Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-10 / 50. szám
Thursday, December 10, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÖ — HUNGARIAN WORD 5 AZ IFJÚSÁG AZ AUTOMATIZÁLÁS KORSZAKÁBAN AZ ORSZÁG LEGÉGETŐBB KÉRDÉSE A kormánynak most kivitelezésre kerülő nyo- morenyhitő programja csupán első lépés a rendszer által létrehozott legkritikusabb problémák orvoslására. A program megvalósitásában a kiutalt elégtelen összegeknek jó részét valószínűleg az adminisztrációs költségek emésztik majd fel és csak egy bizonyos része jut el az illetékeseknek. Megkísérlünk bepillantást adni arról, mit jelent a kormányprogram az ifjúság számára. Mik az ifjúság kilátásai Johnson elnöknek a fiatalság alkalmazására vonatkozó javaslatát, a House Rules Committee, Howard W. Smith rep. virginiai képviselő elnöklete alatt visszatartotta mindaddig, amig a javaslat — a Youth Employment Act — a nyomorenyhitő program szerves része lett. A virginiai honatya még akkor is ádázul küzdött ellene és legszívesebben az egész nyomorenyhitő terv meghiúsulását látta volna. Csak a túláradó közvélemény nyomása hozta létre a javaslat törvényerőre emelését. A képzetlen, munkanélküli ifjúság problémája olyan méreteket öltött, hogy kiváló társadalmi vezetők, szakértők és tudósok, ezt tekintik a jelenkor elégetőbb kérdésének Amerikában. A képzettség és iskolázottság olyan fontos a munkakeresésnél, hogy akik nem fejezték be iskolai tanulmányaikat, a legnagyobb reménytelenségnek néznek elébe. Ma már oda jutottunk, hogy akár van rá szükség, akár nincs, még a közönséges kisegítő munkánál is csak a képzett jelentkezőt, sokszor csak az egyetemi végzettségűt veszik számításba. S. M. Miller professzor, a Syracuse University szociológusa kijelentette: “Hozzávetőlegesen meg lehet állapítani, hogy az iskolából kiskorukban kimaradók az ifjúságnak egyharmad és kétötöd közti részét képviselik.” Mégis, csak meglehetős lassúsággal hal ki az illetékesek tudatából az elavult vélemény, hogy több és szigorúbb javítóintézet oldja meg legjobban az “eltévelyedett” fiatalság problémáit. Már a Kennedy elnök által kinevezett Task Force on Manpower Conservation 1961-ben kiadott jelentése megállapította: y A sorozásra jelentkezők közül minden második alkalmatlan a katonai szolgálatra. Ha mind az 1 millió 400 ezer 18 éves ifjút orvosi vizsgálat alá vennék, fél milliót kirostálnának a szolgálatból. v* A 18-tól 26 év közöttiek közül is 1 millió 750 ezer fiatal férfit alkalmatlannak találnának. A kimutatásból kitűnik, hogy államok szerint nagy különbségek vannak az adatokban. Azokban Az American Medical Association kiadta a vészkiáltást az aggkoruak kórházi és egészségügyi biztosítása megvalósításának ügyében. Nehogy tévedés essék, sietve megmondjuk, az egészség felesküdött őrei nem a biztosítás mellett, hanem ellene kardoskodnak. A társadalombiztosításon keresztül megvalósítandó aggkori egészségügyi ellátásért folyó hosszú harcban az AMA rendületlen megsemmisítő hadjáratot vezetett ellene és ezt ma még elkeseredettebben teszi, mint valaha. Az orvosszövetség elnöke, dr. Donovan F. Ward, aki Goldwatert támogatta, kereken kijelentette, hogy a novemberi választások kimenetele — amelyben a demokraták 38 ülést nyertek és a House Ways and Means Committee 3 republikánus tagja kiesett —, arra késztette az egyesületet, hogy “szembenézzen a rideg valósággal.” A rideg valóság abban áll, hogy a képviselőházban a demokraták gyarapodott többsége mellett jobb lehetőségek vannak a Medicare megszavazására. A republikánus többségű Ways and Means Committee volt az a testület, amelynek kezében a javaslat a múltban mindig fennakadt. Az “AMA” 228 tagú képviselőtestületi gyűlésén dr. Ward arra buzdította az orvosokat, hogy “a harcot tovább kell folytatni.” Felhivást intézett a 204 ezer tagú szervezet minden egyes tagjához, fordítsanak külön erőfeszítést a Medicare megbuktatására. Az “AMA” két frakciója taktikai okokból jobbnak látta a Medicare-el