Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-10 / 50. szám
Thursday, December 10, 1964 Mit hoz a posta? Úgy vélem, hogy többé-kevésbé minden ember kiváncsi arra, hogy mit hoz a posta. Igaz, hogy időnkint csalódást és néha szomorúságot okozó levelek is érkeznek, de általában szivesen lát levelet mindenki rokontól, baráttól, ismerősöktől. Jó lenne, ha csak ilyen leveleket hozna a posta. A valóság az, hogy a postai szállitmányok nagy, mondhatnám túlnyomó részét a címzettek akár belenézés nélkül is a papírkosárba dobhatják. Az embert naponta elárasztják a különféle üzleti ajánlatokkal, biztositási csalogatókkal és főként adományokat kérő nyomtatványokkal. Én minden borítékba belenézek, mert amikor a levélpapír egyik oldalán nincsen szöveg, az ilyen alkalmas kézirat- papírnak — mint például az is, amelyre ezeket a sorokat vetem. A közeledő ünnepekre való tekintettel, a szívhez szóló levelek megszaporodtak, de azért másfajta nyomtatványokban sincs hiány. A mai napi postát (november 25) azért teszem szóvá, mert ma valóban a posta különös kegyeltje lettem. Elsőnek, az “Old American” biztositó társaságot említem, mert ettől hónapok óta hetenkint legalább két levél érkezik. Az első levelekben 10 centet kértek, aminek ellenében 30 napra szóló baleset ellen biztositó kötvényt küldtek. Azon az alapon, hogy mindenkit érhet baleset, ezt az ajánlatot elfogadtam egyszer, azután mégegyszer és harmadszor, negyedszer a feleségem nevére. így összesen 120 napi biztosítást kaptunk 40 cent ellenében. Most már hónapok óta ömlik a levéláradat, mert azt szeretnék, ha a rendes áron is vennénk baleset elleni biztosítást. Nyomtatványaik kiválóan alkalmasak levélpapírnak. Ma vaskos boríték érkezett “Office of the President” felírással, Kiváncsi voltam, hogy mit küld nekem Johnson elnök, akire a közelmúltban szavazatomat adtam. Kiderült, hogy nem Johnson, hanem Harry Taylor, a hollywoodi “Studio Girl” kozmetikai üzem elnöke tisztelt meg levelével és nyom tatványaival. Azt mondja az elnök, hogy ha 1,100 dollárig terjedő havi jövedelmet akarok a magam AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORi számára biztosítani, akkor töltsem ki azonnal a mellékelt kártyát és a többi jön magától. Az említett kártyán négy arc látható. A két mosolygó férfi közül az egyik azért jókedvű, mert egy nap alatt 138 dollárt keresett a Studio Girl eladásával. A másik hasonló módon egy óra alatt $39.82-t keresett. A kártyán látható két ugyancsak mosolygó nő közül az egyik 80 dollárt keresett két óra alatt, a másik 102 dollárt egy nap alatt. Hát csoda, hogy mind a négyen állandóan mosolyognak? Ilyen keresetre nyújt alkalmat a mai postával érkezett másik ajánlat is, azzal a különbséggel, hogy kozmetika helyett lábbeliket kéne eladnom. Persze a legjobb lenne egyszerre és ugyanazoknak a személyeknek az arcra és a lábra valót eladni és megduplázni a keresetet. Üzleti érzékem alacsony fokára mutat, hogy mind a két ajánlatot a papírkosárba dobtam. Annál is inkább, mert a levélpapír egyik oldalát sem hagyták nyomás nélkül és igy számomra hasznavehetetlenné vált. Mai postámból tudtam meg, hogy a Union Oil társaság most már nemcsak gazolint, olajat és autó-gumikat árusít, hanem karácsonyi ajándékokat is, amelyekért a hitelkártyával lehet fizetni. Az egyik hasznos ajándék villanyra működő hus- szeletelő kés olyanok számára, akiknél minden más villanyra működik, még a fogkeféjük is. Az ilyen villanyra berendezett egyének biztosan túl fáradságosnak találnák a karácsonyi ebédre elkészített pulyka, vagy sonka felszeletelését s kapva- kapnak a Union Oil által kínált alkalmon. Iga^ hogy vannak olyanok is szép hazánkban, akiknek sem pulykára, sem sonkára nem jut, ezeknek viszont villanyra működő szeletelő kés sem kell, mert nincs mit szeletelni és megspórolnak 16 dollár 67 centet, amibe a kés kerülne. Az igy megspórolt pénzért aztán vásárolhatnak, amit a szivük kíván és élvezhetik a karácsonyt, ha ennivaló nincs is a háznál. Levél érkezett ma (e héten a második) a United States Committee for Refugees newyorki címéről is. Pénzt kérnek olyan csomagolópapírért, amely kettős célt szolgál. Az egyik: csomagolásra alkalmas. A másik: hazájuktól megváltak támogatása. Megérkezett a MÁSODIK “Christmas