Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-26 / 52. szám
Thursday, December 26, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 12 Magyar Amerikában továbbra is változatlan a helyzet Irta: PAAL MÁTHÉ A dallasi gyilkosság egész Amerika tragédiája lett nemcsak azért, mert fiatal elnökünket meggyilkolták, hanem azért is, mert az egész világ megdöbbenve tekint felénk, a világ legfejlettebb, leggazdagabb országára és kérdezik, hogyan történhet ilyesmi nálunk? Megdöbbentette a gyilkosság az egész ország népét, s az uj elnöktől kezdve számtalan politikus, iró, tanár, művész, stb. követeli annak a hallatlan gyűlölködésnek a megszűnését, ami ilyen szörnyűséget előidézhetett. Jól esett, hogyha “Szabadság” nov. 25-i számában ilyesmit olvashattam: “Csak remélni lehet, hogy Kennedy mártírhalála közelebb hozza egymáshoz a föld nemzeteit, amelyeknek együttműködése érdekében az Egyesült Államok harminchatodik elnöke oly kitartóan és lankadatlan erővel küzdött. John F. Kennedy tragikus halálának annak az emberi erőfeszítésnek a jelképévé kell válnia, amely szilárdan küzd a békéért és a nemzetközi légkör enyhítéséért... A világ vagy megtalálja a béke és az együttműködés útját, vagy pedig katasztrófa pusztítja el az emberiséget.” Ugyanilyen egyetértést követel az elnök belpolitikai programjának megvalósítására. Elgondoltam, milyen más lenne a helyzet ma az egész világon, ha erre már előbb rájöttek volna vezetőink, politikusaink és Zoltánjaink is, akik a mi kis lapunkat támadták, mert mindig kitartóan hirdettük, amit most Gombos ur lapja is leirt: békés egymás mellett élés, vagy együttes pusztulás! De úgy gondoljuk, hogy jobb későn, mint soha, s igy békülékeny hangulatban gondoltunk arra, hogy talán most már együtt dolgozhatunk a békéért, s az amerikai és magyar nép, valamint az egész emberiség boldogulásáért. De nem, mert amikor a Szabadság következő lapszámát a kezembe vettem, mit láttam? Folytatják ott, ahol a tragédia előtt abbahagyták. Hongkongból érkezett tudósítást vesznek át, mint “valóságot”, amely arról beszél, hogy amikor egy pekingi iskolában a gyermekek meghallották, hogy a világ leggonoszabb embere meghalt, lelkes tapsba törtek ki. Mindjárt készpénznek vették ezt a légből kapott hirt és pár nap múlva már vezércikkben foglalkoztak ezzel az úgynevezett tudósítással, a vadul uszítottak a kínai népi kormány ellen. Azután kitűnt, hogy ilyesmi tényleg megtörtént, s nem is olyan messze, mindjárt itt, fogadott hazánkban. Egy dallasi pap felháborodva mutatott rá, hogy amikor az egyik ottani junior high schoolban a tanító bejelentette, hogy az elnököt meggyilkolták, a tanulók tapsoltak. Ez nagyon szomorú dolog és az iskolahatóságok próbálták is enyhíteni a hirt. Még azt is meg kellene jegyezni, hogy Kennedy az Egyesült Államok 35-ik és nem 36-ik elnöke volt; ennyit újságíróknak mégis csak illene tudni. Ezekután pedig zavartalanul folytatják a szülőhaza és annak vezetői elleni kampányukat, ami persze nem gátolja a magyar népet haladásában és az amerikai kormányt abban, hogy továbbra is keresse a békés együttműködés útját a magyar és más országok kormányaival. Egy másik Zoltán Az “Az Ember” dr. Kiár Zoltánja oda lyukadt ki, hogy a kommunisták rettegtek Kennedy elnöktől és azért ölték meg. Oswaldot megteszi a kommunista és Castro-támogató szervezetek vezérének és bizonyára elcsodálkozik azon, hogy a sok uszítás ellenére még sem indult meg a kommunisták elleni hadjárat. Pedig hogy irt Kádár istentelen terrorrendszeréről, a postarabló Sztálinról, a véres- kezii Kádár János úgynevezett kormányáról, akivel csak azért állt szóba Kennedy, hogy kiszabadítsa az ’56-os ellenforradalmárokat a börtönből. Persze az elhunyt Kennedy elnök csak dr. Kiárnak súgta ezt meg bizalmasan, mert ilyen megegyezésről sem az amerikai, sem a magyar kormány nem adott ki nyilatkozatot és Kiár ur lapján kívül egyetlen amerikai lap sem tett róla említést. Az amerikai kormány pár hónappal ezelőtt nyilatkozatot tett közzé, amely szerint Magyarországon annyira javult az általános helyzet, hogy a kormány szükségesnek látja a magyar kormánnyal való diplomáciai kapcsolatok normalizálását. Ezt és semmi többet. Ami ezen kívül megjelent, az egyszerű “kacsa”, amit le sem lehet lőni, mert már döglött volt akkor, amikor dr. Kiár megpróbálta felrepiteni. Nagyon fájdalmas lehet dr. Kiár részére, hogy hiábavaló volt a felszólalása, hogy senki se menjen látogatóba az óhazába, hiába ijesztette, fenyegette az amerikai magyarokat, azok ezrével mentek, köztük számos olyan egyén, akiket ő “prominens” embereknek nevez. De nemcsak látogatóba mentek, hanem vissza is jöttek és elmondták, amit ott láttak, s ez már halálos döfésnek számit. Ezeket a nyilatkozókat puhányoknak, kishitüeknek, törpéknek, rövidlátóknak, üzleteseknek