Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1964-06-25 / 26. szám

6

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Thursday, June 25, 1964

Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával.

>eiUWWWWW/MUWV»flA<UUWW\lWWWUWW^^WUW/UW>WIUWUWUWWUUVWWWWWVWW

ÉRTELMI VAGY ÉRZELMI KÉRDÉS A NÉGEREK EGYEN JOGOSÍTÁSA

— Hozzászólás Rev. Gross cikkéhez —

Kevés olvasója van a Magyar Szónak, aki jobban értékelné és élvezné Rev. Gross felbecsülhetetlen írásait lapunkban, mint e sorok Írója. Ebbéli érzéseimnek az utóbbi hónapokban nem egy Ízben adtam nyilvános kifejezést is lapunk hasábjain.

Hasonlóképpen élveztem és értékeltem Rév. Gross legutóbbi, a Magyar Szó junius 4-i számában "Kemény dió” címen megjelent igen időszerű s mélyenszántó cikkét korunk egyik legnagyobb fontosságú politikai, gazdasági, társadalmi és erkölcsi kérdéséről, az amerikai négerek egyenlőségi harcáról. Azonban, első Ízben hosszú évek óta, vitába kell szállnom cikke néhány megállapításával.

“. . .a néger nép tragédiájának az oka elsősorban abban keresendő — Írja Rev. Gross, cikke első felében —, hogy a déli fehér ember (vagy talán az északi is) nem értelmi, hanem pusztán érzelmi alapon közelíti meg ezt a kényes kérdést.”

Valóban ez a néger kérdés lényegé? Mielőtt tovább mennék, le kell szögeznem, hogy Rev. Gross megállapítása kétségkívül alkalmazható a déli (és északi) fehér lakosság túlnyomó többségére. De a fehér nép ama része, amely valóban felelős a néger nép tragédiájáért, kizsákmányolt helyzetéért és amely ördögien ügyes propagandájával belenevelte a lakosság 90 százalékába a néger nép érzelmi alapon álló gyűlöletét, ez a kisebbség, az uralkodó osztály, a kizsákmányoló osztály, a déli nagybirtokos osztály, az északi nagyiparos osztály, a monopolisták, Wall Street tőzsdései, szóval az ország igazi urai, ezek dehogyis érzelmi alapon kezelik a négerkérdést. Nagyon is tudatos, értelmi alapon tartják félrabszolga helyzetben a néger népet délen és északon egyaránt.

Hideg, rideg üzleti kalkuláció áll a néger nép kétszázéves elnyomása, kizsákmányolása, emberi mivoltának sárbatiprása mögött. Hideg, rideg üzleti kalkuláció állt amögött is, amikor elődeiket tizezerszámra, barommódra, rozoga hajókba zsúfolva szállították át az óceánon Afrikából Amerikába. Kellett az INGYEN munkaerő a déli gyapotmezők, dohányvidékek művelésére. Ingyen dolgoztatták a néger nép millióit évtizedeken át. Csupán «tetni kellett és istállószerü viskókba helyezni éket, dehát ezt más igavonó jószágokkal is meg kellett tenni.

Közel egy évszázadba tellett, amig az amerikai nép egy részének, kicsiny hányadának lelkiismerete lázadozni kezdett a néger nép embertelen elnyomatása fölött. Megindult az aboliciós mozgalom. Levett kalappal tisztelgünk nagy hősei, Garrison, Frederick Douglass, John Brown s mások emléke előtt ,akik tollal és karddal igyekeztek az amerikai nép lelkiismeretét felrázni.

De ha a harc csak az érzelmi síkon folyt volna, az amerikai négerek még ma is nemcsak tényleg, de névleg is rabszolgák lennének. A négerek “de jure” felszabadítása akkor következett be, amikor az ipari forradalmat követő kapitalista, nagyipari termelés az északi államokban uj, olcsó munkaerőt tett szükségessé. Földhöz kötött rabszolgákkal nem lehetett ipari üzemeket munkáltatni. A néger nép íöldhözkötöttségét — ha nem is társadalmi és gazdasági alárendeltségét — meg kellett szüntetni. És mivel a déli rabszolgatartók nem voltak hajlandók ezt az olcsó, ingyenes munkaerőt, a néger rabszolgák millióit körmeik közül kiengedni, a két kizsákmányoló osztály, a déli földbirtokos és az északi nagyiparos megvívta a véres polgárháborút. Amikor ezt a történelmi tényt ily tömören összegezzük, nem akarjuk egy jottányival sem lekicsinyelni az amerikai nép legjobbjainak érdemeit, élükön elsősorban Lincoln elnökét, akik nemcsak értelmi, hanem érzelmi alapon, erkölcsi meggyőződésből is küzdöttek a néger nép felszabadításáért.

E történelmi és gazdasági tényezőkben találhatjuk meg a néger tragédia okait.

A cikk egy másik kulcsmegállapitásához is.hozzá kell szólnom.

