Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-10-15 / 42. szám

Thursday, October 15, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD 5, Az ügy nincs lezárva... A Warren-bizottság “végső” jelentése a Ken- nedy-gyilkosságról több uj kérdést vet fel, mint ahányra választ ad. A század legnagyobb egyéni bűnügyét, Kennedy elnök 1963 november 22-én Dallas, Texasban tör­tént meggyilkolását vizsgáló bizottság szeptember 27-én Johnson elnök elé terjesztette, ő viszont azonnal nyilvánosságra hozta, a 888 nyomtatott ol­dalt kitevő jelentést. A jelentés összeállításán az elnök által kineve­zett héttagú illusztris bizottságon s annak 14 neves jogtanácsosán kívül a szövetségi kormány tiz ügy­osztálya, 14 független bizottsága, a kongresszus négy bizottsága, az FBI és a Titkos Szolgálat teljes apparátusa működött közre. Egyedül az FBI 25,000 egyéni kihallgatást foly­tatott, 2,300 különböző jelentést nyújtott be a Bi­zottsághoz 25,400 gépirt oldal terjedelemben. Az elnök személyi biztonságára felügyelő Titkos Szol­gálat pedig 1,550 interjút tartott, 800 jelentést nyújtott be a bizottságnak 4,600 oldal terjedelem­ben. Maga a Vizsgálóbizottság 552 tanút hallgatott ki, 94-et a bizottság összes tagja jelenlétében, 395-öt a jogtanácsosok kérdeztek ki, 61-en eskü alatt tettek Írott tanúvallomást. E példátlan arányú vizsgálat eredményeit és a bizottság legfontosabb konklúzióit a következők­ben foglalhatjuk össze: 1. A fegyvert, melynek golyói megölték Kenne­dy elnököt és megsebesítették Connally texasi kormányzót, Lee Harvey Oswald sütötte el. 2. A bizottság nem talált bizonyítékot arra néz­ve, hogy akár Lee Harvey Oswald, akár az őt meg­gyilkoló Jack Ruby valamilyen bel- vagy külföldi összeesküvés ügynökeként követte el végzetes tettét. 3. A bizottság tüzetesen kivizsgálta Oswald kísér­leteit az amerikai kommunista párttal, a Fair Play for Cuba és a Socialist Workers Partyval való kap­csolatokra és nem talált bizonyítékot arra nézve, hogy ezek a kísérletek kapcsolatban lettek volna a gyilkossággal. 4. A bizottság rendelkezésére álló bizonyítékok megcáfolják azt a feltevést, hogy Oswald akár az FBI, akár a CIA, akár más kormányszervezet ügy­nöke, alkalmazottja vagy besúgója lett volna. Eme kormányügynökségek kontaktusai Oswalddal hi­vatásuk normális gyakorlása folyamán történtek. 5. A bizottság nem talált bizonyítékot arra néz­ve sem, hogy Ruby ismerte volna Tippit-et( a dal­lasi rendőrt, akit kb. 45 perccel Kennedy meggyil- kik felbérelték volna Oswald meggyilkolására. 6. A bizottság nem talált bizonyítékot arra néz­ve sem, hogy Ruby ismerte volna Tippit-et ( a da­lasi rendőrt, akit kb. 45 perccel Kennedy meggyil­kolása után Oswald állítólag szintén megölt), vagy hogy maga Oswald ismerte volna előzőleg Tip­pit-et. 7. A jelentés súlyosan megkritizálta a Secret Service-t és az FBI-t Kennedy elnök dallasi látogát- tása folyamán elkövetett súlyos mulasztásaikért az elnök személyi biztonságával kapcsolatban és javaslatot tett a Sercet Service átszervezésére, az FBI és a Secret Service kapcsolatainak megjavítá­sa érdekében. A magunk részéről a következő megjegyzéseket füzzük a Warren-bizottság