Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-10-22 / 43. szám

6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, October 22, 1964 KANADÁBAN MEGOLDJÁK A TÁRSADALMI EGÉSZSÉGÜGYI BIZTOSÍTÁST Kanadában a különböző tartományokban erősö­dik az egészségügyi szolgálatok programtervezete és ezt az irányzatot legutóbb a Quebec-i orvosszö­vetség, a Quebec College of Physicians and Sur­geons, egészítette ki azzal a kérelemmel, hogy a tartományi kormányzat nyújtson egészség- ügyi biztosítást minden lakója részére, tekintet nélkül korra, egészségi vagy vagyoni állapotra. Ez az irányzat szembeszökően ellentétben van az Egyesült Államokban tapasztalható helyzettel, ahol az Orvosszövetség vezetői a legerőteljesebb és költ­séges propagandát fejtik ki még a korlátozott Medicare ellen is, amely csak a 65 éven felüli pol­gároknak juttatna némi egészségügyi szolgálatot. Amit a québeci orvosi kar ajánlott, az nem rész­leteiben kidolgozott terv. Nem foglal állást abban a kérdésben, hogy a tartományi kormány saját ke­zébe vegye a program vezetését, vagy együttmű­ködjön már létező magán egészségügyi biztositó társulatokkal, a szegényebb polgárok biztosítási költségeinek fedezésével. De a quebec-i miniszter- elnökhöz, Jean Lesage-hez benyújtott jelentésük­ben az orvosok kiemelték "az egészségügyi kiadá­sok nyomorító terhét", amit felismertek a társa­dalomban. Az orvosok részéről ennek a kérdésnek a kihangsulyozása még elitélendőbb szinben tün­teti fel a hazánkban dúló nagy vitát. Az orvosi kar ajánlata az állami egészségügyi szolgálatok kérdé­sét magasabb politikai szintre emelte. A Medicare Kanadában 1961 óta társadalmi és politikai probléma. Akkor a Saskatchewan tarto­mányi kormány egy háromhetes orvosi sztrájk el­lenére életbeléptette a tervbevett kötelező egész­ségügyi programját. Ez év júniusában egy orszá­gos bizottság (royal commission) a szövetségi kor­mány részére dolgozott ki programtervezetet, mely minden 18 éven aluli gyermek részére fedezné a kórházi, orvosi, gyógyszer, fogorvosi és szemorvo­si gyógykezelési költségeket. A Canadian Medical Association figyelmeztette a szövetségi kormányt, hogy ne siesse el elhatá­rozását az egészségügyi biztositás terén. A québeci orvosok azonban azonnali lépéseket kérnek a tar­tományi kormánytól. Arra sürgetik, hogy fizesse a szegénysorsu lakók egészségügyi biztosításának költségeit részben, vagy egészben. Kiszámították, hogy ez kb. 34 millió dollár kiadást jelent a Que­bec tartományi kormánynak. Ajánlatukhoz hozzá­fűzték azt is, hogy "ez nemcsak az orvosok hatá­rozatától függ, hanem az államnak és a közönség­nek is van hozzászólása." Az országos bizottságnak a gyermekekre vonat­kozó javaslata a közeljövőben megtartandó szövet­ségi-tartományi konferencián kerül először megbe­szélésre. Az elmúlt hónapban British Columbia tartomány orvosai úgy szavaztak, hogy leszállítják orvosi di­jaikat az idősek és krónikus betegek részére. Úgy találták, hogy a saját maguk által felállított egész­ségügyi biztosítási program veszteséggel működik. Ezt a programot azért állították fel, mert a kor­mány nem volt képes törvénnyel kényszeríteni a biztositó társulatokat, hogy az öregek és betegek biztosításában közreműködjenek. Alberta tartományban állítólag kielégítően mű­ködik a kormány által támogatott egészségügyi ellátás, amelynek keretében a szegénysorsuak biz­tosítási költségeihez járul hozzá. A tartományban most tárgyalják azt a tervet, hogy a támogatást ki­terjesszék a lakosság szélesebb rétegeire. ’MVIAA/WWMVWVWWUWWVMWlAfWWWVWWW’* Megtámadták a guianai hajókat A brit-guianai Georgetownban 40 matróz jelen­tést tett a rendőrségen, hogy egy venezuelai hadi­hajó 3 teherhajójukat megtámadta, lövést adott le és az egyik hajó oldalát bezúzta. A venezuelai hajók a fehérhajókat megállásra kényszeritették, fegyveres személyzettel megszáll­va tartották és több mint három órán keresztül kutatták belsejüket, minden magyarázat nélkül. Állítólag Kubából csempészett fegyverek után ku­tattak. Ben Bella ajánlja, hogy a U.S. tárgyaljon Gastroval Algírban, az Osvaldo Dorticos Torrado kubai el­nök tiszteletére tartott népgyülésen Ahmed Ben Bella elnök úgy nyilatkozott, hogy “elérkezett az az idő, amikor az Egyesült Államoknak tárgyalá­sokat kell kezdenie Kubával”, majd kifejtette, hogy az U.S.