Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-09 / 15. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 9, 1964 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztoseg álláspontjává!. BUDAPESTI LEVÉL G. SGH. MEGJEGYZÉSEIRE Sokszor gondoltam már arra, hogy meg kellene Írni egyet-mást a mi itteni életünkről, de sajnos rossz levélíró vagyok, no meg igen nagyon elfoglalt ember, de most nem tudom megállni, hogy a lap ez év február 27-i számában közölt G. Sch. aláírással ellátott levélre reagáljak. Talán nem ismeretlen a lap olvasói előtt, hogy 30 évig éltem az U.S.-ben, Chicagóban. Ott is mint minden nagy városban, vannak szép lakó- és üzletnegyedek, de voltak és tudtommal még mindig vannak olyan “slumok”, hogy megborzad bele az ember. Mi a West Sideon laktunk és bizony, ha az ember onnan downtown ment, ezeket sehogy se tudta kikerülni. 15 éve élek újra Magyarországon. Mikor hazajöttünk, a Duna-hidak közül csak kettő szelte át a folyót, a többi roncsként merült a vízbe, s ahova csak mentünk romok, romos házak. A budai vár kiégve, a Vigszinház, melynek közelében laktunk és lakunk, kiégve, mindez nagyon-nagyon szomorú látvány volt. Vannak-e még ma is csúnya házak Pesten? Vannak! De olyan szépre épül a Vár és környéke, amilyen soha nem volt az én gyermekkoromban. A Vigszinház meg sokkal szebb, mint valaha, s ott legutoljára zsúfolt házak előtt a Royal Shakespeare Theatre vendégjátékát élvezhettük. Aztán vannak egészen uj lakótelepek, pl. Lágymányoson az u.n. feneketlen tó környékén, mely “slum” volt a javából a mi gyermekkorunkban, most a tó környéke parkosítva, gyönyörű madarak úszkálnak a tó vizén, a parkban 1,000 személyes szabadtéri színpad, vendéglő stb. A környéken uj lakótelep, saját iskolákkal, óvodákkal. No meg talán G. Sch. tudja milyen is volt a Mária Valéria telep; ott a barakkokat sorba lebontották s helyükbe épült és épül Budapest legnagyobb uj települése “Community”-ja, 4—8 emeletes színes házakkal, üzlethálózattal; ezt a települést a nagy magyar proletárköltőről, József Attiláról nevezték el. De nem akarok elfeledkezni a régi városrészekről; Budapesten a körúton, a Kossuth Lajos utcán, a Rákóczi utón sortatarozással hozták rendbe a házakat és már évek óta a legmodernebb fénycső világítás van az összes főútvonalakon. Ezen a mi élettelen Budapestünkön több a színház, mint Bécsben, azt hiszem még New Yorkkal is lehetne versenyeznünk. Minden év szeptember elejétől junius végéig játszanak az összes színházak. Budapestnek 2 Operaháza, 2 Operettszinháza, 2 musicalt játszó színháza, 10 prózai színháza, sok kabaréja, mulatója van. Sőt bizony az a helyzet, hogy az “élettelen” Budapestünkön este az ember a barátaival vendéglőben nem nagyon tud elbeszélgetni, mert minden egyes vendéglőben szól a zene. 1955 óta sok helyen megfordultam Európában. Voltam Csehszlovákiában, Ausztriában, Lengyelországban, a Szovjetunióban, Angliában, Finnországban, Svájcban, Olaszországban, stb., mindenütt láttam gyönyörű városnegyedeket, de Svájc kivételével, minden nyugateurópai országban léteznek szegénynegyedek és pl. Olaszországban nemcsak délen van olyan nyomor, melyet nálunk nem lehet tapasztalni. És a vidám Bécs? Nos, ott voltam idén Szilveszterkor, hát ott a főútvonalak olyan kihaltak voltak éjfélkor, mint nálunk január elsején reggel 10 órakor, mikor még mindenki alszik. A családom ugyanekkor itthon volt s mondták, hogy csakúgy, mint most már pár év óta, a vidám tömeg úgy hullámzott az utcákon, akár egy nizzai karniválon. Egy pár szót a vidékről. Vasutas lánya voltam, szabadjégyem volt, lánykoromban ingyen jártam az országot; volt bizony akkor itt szegénység! Falusi, kisvárosi gyerek lábán csak vasárnap volt cipő, most csak a strandon járnak mezítláb. Dunaújvárosra mikor 1959-ben egy idős amerikai hölgygyei ottjártam, az azt mondta, hogy ez a város kimondottan