jelentéséhez: Bármennyire tiszteljük is egyénileg a bizottság elnökét, Warren főbírót, aki, meggyőződésünk sze­rint, a legnagyobb jóakarattal és egyéni áldozat- készséggel végezte is a vizsgálattal kapcsolatos roppant munkát, jelentése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A jelentés alapjában vé­ve nem egyéb, mint hivatalos szentesítése az FBI eredeti megállapításainak, amelyet néhány nappal a gyilkosság után tettek, hogy tudniillik Oswald és egyedül Oswald volt a tettes. Hogy ily értelemben az egész jelentés nem egyéb, mint “fehérremosás”, arra sajnos Warren főbíró saját kijelentését idézzük legfőbb bizonyí­téknak, aki röviddel a vizsgálat megkezdése után kijelentette, hogy az ügy minden részletére nem fog a világ választ kapni "a mostani nemzedék éle­te folyamán". így kívánják ezt a nemzeti biztonság érdekei. De ha a gyilkosságot valóban csak egy meghib­bant ember követte el, miért nem lehet a gyilkos­ság MINDEN RÉSZLETÉT nyilvánosságra hozni? És ha nem lehet az ügy minden részletét nyilvá­nosságra hozni, hogyan tartalmazhatta a jelentés az állítólag VÉGLEGES konklúziókat Oswald és Ruby KIRÁRÓLAGOS bűnösségéről? Nem fogadhatjuk el a jelentés végmegállapitá­sait ezen. alapvető okon kívül a következő tisztá­zatlan ellentmondások alapján sem: A bizottság nem mutatott fel egyetlen tanút sem, aki azonosítani tudta volna Oswaldot, mint a tett elkövetőjét. (Howard Brennan, az egyedüli személy, aki állítólag látta Oswaldot az épület ab­lakában, nem volt képes feltétlen személyazonosí­tást tenni és a dallasi rendőrség nem is fogadta azt el ilyennek.) A bizottság nem mutatott fel egyetlen tanút sem, aki látta volna Oswaldot belépni az épületbe (Texas Book Depository) azzal a csomaggal, amelybe állí­tólag a fegyver volt csomagolva. Az egyedüli sze­mély, aki látta Oswaldot ilyen csomaggal aznap reggel, a csomagot két láb hosszúnak nyilvánítot­ta, mig a fegyver fa-alkatrésze három láb hosszú volt. A bizottság beismeri, hogy képtelen volt ma­gyarázatot adni arra, hogyan adhatott ki a dallasi rendőrség 15 perccel az elnök meggyilkolása után és 30 perccel Tippit rendőr meggyilkolása előtt letartóztatási parancsot Oswald ellen Tippit meg­gyilkolása vádjában! Ki és hogyan tudta a dallasi rendőrparancsnokságon 12.45-kor, hogy Tippit-et egy fél óra múlva agyon fogják lőni? És ki sietett az ezért való felelősséget már akkor Oswaldra há­rítani? A bizottság e súlyos ellentmondásokra, mint említettük, képtelen volt elfogadható magya­rázatot adni. A bizottság képtelen elfogadható magyarázatot adni arra, hogyan kapott Oswald 1963-ban egy uj vízumot Kelet-Európába való utazásra, miután elő­zőleg már egyszer lemondott amerikai állampol­gárságáról a Szovjetunióban való tartózkodása alatt. Az átlagos polgárnak (különösen prog­resszív személyeknek) hetekig kell várni a vízum­ra. Oswaldnak példátlan gyorsasággal adták azt meg. Az egész ügy egyik legmegdöbbentőbb és leg- gyanusabb körülményére teljesen elégtelen ma­gyarázatot ad a jelentés. A merénylet után, mint köztudomású, Oswald 48 órán át a dallasi rendőrség fogságában volt. E 48 órai időtartam alatt Oswaldot 12 órán át fag­gatta a rendőrség, az FBI és a Titkos Szolgálat (Secret Service). E KIHALLGATÁSRÓL NINCS SEHOL SEM­MI FELJEGYZÉS. A DALLASI RENDŐRSÉG AZT AKARJA ELHITETNI A VILÁGGAL — ÉS A WARREN-BIZOTTSÁG SAJNOS EZT ELFO­GADTA, HOGY AMIKOR AZ OTTANI REND­ŐRSÉG A SZÁZAD LEGNAGYOBB BŰNÜGYÉ­BEN KÉRDEZTE KI AZ EGYETLEN GYANÚ­SÍTOTT SZEMÉLYT, AKKOR ARRÓL SEHOL SEMMI FELJEGYZÉST NEM KÉSZÍTETTEK! Köztudomású, hogy az FBI és hasonló ügynök­ségek az egész országot behálózzák titkos lehallga­tó készülékkel. Feljegyzés volt arról, hogy kabinet­miniszterek is fedeztek már fel hivatalukban titkos lehallgató készüléket. A Hoffa-tárgyalás alatt köz­tudomású volt, hogy FBI-ügynökök egész légiója zaklatta a védelem minden jogtanácsosát, tanúját lehallgató készülékkel. Elképzelhető az, hogy ilyen világraszóló ügyben nem alkalmaztak volna egy tape-recordert és nem készítettek gyorsírói jegyző­könyvet Oswald minden szaváról? Ha valóban ez lett volna az eset, akkor a felelős rendőrségi sze­mélyzet és FBI-ügynökök mindegyikét főbenjáró mulasztás vádjában már régen vád alá kellett vol­na helyezni. Ha ezzel szemben volt kihallgatás, miért nem hozták azt nyilvánosságra? Talán Oswaldnak kétségbevonhatatlan alibije volt? Talán neveket említett? Ezek azok a kételyek, ellentmondások, hiányos­ságok, hogy a sok közül csak néhányat említsünk, amelyek következtében képtelenek vagyunk a War­ren-bizottság jelentését véglegesnek, a Kennedy- merénylet ügyét lezártnak tekinteni. Meg vagyunk győződve, hogy ebbeli kételyeink­ben nem állunk egyedül, hogy amerikai polgárok milliói és Amerikán kívül tízmilliók osztják aggo­dalmainkat. Nagyon rossz szolgálatot tesznek az amerikai igazságszolgáltatás ügyének és hazánk jó hírnevé­nek azok, akik vörösfalással akarják az ügyet a történelem irattárába eltemetni, akik úgy állítják be. hogy a jó polgárnak el kell fogadnia, amit a bizottság megállapított és csak “a félkegyelmüek és kommunisták” nincsenek megelégedve a bi­zottság jelentésével. Az amerikai sajtónak nincs sok jogcíme ily jelle­gű vádaskodásra, mert ez a sajtó volt az, amely Kennedy meggyilkolása után oly nagy lelkesedés­sel kapta fel és napokon át hiresztelte a hitlerista jellegű vádat, hogy Oswald “marxista”, Castro- barát és ily befolyás alatt ölte meg az elnököt. Hogy azokban a tragikus napokban ez a bűnös, lá­zitó uszítás nem robbantott ki végzetes tragédiát, azért az amerikai népet a legnagyobb elismerés illeti. Ilyen dicstelen szereplés után, ha volna ben* nük tisztesség és becsület, az üzleti sajtó nem is­mételné meg mérgező propagandáját. Kennedy ügyét nem tartjuk lezártnak. Az a meg győződésünk, hogy a gyilkos, vagy bűntársai sza­badon járnak-kelnek az országban. És ameddig nem fogják tettüket számonkérni, addig nem érez­heti magát egyetlen amerikai sem biztonságban... az elnöktől kezdve az egyszerű polgárig. Figyelő Szint vallanak a newyorki republikánusok A Goldwater-befolyás oországos gyengülését érezve, a republikánus kampányvezetők ráléptek az egyes felelős egyénekre, hogy hagyják abba ha­bozó magatartásukat és a pártegység nevében han­goztassák nyomatékosabban Goldwater támogatá­sát. Rockefeller kormányzó volt az egyik, akit azzal vádoltak, hogy nem segíti Goldwatert. A vád elhangzása után Rockefeller New York államban folytatott kortesutján eddigi szokásától eltérően, háromszor is megemlítette Goldwater ne­vét és “bátor önérzetes ember”-nek nevezte. Félreértések elkerülése végett tiszteletét fejezi ki “Barry” iránt, amiért Albanyban szept. 