Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-25 / 30. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD (Folytatás az első oldalról) hoz egy olyan körülmény járul hozzá főképpen, amelynek a civilizáció fejlődését, az emberiség jobb életkörülményeit volna hivatva megteremteni és pedig, a gépesités, az automáció. Az ezzel járó uj munkamódszerek megkönnyítik, meggyorsítják és növelik a termelést, aminek az lenne a természetes következménye, hogy áldásosán hasson az emberiség jólétére, az életszínvonal emelésére; ehelyett azonban azt az átkos helyzetet hozta létre, hogy egyre több munkást foszt meg a kenyérkereset lehetőségétől. A U.S. News & World Report Szerint, évente 1,400,000 elbocsátott munkás keres emiatt más elhelyezést. Mindjárt rá lehet mutatni arra is, hogy a termeiőeszközök tulajdonosai, a munkaadók, a korporációk, csakis a maguk előnyére hajlandók felhasználni a modern magasabbról !ii termelési lehetőségeket. A szakszervezeti mozgalom — amellett, hogy ke: esi a legjobb utat a probléma megoldására — arrogánsabb, agresszívebb ellenféllel áll szemben a tárgyalóasztalnál, amely engesztelhetetlenül kitart saját önző érdeke mellett. Ezt a magatartást a munkáltató annál is inkább fitogtathatja a munkásság kétségbeesett helyzete mellett, mert számíthat a hatóságok és a kormány támogatására. Ez a helyzet élesen kidomborodik a vasutaknál. A vasutas szakszervezetek kérése ellenére, hogy közös tárgyalás utján oldják meg a problémájukat (negotiated settlement), a vasutbárók előbb a bíróságra, most a kormányra s a kongresszusra bízzák, ho^v “kötelező döntés” (compulsary arbitration) ú ján kényszerítsék a szakszervezetekre a vasúti korporációknak nyújtott jogot, hogy a munkamódszereket a vasutakon önkényesen megváltoztathatják. Ezt a jogot ugv akarják érvényesíteni, hogy 40 000 kazánfűtő munkáját szükségtelennek nyilvánítják a dieselmotoros mozdonyokon és egyszerűen kiadják nekik az utat. A szakszervezetek harcosnak a munkások állásaiért és harcolnak a “kötelező döntés” rendszere ellen, mert ez veszélyezteti a “collective bargaining” szabadságát, amit az amerikai szakszervezetek mindig egyik legjelentősebb vívmányuknak tekintettek. Részletmegoldások A megoldások, amiket a szakszervezetek eddig kerestek, nagyon limitált eredményeket hoztak. A fősulvt a meglevő állások biztosítására helyezték. A szakszervezetek munkanélküli tagjainak munkába helyezése másodrendű kérdéssé vált, mert ez csak annyiban érvényesülhet, amennyiben a létrejött egyezménynek a munkáltatók általi alkalmazása ezt lehetővé teszi. Egyesek ragaszkodtak ahhoz, hoey ne legyen változás a gépeket kezelő személyzetben. Mások a szerződésben olyan biztosítékot fogadtattak el a munkáltatóval, hogy gépesités miatt nem bocsátanak el munkást állásából. (Ez azonban nem zár ki más kifogást). Kevés iparban a munkaidő levágásával biztosították a meglevő munkások állását. Másutt megint biztosították ázt, hogy a gépesités miatt más munkára helyezett munkás megkapja előbbi fizetését. Ahol az elbocsátási folyamatot nem tudták megállítani, ott bizonyos külön juttatásokat vívtak ki a gépesités miatt elbocsátott munkásoknak, u. m. végkielégítést, munkanélküli biztosítási pótlékot, korhatár előtti nyugdijjárulékot, vagy átképzési járulékot. A nyugati rakparti munkások (Harry Bridges) uniója megállapodott a munkáltatókkal, hogy bevezethetnek munkamegtakaritó gépezetet, s ennek ellenében kap 29.000,000 dolláros alapítványt, amelyből fizetéspótlékot és nyugdijat nyújthat a munkából kiesett tagoknak. A Kaiser-vállalattal kötött egyezmény haszonrészesedést nyújt a munkásoknak és biztosítékot a technológiai elbocsátás ellen. Az eredmény az, hogy a munkások az eddiginél jobban megfeszített erővel dolgoznak a vállalatnak. Az acélvállalatoknál a minden öt évben külön 13 hét fizetett szabadsággal próbálkoznak a munkanélküli acélmunkásokat munkához juttatni. Mindezen uj módszerek kétségeket támasztottak az iránt, hogy a munkanélküliség enyhítésére bármilyen jelentős megoldást nyújtanak. A munkanélküliségtől való félelem több esetben arra kényszeri- tette a szakszervezeti tagokat, hogy a vezetőik által ajánlott egyezkedési pontokat visszautasítsák. (A newyorki ujságsztrájk első időszakában, a new- yorki rakodómunkások és má‘sok.) A munkanélküliség okozta nyomorúságot ritkán szellőztetik a sajtóban, de a bányamunkások szenvedéseiről írtak. A szén tonnánkénti kitermelési idejét gépek több mint felére szorították le. A bányászok száma 425,000-ről 130,000-re esett. A bányászunió semmi kifogást nem emelt a gépesités ellen, de nem is gonctosKociott a munKasoK Kárpótlásáról és ennek következtében a bányászok elestek olyan jóléti juttatásoktól, amelyekhez évekig hozzájárultak. És pont akkor, amikor a legnagyobb szükségük volt rájuk. A háború előtt egy automobil elkészítése 311 munkaórát igényelt. Most már csak 153-at. Egy tonna acél elkészítése 15 munkaóra helyett már csak 11 órát vesz igénybe. Ezek és ehhez hasonló változások azt eredményezték, hogy a háború óta 53 W-kai emelkedett ipari termelés a munkaerő csak 4r r -os emelésével jött létre. A gyári termelő munkások (production workers) arányában 8f r-os csökkenés állott be. A néger szabadságmozalom kihatása liven körülmények között a néger nép követelése munkáért és egyenjogú elhelyezésért problémákat vet lel. Ezt a helyzetet a reakció ki is használja arra, hogy széthúzást hozzon létre a munkásosztályon belül és különösképpen a fehér és néger munkások közölt. A U.S. News & World Report azt mondja a kormány javaslatáról a néger munkások munkábahelyezésére vonatkozóan: “A fehér fiatalok, akik szintén munkanélküliek, úgy nézhetik ezt az álláspontot, mint amely az ők munkaelhelyezkedési lehetőségét fenyegeti”... “Négerek és fehérek egymással versenyeznek valójában nemlétező állásokért”... “Ebből a helyzetből bajok származhatnak.” Elöljáróban a nagyüzletnek ez a közlönye bevallja, hogy az ország "megdöbbentő problémával néz szembe." A munkakövetelés nagyarányú, de a lehetőség egyszerűen nem áll rendelkezésre. A munkaerő tábort elárasztják a fiatalkorúak, fehérek és négerek, de a lehetőségek szűkülnek, különösen a szakismerettel nem rendelkezők részére. A Department of Labor adatai szerint, mig minden 20 fehér munkás közül egy van munkankélküli, addig minden 10 néger munkásra jut egy munkanélküli. Tehat a néger munkások között az arány kétszeres. Ugyanez a helyzet a fiatalkorúaknál. Minden harmadik néger fiatal nem képes elhelyezkedni, és minden hat fiatal fehér között van egy munkanélküli. De az idősebb munkásokkal szemben a fiatalkorúak helyzete sokkal tragikusabb, mert az iskolából kijövet nemcsak, hogy nem képesek elhelyezkedni, de nem képesek munkanélküli biztosításhoz sem jutni, mert nem dolgoztak, vagy nem dolgoznak egyhuzamban elég időt ahhoz, hogy jogosak legyenek a segélyre. Érdekes, hogy egy ilyen közlöny, amikor hivatalos adatokkal alátámasztva elemzi a munkanélküliség problémáját, milyen félrevezető adatokkal szolgál arranézve, hogy miért nincs munkaalkalom. Olyan alaptalan kifogásokat emel, mint a “magas” bérskála, a minimális órabértörvény ($1.25 óránként), a szigorú szakszervezeti szabályok a tanoncképzéssel kapcsolatban és a seniority jog, amely az idősebb munkást helyezi előnybe a fiatalkorúval szemben. Szóval minden bajért a munkásosztályt teszi felelőssé, mert tisztességes munkabért és védelmet követel magának a munkáltatók profithajszoló, igazságtalan rendszerében. A néger nép feltörő szabadságmozgalmának az átütő ereje, rá kell, hogy világítson arra, hogy ez a rendszer eddig nagyobb igazságtalanságban részesítette őt, mint a fehér munkást, de mindkettőt kihasználta és mindkettőjük részére a bizonytalan ságot nyújtotta és nyújtja. Hogy a nagyobb kizsákmányolási lehetőség érdekében nemcsak a fehér és fekete munkást állította szembe egymással ellenfélként. de egyenetlenséget szított a különböző nemzetiségűek és vallások között is. Erről minden munkásnak, aki üzemben dolgozik, határozott tudomása van. Az északi államok szakszervezeteinek megtörésére egész gyárakat és iparokat leköltöztettek a korporációk a déli államokba, ahol a fehér és néger szervezetlen munkásokkal feleannyiért dolgoztattak. Hatalmasan megnövekedett profitot sepertek erszényeikbe, de a munkásokat kijátszottál mind a két oldalon. Most az automációt is a munkások megosztására használják fel. Az örgebbeket fiatalabbakkal, a fehéreket színesekkel állítják szembe. Szakképzett és szakképzetlen munkásokra oszlanak ezek a kategóriák. De ki felelős azért, hogy a fiatalok képzettség nélkül kerülnek ki az iskolából? De még ha képzettek volnának is, akkor sincs elegendő munkaalkalom a felszívásukra. A munkások csak egységgel, összefogással képesek megoldani ezeket a közös problémáikat. És az a legfontosabb, hogy megértsék: a problémáik közösek. Csak igy tudják megakadályozni, hogy egymás ellen kijátszhassák őket. Egy közös követelést kell felállítsanak: munkát mindenkinek. Thursday, July 25, 1963 A néger tömegmozgalom hatására már a felelősségérzet halvány jelei mutatkoznak a lelsőbb körökben. “Akik a faji viszony alapproblémáival foglalkoznak, kezdik hinni azt, hogy nem lehet a kérdést megoldani a teljes foglalkoztatottság megteremtése nélkül", írja a U.S. News & Worm Report. Nagyon tárgyilagos megállapítás. A kongresszusban azonban nincsenek errevonatkozóan nagyobb arányú tervek. Az adólevágással valamivel nagyobb ipari befektetést és a fogyasztók nagyoöb vásárlóképességét remélik elérni. Nem sokat jelent. Youth Corps munkatáborokat ajánlanak a fiatalkorúak részére. Átképző szaktanfolyamokat kezdtek, de nagyon csekély arányban. “5 millió munkaalkalom létesítésére volna szükség, minden munkanélküli elhelyezésére. Semmi jeie annak, hogy a hivatalos szervek bármelyike még csak álmodna is ilyen arányokban”, Írja a közlöny. Az országos termelés évi 6%-os emelésére volna szükség, hogy eredményt érjünk el a munkanélküliség csökkentésében, de a kormánykörök legmagasabb reménye jövő évre a 4%-os termelésemelkedés elérése. 1929 óta az évi növekedés átlagban 3% volt évente. Az éiet tapasztalatai azt mutatják azonban, hogy a munkanélküliséget is meg lehet szüntetni. Mert sok országban már megszüntették. Kellő intézkedésekkel a mi kormánypnk is érhet el nagy eredményeket ezen a téren. A különféle megoldásokról már többször irtunk, mint a háborús termelés átszervezése békés termelésre, a kereskedelmi Kapcsolatok kiterjesztése minden országra, stb. Nagy veszély fenyegeti népünket és a világot, is, ha nem figyeljük éberen a reakció terveit. Hogy még vannak olyanok, akik a régi megszokott módszerrel, a háborúval szeretnék a munkanélküliséget megoldani, álljon itt a fent említett közlöny riportjának befejező szakasza: “A hivatalban levő tisztviselők közül, azonban látszólag nincs senki, akinek volna alapos elgondolása arról, hogyan lehetne, háborún kívül, olyan nagyszámú munkaalkalmat teremteni, amely minden munkanélkülit felszívna és a megfelelő lehetőségeket nyújtaná a fiataloknak is, akik szaktudás nélkül kerülnek a munkaerő táborba.” Az ultrajobb reakció hangja ez, amelyre az amerikai népnek fel kell figyelni, hogy mint a fűben sziszegő, életünkre törő kígyót jólirányzott csapással elhallgattassuk. Ehhez kell a néger és a fehér munkásság megértő összefogása és az egész amerikai nép támogatása. Cukrozott mézesmadzag A képviselőház Külföldi Ügyek Bizottságának vnn eerv eimedéVonv aiánlata a kubai nép felé. Hajlandó visszaállítani Kuba cukorkvótáját, (amit regen az Egyesült Aliamok szokott Kubától megvásárolni), sőt még az amerikai külföldi segély élvezetére is ajánlaná Kubát, ha..., ha az uj kormány. amely a Castro-kormány helyét elfoglalná, visszajuttatná az amerikai monopóliumoknak legalább 50 százalékát annak a tulajdonnak, amit a forradalmi kormány elvett tőlük. Ki kételkedhet ennek az ajánlatnak nagylelkű- voltában? A kubai népnek alkalma van — most vagy soha — visszaállítani a régi jó világot, amikor amerikai korporációk kenyerét ette. De sietni kell ám, még julius 26-ika előtt megdönteni a Cas- tro-kormányt, nehogy ez, a forradalmi évforduló méltó megünneplésével megerősítést nyerjen. Betetőzésül még csak arra volna szükség, hogy Washington egy kész kis kubai diktátort küldjön posta- fordultával Havannába, a kubai nép boldogitására, aki hajlandó ezeket a nagylelkű feltételeket Batis- ta-módra végrehajtani. Törökország és Ciprus az atomfegyvermentes övezet ellen A török és a ciprusi kormány nyilvánosságra hozta válaszát a Szovjetunió kormányának május 20-i jegyzékére. Ebben a Szovjetunió azt javasolta, hogy a Földközi-tenger övezetét nyilvánítsák atomfegyvermentes övezetté. A török válasz azt állítja, hogy a javaslat valóra váltása “megfosztaná az emlitett térséget fegyvereitől, de nem biztosítaná védelmét.” A ciprusi kormány közölte, hogy “bár nem zárkózik el az atomfegyvermentes földközitengeri övezet javaslatának megvizsgálásától, úgy véli, hogy a kérdés a leszerelés általános tárgykörébe tartozik.” MEGJELENT az uj helységnévtár, amely áttekintést ad az ország 63 városának, 3,207 községének, 17 ezer külterületi lakott helyének területi közlekedési, postai viszonyairól. J____ A MUNKÁSMOZGALOM FEJLŐDÉSÉNEK ÚTJA
