kirakatokat nézegetni, de egy bizo­nyos: cikkeket nem küldött. Ráadásul még nagy gondot is okozott nekem, mert (s itt jegyzem meg, nem is ő, hanem kedves felesége) figyelmes volt. Amikor Fiúméban járkáltak (szülővárosomban), még egy levelezőlapot is Írtak, amelyben jelezték, hogy hajóraszállás előtt állnak. Azután jó néhány hónapig nem is hallottam felőlük s már azt gon­doltam, hogy talán valahogyan elkerülte figyel­memet egy olyan hir, amely jelzi, hogy az Adriai- tengeren elsüllyedt egy hajó. Nagy megkönnyeb­bülésemre, akkor tudtam, meg, hogy jó egészség­ben, tele tapasztalatokkal megérkeztek Ameriká­ba, amikor már visszatértek otthonukba. Azóta is várva várom, hogy Írást kapjak tőle, dehát Bódog András mindig Bódog András marad. Alábecsüli népszerűségét és igy nem gondolja, hogy Írásai hiá­nyoznak olvasóinknak. Már pedig mi tudjuk a legjobban, hogy mennyire szeretik. Kötelessége lenne írni, hiszen mestere a szép magyar nyelv­nek és a többi külmunkatárs mellett, vele is min­dig elbüszkélkedünk. Nemhiába mondják azt, hogy a Magyar Szó a legnívósabb lap az egész ország­ban. Gellért Hugóról is beszámolunk. Ez évben nem ő díszítette a naptár fedelét, amivel eddig mindig nagy sikert aratott olvasóink körében. Nagy harc­ban volt egész nyáron azokkal, akiknek felelőssége, hogy nincs művészeti pavilon a Világkiállításon. Ez a harc az oka részben, hogy egy ideig nem tudott aktivan résztvenni lapunk ügyeiben. Mivel nem ta­lálkoztunk gyakran, mire észrevettük, már majd­nem késő volt a naptárfedél tervezéséhez. Nem be­szélve arról, hogy alkalmat akartunk adni egy má­sik magyar művésznek is a naptárfedél díszítésé­hez. így került Zilzer képe a fedélre. Reméljük és hisszük, hogy olvasóink erre a magyar művészre is oly büszkék lesznek, mint Gellért Hugóra. A jö­vő évre pedig megígérjük, hogy időben fogjuk fel­kérni Hugót, hogy járuljon hozzá naptárunk díszí­téséhez és ezt a hiányosságot is kiküszöböljük. Azonkívül szeretnénk egynéhány oldalt szánni egyéb munkáinak is. Remélhetjük, hogy ennyi magyarázat után ki­vesszük a szelet a kritikusok vitorlájából? Nem hisszük, mert mi magunk is jól tudjuk, hogy van a naptárban elég olyasmi, amit kritikusan kell megvizsgálni úgy politikai, mint irodalmi tartalom szempontjából. Kérjük olvasóinkat, ne vonakodja­nak, vegyék kézbe a tollat és írják meg, mi tetszik a naptárban és mi nem. Ebből csak tanulhatunk és a tapasztalatokat felhasználjuk a jövő évi nap­tárunkban. Eláruljak már most egy titkot? Schubert mun­kástársunk egyik levelében idézte Geréb munkás­társunkat, hogy a naptárt már “Ground Hog” napján kell tervezésbe venni (kora tavasszal). Schu­bert téved ebben. A következő naptárt már akkor- kell megkezdeni, amikor az előbbit a nyomdába szállítottuk. Elhiszik? Aki eljön szerkesztőségünk­be és ránéz az asztalomra, láthat egy nagy boríté­kot, amelyen piros betűkkel ez a felirat áll: Nap­táranyag — 1966! A. R. MIVEL ÚGYIS KIKAPOK: BETESZEM A GARAST

Next

/
Thumbnails
Contents