Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-12-10 / 50. szám

Thursday, December 10, 1964 Mit hoz a posta? Úgy vélem, hogy többé-kevésbé minden ember kiváncsi arra, hogy mit hoz a posta. Igaz, hogy időnkint csalódást és néha szomorúságot okozó le­velek is érkeznek, de általában szivesen lát leve­let mindenki rokontól, baráttól, ismerősöktől. Jó lenne, ha csak ilyen leveleket hozna a posta. A valóság az, hogy a postai szállitmányok nagy, mondhatnám túlnyomó részét a címzettek akár belenézés nélkül is a papírkosárba dobhatják. Az embert naponta elárasztják a különféle üzleti aján­latokkal, biztositási csalogatókkal és főként ado­mányokat kérő nyomtatványokkal. Én minden bo­rítékba belenézek, mert amikor a levélpapír egyik oldalán nincsen szöveg, az ilyen alkalmas kézirat- papírnak — mint például az is, amelyre ezeket a sorokat vetem. A közeledő ünnepekre való tekintettel, a szív­hez szóló levelek megszaporodtak, de azért más­fajta nyomtatványokban sincs hiány. A mai napi postát (november 25) azért teszem szóvá, mert ma valóban a posta különös kegyeltje lettem. Elsőnek, az “Old American” biztositó társasá­got említem, mert ettől hónapok óta hetenkint leg­alább két levél érkezik. Az első levelekben 10 cen­tet kértek, aminek ellenében 30 napra szóló bal­eset ellen biztositó kötvényt küldtek. Azon az ala­pon, hogy mindenkit érhet baleset, ezt az ajánla­tot elfogadtam egyszer, azután mégegyszer és harmadszor, negyedszer a feleségem nevére. így összesen 120 napi biztosítást kaptunk 40 cent elle­nében. Most már hónapok óta ömlik a levéláradat, mert azt szeretnék, ha a rendes áron is vennénk baleset elleni biztosítást. Nyomtatványaik kiválóan alkalmasak levélpapírnak. Ma vaskos boríték érkezett “Office of the Pres­ident” felírással, Kiváncsi voltam, hogy mit küld nekem Johnson elnök, akire a közelmúltban szava­zatomat adtam. Kiderült, hogy nem Johnson, ha­nem Harry Taylor, a hollywoodi “Studio Girl” koz­metikai üzem elnöke tisztelt meg levelével és nyom tatványaival. Azt mondja az elnök, hogy ha 1,100 dollárig terjedő havi jövedelmet akarok a magam AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORi számára biztosítani, akkor töltsem ki azonnal a mellékelt kártyát és a többi jön magától. Az em­lített kártyán négy arc látható. A két mosolygó férfi közül az egyik azért jókedvű, mert egy nap alatt 138 dollárt keresett a Studio Girl eladásával. A másik hasonló módon egy óra alatt $39.82-t keresett. A kártyán látható két ugyancsak mosolygó nő közül az egyik 80 dollárt keresett két óra alatt, a másik 102 dollárt egy nap alatt. Hát csoda, hogy mind a négyen állandóan mosolyognak? Ilyen keresetre nyújt alkalmat a mai postával érkezett másik ajánlat is, azzal a különbséggel, hogy kozmetika helyett lábbeliket kéne eladnom. Persze a legjobb lenne egyszerre és ugyanazok­nak a személyeknek az arcra és a lábra valót el­adni és megduplázni a keresetet. Üzleti érzékem alacsony fokára mutat, hogy mind a két ajánlatot a papírkosárba dobtam. Annál is inkább, mert a levélpapír egyik oldalát sem hagyták nyomás nél­kül és igy számomra hasznavehetetlenné vált. Mai postámból tudtam meg, hogy a Union Oil társaság most már nemcsak gazolint, olajat és autó-gumikat árusít, hanem