Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1964-01-16 / 3. szám

Thursday, January 16, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 a ho Gy an én -€cttom... z rjcc: EHIST Mi van elvámolni valója? Az utóbbi 2—3 évben kormányközegeink arra törekszenek, hogy külföldiek — főként európaiak — számára megkönnyitsenek egy-egy amerikai lá­togatást. Nem baráti gesztus ez, nincs e törekvés mögött semmi szentimentalizmus. A nyílt, beval­lott cél: visszaszerezni azoknak a dollár-millióknak egy részét, amelyeket évről-évre amerikai turis­ták visznek ki az országból és amelyeket a kül­föld amerikai arany vásárlására fordíthat. Washingtonban tisztában vannak azzal, hogy a terv sikerre vitele nem könnyű dolog. Mi is tud­juk, hogy néhány amerikai turista-iroda kinyitása és néhány hirdetés elhelyezése még távolról sem jelenti azt, hogy a külföldi turisták száma orszá­gunkban lényegesen emelkedni fog. Azt is tudjuk, hogy eddig főként külföldi diplo­maták, üzletemberek és gazdagok látogattak ha­zánkba, mert ez a három csoport meg tudja fizet­ni az itteni magas árakat. A diplomaták az állam pénzén utaznak. Az üzletemberek azért jönnek, hogy itt valamit eladjanak, vagy vásároljanak. Mindkét fajta üzletnek kell olyan jövedelmezőnek lenni, hogy abból az utazási költségeket fedez­hessék. A gazdagok jönnek Amerikába, mert ők jöhetnek-mehetnek a világ minden részébe. Nekik mindenre telik. Azok a turisták, akik ehhez a három csoporthoz nem tartoznak, kétszer is meggondolják, hogy Amerikába látogassanak, mert az utazás mindenütt pénzbe kerül, de sehol olyan sokba, mint az Egye­sült Államokban. Európai utazásaink folyamán olyan metropoli­sokban, mint Párizs, Bécs, Madrid, kevesebbet fi­zettünk szállodai szobáért, mint amennyit Ameri­kában eldugott falvak szállodái-moteljai számíta­nak. Párizsban ,a város szivében, alig két utcára az Operától, külön fürdős, kényelmes szállodai szo­báért napi négy dollárt fizettünk, de ezért jó reg­gelit is kaptunk. Bécsben, szintén a város szivében, pár utcányira a Szt. István katedrálistól, három és fél dollár volt a szállodai szoba ára. Madridban, a fő boulevardtól néhány lépésnyire, szemben a méreg drága Hilton szállodával, az amerikai stilü Emperatrix szállodában napi két dollárt fizettünk külön fürdős kényelmes szobáért. Az európai turistáknak, akik nem tartoznak a diplomaták, az üzletemberek és a gazdagok osztá­lyához — kis üzletembereknek, diplomás emberek­nek. hivatalnokoknak — mikor lesz alkalmuk New York, Chicago, Los Angeles és más nagy amerikai város szivében, rendes, tiszta, kényelmes szállodai szobát kapni 2—3—4 dollárért? Tavaly októberben ausztráliai barátaink látogat­tak meg, akik a szállodai árakat horribilisnek ta­lálták. Jómódú és nagyjövedelmü emberek, de szó­vá tették a vendéglői árakat is, amelyeket eddig nem említettünk, bár a turistákat ez is érdekli. El­mondták, hogy ha lakóhelyükön két házaspár jó étteremben megvacsorázik, a számla rendesen há­rom dollárt tesz ki. Azt tapasztalták, hogy ame­rikai közepes étteremben is három dollárt számí­tanak vacsoráért — személyenkint. Mikor lesz al­kalmuk európai turistáknak olyan jó éttermeket találni Amerikában, ahol négy ember három dol­lárért megvacsorázhatik? Van aztán egy másik dolog, ami sok mindenre alkalmas, csak a turista forgalom emelésére nem. Ez: az amerikai vámvizsgálat, amely felett mosta­nában a N. Y. Times vezércikkben fejezte ki rosz- szalását. Amikor hajónk a souíhamptoni kikötőbe befu­tott, csomagjainkat meg sem vizsgálták. A vámhi­vatalnok mindössze azt kérdezte, hogy meddig szándékozunk Angliában maradni. Válaszunk az volt, hogy körülbelül négy hétig, amire érdeklő­dött, hogy van-e elegendő pénzünk a költségeink fedezésére. Megnyugtató válaszunkra lepecsételte az útlevelünket és utunkra engedett. A többi európai ország határán még ennyit sem kérdeztek. Megnézték és lepecsételték az útlevelet és látni akarták az automobilunk biztosítási köt­vényét. Ennyiből állt a vámvizsgálat. Amikor a haifai kikötőben a hajónk fedélzetén a vámhivatalnok elé kerültünk, ennyit kérdezett — MAGYARUL: “Ugye nincs