Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-04 / 27. szám

:-A., ( a . ' . An r-c-kl'

Thursday, July 4-th 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

KAMJÉN ISTVÁN:

VIZSGA

Tóth László a járási földmüvesszövetkezetek einige volt, s már két éve nyaggatták, hogy 4 miért nem jár esti iskolára, mert a hat elemivel mégsem lehet egy egész járás gazdasági ügyeit vezetni. Tóth folyton tiltakozott:

— Miért? Hát van valami baj velem? — kér dezgette. — Mikor volt nekem hiányom?

— Óh, Laci bátyám, nem volt sosem, de hát tudod, hogy mindenkinek meg kellene, hogy legyen a nyolc általánosa. Ilyen helyen pedig, ahol te vagy, Laci bátyám, még az sem elég. Érettségi kell. Fogadj szót — mondották neki —, hiszen jó fejed van.

— Hát az van — látta be—, nem cserélném el senkivel.

— Hát persze, hogy van— hagyták helyben. — Hát ha még leteszed a nyolc általánost és gimnáziumba is jársz — próbálták benne felébreszteni a tudás vágyát, de Tóth László sehogy sem akart kötélnek állni.

Ember legyen az, aki engem be akar csapni — nézett a szemük közé. — Egyszer akart becsapni egy kupec, de akkor sem sikerült. Azóta végigjártam én az élet iskoláját... Minek nékem tanulni?

De addig beszéltek neki, hogy végül is nekifeküdt a tanulásnak. Ment is a nyolc általános, négyesre vizsgázott és büszkén mutatta a megyén:

— No, ehun van ni! Hát azt hiszitek, hogy nem tudok tanulni?

A megyei elnök elkacagta magát, ? barátságosan a vállára ütött:

— Na öreg, majd megy a többi is, csak fel a .fejjel!

Tóth László azonban görcsösködött, hogy ő bizony nem tanul tovább. De tovább beszéltek neki, jártak a nyakára, néhányszor a megyére is behívták, hogy rávegyék a továbbtanulásra.

— Na, jól van, üsse a ménkű, hát tanulok — egyezett bele végül is.

Nem is volt semmi baj, szorgalmasan tanult, néha egész éjszakákon át. Igaz, többször földhöz vágta a ceruzát, irkát s elkáromkodta magát:

— Tanul a menydörgős tovább de nem én. Nem nekem való ez — hajtogatta.

De olyanfajta ember volt, aki nem egykönnyen hagyja magát, s néhány nap múlva újra ráfanyalodott a tanulásra s ment az, mini a karikacsapás. Csak időnként torpant meg egy kicsit, a számokkal nem volt sehogyse kibékülve. Ment a történelem, az irodalom, a földrajz, csak a számtan ment nehezen. Hát hogyne, olyan számtanfeladatokat adtak, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja fejteni. A többi tantárgyból megdicsérték a tanárok, ha felelni szólították, csak a számtantanár nem volt vele megelégedve, de azért az is biztatta, serkentette.

— Nem ördöngös mesterség ez sem, meg lehet tanulni — mondotta neki. — Nézze meg, az én diákjaim úgy fújják a számtant, matematikát, hogy sokszor magam is elcsodálkozom.

— Azok még friss fejiiek — hárította el Tóth László.

Igaz, a többinél is nehezen ment a matematika, nem ő volt az egyedüli, aki beleizzadt, mig egy- egv tétellel végzett.

A gimnázium harmadik osztályát jó eredménynyel végezte el és rohamosan közeledett az érettségi ideje. Most már éjfélig is fenn volt, nehogy szégyent valljon. Felesége sokszor szólt is neki:

— Ugyan miért nem hagyod már abba, Laci, miért küszködsz vele? Mindjárt hajnal lesz. Az este azt mondottad, hogy milyen sok dolgod lesz holnap.

— Ütné meg a ménkű ezt a matematikát— azzal odavágta az asztalra a könyvet, sebtiben levetkőzött, majd az asszony mellé bujt.

Reggel, amikor fölkelt, fáradtabb volt, mint este. Hogyne, hiszen rögtön a számok jutottak az eszébe, még napközben is azok űzték, zavarták egymást az agyában. — A fene ette volna meg — dörmögte magában—, jól bevásároltam én evvel a gimnáziummal.

Nemegyszer odasomfordált a főkönyvelőhöz:

— Mondd már meg nékem, hogy boldogulsz te ezekkel a bonyolult számokkal?

Az meg el mosoly itotta magát.

— Könnyen, Laci bátyám. Utóvégre tizenhat évig tanultam.

— Áhá! — hagyta jóvá Tóth László. — Hát az valamicskét több, mint ameddig én tanultam...

— Mi az, nem boldogulsz valamivel, Laci bátyám? Szóljál, majd kisegitlek.

Tóth azoknak sehogy sem akarta elárulni, hogy ő bizony küszködik, viaskodik a számok labirintusával. Nem bizony, az ne mlehet, hogy a főkönyvelő őt lenézze.

Már csak négy nap választotta el az érettségitől, s mégsem tudta rászánni magát, hogy megkérje a főkönyvelőt a segítségre.

Amikor eljött a nap, úgy érezte, hogy megy minden, mint a karikacsapás, s még fütyürészett is.

— De jó kedve van, Laci bátyám — mondotta egyik is, másik is.

— Nem halt meg senkim, miért rínék? A feleségem is egészséges, a Lajkó gyerek négy hete nősült, miért búsulnék?

A főkönyvelő mégis megkérdezte, nem segit- hetne-e valamit.

— Nem kell nekem, nem vagyok én hamvába hótt ember, hogy megijedjek egy kis matematikától!

— hárította el.

— Jó, jó, Laci bátyám, de ha szüksége volna rá, hát én szívesen segítek.

— Eddig is a magam lábán jártam, nem kellett nékem mankó.

Nagy léptekkel közeledett az idő, mennie kellett az érettségi vizsgára. Takarosán belerakott mindent, könyvet, füzeteket az aktatáskájába.

— Na egy pár óra múlva itt leszek! — s azzal már lódult is.

Az iskola folyosóján már ott zsibongott a többi cimbora, akikkel együtt járt, s izgatottan sugdostak egymásnak. Tóth Lászlót is megkérdezték:

— Tudsz-e majd felelni, komám?

— Én ne tudnék? — ütött a mellére büszkén.

— Hát mit gondoltok? Kösse fel az a tanár a korcot, aki engem akar megnyaggatni.

A többiek jót nevettek rajta mert Tóth Lászlón nem látszott meg a vizsga izgalma. Pedig igaz, ami igaz, izgatott volt ő is egy kicsit, de hát miért kell azt másnak meglátni? Nem látta őt akkor sem szomorkodni senki, amikor nem volt mit ennie. Hát most? Tyúkhúslevessel várja az asszony, meg paprikással. Most búsuljon, amikor semmi baj nincs? Búsuljon az, akinek ördög a nagyapja!

De azért kétszer is bement a folyóson egy elhagyatott raktárfélébe és sebtiben átfutotta a matematika példákat, nehogy tényleg valami baj legyen. Amikor éppen kiszóltak az ajtón: “Tóth

László!’’ — hát olyan gyorsan belevágta a táskába az egész cókmókot, hogy maga is elcsodálkozott rajta és már lódult is.

A tanárok ott ültek az asztal mögött s a kezébe nyomtak egy borítékot.

— Itt vannak a példák, ezeket kell megcsinálni.

Jobbról és balról is megvizsgálta. —- Hm ezt?

— kérdezte röviden.

—Nem azt — mondotta a tanár — hanem, ami benne mn.

Tóth László nem szólt egy szót sem, csak elballagott a hátulsó padba, ott takarosán kibontotta a borítékot s hozzáfogott, hogy elkészítse a példákat. Küszködött velük vagy három óra hosz- szat. Fel-felemelte a fejét, majd a tanárokra szögezte a tekintetét, hogy figyelik-e. De azok nem őt nézték, vagyis hát időnként rá-rápillantottak, • mert előtte is ültek, meg jobbról is, balról is mellette, figyelték nincs-e valami huncutság.

Már a hondóka is gyöngyözött az izzadságtól, hiába akarta magát vigasztalni, nem ment sehogy sem. Egy számoszlopnál megakadt és az úristennek sem boldogult vele. Csak arra lett figyelmes, amikor szólitották. Ekkor meg a forróság öntötte el, meg a hideg futkosott rajta. Hiába akart magára nyugalmat eőszakolni, sehogy sem ment. Odaállt az asztal elé, átnyújtotta az elkészített példát. A tanár feltette vastag, csontkeretes pápaszemét és ceruzával kisérte a számoszlopokat, majd ráemelte tekintetét Tóth Lászlóra s nyugodtan, higgadtan igy szólt:

— Hibája van.

Mintha misem történt volna, Tóth László megkérdezte:

— Hiba?

— Az bizony —mondotta a tanár. —Mégpedig három.

— Aztán, melyik az a kettő?

— Három — javította ki a tanár.

— Kettő. Mert hogy az első példánál huszonhét fillér a differencia, azt tudom. Csak hát úgy gondoltam, hogy egye meg a fene, inkább kifizetem azt a huszonhét fillért, mint hogy még egy órát kínlódjak vele és már vei te is elő a pénztárcáját. — Az olyan kicsi összeg, hogy nem érdemes vele bajlódni. Mi az ördögnek izzadjak tovább?

A tanárok elnevették magukat.

— De hát, maga — mondta az egyik ősz í tanár — vezetője egy járás földmüvesszövetkt tőinek.

— Az volnék — hagyta rá Tóth László. — nem szoktam én ott sem ilyen nagy feneket ke kiteni néhány fillérnek.

— És ha többről van szó? — kérdezték tőle.

— Na olyan isten aztán nincs, hogy nálam r gyobb hiba legyen.

— Biztos benne? — kérdezte a tanár.

— Olyan biztos, hogy máma csütörtök van.

— Na jól van —mondta a vizsgabiztos. —Me jen ki, majd szólítjuk.

Amikor mindenkivel végeztek, nem volt m; senki a teremben, csak a tanárok, az öreg ősz f jü tanár megszólalt:

— No, mi a véleményetek erről a Tóth Lászh ról ?

—Az ilyent nem kell félteni — szólalt meg eg fiatal tanár. — Csavaros eszü ember ez, át ke engedni.

Sokáig vitatkoztak a tanárok, de a vizsgabizto igy szólt:

— Nem szeretem az öntelt embereket. Sok ba, van ezekkel az életben.

— Már engedelmet kérek, tud ez az ember azért — szólt közbe egy másik tanár.

— Na lássa, ez az, hogy tud. Tanulja meg., hogy a matematika az matematika. A fillér iá számit, nemcsak a forint. Pótvizsgára utasítanám.

— Nagyon helyes — szóltak többen s a fiatal tanár is helybenhagyta.

Szóljon ki, kolléga, jöhet a Tóth László —« mondotta a vizsgabiztos.

Tóth László, amikor belépett, fürkészve nézett a tanárok arcába, szerette volna a kimondott szó előtt kiolvasni a szemükből, vajon mit döntöttek.

A vizsgabiztos felállt:

— Kihirdetem a vizsgabizottság határozatát. A bizottság Tóth Lászlót matematikából pótvizsgára utalja. Egyben szeretném fölhívni a figyelmét — folytatta a vizsgabiztos —, hogy az életben huszonhét fillér is pénz, azt nem lehet egy ceruzavonással elintézni, vagy azzal, amit mondott, hogy a pénztárcájából kifizeti. A számoknak törvényei vannak, amit semmiféle pénzzel nem lehet kiegyenlíteni. Magát komoly embernek tartjuk, esze is van. Itt valamennyien bizunk magában, hogy két hónap múlva, ha újra elébünk kerül, hibátlan lesz a dolgozata.

Tóth László némán hallgatta a vizsgabiztos szavait.

Mégiscsak jó lett volna, ha segítséget kértem volna a főkönyvelőtől — gondolta magában, majd hirtelen felkapta a fejét, végignézett a tanárokon és igy szólt:

— Megcsinálom én kérem! Nem hagyom én magam olyan könnyen.

NEM KELL CSOMAGOLNI!

NEM KELL VÁMOT FIZETNI!

, A legrövidebb időn belül segithe- *,

► ti rokonait IKKA-csomagokkal! j

ff I

► 4 1

, Felveszünk rendelést gyógyszerekre. A “Kultúra” ) megbízottja. — Magyar könyvek. — Saját köny- "! veit Magyarországból kihozhatja általunk <

^ i

► KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET .

; JOSEPH BROWNFIELD

► 15 Park Row New York 38, N.Y. , j

► Mindennemű biztosítás. Hajó- és repülőjegyek i

, Telefon: BA 7-11S6-7

MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y.

Tisztelt Kiadóhivatal!

Látom, hogy EBBEN A HÓNAPBAN lejárt az előfizetésem. Ide mellékelek $..................-t

Név: ......................................................................

Cin*: ....................................................................

: Ví f-j-1

Város: ........................................Állam: ............