Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-11-12 / 46. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORb Thursday, November 12, 1964 16 FERENCVÁROS-WIENER SC 2:1 (1:1) BUDAPEST, november 5. Harmadik mérkőzés Münchenben vagy Budapesten A Ferencváros több játékosa az előző válogatott mér kőzés fáradalmaival állt ki, azután egy-két olimpiás is hiányzott még a csapatból a Wiener SC ellen. A bécsiek 1:0 arányban megszerezték a győzelmet, de úgy látszott, hogy a revansmérkőzésen a magyar baj­nokcsapatnak — komplett összeállításban — nem je­lent majd nagyobb feladatot a hátrány kiegyenlítése, sőt a továbbjutás biztosítása sem. Sajnos, a számítá­sok nem váltak be, mert szerdán a Népstadionban villanyfény mellett megtartott összecsapáson a Wie­ner SC komoly ellenállást fejtett ki, s végül a Fe­rencváros 2:1 arányú győzelme után még egy harma­dik mérkőzésre is szükség van. Mintegy 20 ezer néző volt kiváncsi a két csapat küz­delmére, a találkozót azonban jóval többen nézték végig, mert mind a magyar, mind az osztrák televízió helyszíni közvetítést adott. Kopeke (NDK) játékvezető sípjelére igy állt fel a két csapat a Népstadionban: Ferencváros: Géczi — Novák, Mátrai, Dalnoki — Vilezsál, Perecsi — Kökény, Varga, Albert, Rákosi. Fenyvesi dr. Wiener SC: Szanwald — Keinraht, Webora, Hasen- kopf — Oslansky, Windisch — Knoll, Geier, Schmidt, Weiss, Hörmayer. Már az első percekben a Ferencváros támadott na­gyobb lendülettel, hogy kiegyenlítse a bécsi 0:l-et. Néhány szép akciót láthattak a nézők, csak azt saj­nálhatták, hogy a befejezés egyszer sem sikerült. Előbb Varga lőtte kapu fölé a labdát, majd Albert hagyott ki sokat ígérő helyzetet. Később is már-már úgy látszott, hogy megszületik a zöld-fehérek gólja, de a volt sokszoros válogatott kapus, Szanwald ragyo­góan védett. Fél óra elteltével az eddig inkább véde­kezésre szorult osztrákoknak sikerült egy gyors táma­dás után Hörmayer lövésével gólt rúgniuk, s igy már 2:0-ra alakult az összesített eredmény. Szerencsére a 33. percben Webora a 16-oson belül kézzel érintette a labdát, és a 11-esből Novák kiegyenlített (1:1): A második félidőben a Ferencváros továbbra is ost­rom alatt tartotta Szanwald kapuját. Még Dalnoki is megpróbálkozott a lövéssel, de az osztrák kapus remek napot fogott ki. Az osztrákok kitünően védekeztek, s Valászatások napján - és éjjelén (Folytatás az első oldalról) igyekeztem megrövidíteni, hogy a szavazók megje­lenéséből, viselkedéséből, egy-egy elejtett szóból következtessek arra, hogy ez a férfi, az a nő, ez vagy az a házaspár kire adja szavazatát. Amikor olyan elhatározásra jutottam, hogy a szavazó egyik vagy másik párt hive, akkor igyekeztem magyará­zatot találni arra, hogy az illető miért republiká­nus, vagy demokrata. Tisztában voltam azzal, hogy ez csak találgatás és soha nem lesz módom arra, hogy bizonyítékot szerezzek, hány esetben volt helyes és hány eset­ben téves az elgondolásom. A nap vége felé, mi­alatt a vacsorámat fogyasztottam, a feleségem kér­désére, hogy mit gondolok, hogyan állunk? — ezt válaszoltam: “Ezt csak a szavazatok megszámlálá­sa után fogjuk tudni, de az az érzésem, hogy Gold- water mellett körülbelül kétszer annyian szavaz­tak, mint Johnson mellett”. És a 14-es javaslattal hogyan állunk? “Körülbe­lül úgy, mint az elnöki szavazatokkal”, — volt a válaszom. — “Amellett - is kétszer annyian sza­vaztak, mint ellene.” A szavazatok összeolvasása és lajstromozása ne­kem adott igazat. Valóban kettő az egyhez volt az arány mindkét esetben. Jellemzőnek találtam, hogy olyanok, akik Johnsonra, Humphreyra és Salinger- re adták szavazatukat, rendszerint a 14-es javas­lat ellen szavaztak. Akik a Goldwater-Miller párra és Murphyre adták szavazatukat, rendszerint a 14- es javaslat mellett szavaztak. De voltak esetek, mikor a Johnson-Humphreyra szavazók Murphyre és a 14-es javaslat mellett szavaztak. Ilyen egyének Salinger demokrata szenátor jelöltet ’’betolakodó idegennek” tartották. Amikor a kaliforniai demokraták