-nek meg kell találnia az utat a két ország érdekeinek összeegyeztetéséhez. “Az Egyesült Államoknak meg kell értenie, hogy Kubának joga van olyan kormányhoz és olyan po­litikai irányvonalhoz, amely legjobban megfelel a kubai nép kívánalmainak,” mondotta Ben Bella. Dorticos elnök algíri útja befejeztével a Szov­jetunióban tett látogatást. KÉM KELL CSOMAGOLNI! NEM KELL VÁMOT FIZETNI! ); ! A legrövidebb időn belül segithe- * ; > ti rokonait IKKA-csomagokkal! ^ , Felveszünk rendelést gyógyszerekre. A “Kultúra” i , megmzottja. — Magyar könyvek. — Saját köny- < y veit Magys-ivJogéból kihozhatja áitatank < ! ► KÉRJEN ARJEGYZÉKKT ! JOSEPH BROWNFIELD : 1 15 Park Row New York 38, N.Y. ] í ► Mindennemű biztosítás'. Eü®- és repülőjegy» í ► Telefon: KA 7-11M-7 ^ j ! - AAaAAAAAAAAAaÁÁAA 1 Johnson elnök a nemzetközi feszültség csökkentéséről beszélt A newyorki Waldorf-Astoria szállodában az Al­fred E. Smith emlék-alapitvány diszebédjén tartott beszédében Johnson elnök határozott célzásokat tett a Szovjetunióval megindított barátságos kap­csolatok kiterjesztésére: '“Úgy hiszem, közeledik az az idő, amikor mesz- szebbmenő és tartósabb lépéseket tehetünk a fe­szültség csökkentésére és a háborús versengés le­küzdésére. Meg fogom tenni ezeket a lépéseket, a barátainkkal való tanácskozások mellett. Elvárom, hogy mindenütt tiszteljék a bátorságunkat, meg­győződésünket és igyekszem megérteni mások ér­dekeit és aggodalmait. A szabadság kiterjesztésé­ért és az emberiség életbenmaradásáért fogok dol­gozni,” mondotta az elnök. Johnson elnök kijelentette, hogy nem szándéka az Egyesült Államokat kivonni az Egyesült Nem­zetekből, mert azt nem gyengíteni, hanem megerő­síteni kell. “Minden gyengesége mellett, az Egye­sült Nemzetek nagy teljesítményeknek a kiinduló pontja a béke és az emberi jogok terén.” ígéretet tett arra is, hogy a nyugati hatalmakkal együtt külföldi segélyprogramot fog kidolgozni az éhezés leküzdésére, a földművelés kiterjesztésével és a fejletlen államok élelmiszerrel való ellátásával Fehérházi alkalmazott lemondása Walter W. Jenkins, az elnök körüli személyzet egyik bennfentes tagja, a múlt héten váratlanul lemondott, közvetlenül azután, hogy nyilvánosság­ra került a hir, hogy egy héttel előbb erkölcs­telen viselkedésért a rendőrség letartóztatta. A washingtoni rendőrségen már egy 1959-ben tör­tént hasonló letartóztatás is rekordolva van. Mr. Jenkins 25 éve áll Mr. Johnson szolgálatában, aki­hez üzleti, politikai s személyes kapcsolatok fűzik. A republikánus párt szemfüles lépése idézte elő, hogy az esemény napvilágra kerüljön az utolsó pillanatban, hogy zavarba hozza a demokraták vá­lasztási kampányát és megjavítsa Goldwater esé­lyeit. Remélhető, hogy a közönség a komoly kér­désekre keres megoldást a választási urnánál és nem reagál szenzációs botrányokra, amelyekre bár­mikor bő anyagot szolgáltat mind a két politikai párt. KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE! Vélemények a kairói tanácskozásról Tito jugoszláv elnök Kairóban sajtóértekezleten nyilatkozott az el nem kötelezett országok értekez­letéről. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a kairói tanácskozásnak pozitív hatása lesz a további nemzetközi fejleményekre és a nemzetközi viszo­nyok alakulására. — Figyelemre méltó eredmény — mondotta —, hogy minden fontosabb kérdés­ben sikerült egységes álláspontot kialakítani. Be­bizonyosodott, hogy az el nem kötelezett országok egységesek, amikor napjaink legfontosabb kérdé­séről van szó. Tito végezetül közölte, hogy Sukarno indonéz elnök Jugoszláviába látogat. Sasztri indiai miniszterelnök visszaérkezett Uj- Delhibe. Nagy elismeréssel szólott az irányitó sze­repről, amelyet Nasszer a kairói értekezleten be­töltött. A legjelentősebb döntésnek a nukleáris fegyverekre vonatkozó nyilatkozatot tartja Kifejez­te azt a reményét, hogy a világ minden nemzetében pozitiv visszhangot vált ki a világbéke fenntartá­sát célzó állásfoglalás. Nasszer, az EAK elnöke sorozatos eszmecseré­ket folytat a még Kairóban tartózkodó államférfi­akkal. Fogadta Makariosz ciprusi elnököt és Kip- rianu külügyminisztert. A megbeszélésen jelen volt Amer marsall, az EAK helyettes elnöke is. Nasszer tárgyalt Moktar Ould Daddah mauritaniai elnökkel és Amin Hafezzel, a sziriai nemzeti tanács elnökével. A nicosiai repülőtéren adott nyilatkozatában Makariosz elnök hangoztatta, hogy Kairóból visz- szatérve növekvő derűlátással tekint a ciprusi kér­dés megoldása elé. A ciprusi kormány mindig az el nem kötelezettség politikáját folytatta és kiván- * ja a jövőben is folytatni. Csőmbe Párizsból visszautazott Léopoldvillebe, Elutazása előtt bejelentette, hogy mindenképpen részt vesz az Afrikai Egység Szervezete legközeleb­bi ülésén, amely elé Írásban terjesztette be pana­szát “a személyét ért sérelmes bánásmód” miatt, Több polgári lap véleménye szerint az értekezlet részvevői közül sokat aligha lehet el nem kötele­zett országnak nevezni: túlságosan jó kapcsolataik vannak a szocialista államokkal. Ezzel kapcsolat­ban a Pravda a következőket irta: “Mély gondolat rejlik abban, hogy az el nem kötelezett országokat korunk sok igen fontos kér­désében nézetazonosság vagy legalábbis közel álló nézetek fűzik a szocialista államokhoz. Ezek a prob lémák: harc a békéért és a nukleáris háború elhá­rításáért, az általános leszerelésért és a békés együttélésért, küzdelem a gyarmati és az imperia­lista elnyomás minden formája ellen. A kairói értekezlet ékes példája annak, hogy milyen aktiv erővé vált nemzetközi viszonylatban az el nem kö­telezettségi politika” — Írja a Pravda. Közös szovjet-torok vizgat epul A Szovjetunió és Törökország kölcsönös megál­lapodással közös vizgátat épit a két ország határát képező Arpa-Chai folyón. A vizgát megépítése hasz­nára lesz mind a két országnak, mert a határ mind két oldalán széles, megművelhető területeket lát el öntözéssel. A középnagyságú vizmü 150 láb ma­gas lesz és a 15 millió dollárt kitevő építési költsé­geit mindkét ország egyenlő arányban viseli. A közös építkezésnek hasznossága mellett nagy politikai jelentősége is van, mert hosszú évek óta ez az első példája a két ország együttműködésé­nek. Amellett Törökország, mint a NATO tagja, a nyugati államok “erős bástyája” volt a kelet pe­remén; az ott felállított hadi támaszpontok a Szov­jetunió megfélemlítését szolgálták. Törökország továbbra is tagja a NATO-nak, de az utóbbi hóna­pokban a Szovjetunióval való viszonya barátságo­sabb mederbe kezdett terelődni. Az a terület, ahol a vizmü épül, 15 év óta a világon legnagyobb hadifelszereléssel őrzött határvonal, amely a NA- TO-országot a Szovjetunióval elválasztotta. Az Ankara és Moszkva között megjavult viszony nagy rést vert a vasfüggönynek ezen a részén, mert kifejezi Törökország elégedetlenségét nyuga­ti szövetségeseivel. Az ország gazdasági felépítésé­hez a nyugati államok által nyújtott kölcsönnek úgy a mennyiségét, mint a feltételeit Törökország elégtelennek találja. PAUL’S SHELL SERVICE \\ GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS !> 19505 AUen Road — Melvindale, Michigan Telefon: WA 8-9806 — SZŐKE FAL, tulajdonol AtMWWWWWMMWWMWWVmWnMHtii

Next

/
Thumbnails
Contents