karácsonyi ajándéko­kat is, amelyekért a hitelkártyával lehet fizetni. Az egyik hasznos ajándék villanyra működő hus- szeletelő kés olyanok számára, akiknél minden más villanyra működik, még a fogkeféjük is. Az ilyen villanyra berendezett egyének biztosan túl fáradságosnak találnák a karácsonyi ebédre elké­szített pulyka, vagy sonka felszeletelését s kapva- kapnak a Union Oil által kínált alkalmon. Iga^ hogy vannak olyanok is szép hazánkban, akiknek sem pulykára, sem sonkára nem jut, ezeknek vi­szont villanyra működő szeletelő kés sem kell, mert nincs mit szeletelni és megspórolnak 16 dol­lár 67 centet, amibe a kés kerülne. Az igy megspó­rolt pénzért aztán vásárolhatnak, amit a szivük kíván és élvezhetik a karácsonyt, ha ennivaló nincs is a háznál. Levél érkezett ma (e héten a második) a United States Committee for Refugees newyorki címéről is. Pénzt kérnek olyan csomagolópapírért, amely kettős célt szolgál. Az egyik: csomagolásra alkal­mas. A másik: hazájuktól megváltak támogatása. Megérkezett a MÁSODIK “Christmas Greetings” bélyeg-szállitmány. Az elsőért már küldtünk pénzt, most a második és megtörténhetik, hogy egy har­madik is jön. Ki győzi pénzzel?! A “Meals for Millions” nyomtatványa fénylő egy-centes pénzdarabbal érkezett. Nem mondják, de biztosan gondolják: Csak nem vagy olyan smu- cig, hogy elfogadsz tőlünk egy centet, amit éhes _____________________________9_ gyerekek szájától vontunk el, anélkül, hogy viszo­noznád néhány dollárral?! Igazuk van: ilyen smu- cigságot senki nem akar elkövetni és mindenkitől kapnak legalább egy dollárt. Az Epilepsy Foundation-től és a National Share­croppers Fund-tól is adományt kérnek. Szó se ró­la, az epilepsziás és a kaliforniai, texasi, dél-caro- linai és floridai mezőgazdaságokban dolgozó, cen­tekért verejtékező gyermekek segítése nemes cél. De ki győzi pénzzel?! Hiszen ezek a levelek csak EGY NAPI postával érkeztek és hasonló leveleket egész éven át úgy­szólván naponta hoz a posta! Alphonzo Bell képviselőtől is ma jött válasz leg­utóbbi levelemre, amelynek magyar fordítása lá­punk október 29-i számában jelent meg. Nem vála­szolt kérdésemre, hogy “megvonassék-e a szavaza­ti jog azoktól, akik a UN alkotmánya BÁRMELYIK rendelkezését megsértik”, — vagy csak azoktól, akik tagsági díjjal vannak hátra? Erre nem válaszolt, de kijelenti, hogy értékeli leveleimet és kér, hogy Írjak bátran a jövőben, mindig, amikor mondanivalóm lesz. Kérését kész örömmel teljesítem, de nem vagyok biztos, hogy a leveleim neki is örömet okoznak. Az üzleti és biztositási ajánlatokat tartalmazó leveleket könnyű elintézni, amig nagy befogadó­képességű papírkosár áll az Íróasztal alatt... Az éhező, a beteg, a nyomorgó gyermekek számára adományokat kérő levelek már problémák. Lapunk olvasóinak nagy része nyugalomba vonult, szabott jövedelmű egyénekből áll, akiknek meg kell fon­tolni, mire fordítják a szűkös dollárokat. Hasonló­an kis jövedelmű emberek milliói kapnak hasonló tartalmú leveleket és ilyenkor nem egyszer a vá­lasztás ezen áll: a szükölködőktől tagadjam meg a dollárt, vagy saját magamtól vonjam meg? A vá­laszt lelkiismeretes emberek bizony nehéznek ta­lálják. Mi persze tudjuk, hogy lehetne egyszerű megol­dás. Abból a több, mint 50 billió (milliárd) dollár­ból, amelyet évente haszontalan hadi kiadásokra fordítunk — és a többi nemzetek szintén óriási összegeket fecsérelnek ugyanilyen célra —, kéne egy, CSAK EGYETLEN EGY billió (egy ezer mil­lió) dollárt elvonni és az adományokat kérő intéz­mények között arányosan elosztani. Még kimondani is sok, pedig a hadikiadásoknak csak egyötvenedrészét teszi ki! Ez lenne a valódi segítség és ezzel elkerülhető lenne a posta túlterhelése és a kisjövedelmű mil­liók terhelése. A hadiszer rendelésekre pedig még mindig ma­radna 49 EZER MILLIÓ DOLLÁR. A f&ímiA klubról MIAMI, Fia. — Levelem egyben válasz kíván lenni Fehér Lajos nov. 5-én a Magyar Szóban meg­jelent cikkére, mely egy kissé csípős volt azokra nézve, akik nem értenek vele egyet. Megjegyzem, jóakarat késztet erre a kis megjegyzésre, mert klubunkat úgy tekintem, mint egyedüli szórakozó helyünket és szeretném, ha megtalálhatnánk a le­hetőséget arra, hogy a klubot szilárd alapokra he­lyezzük. A Magyar Amerikai Kultur Klub egyik gyűlésén többek között alapszabálymódositást fogadtak el a tagok, mely szerint “ha klubunk nem tudja fenn­tartani a klubhelyiséget és kénytelen azt eladni, az adósság kifizetése után a fennmaradt összeget (ha lesz) szét kell osztani a tagság között olyan­formán, hogy ki hány éve tagja a klubnak.” A gyű­lésen olyasmi is elhangzott, hogy helyesebb volna a fennmaradó pénzt jótékony célra hagyni. Azután egy gyűlésen jelentés történt, hogy az alapszabályt még nem rendelték meg, bizonyos okok miatt. Ekkor én azt ajánlottam, hogy ne sies­senek annak megrendelésével, mert nem minden­ki ért egyet abban, hogy az eladás után fennmara­dó pénz hogyan legyen elosztva. A leghelyesebb volna, hogy amikor ez megtörténik, akkor a meg­lévő tagság határozza el, hogy a pénzt hová fordít­sák. de semmi esetre sem szétosztani, mert akik ennek az épületnek a fennmaradását lehetővé tet­ték. hogy olyan legyen, amilyen nagyobbrészben már nem lesznek itt. (Már most is kevesen va­gyunk.) így az uj tagoknak, akik akkor itt lesznek, ne legyen joguk azon osztozkodni. Akkor nem fejtettem ki teljesen, hogy miért te­szem ezt az ajánlatot, de most megpróbálom: Klu­bunkat a munkásmozgalommal rokonszenvező em­berek alakították és tették azzá, ami. Azok nélkül már régen nem volna klub, s ezeknek jó része már nincs az élők között, vagy más városba vitte őket a sors. Ezen utóbbiak is elvárják, hogy az épület eladásával is a munkások ügyét és sajtóját szol­gálják. Nem lehet egyes embereknek hasznot húz­ni belőle. Megjegyzem, nem szeretném, ha az el­adás hamarosan megtörténne, de ugylátszik, hogy elkerülhetetlen lesz, mert a néha 6—7 száz dollár havi deficittel (nyáron) és a 2000 dolláros adóval nem mehet sokáig a klub ezen az alapon. A tagság fogy, nincs utánpótlás, pedig nyáron a vasárnapi és keddi délutánok megmutatják, hogy nagyon kell a mi öregjeinknek egy ilyen hely, ahol össze­jöhetnek barátaikkal és a maguk módján szórakoz­hatnak. A vezetőségnek módot kellene keresnie arra, hogy a klub jövőjét megvitassuk. Ez már esedékes. Hátha találnánk módot arra, hogy szilárdabb ala­pokra helyezzük a klubunkat. Hogy is mondta volt elnökünk? “Nem azt kell néznünk, mit adhat ne­künk a hazánk, hanem azt, hogy mit adhatunk