úgy határoz­tak, hogy Sálingért jelölik szenátornak, velem együtt sokan sajnálták, hogy a választás nem Jim­my Rooseveltre esett, aki' az egyik los-angelesi ke­rület képviselője és mint ilyen, a kongresszusban becsülettel állja a helyét. A választás eredménye — illetőleg sikertelensége — mutatja, hogy a sze­nátusi tisztségre a kaliforniai demokraták nem a megfelelő egyént szemelték ki. A rossz döntés ju­talmául reakciós republikánus szenátort kaptunk. A szavazás rendes és szabályos lefolyásáról reg­gel 7 és este 8 között két “felügyelő” és két “birö” (Judge) gondoskodott. Este 8 órakor, amikor a sza­vazás végett ért, négy “hivatalnok” (Clerk) csatla­a csapat edzője, a volt szövetségi kapitány, Kari Dec­ker állandóan felugrált a kispadról, hogy instruálja játékosait. Mégis a 65. percben a Ferencváros fölénye meghozta a régen várt vezető gólt, a hátrány kiegyen­lítését. Rákosi adta előre a labdát Vargának, aki 10 méterről a bal sarokba lőtt (2:1). Nem sokkal később Rákosi túlzott ambícióval támadta a vetődő Szanwal- dot, rosszul esett a karjára, kulcsosontficamot szen­vedett, és nem is játszhatott tovább. A Ferencváros még tiz emberrel is az osztrákok kapuja előtt tanyá­zott, egysaer a hálóba is került a labda, de a határ- biró jelzése alapján a játékvezető nem adta meg a gólt. Közben egy-két alkalommal a Wiener SC még veszélyes ellentámadáshoz jutott, s talán a mérkőzés egyik legnagyobb helyzete volt, amikor Geierr a ka­pufának rúgta a labdát. Az utóbbi percben még Kö­kény szalasztott el egy lehetőséget, s igy nem marad más hátra, mint — a harmadik mérkőzés. A Vásárvárosok Kupája szabályzata előírja, hogy a harmadik mérkőzést a két részvevő csapat közül az egyiknek a pályáján kell lejátszani. A Ferencváros és a Wiener SC vezetősége azt kéri a WK-bizottság- tól, hogy az újabb összecsapást semleges pályán, Mün­chenben rendezhessék meg november 18-án. Ha eh­hez nem járulnának hozzá, akkor a két csapat ugyan­ezen a napon — miután ezt sorsolással szerdán már eldöntötték — újra Budapesten mérkőzik a VVK har­madik fordulójába jutásért. ★ A Vásárvárosok Kupája második fordulójában a Strasbourg- 1:0 (0:0) arányban legyőzte a svájci Basel együttesét. ózd és Salgótarján újra az HB l-ben Az NB I/B utolsó fordulója meghozta a nagy dön­tést. Az ózdi Kohász és a Salgótarjáni BTC csapata visszakerült az NB I-be, annak ellenére, hogy a tar- jániak az utolsó helyezett Láng SK-tól vereséget szen- vendtek, az ózdiak pedig csak az egyik pontot tudták elhozni Oroszlányból. A felújítás kérdésében a Borso­di Bányász mondta ki a döntő szót, mert Szombathe­lyen két vállra fektette a Szombathelyi Haladást. A kiesés egyik “áldozata” már megvan. A Láng SK hiába hajrázott kitünően, már nem kerülheti el sor­sát. A szintén kiesést jelentő 15. hely elkerüléséért még áll a harc öt csapat között. kozott a nappali tisztviselőkhöz és a nyolc egyén feladata volt az előirt munka elvégzése és befeje­zése. A négy “hivatalnok” egyike 24—25 év körüli fiatalember volt. A szavazatok számlálása közben, amikor ő a megfelelő rubrikába az IGEN vagy NEM jelzést tette, valahányszor a másik “hivatal­nok” a 14-es javaslat ELLENI szavazatot diktált, — öklével az asztalra ütött és szinte eltorzult az arca, amikor a jelzést kénytelen volt megcsinálni. Ezt a műveletet én ellenőriztem és miután a vá­lasztási bizottságban tilos a politizálás, egy darabig szó nélkül tűrtem az asztal öklözését. Végül csen­desen, de határozottan megjegyeztem: “Ugylátszik van néhány bérházad és ezért fáj, amikor valaki a 14-es javaslat ellen szavazott. Ez a te dolgod, de vagy hagyd abba az asztal dögönyözését, vagy menj haza és máskor ne vállalj hasonló kötelezettséget.” Lehet, ez volt az oka, hogy a fiatalember (a leg­fiatalabb a nyolc tisztviselő között) egy óra tájban olyan “kimerült” lett és annyi hibát követett el, hogy javaslatomra felmentettük őt a további szol­gálat alól és attól kezdve egy darabig heten végez­tük a munkát. Egy idős férfi és egy termetes nő volt