fürdőváros benyomását teszi rá. — Nem tudom mit mutogattak a Hunter Collegeban, de ha pl. a Dunai Vasműt mutogatták volna, annak hengerművét vagy az automatikus berendezését, vagy a szalmacellulózgyárat, hát ezekből nem 50 év múlva lesz valami! Én voltam ott, amikor a városnak csak egy utcája állt, két vendéglője volt, meg mindenütt sok, sok fehér por, igazi Wild West hangulat, ma meg egy kb. 50,000 lelket számláló város modern gyárakkal, európai nívójú szállodával, éttermekkel, mozikkal, stranddal, állatkerttel, parkokkal, meg tudja isten mi mindennel. A Balaton? Nem tudom honnan vették fel az iszapos vizet a 3—4 csónakkal, mert hát a sok szakszervezeti, meg vállalati üdülő mellett, amelyekben két hétre lakás és teljes ellátással 196 forintot kell fizetni, sok motel épült Tihanyban, Siófokon, Keszthelyen, Földváron stb. Tihanyban, Siófokon gyönyörű szállodák — csak egy baj van, olyan rossz lehet ezekben lenni olyan ’’élettelen” itt minden, hogy a külföldiek jóelőre kemény valutáért elfoglalnak minden szobát, s azok a magyarok, akik nem a szakszervezettel mennének, nem kapnak a motelek-hotelekben szállást, mert jó pestiesen szólva, a külföldiek elhappolják azokat előlük, mivel az az iszapos pocsolya Európa legkellemesebb selymes vize és a lubickolókon kívül, nagy kirándulóhajók, jachtok, a vitorlások százai szelik át a mi Balatonunkat. Azt üzenem G. Sch.-nak, jöjjön ide, neki nem azt mondom, hogy haza, és nézze meg, hogy milyen a mi valóságunk! Nem arról van szó, hogy nem kell még nekünk nagyon sokat fejlődnünk iparilag, mezőgazdaságilag, de ne az U.S.-el hasonlítson bennünket össze! Bár ami a kulturális életünket illeti, U.S. viszonylatban sem kell szégyenkeznünk, pl. zenei, színházi, könyv- és folyóiratkiadási, oktatási vonalon. De nem kell szégyellni rádió, tv, műszeriparunkat sem. Meginvitálnám G. Sch.-t, jöjjön el május 15-ére, akkor nyílik a Budapesti Nemzetközi Vásár, győződjék meg maga arról, hogy olyan ijesztő, primitiv-e itt minden, mint ahogy ő ezt levelében feltételezi. . Striker Györgyné Pittsburghból a kvótára Duquesne, Pa. — Mellékelve küldök tiz dollárt a Pittsburgh és környéki kvóta részére. Azért küldöm most mivel most kaptam meg a nyugdijat és küldöm is rögtön, mielőtt elkölteném, mert mindenféle sok kiadás van, mivel csak magamban vagyok és az orvosok is sokba kerülnek. Petrovics J. Hozzászólás a lapunk cikkeihez CALIFORNIA. — A lapunkban olvastam múltkoriban két cikket is arról, hogy New York Harlem negyedében annyi a patkány, hogy még gyermekeket is megharapott. Erről eszembe jut, amikor a depresszió idején egy másik családdal restaurantot nyitottunk Clevelandon azzal az elgondolással, hogy legalább lesz mit enni. Körüljártam a környékbeli üzletembereket, hogy pártoljanak. Mind helyeselte a tervünket, csak egy rooming-ház tulajdonos, akivel a hátulsó udvarunk szomszédos volt, ellenezte, abból a szempontból, hogy már is sok a patkány az ő udvarában és mi lesz akkor, ha mi is odarakjuk a hulladékot. El is terjesztette a vészhirt. Amikor odaköltöztünk, vettem két patkányfogót 20 centért, megperzseltem két kis darab szalonnabőrt és kiraktam a szemetesláda mellé. Vagy hat hónap múltán ugyanaz a rooming-ház tulajdonos azt hiresztelte, hogy nem, hogy több patkány lenne, hanem még az övét is mind megfogtam. Ezután jó barátok lettünk. Azt ajánlom a harlemi lakosoknak is, hogy ne várjanak Wagner polgármesterre, vagy a bírósági határozatra, hanem fogjanak össze és irtsák ki a férgeket, patkányokat. Az olyan egyén, aki nem akarja tisztán tartani a saját környezetét, nem jó polgára semmilyen rendszernek. ★ Én is elolvastam Hoó Bernát élettörténetét, még hozzá nagy élvezettel, mert több esetben megegyezik az én életem folyásával. A földosztásban nem vettem részt, mert még kiskorú voltam, de nálunk, Temes megyében, még drámaibb dolgok is történtek. Engem