szemben bizonyos ellentervek benyújtását, abban a reményben, hogy r %WWW\VW\VVWWV»WVWWWVWV»VW»»WWWV1 t>i PAUL’S SHELL SERVICE ! ! GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS j 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan <; iTelefon: WA 8-9806 — SZŐKE PÁL, tulajdonos i 1 az államokban találták a legtöbb alkalmatlant, ahol az iskoláztatás és az egészségügyi közszolgálat a legalacsonyabb színvonalon áll. Például a déli államokban találták a legnagyobb arányban a szellemileg alkalmatlanokat. Ezekben a közoktatás alacsonyabb színvonalú, mint bárhol máshol az országban. Azonkívül a jelentés arra is rámutatott, hogy a nyomorból kikerültek között volt a legtöbb alkalmatlan. “Szüleiktől örökölték a nyomort és hacsak meg nem szakad a láncolat, minden bizonnyal továbbadják gyermekeiknek is”, figyelmeztet a jelentés. A többi adat közt említésre méltó: A szellemi okokból katonai szolgálatra alkalmatlanok 40 százaléka sohasem részesült több mint elemi iskolai oktatásban és 80 százaléka nem fejezte be a high school-t. Az alkalmatlanok 31 százaléka munkanélküli, a többi pedig nagyon alacsony bérért dolgozik; 80 százaléka teljesen képzetlen, sok esetben írástudatlan. Mit nyújt a nyomorenyhitő program a fiataloknak? Az iskolából kimaradó és munkanélküli fiatalok lépjenek érintkezésbe államaik állásközvetítő hivatalával (State Employment Service), amelyek megadják a szükséges útbaigazítást a törvény által megvalósított lehetőségekről. Ezek: \ A Job Corps intézmények, amelyeknek városi, vagy vidéki központjai két éves programban 16 és 21 év közötti fiuk és lányok számára alkalmat nyújtanak iskoláztatásra, szakképzésre és munkagyakorlat megszerzésére. Az első két évben 140 ezer fiatalkorú jelentkezett. Útiköltséget, lakást kapnak és költségekre havonta 50 dollárt. \ Szövetségi kiutalások a közszolgálati intézmények kiterjesztésére (kórházak, könyvtárak, stb.), amelynek keretén belül a fiataloknak munkaalkalmat teremtenek. 200 ezer fiatalkorú vehet részt ebben a programban, amelyben részidős munkáért fizetést kapnak és folytathatják tanulmányaikat. ► Állami segítség az egyetemeknek és kétéves főiskoláknak, amely révén kisjövedelmű családok gyermekeit tandíjmentesen felvehetik. Ilyen módon 140 ezer tanulót segélyezhetnek az első évben. Mindezek csak elenyészően gyenge megoldást ajánlanak a probléma óriási méreteihez képest. A képzetlen, tanulatlan, de még az iskolákból kikerülő fiatalság is napról napra növeli az automatizálás következtében amúgy is megsokszorozódott munkanélküliek számát. Ezek a tanácstalanul és kilátástalanul tétlenségbe kényszeritett tömegek könnyen nyersanyagot szolgáltathatnak az uj erőre kapott szélső jobboldali és fasiszta szervezkedésekhez, amelyek egyikéről lapunk vezércikke szól. evvel félrevezethetik a közönséget. A michigani delegáció javaslata szerint a jövedelmi adó utján nyújtott kedvezmények pótolják az egészségi biztosítást. A District of Columbia orvosszövetségének az a terve, hogy az “AMA” a Blue Cross—Blue Shield szervezetekkel és privát biztositó társulatokkal dolgozzon ki valamilyen programot, magánúton fizetett egészségügyi biztosításra. Ezek csak szemfényvesztő tervek, hogy összezavarják a közönséget, amellett, ezekkel a tervekkel azt a látszatot igyekeznek felkelteni, hogy az AMA is törődik az öregek sorsával. Az “AMA” végső erőfeszítéssel óriási összegekbe kerülő propaganda-kampányt indít most, minden elérhető hírszolgálati közegen keresztül. A kongresszus uj ülésszakának megnyitásával, leg- elkeseredettebb ellenállásra számíthatunk e szervezet részéről a Medicare-rel szemben. Jó lesz, ha a közönség is minden elérhető módon nyilvánítja akaratát és minden követ megmozgat, hogy a nép szervezetei egyesült erővel megvalósítsák a régóta esedékes és életszükségletnek tekinthető Medi- care-t. Életbeléptek az uj katolikus szertartások A katolikus templomokban megtartották az első miséket az egyház újonnan elfogadott szabályai szerint. Ezeknek értelmében a misében több helyen a latin helyett, az ország saját nyelvén tartják a szertartást és a hívők is résztvesznek benne. A VI. Pál pápa javaslata szerint elfogadott liturgiái újítás a Rómában tartott egyházzsinat egyik legfontosabb határozata. A nők béketüntetése az ENSZ előtt NEW YORK, N. Y. — December 2-án, szerdán, déli 12 órakor, a hideg idő ellenére a Women Strike for Peace rendezésében több mint 600 nő gyűlt össze az ENSZ épületével szembeni térségen. Felirataikkal és merő jelenlétükkel tüntettek a béke érdekében. Jelszavaik között első helyet foglalt el a nemzetközi vezetésű nukleáris flotta elleni tiltakozás, az atomtilalom kiterjesztése és evvel kapcsolatban, a Kínai Népköztársaság elismerése az Egyesült Nemzetekben. Sokezer nő aláírásával ellátott kérvényeket nyújtottak át az ENSZ amerikai követségének, amelyekben az aláírók támogatják a WSP állásfoglalását. Törvénytelen a szegregéit iskolai segély RICHMOND, Va.-ban a szövetségi fellebbezési bíróság olyan egyöntetű határozatot hozott, amely törvénytelennek nyilvánítja az elkülönített, privát iskoláknak az adóalapból való állami segélyezését. Virginia állam 10 körzetében, az iskolai integrációs törvény megszegésével u.n. “privát akadémiákat” állítottak fel állami segélyezéssel. Ezekbe az iskolákba csak fehér tanulókat vettek fel. A bírói határozat ebben az esetben csak Prince Edward és Surry megyékre vonatkozik, de jelentősége egyszer és mindenkorra véget vet az államilag segélyezett szegregációnak egész Virginiában. December 14-én az NAACP, amely megindította a jelenlegi eljárást is, a szegregációs rendelet alkotmányosságát fogja kérdőre vonni. UIAMWW'lAAMWWWtAfMWVWWWWMWVWWWVWIA Csehszlovákia hat bőrgyári berendezést, két cukor- finomitót és egy erőmű-berendezést szállít az Egyesült Arab Köztársaságnak. • • • A Zágrábot ért emlékezetes árvíz után megállapították, hogy a városban 4700 épületet kell lerombolni, s helyettük újat építeni. • • • Két, egyenként 15 ezer brutto regiszter tonnás te- herhajót épit a francia hajóipar a Kínai Népköztársaság számára. A MEZÍTLÁB Járás valamikor szegénységgel volt egyértelmű. A Habsburg- és Horthy-korabeli magyar parasztot az ecuadori indiótól az különböztette meg, hogy amig az utóbbinak egész életében nem jutott lábbelire — legfeljebb elnyűtt autógumiból kivágott talpra —, addig a magyar parasztnak akadt egy pár csizmája, amelyet a vállára akasztva cipelt vasárnaponként, amig a templomhoz ért, ott felvette és hazafelé menet "meztéláb" rúgta a port, vagy gyúrta a sarat. A világ azóta nagyot fordult. Az ecuadori indió és sok milliónyi sorstársa ugyan még mindig mezítláb jár, de már ő is hallott távoli népek sikeres felszabadító harcáról és csak (rövid?) idő kérdése, hogy mikor lázad fel a cipőben-csizmában járók ellen. A magyar parasztnak van csizmája, van cipője és mezítláb nem kell járnia, legfeljebb Hévizén beutalás idején, vagy újonnan épült házának hálószobájától a — fürdőszobáig. Az egykoron szegénységet jelentő mezítlábas állapot most Amerikában, vagy lehet, hogy csak a világ legnagyobb falujában, Los Angelesben és környékén, főként a tengerparti városokban, vált divattá. Sihederek és bakfis-lányok — magyarul: teen-agerek —, ha a divattal akarnak lépést tartani, e lépéseket cipő nélkül, harisnya nélkül, MEZÍTLÁB kell megtenni. A harisnyanélküli, szandálba bujtatott láb is kiment a divatból. A meztelen talpat kell a forró aszfalthoz verni, légyen az bár undorítóan mocskos kutyáktól, macskáktól, köpködőktől — veszélyes a földhözvágott Coca-Cola üvegektől, avagy kellemetlen az égve eldobott cigarettacsikktől. Manapság nem fontos, hogy mi van a teen- agerek fejében, csak a hajukat növesszék Beatles fazonra. Az se fontos, hogy van-e cipőjük, csak az, hogy meztelen talpuk mocskos legyen. Ilyen fejjel igyekeznek lépést tartani a saját szűk világukkal, amelyben munkanél- kül, céltalanul bolyongnak — mezítláb. AZ AMA CSATAKIÁLTÁSA A MEDICARE ELLEN