Greetings” bélyeg-szállitmány. Az elsőért már küldtünk pénzt, most a második és megtörténhetik, hogy egy harmadik is jön. Ki győzi pénzzel?! A “Meals for Millions” nyomtatványa fénylő egy-centes pénzdarabbal érkezett. Nem mondják, de biztosan gondolják: Csak nem vagy olyan smu- cig, hogy elfogadsz tőlünk egy centet, amit éhes _____________________________9_ gyerekek szájától vontunk el, anélkül, hogy viszonoznád néhány dollárral?! Igazuk van: ilyen smu- cigságot senki nem akar elkövetni és mindenkitől kapnak legalább egy dollárt. Az Epilepsy Foundation-től és a National Sharecroppers Fund-tól is adományt kérnek. Szó se róla, az epilepsziás és a kaliforniai, texasi, dél-caro- linai és floridai mezőgazdaságokban dolgozó, centekért verejtékező gyermekek segítése nemes cél. De ki győzi pénzzel?! Hiszen ezek a levelek csak EGY NAPI postával érkeztek és hasonló leveleket egész éven át úgyszólván naponta hoz a posta! Alphonzo Bell képviselőtől is ma jött válasz legutóbbi levelemre, amelynek magyar fordítása lápunk október 29-i számában jelent meg. Nem válaszolt kérdésemre, hogy “megvonassék-e a szavazati jog azoktól, akik a UN alkotmánya BÁRMELYIK rendelkezését megsértik”, — vagy csak azoktól, akik tagsági díjjal vannak hátra? Erre nem válaszolt, de kijelenti, hogy értékeli leveleimet és kér, hogy Írjak bátran a jövőben, mindig, amikor mondanivalóm lesz. Kérését kész örömmel teljesítem, de nem vagyok biztos, hogy a leveleim neki is örömet okoznak. Az üzleti és biztositási ajánlatokat tartalmazó leveleket könnyű elintézni, amig nagy befogadóképességű papírkosár áll az Íróasztal alatt... Az éhező, a beteg, a nyomorgó gyermekek számára adományokat kérő levelek már problémák. Lapunk olvasóinak nagy része nyugalomba vonult, szabott jövedelmű egyénekből áll, akiknek meg kell fontolni, mire fordítják a szűkös dollárokat. Hasonlóan kis jövedelmű emberek milliói kapnak hasonló tartalmú leveleket és ilyenkor nem egyszer a választás ezen áll: a szükölködőktől tagadjam meg a dollárt, vagy saját magamtól vonjam meg? A választ lelkiismeretes emberek bizony nehéznek találják. Mi persze tudjuk, hogy lehetne egyszerű megoldás. Abból a több, mint 50 billió (milliárd) dollárból, amelyet évente haszontalan hadi kiadásokra fordítunk — és a többi nemzetek szintén óriási összegeket fecsérelnek ugyanilyen célra —, kéne egy, CSAK EGYETLEN EGY billió (egy ezer millió) dollárt elvonni és az adományokat kérő intézmények között arányosan elosztani. Még kimondani is sok, pedig a hadikiadásoknak csak egyötvenedrészét teszi ki! Ez lenne a valódi segítség és ezzel elkerülhető lenne a posta túlterhelése és a kisjövedelmű milliók terhelése. A hadiszer rendelésekre pedig még mindig maradna 49 EZER MILLIÓ DOLLÁR. A f&ímiA klubról MIAMI, Fia. — Levelem egyben válasz kíván lenni Fehér Lajos nov. 5-én a Magyar Szóban megjelent cikkére, mely egy kissé csípős volt azokra nézve, akik nem értenek vele egyet. Megjegyzem, jóakarat késztet erre a kis megjegyzésre, mert klubunkat úgy tekintem, mint egyedüli szórakozó helyünket és szeretném, ha megtalálhatnánk a lehetőséget arra, hogy a klubot szilárd alapokra helyezzük. A Magyar Amerikai Kultur Klub egyik gyűlésén többek között alapszabálymódositást fogadtak el a tagok, mely szerint “ha klubunk nem tudja fenntartani a klubhelyiséget és kénytelen azt eladni, az adósság kifizetése után a fennmaradt összeget (ha lesz) szét kell osztani a tagság között olyanformán, hogy ki hány éve tagja a klubnak.” A gyűlésen olyasmi is elhangzott, hogy helyesebb volna a fennmaradó pénzt jótékony célra hagyni. Azután egy gyűlésen jelentés történt, hogy az alapszabályt még nem rendelték meg, bizonyos okok miatt. Ekkor én azt ajánlottam, hogy ne siessenek annak megrendelésével, mert nem mindenki ért egyet abban, hogy az eladás után fennmaradó pénz hogyan legyen elosztva. A leghelyesebb volna, hogy amikor ez megtörténik, akkor a meglévő tagság határozza el, hogy a pénzt hová fordítsák. de semmi esetre sem szétosztani, mert akik ennek az épületnek a fennmaradását lehetővé tették. hogy olyan legyen, amilyen nagyobbrészben már nem lesznek itt. (Már most is kevesen vagyunk.) így az uj tagoknak, akik akkor itt lesznek, ne legyen joguk azon osztozkodni. Akkor nem fejtettem ki teljesen, hogy miért teszem