is 25 bottal avattak fel román polgárrá, nem is szeretek reá gondolni és 42 éve már részben el is felejtettem. A múlt évben jártam Kanadában, Saskatchevan államban, azokon a helyeken, amelyeket a könyvében Hoó Bernát említ. Ott hasonló történeteket meséltek az idős magyarok. Szerintem a könyv jobb, mint Hemingway könyve a spanyol polgárháborúról (To whom the Bell Tolls). Én is átéltem azokat a dolgokat Spanyolországban, de Hemingway főalakja nem élethü. Dicsérem Hoó Bernát emlékező tehetségét és a Magyarok Világszövetségét, hogy neki adták az első dijat. Szilágyi S. Vannak problémák, amelyek megoldásra várnak WELLAND, Ont. — Én is szeretnék hozzászólni ahhoz a tárgyhoz, hogy árthat-e az, ha a valóság fényében mutatjuk be a szülőföldünket. Szerintem ez nem árt, sőt már régebben kellett volna a hazai lapokban néha megjelenő visszaélésekről irni; nem mindig csak a rózsát, hanem a tövist is meg kell mutatni, mert mint a közmondás is mondja: nincsen rózsa tövis nélkül. Ezekről a dolgokról nem lehet hallgatni, mert akik jártak a szülőföldön, s nem munkás érzelmüek, azok éppen az ilyen, vagy ezekhez hasonló hibákat, vagy tévedéseket keresik és látják. Már számtalanszor a szemünkbe vágták; Hát erről miért nem Írnak a munkáslapok? Nem hinném, hogy E. K. munkástárs már elfelejtette 1956-ot, amikor az olvasóknak egy része nekitámadt a szerkesztőségnek csak azért, mert jobbára csak a rózsás oldalát hozták le a dolgoknak. A fő dolog az, hogy a szerkesztőség mindig csak az igazat Írja meg, s akkor nem áll meg az ember csodálkozva, ha idegenek, vagy a “régi jó világot” visszasírok azt hiresztelik, hogy “megy a szabotázs minden oldalon”, hanem azt mondjuk nekik: tudjuk és reméljük, hogy ez a sok hiányosság, ami még fennáll, minél előbb megszűnik. Különösen a lakáskiutalások körül vannak bajok az óhazában. Egyszer már azokat a szerencsétleneket is ki kellene elégíteni, akik önhibájukon kívül még mindig nem tudtak anyagilag zöldágra vergődni, s nincs elég pénzük lakásra; ablaknélkü- li, egészségtelen, régen romnak nyilvánított odúkban laknak és csak várnak, hogy egyszer mégis csak rájuk fog ragyogni a szerencse csillaga és nemcsak azoknak jut lakás, akiknek van rá pénzük. Tudjuk, hogy még sok minden nem úgy van, mint ahogy annak lenni kellene, de vannak dolgok, amiket már régen meg kellett volna valahogyan oldani. S. C. B. Buzdító levél Leamington, Ont. — Őszinte baráti szeretettel köszöntőm kedves mindnyájukat a lap, valamint a naptár minden munkatársát, akik olyan őszinte odaadással és bőkezűen járulnak hozzá a munkásnép tanításához, hogy azoknak érdekeit minden téren előbbrevigyék. Sokszor úgy van, hogy szeretnék irni, de sajnos öreg, reszkető kezeim nem alkalmasak a levélírásra, pedig szeretném buzdítani és lelkesíteni a munkástársakat, hogy csak előre, előre! De tudom, hogy az én Írásom nélkül is tudják, hogy mi, munkások szeretettel és nagy elismeréssel érzünk maguk iránt mindazért a sok jó Írásért, amivel tudásunkat igyekeznek gyarapítani. Nick Tóth Uj olvasó a naptárról Oshawa, Canada. — Itt küldök a naptárért 5 dollárt és ami a tartalmát illeti, nagyon meg vagyok vele elégedve, mert az élvezetes és tanulságos cikkek sorozata nemcsak nekem nyújtott szórakozást, hanem már egy-két közeli barátomnak is. Kiemelhetnék néhány cikket, amiket különösen értékesnek találtam, de mivel már ezekről volt említés és értékelés a lapban, igy nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni. A legnagyobb elismerésemet kívánom csak kifejezni mindazoknak, akik a naptár összeállításához hozzájárultak. J. Gyurka MINDENKI IRHÁT Jó ANGOL LEVELET Több mint száz levelet tartalmazó könyv. — Gyakran használt angol szavak és nevek szótára A KÖNYVET TANÍTÓ IRTA Megrendelhető $1.25-ért a Magyar Szó kiadóhivatalában 130 East 16th Street, New York 3, N. \___________________________________r