mi a hazánknak.” Szívleljük meg ezt és más alapokon talán még sokáig fenmaradhat a klubunk. M. Kovács A KIADÓHIVATAL ROVATA Levelet hozott a posta Hegedűs Mary munkás­társnőktől, Akronból, a következő sorokkal: “A magyarországi utazásra vonatkozólag úgy gondolom, hogy sokan fognak beírni a költségekre vonatkozóan. Mert egyes csoportok úgy szervez­nek utasokat, hogy egy teljes repülőgépet kibérel­nek. Mellékelek egy postakártyát, amit ez a szer­vezet a tagoknak kiküldött. Hogy a lapon feltün­tetett összegen kívül mennyi a költség Frankfurt­tól Budapestig, azt nem tudom, de az nem lehet túl sok.” A postakártyát, amit a kedves Hegedűs Mary beküldött, egy akroni szervezet küldte szét tagjai­nak és csoportos utazásra hívja fel figyelmüket, amit Clevelandból indítanak Frankfurtig (Német­ország), ahonnan átszállhatnak az utasok Budapest- ra és más városokba. Az utasok augusztus 1-től szeptember 6-ig lesznek Európában, a költség $290 Frankfurtig. Ténylegesen arról van szó, hogy a költség ala­csonynak mondható, viszont figyelembe kell ven­ni néhány dolgot. Első: az utasoknak együtt kell visszajönni, tehát nincs meg a lehetőségük arra, hogy hosszabb időt töltsenek a látogatásra kisze­melt országokban. A másik pedig az, s ez a legfon­tosabb, hogy aki ezzel az utazással kíván Európába menni, az tagja kell, hogy legyen a megnevezett szervezetnek. Tehát kívülállók nem vehetik igény­be a kedvezményes utazást. Harmadszor: A fenti árban nincsen benne a repülőút költsége Frank­furttól Budapestig, vagy más városig (amint azt Hegedűs Mary is megjegyzi levelében). Ennek ára $121.60. Mi is érdeklődtünk ilyen fajta csoportos utazás után, de részünkre ez kivihetetlen, a következő okoknál fogva: a mi olvasóinknak különböző kí­vánságaik vannak, igy .pl. az egyik egy hónapot akar tölteni Magyarországon, a másik három hó­napot, stb. Másodszor: lapunk nem bérelhet ki re­pülőgépet, mert nem szervezet, amely tagsággal rendelkezik. A különböző munkásszervezetek or­szágszerte, amelyekkel összeköttetésben vagyunk, nem rendelkeznek olyan nagy tagsággal, hogy egy kibérelt repülőgépet megtölthetnének. Harmad­szor: egy repülőgép bérletének ára 13 ezertől 19 ezer dollárig terjed, mely összegnek egy részét jő előre le kell fizetni. Ha pedig a szervezet nem tud­ja tagjaival megtölteni a repülőgépet, akkor min­den üresen maradt hely ára az utasok költségeit emeli. Ha pl. 120 utasra van hely a repülőgépen és 15 helyet nem tudnak eladni, akkor ennek a 15 el nem adott jegynek az árát az utasoknak kell fe­dezniük. Az utazást szervező egyesület nem vállal­hatja ezt a rizikót, mert habár a repülőtársaságok kb. 800 dollárt engedélyeznek az utazás megszer­vezésére, ez az összeg nem fedezi még a bélyeg, postázás, propaganda, st. költségeket sem. Nekünk természetesen semmi kifogásunk nincs az ellen, ha olvasóink között olyanok, akik tagjai ilyen szervezeteknek, az azok által rendezett tár­sasutazásokon vesznek részt, hiszen nem vagyunk semmi jónak az elrontói. Tény az, hogy a társas- utazásból nem huzunk hasznot és csakis a szülő­föld és olvasóink, valamint az amerikai magyarság és a szülőhaza népe közti barátságot kívánjuk ez­zel is jobban kiépíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents