Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1964-01-02 / 1. szám

Thursday, January 2, 1964

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

11

RUFFY PÉTER:

BOSSZÚ

—Én kérem úgy lettem felnőtt, hogy nem tudtam leirni a nevem. Valójában nevem sem volt. Azt sem tudom, Ilyés-nek, vagy Illés-nek szület- tem-e. Annyi biztos, hogy keresztnevem Mihály, így hívtak a testvéreim. 1922-ben, Hajdúnánáson láttam meg a napvilágot.

(Süni fekete férfi. Tömött bajusz.)

— Ha igaz — pontosan semmit sem tudok —, én voltam a tizenharmadik gyerek. Édesanyám egyet mást elmondott ugyan. Az ismerősöktől is hallottam valamit. Azt azonban, hogy az édesanyám meg az apám hol vannak eltemetve, nem tudom, miként azt sem tudom, hogy hol pihen az elhunyt nyolc testvérem és hol él a megmaradt négy. Eltűntünk mi ,kérem. Belementünk, belevesztünk a semmiségbe. Nincsenek szüleim, nincsenek rokonaim, nincsenek sirjaim, nincsenek emlékeim. Felnőttem, mint a cigányzab aszályban, fonnyadozva. Arról, hogy ez kicsit rossz, vagy nagyon, vagy egyenesen fojtogató, már hiábavaló lenne beszélni.

("Illés Mihálynál vagyok, Kaposváron, a Kovács Sebestény Gyula utca 10. szám alatt.)

—Suttyó koromból, abból a mezítlábas, pende- lyes időből voltaképpen csak két szóra emlékszem, ha nem is élesen. “Nincs orvos”. Ez a két szó csattogott felém, időről időre, mint egy gyász lobogó, sötéten. Apámat héthónapos koromban vesztettem el. A szegénység volt a foglalkozása. Ha valahol — a határban, a tanyákon, a szomszédos, vagy a harmadik megyében — munka akadt, apám — a harmados kapás, részes arató, kubikos—, már inait szegény. Olyasforma dolgot hallottam később az ismerősöktől, hogy nagybeteg volt. Meghalt, mert nem volt orvos. Ingyenorvos, kérem. A szegény régen, ha nem volt pénze, elment.

(Sápadt kuruc fej. Lobogó hajú. Esze talpasait képzeltem ilyennek.)

— Ahogy ment előre az idő, meg az élet, egyre fogytak a testvéreim. Lassan elhulltak mellőlem. A jó ég tudja, miért. A tanyasiak azt hajtogatták, szegénység, örökös éhség. Rossz táplálkozás. Gyerekbetegség. Az vitte el őket. Édesanyámra nem nagyon emlékszem. Mintha olyan párás, mély szeme lett volna. Néha felsápad az emlékeimben a szeme. Nagy és halován.v, akár az őszi mennybolt.

— Mikor én kilencéves lehettem, öngyilkosságot kísérelt meg lugkőoldatot ivott. Orvos nem látta. Hat hétig szenvedett. Senki sem közömbösi- tette a mérgezést tejjel, vagy hig ecetsavval, amely a nátrium, a lúg antogonistája. (A hang megemelkedik. Forró.) Alkalmas lett volna a tojásfehérje is vízzel vagy tejjel elkeverve, az is közömbösiti a lúgot. Ha-közömbösítünk (már lobog) nem következik be nyelőcsőszükület, vagy perforáció. Még nyelőcsőszükület esetén is van remény. Szondázni kell. Ha a nyelőcső elpusztul kiiktathatjuk, felhozzuk a vastagbél egy részét, amely alkalmas a nyelőcső helyettesítésére.

— Tavasszal halt meg. Husvét másodnapján temettük. Egy pap kisérte, füstölővel, s öt mezítlábas gyerek. De hogy merre mentünk, s hol pihen, azt már nem tudom.

— Két lánytestvérem elszegődött szolgálni Pestre, azzal el is tűntek a szemem elől örökre. Egyik bátyám asztalosinasnak állt be Szerencsen, a másik egy parasztgazdához ment kiscselédnek, de hogy élők-e vagy holtak, s hol élnek vagy hol holtak, arra én felelni nem tudok. Egy hajdúnánási csizmadiamester lett a gyámom. Annál voltam inas, udvaros, kifutó, kiscseléd. A szükséges iskolákat elvégeztem, de csak papíron, mert akár libapásztor voltam gyerekkoromban, akár inas, gazdáim időről időre beküldtek a tanító uraknak egy sonkát vagy rucát, azok meg beírták, hogy járom az iskolát. Mikor Hajdúnánásról felkerekedtem és Pestre jöttem hentesinasnak, a nevemet leirni sem tudtam, számolni semmit, olvasni legfeljebb annyit, mint egy harmadik elemista.

(Ruhája kifogástalan.)

— Pesterzsébeti hentesinas koromban a kezeim majdnem tönkre mentek, félig lefagyasztották azok a súlyos jégtáblák, amelyeket a soroksári pincéből hordtam Erzsébetre, a gazdám üzletébe. Elmentem asztalosinasnak. Naponta negyven kilométert tettem meg kézikocsival, általában kétszer fordultam Pesterzsébet és a Fáik Miksa utcai bútorüzlet, meg a Dohány utcai Universal bolt

között. Az ipariskolát nem végeztem el, alig tudtam elolvasni a könyveket, fel sem szabadultam. Katonaidőbe jutottam, a sorozóorvos volt az első doktor, aki életemben látott. Kitöi’t a háború, behívtak, elvittek, jobb kezem, jobb karom, az egyik térdem aknaszilánkot kapott, kórházba kerültem, közben az egész kórház, minden orvos, minden beteg fogságba esett, s mikor 1946 októberében a hadifogságból hazakerültem, a lábam már ép volt, jobb kezemet is tudtam mozgatni.

(Valami átsüt a sápadt arcon. Erő?)

— Ami kis göncöm volt, azt elcseréltem a Telekin élelemért. Nem volt már se cipőm, se munkám, se lakásom. Mezítláb bolyongtam, várótermekben háltam. Éppen a kelenföldi váróteremből akolbolitott ki a rendőr. Mezítláb, ahogy voltam, a peronra mentem. Befutott egy vonat, a hangosanbeszélő bemondta, hogy indul is mindjárt Kaposvárra. Én ezt a városnevet — Kaposvár, — nem hallottam addig soha. Megtetszett a zengése. Kaposvár. .. Vajon milyen? A vonat már indult, felugrottam a lépcsőre, s amikor a kalauz közelített, behúzódtam egy pad alá, egy böszoknyás falusi asszony pedig ráteritette kilátszó fejemre a szoknya ráncait.

— így lett Somogy a második hazám.

(A szobában ül Illés Mihály felesége is, a Kaposvári Textilmüvek fonója. A legfeltűnőbb a szeme rajta. Egyszerre világos és sötét. Zöld, talán.)

— Kaposváron kikötöttem a mai Latinka Sándor utcai famegmunkáló üzemben, amely akkor még magántulajdonban volt. Szalagfűrészen keztem dolgozni, aztán, hogy csődöt kért a tulajdonos, elmentem Silmannhoz a kefegyárba kefe-, fákat vágni, voltam ablaküvegmosó, egy keltetőgépgyárosnál ládaszegező, üzemasztalos, kitanultam a láng- és ivhegesztést, a mozigépészetet, dolgoztam a Barneválnál, a Transvillnél, a Kaposvári Textilmüveknél.Ott ismertem meg a feleségemet. Egyszer — de még az ötvenes évek előtt — kihirdették, hogy indul a dolgozók gimnáziuma, bárki jelentkezhet, akinek nyolc általános végzettsége van. Nekem ennyi sem volt. Jelentkeztem. Öt hét alatt elvégeztem a különbözetit a polgáriból, négy esztendő alatt letettem a négy gimnáziumot a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban, 1957-ben leérettségiztem.

— Milyen eredménnyel?

Csend. További csend.

— Kitűnő.

— Harminchat éves voltam. Nem tudom megért-e? Nézze! Az életben van sok kegyetlen dolog Vakság, nyomorúság, pusztulás, éhség, fenekedés. Mindent el lehet felejteni. Csak nehéz. Édesanyám rossz elmúlását én kérem feledni — pedig átrágtam magam mindenen, a nyomoron, a világháborún, sebesülésen, fogságon az árvaságon —, nem tudtam soha. Égetett. Az apám is. Meg a többiek, a testvéreim. Hol vannak? Merre? Meghaltak? Miért? Jöttek az arcok, a nagy holt szemek, a lug, a temetés, az a húsvéti tavasz. Úgy gondoltam, nekem számadásom van a világgal. Ezt valahogyan egyenliteni kell. Bosszút állni a betegségeken, a holtakon jóvá tenni legalább másokon, ami egykor történt velük.

(Gyönyörű bosszúról beszél. Az egyetlenről, amely méltó az emberekhez.)

—Levelet Írtam a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektorának. Igaz, Írtam, hogy még nevem sincs és már 36 éves vagyok, de nagyon szeretném, ha felvennének az egyetem nappali tagozatára. Orvos akarok lenni. A rektor visszairt, hogy a korhatár 30 év. Ha az egészségügyi miniszter külön engedélyezi, felvételi vizsgára bocsát. írtam a miniszternek is. Azt válaszolta, hogy engedélyezi a felvételi vizsgát s ha sikerrel szerepelek, a döntést a rektorra bizza. A felvételin átmentem. Megfeleltem.

(Megfelelt? Első lett a háromszáz jelentkező között.)

— Az életet harminchat éves koromra azzal kezdtem el, hogy szereztem egy nevet. Egyik okmányomon Il.vés áll, egy másikon Illés, a Belügyminisztérium végül úgy döntött, hogy Illés leszek. Illés Mihályként utaztam el beiratkozni Pécsre.

— ötödéves orvostanhallgató vagyok. Jövőre végzek. Havonta egyszer, vagy kétszer járok haza Kaposvárra. A pécsi Balassa János Kollégiumban lakom, ezért havi ötven forintot fizetek. A tanulmányi eredmények alapján ingyen étkezem. Havi 350 forint ösztöndíjat és tanulmányi segélyt kapok. A tankönyvek jó részéért nem fizetek. Az egyetem egy rend ruhát és két pár cipőt is kiutalt. Ha kifizetem a lakást, havi 300 forintom marad. A dohányzást elhagytam. Rászoktattam magam mindenfajta kiadás nélkül élni. S

ha valaki férfimunkát végzett az öt esztendő alatt, az mégsem én voltam, a férfi, hanem egy nő, a feleségem. Keményen dolgozott, kuporga- tott, gyarapította az otthonunkat. A lakást a textilmüvektől kaptuk.

(Az elfogódottságtól rekedten — és a beszélgetés alatt először — megszólal az asszony: — Meg ■ tudnék esküdni arra, tőlem egy fillért soha el nem fogadott. ünnepeken és születésnapokon még ajándékkal is meglepett.)

— Negyvenkét éves koromban kész orvos leszek. Jövőre végzek, azután hátra van a szigorlóév ,az államvizsga.

(A szénfekete haj itt-ott őszül. Egy helyt már egészen fehér.)

— Pécsett kezdtem őszülni. Pedig mindenki jó. Tanít..

. . (Az országnak egyik legkiválóbb orvostanhallgatója.)

— Fél hétkor kelek. Este tízkor fejezem be a tanulást. Öt év alatt sokszor volt, hogy nem bírom tovább. De az, hogy abbahagyom, soha. Mindenki támogat, s csak egyetlen olyan esetre emlékszem, ami fejbevágott. Póka sebészprofesszor ur adott elő. Az 1-es számú sebészeti klinikán tanultunk. Egy nő betegágyánál álltunk, aki öngyilkosságot kisérelt meg, lugkőoldatot ivott, és súlyos n.velőcsőszükülettel küszködött. A kórlapját néztem. Szédülés környékezett. Ilyen korú volt az anyám.

— Szólt erről valakinek ?

— Egy szót sem tudtam kimondani.

("Felesége most olyan szép és szomorú, mint

egy fájdalmas Ferenczy-rajz.)

— Ne vélje ezt pesszimizmusnak: mindenki érdekel, aki beteg. Minden beteg embert szeretek. S ha megkapom egyszer a diplomát, a munkát egyhónapos szabadsággal szeretném kezdeni. Be akarom járni ezt a kis országot, temetőről temetőre menni, felkutatni az Ilyéseket és Illéseket, megkeresni a szüléimét, a testvéreket, a halottakat, fellapozni a kórházi anyakönyveket, kikeresni a kórrajzokat, kinyomozni a bonc jegyzőkönyveket, megtudni végre valahára: miért haltak meg ők? Hogyan? Miben?

(Fényes csend lesz, mint a napkelte pillanatában.)

A hajdúsági termelőszövetkezetek százhátmillióból építkeznek jövőre

Hajdu-Bihar megye közös gazdaságai 1964-ben építkezésekre 107 millió forintot fordítanak. Az uj építkezések jelentős része az állattenyésztés fejlesztését, a férőhelyek gyarapítását szolgálja. A többi között két uj istállót építenek; a baromfitenyésztést 17 különböző tojóház, csibenevelő és utónevelő építésével fejlesztik. A nagyobb beruházások egy másik csoportja 134 dohánypajta megépítése lesz. Egy-egy pajtában 3 hold termését száríthatják.

A régebbi gazdasági épületek felújítására 7 milliót fordítanak, 22 milliót pedig a korábban elmaradt járulékos beruházások pótlására. 37 szövetkezeti majorban egyebek között belső villamosítást végeznek, 30-ba pedig bevezetik a vizveze- ték-hálozatot.

1962 eleje óta — akkor alig 1000 traktor volt a hajdúsági termelőszövetkezetekben — duplájára nőtt a gazdaságok erögépparkja. A több mint 2000 traktor elhelyezése, téli megóvása nagy gond. Ezért nyolc szövetkezetben kisebb javítások, karbantartások elvégzésére alkalmas gépműhely, egyebütt pedig 13 csővázas, nyáron terménytárolásra is használható gépszint építenek a jövő esztendei beruházásokból.

Az építési beruházási tervekkel egv időben elkészült a szövetkezetek 1964-es gépparkfejlesztési programja is. Eszerint a gépállomások a tél folyamán 230 különböző tipusu erő- és munkagépet adnak át a szövetkezeteknek. Ezenkívül a gazdaságok 232 uj erőgépet, 60 gabona-, illetve silókombájnt, 40 uj vontatót és 355 uj pótkocsit kapnak 1964-ben.

Külön építési és beruházási terv foglalja ösz- sze a közös gazdaságok jövő esztendei öntözés- fejlesztését. Erre 58 milliót fordítanak 1964-ben. Jövőre kezdik meg működésűket az idén őszre elkészült uj öntőzőtelepek is, amelyeknek műszaki átvétele megyeszerte ezekben a napokban folyik.

^A GÖRÖG EGYETEMEKEN is bevezetik Kiss— Szentágothai Anatómiai atlaszát. Ezért az Akadémiai Kiadó most ujgörög nyelven is megjelenteti a tankönyvet az orosz, a német, a spanyol, a kínai és a bolgár nyelvű kiadás után.