Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-11-19 / 47. szám
Thursday, November 19, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Közvetlenül a választások előtt cikk jelent meg a St. Petersburg Times (Fia.) hasábjain a Birch Society legújabb uszításairól és fényképmásolat az egyesület kiadványáról. A cikk szerint a nyomtatványban a társaság felhivja követőit, hogy azonnal szerezzenek be pisztolyokat, puskákat, bárminemű lőszerszámokat, hozzávaló munícióval saját maguknak, családtagjaiknak, sőt még egész kicsi gyermekeiknek is. A hirlap ezt idézi a nyomtatványból: “Ha revolver vásárlásra gondol, akkor azonnal tegye azt meg! Eljöhet még az idő, amikor bármilyen kaliberű revolver aranyat fog érni... Vegye a kapható legjobbat. A következőket ajánljuk.” Ezek után a nyomtatvány felsorolja, melyek a legalkalmasabb pisztolyok, puskák férfiaknak és nőknek, az idősebb és a fiatalabb gyermekeknek. Azután még felhivja a figyelmet: “Minden fegyverhez szerezzen be legalább 300 sorozat municiót és gyakorlat céljára legalább még 200-at.” Ezek után a Birch Society a nyomtatványban figyelmezteti követőit, hogyan viselkedjenek Gold- water megbukása esetén, amikor a “kommunisták barátai a szövetségi kormányban, gyors intézkedéssel kiszemelhetik az ismert hazafiakat, mielőtt azok teljesen megszervezkedhettek volna.” A további tanácsokban oktatást ad a birchistáknak, hogyan kerüljenek el olyan véleménynyilvánítást, amely “uszitóknak” és “fajgyűlölőknek” bélyegezné meg őket. Azt ajánlja: “Tanuljanak meg eltűnni a környezetükben és névtelenek maradni. Működjenek együtt megalakítására egy titkos ‘Minutemen’ csapat megalakítására. Keressék ki a gyakorlott tagok tanácsát nyilván-nem-tartott fegyverek vásárlásánál ... és a földalatti háborúra való kiképzésben.” A riport felsorolt más gyülöletuszitó nyomtatványokat is, amelyeket a Birch Society terjeszt St. Petfersburgban és másutt. A legnyugtalanitóbbnak találja azt, hogy a szervezet fegyveres harcokra készül Goldwater megbuktatása esetén. A lap vezércikke ostorozza a titkos szervezet alattomos működését és utasításait, amellyel követői beszivárgását ajánlja iskolaszékekbe, könyvtár vezetőségekbe, szülői egyesületekbe, az elmebajt megakadályozó mozgalomba. A legnagyobb veszedelemnek azonban azt tekinti a vezércikk, hogy a birchisták fegyveres támadást terveznek. ‘■A fegyveres felhívással a birchisták átlépték a határvonalat... Ez anarchia. Ez erőszakra és vérontásra való felkészülés. Röviden: nyílt, felforgató uszítás,” mondja a vezércikk. Robert Welch, a Birch Society elnöke, a hírlaphoz intézett sürgönyben hazugságnak nevezte a cikkben közölteket, de a hirlap újból megerősítette állításának valóságát, hogy “a kérdéses nyomtatványt egy st.-petersburgi gyűlésen a Birch Society egyik tisztviselője osztotta ki.” Amikor az országban ilyen nyomtatványok láthatnak napvilágot, különös, hogy a többi hű-lapok és egyéb hírszolgálati közegek nem látták elég fontosnak ennek széleskörű nyilvánosságra hozatalát; de még annál is furcsább, hogy az igazságügyi hatóságok még most is a kommunistáknak és a kommunista gyanúsoknak az üldözésével vannak elfoglalva ahelyett, hogy ezt a fegyveres lázadásra uszító sötét, reakciós csoportot vonnák felelősségre. A "Minutemen" fegyveres terrorcsapatot szervez Miután a választásokban a szélső jobboldalt felkaroló Republikánus Párt csúfos vereséget szenvedett, a “Minutemen” amerikai fasiszta szervezet reménytelennek látja hatalomra jutását törvényes utón. Havi kiadványában azt az utat ajánlja a “konzervatívoknak”, hogy csatlakozzanak a “Minutemen’ ’titkos szervezetéhez, amelyben kiképzést kapnak “a kommunizmus elleni végső harcra Amerikában”, mert “elmúlt az az idő, amikor az amerikai nép megvédheti magát a hagyományos politikai folyamat utján.” A “Minutemen” szervezet avval rémiti követőit, hogy a “kommunisták” kerítik kezükbe a kormányt, miután a kormány “keztvüs kézzel” bánik velük. Ezért szükségesnek tartják a gerilla háborúra való kiképzést, az erdőkben tartott céllövő gyakorlatokat, hogy a “kommunista” kormányt menekülésre kényszerítsék és a hatalmat a hozzájuk hasonló “hazafiak” kezébe juttassák. “Porba hullott az a milliók által táplált remény, hogy a kommunista áradatot a golyók helyett szavazattal lehessen megállítani” (ballots instead of bullets), irja “On Target” cimü folyóiratuk novemberi száma, amely felhivja a szélső jobboldali szervezeteket, lássák be, hogy teljesen hiábavaló a választásokra támaszkodni. “Legjobb, ha elfelejtjük az 1968-as választásokat”, mondja a szerkesztő cikke. Részt vettek a Goldwater-kampányban A cikk nagyban büszkélkedik avval, hogy milyen nagy szerepük volt Goldwater kampányában: “Az egész konzervatív mozgalomban egyetlen más szervezetet sem lehet találni, amely többet tett volna, mint a Minutemen-ek Barry Goldwater megválasztásáért ... a szó szoros értelmében milliószámra terjesztettük a kampány röpiratokat. Tagjaink számos republikánus klubban önkéntes munkát végeztek.” Mindezt azért tették, irja a szerkesztő, mert “a konzervatívok ezrei felkértek bennünket, hogy tegyük meg ezt az utolsó politikai erőfeszítést.” A folyóirathoz tagsági felszólítást is mellékeltek, amelynek kérdőivén tudni akarják, hogy a jelentkezők a “harci csapatban”, “kémkedésben”, “hír- szolgálati, fegyverszakértői, orvosi minőségben”, vagy már téren tudnának legjobban munkát kifejteni. Nemcsak férfiakat és nőket, de gyermekeket is felvesznek a tagságba. A Minutemen-ek 4 évvel ezelőtt kezdtek szervezkedni. Tagjaikat több alkalommal letartóztatták törvénytelen fegyverviselés miatt és a rendőrség minden alkalommal nagy mennyiségű fegyvert kobozott el tőlük. Három évvel ezelőtt gerillaképző szemináriumot tartottak Shiloh, 111.-ban, ahol fegyvereik között a pisztolyokon, puskákon kívül 18 mm-es mozsárágyuk is voltak. A vezetőt letartóztatták, de később a biró elejtette ellene a vádat. HérVéGi £€Véc írja: Rev. Gross A. László B. D.. Th. M. Tulesedékes revízió külpolitikánkban? Ha van valami igazság Lincolnnak abban a hires mondásában, hogy “Isten nagyon szeretheti a szegényeket, hiszen olyan sokat teremtett belőlük,” akkor talán elmondhatjuk azt is, hogy Isten hasonlóképpen szeretheti a kínai fajtát, mert e pillanatban körülbelül 700 millióra rug a számuk. Miközben a szives olvasó keresztülgyötri magát ezen a cikken, négy-ötezer újabb kínaival szaporodik ez az amugyis szédítő lélekszám... Ha hinni lehet a szakértők jóslatainak, a kínaiak száma néhány rövid évtizeden belül túl fogja haladni az egybilliós (milliárdos) létszámot. Ezt a hatalmas népet kutyábavenni, lekicsinyelni, megalázni és megbántani — hogy nagyon enyhén fejezzem ki magam — rövidlátó és ostoba dolog. Hiszen ha semmi erényük és jótulajdonságuk sem volna, még akkor is----pusztán óriási létszámuk súlya miatt — minden más népnek némi res- pektussal ülenék viseltetnie irántuk, akár császárság, akár mandarin-szisztéma, akár pedig kommunista rendszer alatt élnek. De igenis: vannak kimagasló erényeik és jótulajdonságaik. Okosak, szívósak, rendkívül szorgalmasak és alkalmazkodóképesek. E tulajdonságok kombinációjával — helyes vezetés alatt—hallatlan teljesítményekre képesek; ennyit még a legádázabb ellenségük is hajlandó róluk feltételezni... Bizonyára hiábáik is vannak, de e tekintetben sincs okuk túlságosan restelkedni, amikor összehasonlítják magukat más nemzetekkel és némi joggal erre az álláspontra helyezkedhetnek: “Az a nép vesse reánk az első követ, amely magát hibanélkülinek meri állítani!” A jó kínai van olyan jó, mint a jó amerikai vagy orosz és a rossz kínai egy jottányival sem alábbvaló a rossz amerikainál vagy orosznál. Emberek ők is, csakúgy, mint atöb- biek. .. Hogy miféle potenciális erők rejlenek ebben a gigantikus fajtában, abból nemrég kaptunk egy kis izetitőt, amikor első atom-próbarobbantásuk — amihez minden külső segítség nélkül jutottak el — sikerrel járt. Úgy vélem, hogy egy nemzet, amely ezernyi nehézséget lektfzdve, ilyen impozáns eredményt tud felmutatni, meg tud birkózni minden más problémával, ha alaposan nekigyürkőzik