ezt az ajánlatot, de most megpróbálom: Klubunkat a munkásmozgalommal rokonszenvező emberek alakították és tették azzá, ami. Azok nélkül már régen nem volna klub, s ezeknek jó része már nincs az élők között, vagy más városba vitte őket a sors. Ezen utóbbiak is elvárják, hogy az épület eladásával is a munkások ügyét és sajtóját szolgálják. Nem lehet egyes embereknek hasznot húzni belőle. Megjegyzem, nem szeretném, ha az eladás hamarosan megtörténne, de ugylátszik, hogy elkerülhetetlen lesz, mert a néha 6—7 száz dollár havi deficittel (nyáron) és a 2000 dolláros adóval nem mehet sokáig a klub ezen az alapon. A tagság fogy, nincs utánpótlás, pedig nyáron a vasárnapi és keddi délutánok megmutatják, hogy nagyon kell a mi öregjeinknek egy ilyen hely, ahol összejöhetnek barátaikkal és a maguk módján szórakozhatnak. A vezetőségnek módot kellene keresnie arra, hogy a klub jövőjét megvitassuk. Ez már esedékes. Hátha találnánk módot arra, hogy szilárdabb alapokra helyezzük a klubunkat. Hogy is mondta volt elnökünk? “Nem azt kell néznünk, mit adhat nekünk a hazánk, hanem azt, hogy mit adhatunk mi a hazánknak.” Szívleljük meg ezt és más alapokon talán még sokáig fenmaradhat a klubunk. M. Kovács A KIADÓHIVATAL ROVATA Levelet hozott a posta Hegedűs Mary munkástársnőktől, Akronból, a következő sorokkal: “A magyarországi utazásra vonatkozólag úgy gondolom, hogy sokan fognak beírni a költségekre vonatkozóan. Mert egyes csoportok úgy szerveznek utasokat, hogy egy teljes repülőgépet kibérelnek. Mellékelek egy postakártyát, amit ez a szervezet a tagoknak kiküldött. Hogy a lapon feltüntetett összegen kívül mennyi a költség Frankfurttól Budapestig, azt nem tudom, de az nem lehet túl sok.” A postakártyát, amit a kedves Hegedűs Mary beküldött, egy akroni szervezet küldte szét tagjainak és csoportos utazásra hívja fel figyelmüket, amit Clevelandból indítanak Frankfurtig (Németország), ahonnan átszállhatnak az utasok Budapest- ra és más városokba. Az utasok augusztus 1-től szeptember 6-ig lesznek Európában, a költség $290 Frankfurtig. Ténylegesen arról van szó, hogy a költség alacsonynak mondható, viszont figyelembe kell venni néhány dolgot. Első: az utasoknak együtt kell visszajönni, tehát nincs meg a lehetőségük arra, hogy hosszabb időt töltsenek a látogatásra kiszemelt országokban. A másik pedig az, s ez a legfontosabb, hogy aki ezzel az utazással kíván Európába menni, az tagja kell, hogy legyen a megnevezett szervezetnek. Tehát kívülállók nem vehetik igénybe a kedvezményes utazást. Harmadszor: A fenti árban nincsen benne a repülőút költsége Frankfurttól Budapestig, vagy más városig (amint azt Hegedűs Mary is megjegyzi levelében). Ennek ára $121.60. Mi is érdeklődtünk ilyen fajta csoportos utazás után, de részünkre ez kivihetetlen, a következő okoknál fogva: a mi olvasóinknak különböző kívánságaik vannak, igy .pl. az egyik egy hónapot akar tölteni Magyarországon, a másik három hónapot, stb. Másodszor: lapunk nem bérelhet ki repülőgépet, mert nem szervezet, amely tagsággal rendelkezik. A különböző munkásszervezetek országszerte, amelyekkel összeköttetésben vagyunk, nem rendelkeznek olyan nagy tagsággal, hogy egy kibérelt repülőgépet megtölthetnének. Harmadszor: egy repülőgép bérletének ára 13 ezertől 19 ezer dollárig terjed, mely összegnek egy részét jő előre le kell fizetni. Ha pedig a szervezet nem tudja tagjaival megtölteni a repülőgépet, akkor minden üresen maradt hely ára az utasok költségeit emeli. Ha pl. 120 utasra van hely a repülőgépen és 15 helyet nem tudnak eladni, akkor ennek a 15 el nem adott jegynek az árát az utasoknak kell fedezniük. Az utazást szervező egyesület nem vállalhatja ezt a rizikót, mert habár a repülőtársaságok kb. 800 dollárt engedélyeznek az utazás megszervezésére, ez az összeg nem fedezi még a bélyeg, postázás, propaganda, st. költségeket sem. Nekünk természetesen semmi kifogásunk nincs az ellen, ha olvasóink között olyanok, akik tagjai ilyen szervezeteknek, az azok által rendezett társasutazásokon vesznek részt, hiszen nem vagyunk semmi jónak az elrontói. Tény az, hogy a társas- utazásból nem huzunk hasznot és csakis a szülőföld és olvasóink, valamint az amerikai magyarság és a szülőhaza népe közti barátságot kívánjuk ezzel is jobban kiépíteni.
