Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-22 / 34. szám
10 • KÖZVETLENÜL BÁLINT IMRE rovata--------Mint sokan, én sem vagyok jobb, sosem voltam jobb a Deákné vásznánál. Hosszú irói munkásságom alatt, hiszen vagy harmincöt évvel ezelőtt kezdtem meg a Közvetleneimet ebben a lapban, nem is beszélve a regényeimről, úgy markoltam bele az élményeimbe, mint kisgyerek a homokba, hogy ujjai között, mint aranyeső hulljon vissza a dombocskába ott a tengerparton. Élményeiből él áz iró s a művész. Miből másból? Másolja le mások élményeit? Az nem az igazi. Az csak dátum és hir, hogy ki, mi, mikor, hol és mit. Az lehet becsületes Újságírás, vagy történetírás, de nem művészet, mert ott kezdődik a művészet, ahol a másolás végződik. (A háború és béke történetét húsz sorban .meg lehetett volna Írni, már úgy értem a hol, mikort, ki és mit és ha netalán nem Tolsztoj irta Volna meg, csak annyi maradt volna abból a témából a történelemkönyvekben.) Tehát élményeimből válogattam az írásaimat (esetleg mások élményeit átélve), de sohase használtam fel azt, amivel hencegnem lehetett volna. Ez sokszor élhetetlenségnek tűnhetett fel még a barátaim előtt is, mert nemcsak a gyárosok, a kereskedők hirdetik magukat, hanem az irók és a művészek is. De most, és sajnálom e hosszú előjátékot, de nehezen veszem rá magam. . . hencegni fogok, ha megengedik. Rám- kényszeritették. Sajnálom! Lakószobám elosztófalán (divider) árván lóg egy bronz emléktáblácska. Sok évi tanítóskodásom után nyugalomba küldtek, mert városi kollégiumban tanítottam és hatvanöt éves kora után senki sem lehet városi alkalmazott itt Los Angelesben. Ezt az emléktáblácskát a diákjaim csináltatták nekem. Nem a főnökjeim, vagy az állam, hanem a diákjaim, amerikai ifjak, általában tizenhéttől huszonkettőig és vagy ötven öregdiákom húsz—huszonöt körül szokott lenni az uj osztályom. Ennek a kollégiumnak akkoriban — és ma biztosan több van — vagy tízezer diákja volt és majd négyszáz tanárja. Ez régi iskola és addig én voltam az egyetlen tanító. akit diákjai kitüntettek emléktáblával. A táblába vésett mondatokból engedjék meg, hogy csak a pár alanti szót lemásoljam: — In appreciation for his dedicated service. His willingness to share his great knowledge, His understanding and loyalty to us... etc. — (aláírva) Your Students. — Ezek után, mint olvasóim el-is várják, rátérek e Közvetlenem tárgyára. Közvetleneimet éppen az teszi közvetlenné, hogy frissen íródnak, nincsenek kifésülve, kipuderozva és egyes gondolatok többször éppen a frissesség javára nincsenek le- és felmagyarázva, agyonbizony latozva. Politikai, filozófiai és számokkal teli értekezéseket nem is vár tőlem az olvasóközönségem. A magyarországi fiatal írókról irt Közvetlenembe Gyarmatyné azt a véleményét kovácsolta bele, hogy én nem értem a fiatalokat. Kiragadott egy pár mondatot, amelyek szerint mintha ellenük volnék. Weinstock Rózsi, a lap belső munkatársa még meg is forgatta bennem a kést avval, hogy nem talált humort a Közvetleneimben. Igazad van Rózsi. De ne csodálkozz! Nem vagyok humorista. Legalább ötezer viccet hallottam az életben, jókat és kevésbé jókat, de ha valaki öt dollárt Ígérne darabjáért, nem tudnék ötre emlékezni, pedig jól jönne a huszonöt a jövő heti kosztpénzre. Mindig csodáltam Eörsi barátomat, aki képes volt három, négy órán keresztül önteni a vicceket, annak ellenére, hogy a számok és adatok mestere. (Most, hogy uj házas, biztosan még több viccet tud.) Annak ellenére, hogy nem vagyok humorista, harmincöt év alatt sok Közvetlenem tetszett sokaknak. De nem kívánok népszerűségi versenyben szaladni, mert nemcsak csodálnám, hanem röstelleném is, hogyha oly “közönségesek” lennének az írásaim, hogy azok mindegyike mindenkinek tetszene. Marad tehát a fiatalok iránti kérdés, amely a kritikában felvetődött ellenem és a válaszomat csak abban az irányban igyekszem folytatni. Diákjaimhoz való viszonyomban három volt az irányadó: Első: Nem voltam szigorú és nagyképü. A régi világ magyar tanárai idegroncsossá tették a diákjaikat. A fegyelmet elemi iskolában a nádpálcával kezdték és a felsőbb iskolákban szadizmussal és trónonüléssel folytatták. Én arra szoktattam a diákjaimat, hogy maguk fegyelmezzék önmagukat és egymást. Ne muszájból tanuljanak, hanem mert érdekes és hasznos az, amit kapnak. Az uj osztállyal ez nem ment mindig könnyen, mert azok High Schoolból kikerült minden "nációbeli ifjak AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, August 22, 1963 voltak és a többsége vad volt, mintha ketrecből szabadultak volna ki és a legelső órámon úgy néztek rám az asztalok mögül, hogy nézzük csak ki, mi ez a pasas, aki vissza akar majd bennünket kergetni a ketrecekbe? Bizalmatlanság, sunyiság volt a szemükben és a vezérjelöltjeik szemtelen grimasszal vigyorogtak rám. Vihar előtti csendben várták, hogy mikor és hogyan törjenek ki. Felírtam a táblára a nevem és megszólítottam az osztályt: “Gentlemen!” Először életükben titulálták őket Gentlemennek. De evvel rájuk is öntöttem mindazt, amit gentleme nektől elvár az ember, főleg viselkedésben és felelősségteljességben. Egyszer megfigyeltem, hogy egyik diákom e megszólítás után odakapott az ingéhez, begombolta annak nyakát, nyilván röstelve, hogy nem volt nyakkendője. Az iménti sunyi figurák kihúzták magukat és attól kezdve, bár nem követeltem meg tőlük “Sir”-nek — gentlemenek gentlemenjének tituláltak. Másodszor: Nem voltam vállveregető, hízelgő, mindig mindenkire mosolygó puhány, mint sok tanitótársam, akik evvel próbálták lekenyerezni, tanulásra rábeszélni a diákjaikat. Ezek annyira igyekeztek, hogy sokszor maguk csinálták meg a diákjaik feladatát, vagy a szájukba adták a válaszokat, hogy ne kelljen azoknak lusta fejüket használni. Ezeknek sok bajuk volt a diákokkal. Harmadik: És ez vonatkozik leginkább a megkritizált Közvetlenemre, igyekeztem tanító lenni és nem “Baby Sitter”. Magyarban nem tudom oly jól kifejezni, talán dajkálás, vagy babusgatás volna a legjobb fordítás. Egyszer egyik tanítványom, amikor elbúcsúztam tőlük, ahogy végezték az iskolát, az osztály nevében beszédet mondott és többek között ezt mondta (először görögül mondta, mert az görög közmondás volt, aztán fordította csak le angolra): “Hogy élek, ait a szüleimnek köszönhetem, de hogyha megélek, azt a tanítóimnak." Ha babysittereskedtem volna velük, ha babusgattam volna őket, mint a gazdagok teszik a pere- puttyukkal, akkor nem lettek volna a “megélhetésre” nevelve. Az a kontroverziás Közvetlenem pont arról szól, hogy a magyar fiatal írókat se volna szabad “baby- sittelni.” Miért szabad, azt tartom, hogy kell is, a lakatosokat, az asztalosinasokat, a medikusjelölteket babysittelni, ezüst-tálcán tenni eléjük a mesterséget és a tudományt és akkor miért nem az iró és művész csemetéket? Mert azok mesterséget és tudományt tanulnak, amit lehet az iskolákban tanítani, már úgy értem a technikai, ha nem is a praktikus részt, de az irodalmat és a művészetet csakiscsak az élet taníthatja. Valaki húsz évig tanulhatja az irodalom és a művészet technikáját, ha nem tanult az életből, ha nincs, amint népiesen mondják, tehetsége, sohasem lesz belőle művész a a. a „a. a a vagy iró. És ha mégannyi tehetséggel is áldotta volna meg a sors, ha nem telíti azt az életből vett tapasztalatokkal, csak kókler marad. Mindennek meg lehet tanulni a technikáját, még a fejtetőn zongorázást a lábujjakkal is és elösmerem, hogy sok egyszerű ember azt tartja, hogy az a “Kunszt”, és nem az álmos Chopinista kalimpáros, de az igazi művészetben és ebben nem mondok se újat, se nagyot az élmény, annak fel- és megérzése, leszűrése a fontos, a technika másod, harmad, sőt lehet tizedrangu kérdés. És az élményre nincs rövid ut, öröklött, vagy másoktól elcsent élmények felhasználása, élmény adása, vevése, mint élmény kapitalizmus, mert az élményeket a művésznek és az írónak magának kell megélnie, vagy átélnie, megrágnia és megemésztenie. Gazdag vagy protekciós gyerek bepottyanhat egy gyárigazgatói állásba, de bármennyire gazdag, vagy protekciós, ha nincs tehetsége, nem lehet művész, vagy iró, az anyja istenét! Lelki szemeimmel látom, sajnos nincs reményem rá, hogy megéljem, hogy amint most templom van minden faluban és sok a városokban majd kulturházak lesznek azok helyén és ott papok helyett irók és művészek, zenészek fogják a nép szellemi és lelki, ideológiai és szépségiránti szükségleteit ápolni. Amint, különösen a vallások kezdetén, a mártírok és a misszionáriusok, úgy ma az irók és a művészek elhivatottságára volna szükség. És a fiatal irók, mint a kispapok kellene, hogy már * ma a falvakban, a kolhozokban “énekeljenek” és semmi esetre sem a városok eszpresszóiban. Ezt, mint tanító mondom, aki életem sok évét a fiatalság nevelésével töltöttem és engedjék meg, hogy újra hencegjek avval a kis bronztáblával, mert az jelenti, hogy nemcsak Gyarmatynénál és Weinstock Rózsinál, talán még Magyarország illetékes “közegeinél” is jobban ösmerem az ifjúságot. Gyarmatyné és Rózsi, akiket én szeretek és tisztelek, mert amikor mi, öregek elejtettük a lap szerkesztését, hogy úgy mondjam kiejtettük a kezünkből a fáklyát, ők felvették azt és ma főleg ők szaladnak vele. És az is szép tőlük, hogy annyira el vannak telve Magyarországgal, hogy nem tudják még csak elképzelni sem, hogy az ország “közegei”, meg maga a nép is, ne volna a legjobb, a legmindentudóbb és ütjük a leggyönyörűbb és ha valaki egy vacak kis Közvetlenben, nem is igazi irodalmi kritikában csak ugy-ugy csóválni is meri a fejét, úgy érzik, hogy az bálványdöntés. Megértem, hogy feljajdultak. És ez még mindig jobb, azaz sokkal jobb, mint a cinikus ellenségnek, vagy kispolgárainknak Magyarország elleni támadása az ország eredményes előretörésének a semmibe vevéve. Tehát nem haragudhatok, hogy megkritizáltak, megértem őket, inditóokukat. Remélem ők se haragszanak rám. És olvasóim is megbocsájtanak, hogy talán először az életben hencegtem... avval a bronztáblácskával. AZ ORSZÁGOS LAPKONFERENCIA NAPIRENDJE Az Ügyvezető Bizottság a következő napirendet tűzte ki a Detroitban, Labor Day week-endjén tartandó országos lapkonferenciára: Augusztus 30-án, pénteken este előkészítő gyűlés a Petőfi Körben. Augusztus 31-én, szombaton reggel 9.30-kor a konferencia megnyitása. Központi jelentések. 1 órakor ebéd. 2 órakor hozzászólások a jelentésekhez, vita. A delegátusok jelentése. Este 8 órakor diszbankett a delegátusok tiszteletére a Petőfi Körben. Ünnepi szónok Rév. Gross A. László. Szeptember 1-én, vasárnap reggel 9.30-kor: határozati javaslatok, hozzászólások. Majd a Nők Világa és a Tény jelentése; hozzászólások. 1 órakor ebéd. 2 órakor a hozzászólások folytatása. Délután 4 órakor a konferencia befejezése. Felkérjük a delegátusokat, hogy ha lehet legyenek ott pénteken este a 8124 Burdeno Street alatti gyűléshelyen. Ugyancsak kérjük a delegátusok mielőbbi jelentkezését, amire az elszállásolások miatt is szükség van. A ZALA MEGYEI Gelléházán a falu lakossága és az olajmunkások társadalmi munkában nagy parkot és sportpályát építenek és rózsakertet alakítanak ki. Eddig 700 ezer forint értékű önkéntes munkát végeztek a gellénháziak. «r-V‘*r‘ <r-«r '•w'w + ÚJFAJTA AKKUMULÁTOR Gatev bolgár bányász öt és fél évi beható kutatómunkával alapjaiban uj villamos akkumulátort szerkesztett. Nagy jelentőségű találmányát szabadalmazták és a legújabb jelentések szerint már az újfajta akkumulátor sorozatgyártása is megkezdő- wött. Gatev akkumulátorának részletes leírását szabadalmi okokból eddig még nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit közöltek, hogy az újfajta akkumulátorban hagyományos vas- és nikkelelektródok, továbbá savak helyett hermetikusan elzárt száraz lemezek helyezkednek el. Az újfajta akkumulátor a hírek szerint a közönséges világítási hálózatról 1100 alkalommal tölthető fel, s előállítása csupán egytizedébe kerül az eddigi akkumulátorok gyártási költségeinek. Az eddigi akkumulátorokat csak 350 alkalommal lehetett feltölteni. A MAGYAR SZÓ ELÖFIZETÖLE, EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE! Figyelem, Detroit! [ NAGYSZABÁSÚ BANKETT | augusztus hó 31-én, * szombaton este 8 órai kezdettel a Petőfi 2 | Körben, 8124 Burdeno Street | az országos lapkonferencia delegátusainak § tiszteletére l CIGÁNYZENE — VACSORA • 9 Adomány $2.50 »••••••« *eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee»«