a feladatoknak. Rossznéven ne vegye tőlem senki: én az ilyen tehetséges és hatalmas nemzetet szívesebben látom barátként, mint ellenségként. . . Külügyi politikánk kiagyalói már régen rájöhettek volna, hogy nemcsak a háború kíván nagy áldozatokat, hanem a béke is. Nagy ára van mindkettőnek, de mig az előbbi mindig többe kerül, mint amennyit megér, az utóbbi: a béke mindig többet ér, mint amibe kerül. Kínával valamilyen békés meeállapodásra jutni — akármilyen távolinak (és Fulbright szenátor szavaival), akármilyen elqondolhatatiannak (unthinkable) látszik is ez e pillanatban — bölc«. hasznos, megnyugtató vívmány volna. Egy ilyen kibontakozás a ’e?jobb esetben: teljesen elháríthatná a harmadik fés utolsó!) világháború mérhetetlen veszedelmét, a legrosszabb esetben: kitolhatná azt évtizedekig. Menynyit érne ez nekünk? Milyen árat vagyunk hajlandók fizetni ezért a megnyugvásért — ez a kérdés. A legcinikusabb “China-lobby” agitátor, Chiang Kai-shek legbuzgóbb szekértolója sem merné kétségbevonni, hogy az az ár, amit egy tartós békeállapotért fizetnünk kellene, JÓ BEFEKTETÉS VOLNA. E pillanatban még azt sem tudjuk, mi volna az ára ennek a kibontakozásnak. Nem tudhatjuk, mert az ellenféllel nem állunk beszélőviszonyban. Hogy fogalmunk lehessen az ár felől, ahhoz előbb szóba kellene állni a másik féllel. Erre pedig mindaddig nem kerülhet sor, mig a 700 milliós Kina el nem foglalja az ő jogos helyét az Egyesült Nemzetek tagjai között. Az első lépés a kibontakozás felé tehát az volna, hogy mi magunk is álljunk be azoknak a soraiba, akik kívánják (s nem csupán megtűrik), hogy a kínai kormány képviselete bevonuljon ebbe a világszervezetbe. Ezzel egyidejűleg meg kell teremtenünk a két ország között a diplomáciai kapcsolatot is. Ez a két lépés volna a foglaló (előleg) a később tisztázandó teljes árra. De amig ezt a két lépést habozunk megtenni, addig sejtelmünk sem lehet a béke ára felől. S ki tudja: ez az ár meglepően szerény lehet. De akár szerény, akár horribilis — talán mégis csak illenék megtudnunk... Ahhoz pedig, hogy megtudjuk, előbb le kell ülni a másik oldallal egy kis bizalmas tereferére... Különféle érdekes hírek úszkálnak a levegőben. Az már nem is kósza hir, hanem valóság, hogy a Kairóban összeült negyven-egynéhány el-nem-kö- telezett ország leszögezte magát amellett, hogy a népi Kínát igenis megilleti az a jog, hogy az Egyesült Nemzetek tagságában helyet foglaljon. Arról is hallhatunk, hogy Rusk külügyi államtitkár, aki mereven ragaszkodik elődei tévedéseihez, hamarosan megválik tárcájától, hogy átadhassa hivatalát egy nálánál kevésbé megrögzött utódnak. Washingtoni pletykák szerint az utódjelöltek között ott szerepel — még pedig vezető helyen — Fulbright szenátor is. Mindezekhez tegyük hozzá, hogy a Kruscsev-éra alatt igen elmérgesedett orosz-kinai viszony lényegesen megenyhült és további javulásra igen jók a kilátások.. . Végül vegyük figyelembe azt is, hogy Johnson ELSŐSORBAN annak köszönheti óriási többséggel elnyert elnöki megbízatását, hogy a világbéke apostolának a szerepében tündökölt az amerikai választópolgárok tömegei előtt, tehát becsületbeli kötelessége a nagy ígéretekből valamicskét hamarosan letörleszteni. Ha mindezt egybevetjük, egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy a kínai kérdés dolgában igen jelentős fordulat küszöbén állunk. És ha ez a fordulat egyelőre nem is hoz több gyümölcsöt, mint azt, hogy a hatalmas Kínát végre ott látjuk az Egyesült Nemzetek csarnokaiban, már ezt magában véve is úgy könyvelhetjük el, mint a jobb jövő nagy Ígéretét ... MOZGÓSÍT a reakció A Birch Society uszít a fegyverkezésre — a “Minute Merí’-ek is szervezkednek-X A/V\€RIKAI ^ w Published every week by Hungarian Word, Inc. 1 130 East 16th Street, New York. N. Y. 10003 Telephone: AL 4-0397 £nt as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, to the P.O. of New York, N.Y. Előfizetési árak: New York városban, az CSA-ban és Kanadában évre $10, félévre S5.50. Minden más külföldi országba egy évre $12, félévre $6.58.