semmi elvámolni valójuk?!” — és mert valóban nem is volt, me­hettünk tovább. Az olasz-osztrák határnál a vámőrök ránéztek az autó angol rendszámára és intettek, hogy menjünk tovább. Rossznéven vettük, hogy még az útleve­lünket sem pecsételték le! Az első komoly vámvizsgálaton az osztrák-ma­gyar határon estünk át. A magyar tisztviselők ud­variasak voltak, de — első ízben addigi utunk fo­lyamán — kinyitották poggyászunkat és látni, ta­pasztalni akarták, van-e elvámolni valónk. Felje­gyezték, hogy mennyi valutával érkeztünk és más­ba vették, hogy fényképező géppel és kis kézi rá­dióval érkeztünk. Ezután már csak az amerikai vámvizsgálaton kel lett átesnünk, mert Magyarország után az osztrák, luxemburgi, svájci, francia, belgiumi és holland határon vizsgálat nem volt. Mindenütt elhitték, hogy nem szándékunk semmit ki- vagy becsem­pészni. Az amerikai kikötőben a vámhivatalnokok feljöttek hajónkra, megmondták, hogy a behozott angol Ford autóért mennyi vámot kell fizetnünk, azután a kabinunkban kinyittatták az összes pogy- gyászunkat. Ez a vizsgálat alapos és hosszadalmas volt. A feleségem puderos-dobozába és arc-krémes tége­lyébe is beleturkáltak, sőt az én cipő-krém dobo­zomat is kinyitották anélkül, hogy fogalmunk lett volna, hogy ezeken az ártatlan helyeken mi után kutatnak. Mi azonnal megmondtuk, hogy miket vásároltunk utazásunk folyamán, milyen ajándé­kokat hoztunk azoknak a barátoknak, akik bennün két elutazáskor megajándékoztak. Ez nem változ­tatott a vizsgálat rutinján. Az érdekes — és nevetséges — az volt, hogy az autónkat, amelyet a szén-szállitó teherhajó üresen tátongó gyomrában helyeztek el és onnan az ame­rikai kikötőben emelték ki —, NEM VIZSGÁLTÁK MEG! Poggyászunk nagyobb része az autóban volt és a “szigorú” vámvizsgálók miatt akár egy millió dollár értékű brilliánst, vagy kábítószert is behozhattunk volna — a kutya se hederitett rá! így a vámvizsgálat, amelynek folyamán a pude- ros dobozt, az arckrémes tégelyt és a cipőkrém do­bozt is átkutatták —a szó szoros értelmében hiábavalónak bizonyult. De megállapítottuk, hogy olyan külföldi turisták, akik az európai országok határán minden kutatás, minden akadály és késle­kedés nélkül lépnek át, kellemetlennek és kényel­metlennek fogják találni az amerikai vámvizsgála­tot, amelynek folyamán minden utast úgy kezel­nek, mintha hivatalos csempész lenne. Amerikában sok látnivaló van. Külföldiek sok szép és értékes tapasztalattal térhetnek vissza ha­zájukba az itteni látogatás után. De hatóságaink­nak még sokat kell tanulni ahhoz, hogy a turisták kellemesen, kényelmesen, otthoniasan érezzék ma­gukat Amerikában. És mindenek felett: meg kelle­ne adni a lehetőséget amerikai látogatásra olyan turistáknak is, akik az európai áraknak megfelelő, vagy legalább azokat megközelítő áru szállodákban lakhatnának és éttermekben étkezhetnének. Amig erre nem kerül sor, addig a diplomatákon, iómódu üzletembereken és gazdagokon kívül kevés turistának lesz módjában Amerikába látogatni. Törvényjavaslat a munkanélküliek megkárosítására A United Mine Workers of America erélyesen tiltakozott a Pennsylvania állami törvényhozás előtt levő törvényjavaslat ellen, amely a munká­sokra kedvezőtlen változtatásokat akar létrehozni az állami munkanélküli biztosítási törvényben. Minden más csoportnál a pennsylvaniai szénbányá szokat sújtaná legjobban, mondotta az a nyilatko­zat, amit Lester Thomas, a szakszervezet törvény­hozási megbízottja terjesztett be a bizottsághoz, amely a House Bill 1697-ről nyílt kihallgatást tart. A tervezett változások egyike az, hogy a szak- szervezeti nyugdíjon levő bányászok munkanélküli biztosításából 30 dollárt levonnának havonta. Ugyanezt tennék a társadalmi biztosítási összegből is. Ez pedig olyan nagy igazságtalanság, amit már 1951-ben is megkísérelt az állami törvényhozás, de a nagyszámú tiltakozás arra kényszeritette, hogy a kísérletet abbahagyja. A 30 hétre nyújtott munkanélküli biztosítás to­vábbi fennmaradása is roppant fontossággal bir a bányászoknál, akiknek ezrei vesztették el kenyerü­ket a szénbányák sorozatos bezárása következté­ben, s