“Az integrációs folyamatnak a templomokból kell kiindulnia, mint ahogy az antiszemitizmus megszüntetésére irányuló őszinte mozgalomnak is az egyházon belül kell megszületnie” — Írja Rév. Gross a cikk befejező részében.

Bevallom, nem csekély habozással szállók e pontnál vitába szeretett rovatirónkkal. Tudatában vagyok annak, hogy e téren, egyházpolitikai kérdésekben felkészültségem egyáltalán nem hasonlítható össze az övével. így hát nem annyira saját érveimre, mint Rev. Gross saját érveire fogok támaszkodni, amikor megkockáztatom azt a kijelentést, hogy habár az egyháznak van és lesz szerepe a néger nép egyenjogusitási küzdelmében és végső felszabadításában, a döntő' tényezők itt is másutt keresendők.

Rev. Gross maga mutatott rá cikke első felében, hogy a zsidókérdés, amely “kétezer év után még ma is létezik,” a mai napig sem talált megoldásra, már pedig sem egyházakban, sem templomokban nem volt hiány e kétezer esztendő folyamán. Hogy adott történelmi körülmények között mit képes, vagy mit hajlandó az egyház — nem is beszélve az antiszemitizmus enyhítéséről — millió és millió zsidó élete megmentéséért tenni, vagy akárcsak tiltó szavát felemelni, arra az európai zsidóság kiirtása a német protestáns és katolikus egyház világrengető hallgatása közepette, azt hiszem eléggé hathatós bizonyíték.

Az egyháznak kétségkívül megvan a maga fontos történelmi szerepe az amerikai néger nép jelenlegi felszabaditási harcában. Vonatkozik ez elsősorban a néger egyházakra, amelyek elszántan és bátran élére álltak az integrációs mozgalomnak, de elismerést érdemlően vesznek részt ebben az északi protestáns, katolikus és zsidó egyházi férfiak is.

Az amerikai néger nép szabadságharca azonban az egyház kereteit messze túlhaladó nemzeti és NEMZETKÖZI politikai és társadalmi mozgalom. Sem a néger, sem a fehér nép nem várhat arra, hogy a fehér lakosság ÉRZELME megváltozzon a négereket illetően. A Legfelsőbb Törvényszék nem várt erre 1954-ben, amikor törvénytelennek nyilvánította az iskolai elkülönítést. E bírósági intézkedésben, az amerikai nép és az amerikai hagyomány legjava jutott értelmi kifejezésre. A politikai harc a kongresszusban tárgyalás alatt levő polgárjogi törvény elfogadására szintén messze túlhaladja az egyház kereteit.

Persze, megértjük Rev. Gross álláspontját az egyház szerepét illetően, ő a saját humanizmusa prizmáján keresztül tekint az egyházra és annak szerepére. Ha olyan emberek állnának Amerika egyházai élén mint ő, akkor talán az egyház egymaga is képes volna az amerikai néger nép egyenjogúsítását kivívni. De nem ez lévén a helyzet, a harcot vívni kell ezernyi más fronton, a politikai, törvényhozási, bírósági, szakszervezeti, irodalmi síkon is. Figyelő

GYILKOL AZ ORABILEX

Több mint két éves manőverezés után sikerült a Food and Drug Administration-nak kivonni a forgalomból az Orabilex nevű gyógyszert és gyártását beszüntetni. Az orvosok arra használták ezt fel, hogy az epekövek nagyságát és mennyiségét pontosabban és tisztábban láthassák a röntgene- zésnél.

Annak ellenére, hogy Kennedy volt elnökünk és az F.D.A. mindent elkövetett, hogy kivonják ezt a gyilkos mérget a forgalomból, mégis csak hosszú halasztás, politikai manőverezés, valamint sok száz beteg és sok száz halott, illetve haláleset kimutatása után sikerült rákényszeríteni a gyártót arra, hogy kivonja a piacról.

Mivel kezdetben a felületes statisztika csak kevés adatot hozott napvilágra, igy a cégnek: Fou- gera & Co., Hicksville, N- Y. sikerült azt tovább a piacon tartani. 1962 áprilisban kapták az első jelentést, hogy “ezen orvosságot használók nemcsak hosszantartó vesebajt kapnak, hanem nagyon sokan meghalnak a használata után.” A következő év októberében a halálesetek száma tetemesen nőtt, de az F.D.A. hivatalos jeléntése, megmagyarázatlan okokból, elmaradt, ill. halasztást szenvedett. Végre J. L. Harvey, az F.D.A. megbízottja, értesítette Humphrey szenátort a történtekről. A társaságot ezután utasították, hogy az Orabilex használati utasításában tüntessék fel, hogy az “orvosság túlzott használata” milyen bajokat vonhat maga után.

A társaság igy több, mint 138,000 orvost tudatott, figyelmeztetve őket az orvosság tulajdonságára és hatására. A körirat kiküldését követően

már a szer által okozott kevesebb halálesetről jelentettek. Közben megállapították, hogy bár az orvosok jogosan és törvényesen használták a mérget, mégis féltik reputációjukat, attól tartva, hogy eset leg gazdaságilag szenvednek, s még perrel is fenyegethetik őket.

Dr. John Wennberg, a John Hopkins Medical College hires orvosa tudatta Humphrey szenátort, hogy az Orabilex olyan mértékben szedi áldozatait, hogy a kormánynak kell közbelépnie és beszüntetni annak használatát. Humphrey azonnal értesítette Johnson elnököt, de a gyár az elnöki közbelépés előtt két nappal beszüntette a méreg gyártásátArról azonban nem volt szó, hogy a társaság által forgalomba hozott 4 millió (a U.S.-ben) és a külföldre juttatott másik 4 millió adaggal mi fog történni?

Lehetséges, hogy időközben intézkedés történt, de lehet, hogy még egynéhány ezer epekőben szén védő fizet majd a DOLLÁR ISTEN OLTÁRÁN halállal. vagy hosszantartó betegséggel.

Sok tanulságot vonhat le ezekbőr a történtekből még a keveset gondolkodó is, főleg azt, hogy az emberi életnek is a dollár az értékmérője; hogy az ember is áru nemcsak a munka piacán, hanem még a kórházban is, s az orvos is, akárcsak a mészáros, pénzért vágja a húst. Aki nem hiszi, az nézzen meg egy biztosítási kötvényt, s meglátja, hogy mennyit kap az orvos egy láb amputálásért, egy szem eltávolításáért, vagy egy tüdő kioperálásáért.

Most azután kereshetjük, hogy ki a hibás mindezért, az orvossággyártó cég, amelynek a profit az istene, vagy a ‘kórház, amely megengedi, hogy ilyesmi végbemenjen falai között, vagy az orvos, aki talán jóhiszeműen használja ezt a mérget, annak tudatában, hogy az kiállta a próbát? Vagy talán a Food and Drug Administration, amelynek ellenőriznie kellene az ilyesmit, hogy ne dobják állat módjára a halálba az élet legszebb virágait, az embereket.

A választ csak az osztálytudatos munkások tudják erre tökéletesen megadni: a rendszerben van a hiba.

Vigyázzunk tehát, óvakodjunk a gyilkos Orabi- lextől! Mivel én ilyen operáción mentem keresztül, azt hiszem, hogy ennek iszom meg a levét, mert betegségem hosszan tartó. K. Minarik

Bányászasszony levele

MIAMI, Fia. — Kedves meglepetésben volt részem a napokban. írtam a Magyarok Világszövetségének és kértem, lehetne-e a Magyar Hírekben képeket, leírásokat hozni a magyarországi bányászokról. Tudniillik 1921-ben férjemmel látogatóban voltunk Magyarországon és elmentünk a borsodi szénmedencébe. A bányászok leírhatatlan nyomorban éltek. Sokan mezítláb mentek a bányába. Ottlétünkor meglátogattuk a Rudolph telepet. Egy detektív bizonyos távolságból kisért bennünket, de egy bányászasszony a karjára akasztott vizes kupával ment el mellettünk és mondta, ne igyunk vizet sehol, mert ott szájfájás van. Mikor nemrégen a magyar bányász-szakszervezettől megkaptuk a sok képet, amin jóltáplált, jólöltözött emberek, gyermekek, lányok sportolnak, táncolnak, szép épületekben laknak, szinte hihetetlen, hogy ennyi idő alatt a felszabadult emberek ezt mind meg tudták teremteni.

Sírtam örömömben, hogy milyen szép lesz a jövő emberiség élete, ha a békét meg tudjuk védeni. Nagyon messze sodort a sors, de szeretném megmutatni mindazoknak, akik még mindig rágalmazzák Magyarországot, nyíltan vagy burkoltan. Egy ilyen beszédet tartott Nagy Pál János református lelkész rádió óráján. Nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint a Trianoni Békeszerződésbe. Szerinte vissza kell szerezni a nagymagyaror- szágot, mert csak akkor lehet vége a magyar nép szenvedéseinek.

Hát én a nagymagyarországból vándoroltam ki, mert apám vasúti alkalmazott volt és bizony már 14/ éves és 5 hónapos koromban a nagymagyaror- szág régi jó világában, nem volt képes az apám ruházni és ellátni. Sok ezren kivándoroltunk akkor és sok magyar el is pusztult. Ajánlanám a rágalmazóknak, hogy nézzék meg Brownsville, Pa.- ban a temetőt: hány fiatal magyar fekszik ott, akiket a bányában sokszor azért ért szerencsétlenség mert a magyar falukból jöttek, ahol még hírét sem hallották a bányának. Itt minden kiképzés nélkül kerültek oda és ki törődött velük? Hol voltak akkor ' az ilyen honmentők?

A Magyarok Világszövetségének köszönetemel fejezem ki, hogy nagy elfoglaltságuk mellett kérésemet teljesítették.

Sabóné