27-én indorszálta Kenneth B. Keatinget, az újraválasztá­sát kereső newyorki rep. szenátort. Keating, tart­va attól, hogy Goldwater barátsága szavazatveszte­séget jelentene számára, továbbra is tartózkodik Goldwater nevének említésétől és szívesebben ven­né, ha Goldwater is mélyen hallgatna őróla. Keating magatartása megzavarja a liberális és haladó szavazókat. Keating valóban nem azonosít­ható Goldwaterrel, de ugyanakkor semmit nem tesz Goldwater megbuktatása érdekében. És ha az történne, hogy Goldwater megnyerné a választást, volna-e kétség Keating hovatartozásáról? Keating- nek tettekkel kell bizonyítania, hogy harcol a gold- waterizmus ellen. Ezt még eddig nem tette. Pedig ez a választás kulcskérdésé és legfontosabb köve­telménye. Akik úgy érzik, hogy Keating megérdemli sza­vazatukat, azok akaratlanul is Goldwater támoga­tóival lépnek egységfrontra. Keating csakis a goldwateristák segítségével nyerhet New Yorkban. Rockefellerék csak a Keating körüli egységfronttal remélik a republikánus párt fölényét megtartani az állami adminisztrációban. Rockefellerék pedig Goldwater hívei. Robert Kennedy ellen jogos kifogások állanak fenn, ez tény. De ugyancsak vannak jogos kifogá­sok Johnson elnök egyps állásfoglalása és politiká­ja ellen. Ezekkel szemben népi mozgalmakkal le­het orvoslást keresni és találni, de csak úgy, ha Goldwatert és a goldwaterizmust előbb megbuk­tatja az amerikai nép. Minden Keatingnek adott szavazat gyengíti Goldwater megbuktatására tett törekvéseket. Más kampányhirek Rockefeller megrovásban részesítette Robert Kennedyt, amiért a Pulasky-napi felvonuláson a menetelők közé vegyült, hogy ezzel előnyt szerez­zen magának Keating felett. De a demokrata párti szenátorjelöltet maguk a lengyel származású me­netelők hívták maguk közé. William E. Miller, rep. alelnökjelöltet megvá­dolták, hogy a buffaloi ügyvédi irodájának egyik cégtársát alkalmazta kongresszusi titkári minőség­ben 13,742 dollár évi fizetéssel. Miller a déli államokban korteskedett. Jellemző módon, az amerikai népet érintő fontos problé­mák elkerülésével “a kapitalizmus és a szocializ­mus” viszonyát tette meg a választás kulcs­kérdésévé. Goldwater védelmére kelt azzal a köz­ismert váddal szemben, hogy az elnökjelölt “trig­ger happy”, ami azt jelenti, hogy meggondolatlan kijelentéseket tesz és azokat azután más meggon­dolatlan kijelentésekkel próbálja megcáfolni. Visz- szautasitotta a N. Y. Timesban megjelent véle­ménykutatás eredményét, amely szerint Goldwa- ternek a déli államokban gyengülnek az esélyei. North Carolinában lármás tömegek előtt beszélt, amelyekben sokan Johnson-plakátokat hordoztak. mwwwwvwwwwwwwwwwwww Három bandita kirabolt egy ékszerboltot Amszter­dam szivében, és több mint 100,000 dolláros zsák­mánnyal elmenekült. A rendőrség megindította a nyomozást.

Next

/
Thumbnails
Contents