a következő “kimerült”, akik felmentést kap­tak. Őket két fiatalabb nő követte. Végül hárman maradtunk és ez volt az egyik oka, hogy a munkát csak fél öt tájban tudtuk befejezni és az iratokkal elindulni a városháza felé. Az elvállalt tisztséget a hosszú órák és a fárad­ságos munka ellenére is érdekesnek találtam és a bizottságban eltöltött 24 óra alatt uj tapasztalato­kat szereztem. Egyben jelenlétem biztosíték volt arra, hogy sem a szavazó helyiségben, sem annak Környékén szabálytalanság nem történt és a szava­zók megfélemlítés nélkül teljesíthették kötelessé­güket és éltek alkotmánybiztositotta jogaikkal. Angol kereskedelmi vezető Kínában Az angol kereskedelmi kamara elnöke, Douglas Jay, az angol ipari kiállítás megnyitására Peking- be érkezett, utána megbeszéléseket folytatott Chou En-lai miniszterelnökkel. Előzőleg Moszkvában volt, ahol Aleksei N. Kosygin miniszterelnökkel tárgyalt. Anglia szeretne diplomáciai kapcsolatokat kifej­leszteni a Kínai Népköztársasággal, de errevonat- kozó feltételei elfogadhatatlanok Kina számára. Anglia “mind a két Kina” elismerése mellett fog­lalt állást. Egyelőre a két ország viszonya a keres­kedelmi kapcsolatok kiterjesztésére szorítkozik. KI TVB TÖBBET? 13. forduló Rejtvénysorozatunk e heti kérdései: 1. Melyik Görögország legnagyobb szigete? Szamosz Leszbősz Kréta 2. A görög mezőgazdaság sokféle déligyümöl­csöt termeszt, az egyik fajtában a világon második helyen áll. Melyik ez? Füge Mandarin Mazsola 3. A felsorolandó dél-amerikai államok közül melyiknek a hivatalos nyelve a portugál? Venezuela Brazília Argentina 4. Melyik dél-amerikai ország pénzneme a gua­rani? Peru Paraguay Uruguay 5. Dél-Amerikában található a világ legmaga­sabban fekvő fővárosa. (A tenger szintje fölött kb. 3,700 méteren.) Melyik ez? La Paz Lima Santiago 6. Melyik a Szovjetunió harmadik legnagyobb városa? Harkov Kujbisev Kijev. A megadott három válasz közül kettő megté­vesztő. Olvasóink feladata, hogy a helyes választ megjelöljék és két héten belül postára adják szer­kesztőségünk címére. Mindazoknak, akik legalább három kérdésre helyes választ küldenek, egy-egy - magyar nyelvű könyvet ajándékozunk. 1 ............................................................... 2 ..................................................................... 3 ..................................................................... 4 ................................................................. 5 ............................................................... 6 ..................................................................... • • • Lapunk október 29-i számában megjelent rejt­vénysorozatunk 13. fordulójának helyes megfejté­se: 1. Accra — 2. Kb. 60—100,000 — 3. Kétmillió — 4. 1957-ben — 5. Brazília — 6. 444,400 négy­zetkilométer. • • • A 10. forduló megfejtését beküldte: Farkas Gá­bor, New York. Meghalt Hajdú Andrew Lapunk régi barátja és támogatója, Andrew Hajdú, vasárnap, november 6-án brooklyni otthonában vá­ratlanul elhunyt. Hosszú évekig barátja volt a Ma­gyar Szónak, résztvett az összejöveteleken, piknikeken és ajándékaival mindig hozzájárult a bazárok sike­réhez. Részvétünket fejezzük ki gyászoló családjának. Emlékét megőrizzük. Fejszal király nyilatkozata Fejszal, Szaud-Arábia uj királya, az elmúlt héten rádióbeszédet mondott. Kijelentette, hogy; belpo­litikai téren meg fogja kettőzni az erőfeszítéseket az ország politikai, közigazgatási és gazdasági életének megreformálására. Fejszal a következőkben jelölte meg a szaud- arábiai külpolitika törekvéseit: az arab államok együttműködése, a két arab csúcskonferencia ha- határozatainak végrehajtása, az arab föld felsza­badítása az imperializmus alól, az ENSZ alapok­mányának és az el nem kötelezett országok érte­kezlete határozatainak támogatása, az igazságos béke, a tényleges szabadság és az állandó biza­lom keresése. Hangsúlyozta, hogy kormánya tá­mogatja a leszerelést, és hive a nemzetközi prob­lémák békés megoldásának.

Next

/
Thumbnails
Contents