nincs hova fordulniok más munkáért. Tho­mas emlékezett azokra az időkre, amikor a munka- nélküli segély időtartama csak 13 hét volt. Azóta a körülmények kényszere folytán felemelték 30, majd 45 hétre az államban és Kennedy alatt 39 hétig kaptak segélyt a munkanélküliek. “El sem tudom képzelni, hogy most ezt leszállítsák 18 hétre, a javaslat ajánlata szerint,” mondotta Tho­mas. Tiltakozott az ellen a kikérdezgetés ellen is, amelynek az 1697-es törvényjavaslat alávetné a munkanélküli biztosításért jelentkező bányászt. Be kell bizonyítania, hogy valóban akar dolgozni. “Aki nem akar dolgozni, az sohasem vált volna szén­bányásszá”, mondotta Thomas. A javaslat megkö­vetelné, hogy a munkás hetenként beszámoljon azzal, hol keresett munkát?, kit látott?, mit beszélt vele?, hol járt még munkáért?, stb. és ha feleletei nem elégítik ki a kérdezősködő hivatalnokot, meg­tagadhatják tőle a munkanélküli biztosítást. Egy másik szakasz lefokozná azoknak a jogait, akik az év folyamán nem dolgoztak állandóan. Ez is hátrányosan érintené a segélyre szoruló bányá­szok ezreit. Igazságtalannak bélyegezte meg azt a rendelke­zést, amely kisebb munkanélküli adórátát vet ki azokra a munkáltatókra, akik állandóbb munkale­hetőséget nyújtanak alkalmazottaiknak. Ez megrö­vidíti az állami munkanélküli biztosítási alapot, azonkívül azokat az üzemeket terheli meg jobban, amelyek legkevésbé képesek fizetni. A széniparban nagy a versengés, nem állandó a munka. Mégis ezektől nagyobb adórátát követelnek, mint pl. a bankoktól, vagy más, zökkenés nélkül működő vállalatoktól. Mr. Thomas a törvényjavaslat visszautasítását kérte. KIOLVASTAD A MAGYAR SZÓT? ADD TOVÁBB! MAS IS TANULHAT BELŐLE! ▼ "T V T ■» V T rT'T'T T'T'rTT : APRÓSÁGOK j I ► ^ # < ► Kovács Erzsi rovata < j California akar túl tenni rajtunk? Ez egy kicsit nehéz lenne. Elismerem, hogy a vizgátszakadás óriási dolog volt, nagy szenzáció és rengeteg kár. Azt is elismerem, hogy a fiatalab­bik Sinatra elrablása világhírű nagy esemény volt. De kérem szépen, Neuwald kolléga, nekünk is meg van a saját hencegni valónk! Csak a mai New York Timesból veszek ki egy pár dolgot és azt hiszem, már ezzel is lepipáltuk magukat. Itt van mindjárt egy kis hir: 13,600 automobilt hagytak el az utcán gazdátlanul a múlt évben.Na? Itt egy másik, ugyanazon az oldalon: 950,000 (majdnem egymillió) lyukat tömtek be New York ban a múlt évben. Hogy mennyit hagytak betö- metlenül, arról nem is beszélnek. Ezek a lyukak az utca kellős közepén éktelenkednek és az autók­ban nagy károkat okoznak. A Herald Tribune szo­kott minden nap egy kis képet hozni az első olda Ion egy-egy ilyen lyukról. No, mit szól ehhez? De hol van maguknak annyi élő és döglött pat­kányuk, mint nekünk? Néhányat elvittek a város­házára a felháborodott lakók a Harlemből, de nem engedték be még a döglött patkányokat sem. Ez semmi?! Akar még többet? Itt egy másik érdekes hir: A múlt évben 424 millió dollárt fizettünk ki vá­rosi segélyben. Több mint 400 ezerre becsülik New Yorkban (ez nem jó szó, mert nem becsülik, csak számolják) azoknak a számát, akiknek se munka- nélküli segély, sem másféle jövedelme nincs. Megemlíti még azt is, hogy California a legné­pesebb állam. Azt akarja velem elhitetni, hogy Californiában több ember van, mint New York­ban? Dehogy is van. Látta volna Alexandernál a Bronxban a pincében a karácsonyi kiárusítást! Több ember volt ott, mint egész Californiában. Remélem, beismeri, hogy sok tekintetben lefőz­zük mi szerencsés newyorkiak Californiát. v 'vum*v«n»mH»v«MWW*w\VHUvv«wV) ; PAUL’S SHELL SERVIGE $ GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO parts <j 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan «[ J Telefon: WA 8-9806 — SZOKK PAL tmn ■ T T T TT // - T~T"T TT [ RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA < 1437 Third Avenue, New York, N. Y. i * (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 * I > Kignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- < i ► Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország 4 I ► minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents