Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-10-22 / 43. szám
Thursday, October 22, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 11 Máriapócs, 1964. szeptember 8. Több mint ötödfél évszázaddal ezelőtt, 1696 novemberében az a hir járta be az országot, hogy a Szabolcs megyei Máriapócs községben, a görögkatolikus templom Mária-ikonja könnyekre fakadt. Erre I. Lipót császár magához vitette az ikont Bécsbe, hogy lássa a csodát, ám a császári udvarban Mária szeme száraz maradt. Már elfelejtődött volna az egész, ha 1715 júliusában ismét fel nem röppen Máriapócsról az újabb csoda hire: Mária szeme megint könnybe lábadt. Forrongó kor volt az, a kurucmozgalom fellángolásának kora, s az ilyesmi jól jött a szegény nép figyelmének elterelésére. Ettől, persze, a nyomor nem szűnt meg. Szabolcs megye még a XX. század elején is az ország egyik legelhagyottabb, legnyomoruságosabb vidéke volt. Innen vándoroltak a legtöbben Amerikába, itt virágoztak legjobban a különböző szekták. Csakhogy némelyek már keresni kezdték a kivezető utat, s egyre terjedt a földmunkásmozgalom. És ekkor 1905 decemberében, Máriapócson ujfent megcsillant Mária szemében a könny. A Görög Katholikus Hírlap igy üdvözölte az eseményt: “Csodálatos esemény ez, mely éppen akkor történik, midőn az alsóbb nép lelketlen izgatok által felbujtva, a vallás szent meggyőződésében ingadozni kezd.” Ám a XX. században már a csodát is bizonyítani kell. Müveit ember pedig még a bizonyítására se vállalkozik. A vizsgáló bizottságból egymás után vonta ki magát a főispán, az orvos, a jegyző, a vegyész. A vizsgálatot mégis megejtették, s az eseményt csodának nyilvánították. A lapok azonban még a következő évben is vitáztak fölötte. A Pesti Hírlap irta 1906. március 7-én: “Ez a vizsgálat lehet igen jóhiszemű urak dolga, de komolynak nem komoly. Mert az nem bizonyít semmit, hogy a képen folyadékcsöppeket látott mindenki. Azt kellett volna kutatni: hogyan kerültek oda a csöppek? És miféle folyadékból valók?” A vitázók vitázhattak, Máriapócs azonban bucsu- járóhely lett. A pócsi búcsú lassanként több napos ünnepséggé növekedett, amibe már belefért az evés-ivás, a vásár, a szórakozás. A babonasághoz társult a haszonlesés, az áhítathoz a póri örömök. S mert mindezekben mohó az ember: évente már tízszer is sor került a búcsúra, igaz, legtöbbször csak néhány ezer ember részvételével — és csupán a legfőbb, az igazi, az őszi búcsúban fordultak meg néha 200 ezren is. Az idők változtak — a pócsi búcsú, lám maradt! Napjainkban ugyan még az őszi búcsú résztvevőinek a száma se haladja meg a 40—50 ezret, ám azoknak 30—40 százaléka a fiatalok közül kerül ki. Magyarországon ma talán csak itt látni fehér- rojtos-gatyás, lobogó ingujju, öreg parasztot — együtt a cowboy-nadrágos, nylonbluzos fiatal leány nyal, amint menetelnek a Mária-zászló után. Vagy hol látni még reszkető fejű koldust, s méghozzá igy, együtt zarándokolni a luxusautó-tulajdonossal? Sokan már nem tudják, hogy tulajdonképpen miért bucsujáróhely Máriapócs, tudomásuk sincs a csodáról és nem is azt keresik a búcsúban. Hanem hát akkor mit keresnek? És mit találnak? ★ " Száll a liszt finomságú, fehér nyírségi por... Magasra száll, szinte már a felhőkig ér, elhomályosítja a napot. Stilszerü díszlet ahhoz, ami itt a porfüggöny alatt, a tört fényű őszi napon történik. Processziók... kántáló csosszanó léptű emberek ... Jönnek északról és délről, jönnek minden irányból. Egyik-másik csoport husz-huszonöt kilométerről gyalogol, az asszonyok ruháján, a férfiak sötétkék ünneplőjén vastagon áll már az országutak pora. Ötven-hatvanéves emberek vonszolják magukat Máriapócs felé; fekete vonulásukban riasztóan ködlenek fel az elmúlt évszázadok. Szentkép és rakéta A tenyérnyi faluban bábeli zűrzavar. Ember embert tapos, mindenki mást mond és mást énekel... A kéttornyú templom harangjai konganak, a bazárok árusai azt is tulüvöltik: szentképet, gyertyát savanyu cukrot, játékrakétát tessék! A processziók a templom felé közelednek. . . A fáradt léptű emberek kavarják, egyre kavarják a bokán felül érő nyírségi port... A templom környékén koldusok, rokkantak, vagy egyszerűen csak a munkakerülők hada nyüzsög vagy fekszik szánalomkeltő számítással a porban, s kalapjukat feléd nyújtva üvöltenek: — A Jézus Mária szent nevében, adakozzék!... Adakozzék a nyomorultaknak...! A templom kerítése mellett pipázó cigányok ülnek (érkezett belőlük vagy ötezer), egy fa alatt meg tizennégy-tizenöt év körüli hullarészeg legényke fekszik a porban, szétvetett lábakkal, ziháló mellel. .. A sokadalmon energikus, napbarnitotta pap tör át, egy vodanatuj Wartburg gépkocsihoz siet, kiveszi belőle a stólát, aztán kulcsra zárja az ajtót. Húsz méterrel odébb vörös szinü tűzoltóautó áll készenlétben: tiz évvel ezelőtt egy ilyen Mária- imádó búcsú alkalmával egy egész utcasor leégett itt.. i A porfüggöny alatt És bármerre nézz: por és szemét, elhajigált szőlőcsutka, és félig evett dinnyék, lacikonyhák szemet maró füstje és a szennyes edények moslék- bűze terjeng. Az árkok partján pokrócról szőlőt árulnak, a fáradó lábú bucsusok rárugják a port. Az ének pedig száll, a porral együtt száll: “Szent trónodról nézz le ránk, Mária, jó édesanyánk...” Zugnak a harangok... Fehér ruhás Mária-lá- nyok mirtuszkoszoruval a fejükön méteres Mária- szobrokat cipelnek a körmenetben — fél óra múlva ugyanők gavallérjaikhoz simulva, vígan elvegyülnek a vásári forgalomban. Látnivaló: nekik a lelkiekből elég volt. Csakúgy, mint a többi fiatalnak, akiknek jelentős része a legmodernebb ruhákban, a lányok a legdivatosabb, combra feszülő színes halásznadrágokban sétálgatnak a porlepte fehér Mária-zászlók után. Félelmetes a látvány, s ha valakit itt sajnálni lehet, hát akkor azok elsősorban mégis csak a feketeruhás, elnyűtt, fáradt öregek, akikben csak a vakhit él. Ők, de csak ők hisznek abban, ami itt a templom körül történik. Nem lehet megindultság nélkül hallani, amint egyik-másikuk a bábeli zavart tulharsogva, beteges fanatizmussal felsikolt: — Szűz Mária segíts! Száll a lisztfinomságu, fehér nyírségi por... Magasra száll, szinte már a felhőkig ér, elhomályosítja a napot. Stilszerü díszlet ahhoz, ami itt a porfüggöny alatt, a tört fényű őszi napon történik. Máriapócs nem vallásos község, a pócsi ember búcsú napján a templomnak feléje se néz. Kisebb gondja is nagyobb a templomi körmenetnél, a különféle ájtatosságoknál, a pócsi embert búcsú előtt már egy héttel is csak egyetlenegy dolog érdekli, az ÜZLET. Amit a búcsú kínál — ő meg elfogad. Az üzlet... Nagy többségük most is már egy héttel az ünnep előtt, búcsút mondott — a termelőszövetkezetnek. Ahol máskor egyébként szorgalmasan dolgoznak. Otthagyták a beérett dohányt, s hozzákezdtek kirámolni otthon a kamrát, a pajtát, az ólakat, az istállót, ahonnét ez alkalomra kiköltöztették az állatokat, sőt kirámolni a lakás egy részét is. Aztán kimeszelték valamennyit, felszórták sárga homokkal, némi szalmával — jöhetnek tehát a vendégek, Szűz Mária tisztelői, egyenként és éjszakánként hat-tiz forintért. Egy közepes méretű istállóba — ha összeszorulnak kissé — harminchat ember is ’belefér. Az annyi mint... A bucsujárók tekintélyes hányada kerékpáron, illetve motorkerékpáron érkezik, a pócsi ember tehát valamelyik családtagját kiülteti az udvarra, a kapuba pedig kiállít egy táblát ezzel a felírással: KERÉKPÁRMEGŐRZÉS. És megőrzi őket, darabonként öt forintért. Egyik-másik házban még blokkot is adnak róla. Volt udvar, ahol száz motor- kerékpárra vigyáztak... Ám azokról sem mond le az üzleti lelemény, akik Máriapócsra vonaton érkeznek. Aki itt vagy a környező falvakban fogattal rendelkezik, hát az idesereglik mind fogatostól, lovastól, és amolyan “alkalmi taxiként” állandó ingatlanjáratot bonyolít le a falu és az attól három kilométerre fekvő vasútállomás között. Tizenöt, húsz embert szállítanak egy-egy utón, a taksa öt-hat forint. Természetesen személyenként. Étterem nincs Máriapócson, de a bucsujáró azért ne búsuljon: töltött káposztát főz és gulyáslevest ilyenkor a fél falu és három, négy, öt forintért már kapható egy tányérral, amúgy az utcán elfogyasztva. Ha meg úgy adódik, hogy a káposztától, a hőségtől, a portól vagy a fáradtságtól eltikkadt bucsujáró megszomjazik? Nos, semmi baj, kaphat majd mindenütt valami kutvizbe kevert málnafélét (sutyiban bort, házilag készült cukorpálinkát is), ha van rá pénze. Vizet is kaphat persze, kutvizet, bádogkannából öntve, utcán át, egy bögrével, amit fehér ronggyal töröl meg előzőleg — a ki tudja, hányadik páciens után — a tulaj. Nem a leghigiénikusabb, az kétségtelen, viszont olcsó: 50 fillérnél nem kérnek többet érte. Az ember legtermészetesebb tulajdonságainak egyike az is, hogy bizonyos időközönként felkeresse az illemhelyet. Ennek Máriapócson sincs természetesen akadályta. Előhalász az ember 1 forintot a zsebéből és máris bebocsátást nyer. Az üzleti lehetőségek száma ezzel még korántsem merült ki, inkább csak az erre szánt helyünk van fogytán. Záradékul talán csak azt említjük meg, hogy akinek lelki igénye úgy kívánja, természetesen misét is szolgáltathat Máriapócson. Szabott ára van: harminc forint. Tévedés persze ne essék: hiba volna mindezért a pócsi embert hibáztatni. Elvégre ő csak elfogadja — amit mások nyújtanak. A processziózó csoportok egy idő után felbomlanak, s egybe olvadnak a templomkert kőfalán belül és kívül állandóan le-föl hullámzó tömeggel. Csak egy-egy konokabb, makacsabb csoport huzza meg magát a kőfal valamelyik sarkában, főleg öregasszonyok, akik kitartanak a Mária-zászló mellett, s folytatják állhatatosan az éneklést. A kőfalon belül, kerti gyóntatószékek mellett vagy egyszerűen csak a füvön, a nyüzsgő emberek között, térdepelnek a világi hivságoktól szabadulni vágyók. A kőfalon kivül A kőfalon kivül pedig várják őket a világ hivságai. Először is azok, amelyek a gyomrot csábítják. Mindjárt a tér szélén sorakoznak az étel-ital árusok, hivatásosak és alkalmiak. Legelői a Kakukk kisvendéglő, nagy sátorral, asztalokkal és székekkel. Ám nemcsak kész étel kapható, árulnak földre terített kötényen hagymát, zöldpaprikát, ez utóbbi kilóját hat forintért, ugyanazt az fmsz-sátorban egyhatvanért. De most semminek nincs ára, van, aki az egyforintos dinnyét három forintjával méri, s mégis fogy előle a dinnyehegy, pedig vontatószámra hordja az fmsz is. Almával, körtével, szőlővel, mindennel lehet most kufárkodni — odabent a templomban Mária szemén a könnycsepp már csak egy rögzített gyöngy az üveg alatt. “Itt van édesanyátok, gondot visel reátok” — hallatszik a kőfal mögül az áhitatos vénasszonyi hang. De mibe hull bele itt az áhitat? Hangszórók ordítják túl a tömegzajt: “Dicsőség Jézus Krisztusnak! Figyelem, figyelem!” Felhívják az emberek figyelmét a búcsú menetrendjére, a misék, a szentbeszédek időpontjára, a körmenetre. De ki hivja fel Jézus figyelmét, akinek nem válhat dicsőségére mindeme por, piszok, az egészségtelen, korszerűtlen táborozás,, s mindezeken tut pedig a fület, szemet egyáltalán nem áhítatra csábitó vásározás?! Mert a tértől a Pócspetribe tartó utcán végig, egészen a falu széléig, legalább két kilométer hosz- szan, kétoldalt sátrak, vásári asztalok vagy még az se, csak leteritett ponyva, s mindegyiken rengeteg bucsufiánakvaló; s mindenütt ember ember hátán tolong. Az árusok száma talán négy-ötszáz is lehet, mintha az ország valamennyi bazárárusa ide gyülemlett volna. Kínálják a mézeskalácsosok a farsangi trombitát, papirpörgettyüt, a cukrosok a törökmézet. Kapható giccses falvédő és egyszerű, kézzel festett háziáldás. Ilyen egyszerű: “Szivem- nek-lelkemnek aza (a zzbetü fordítva) kívánsága, éljek azén férjemmel (egy m-mel) örök boldogságba.” És ez 36 forintért. Lehet választani! Kaphatók szentképek, Mária-emlékek, Krisztusfejek, a Szűz szive — és mellette... Nos, mellette pucér, meztelen nőket ízléstelen pózban ábrázoló képek, kis tükrök hátára ragasztva. (A pornográf képek árusitását törvény tiltja!) Egy kép a boldog- ságos szűzről és egy kép a ledér nőről... Lehet választani! Az egykori vásári portékák legizlésrombolóbb legolcsóbb fajtái gyülemlettek itt össze, hogy méregdrágán elkeljenek. A festett, bábos tésztából készült nyakláncok, a papírból gyártott, rózsaszínű virágfüzérek. És megtalálhatók a halásznad- rágos, modern frizurás lány nyakán, fején, kezében éppúgy, mint a fehér, s hosszú Mária-ruhás lányokon, akik mind egyformán kifelé áramlanak a falu szélére. Az éjszaka hivságai Mert a falu szélén ott állnak a körhinták, legalább féltucat, a miniatűr hullámvasút, a cirkuszsátor, akrobatamüsorokkal, bohócokkal; lehet bámulni, kacagni, visongani — akár éjfélig, hiszen a búcsú éjjel sem szünetel, a templomokban as emberek egyenként vonulnak el a Szűz előtt, csör(Folytatás a 12-ik oldalonj Apócsi búcsú