és társutasoknak nevezte és azt követeli, hogy “erőteljes bátorsággal, hangosan szidják az óhazai rendszert” és az “istentelen és államrabszolgarendszer elleni kitartást hirdessék.” Sem az egyszerű öregamerikás magyarok, se a prominensek nem voltak hajlandók erre, még dr. Kiár parancsára sem, mert ez ellenkezne az igazsággal, amit saját szemükkel láttak. De most érte a legnagyobb csapás, mert hazalátogatott az általa annyira ünnepelt Gábor család feje, a Joli mama is, pedig saját jelentése szerint Gábor mama egyik legjobb barátnője Eisenhower volt elnökünk feleségének. A főszerkesztő ur a nov. 29-i számban eldicsekszik, hogy az ő lapja világlap, mert egy kerestetés sikerrel járt, még pedig egy Ausztráliából jött ke- kerestetés. így kiált fel dicsekedve: “...ime a harmadik világrészből Ausztráliából jött válasz a hirdetésre.” Szerkesztő ur, sürgősen csapja el lapjának a szedőjét, mert ha a főszerkesztőnek nem is, de a szedőnek illene tudni, hogy Ausztrália nem a harmadik, hanem az ötödik világrész. A jövőbeni tévedések elkerülésére ide irom a világrészek sorrendjét, amit a második elemiben tanultam: Európa, Ázsia, Afrika, Amerikai és Ausztrália. Egy harmadik Zoltán Pfeiffer Zoltán a Szabadság “Menekült Magyar- ország” c. oldalának a fő cikkírója. Elsősorban is miféle badarság az, hogy “menekült Magyarország?” Ki látott már egy országot menekülni? Mint az egyik cikkírója Írja, elmenekültek Magyarországról az emberek, s hogy annyi magyar hagyta el szülőföldjét mostanában, annak más oka van, mint a régi kivándorlásnak. A régieket hajtotta az éhség, mert nem volt rendes megélhetésük — állapítja meg az iró, de elfelejti megírni azt, hogy mi volt az oka annak, hogy a nagy Magyarországról az éhhalál elől menekültek el százezerszámra a magyarok, már akiknek volt annyiok, hogy megvehették hajójegyüket. Azt is megállapítja, hogy “akadtak azután rossz útra tévedt urfiak is, akik a börtön elől szöktek meg.” Ezután a harmadik Zoltán igy folytatja: “A mostani kivándorlók merőben mások, ezeknek el kellett jönni- ök, elűzte őket a hatalom, a rettegés, a lelkiismeretük.” Bizony kérem, az uj “hatalom” számonkér- te a régi bűnöket, a Horthy-rendszer és a háború alatt elkövetett bűnöket és a nácikkal való együtt működést, ami sok ezer magyar életébe került. Természetes, hogy ezek ész néíkül menekültek a felszabadult országból. De voltak, akik az ’56-os ellenforradalomból kifolyólag menekültek, az akkor kiontott vérért, a szadista gyilkosságok miatt; akiket a “lelkiismeretük” bántott, hogy belekeveredtek az ellenforradalomba. Voltak, akik a “Szabad Európa Rádió” csábításainak ültek fel. (A két utóbbi csoportból vagy 50 ezer ment vissza a szülőföldre.) Bizony, tisztelt cikkíró, a magyar úri rendszer Amerikába kergette a becsületes magyarok millióit. Tehát vannak magyarok szerte a világon, s nevezheti ezeket kivándorlóknak, menekülteknek vagy ahogy akarja, de Magyarország nem “menekült el”, az ott volt mindig és ott is lesz, népével együtt, ma már olyan jólétben, demokráciában, amilyenben csak az uralkodó osztálynak volt része, valamint az őket kiszolgáló elnyomóknak. S miként Dózsa kivégzése után az urak gyűlése kimondotta — “csak azért nem irtották ki az egész szegénységet, mert azoknak munkája nélkül az urak mit sem érnek.” De bárhogyan is fáj a Zoltánoknak a “magyar kultúra pusztulása”, 50 év alatt nem jelent meg annyi könyv Magyarországon, mint most egy év alatt, s Magyarországon ma nincs analfabéta, a magyar paraszt is a legjobb színészek előadásaiban tekintheti meg a klasszikus darabokat. Hiába vonja felelősségre a hazalátogató “úri” magyarokat, azok a falun jó iskolákat, kulturházakat, a lakásokban könyveket találnak; látják, hogy a parasztok gyermekei tanulhatnak és bármilyen foglalkozást választhatnak maguknak. A parasztok munkája is megváltozott, már nem kell látástól vakulásig dolgozni és a nehéz kétkézi munkás helyett mindig több és több gép végzi el a munkát. Ezenkívül minden parasztházban hizó disznók, csirkék, libák vannak, amelyet a parasztcsalád maga fogyaszt, csak a fölösleget adja el. De a munkást és az értelmiségit se féltse, mert ezek húst esznek minden nap, mert ma már nincs cifra nyomorúság és ahogy Lengyel Menyhért mondta: “A magyar Íróknak, művészeknek soha olyan jó dolguk nem volt, mint ma.” Jó lesz tehát nem fenyegetőzni, hogy “üssünk a fejükre, amig nem késő”, mert a botnak két vége van és azzal vissza is lehet ám ütni. Még egy pap Vasváry Ödön az első világháború után jött Amerikába. Az akkori amerikai református papok közül toronymagasságra emelkedett tudásban, jó- akaratu, bátor, magyaros kiállásban minden igazságos magyar ügy mellett, amelyért Cserna “ezredes” Szabadsága nagyon megharagudott és a Cleveland West Side-i Ref. Egyháznál próbálta elgáncsolni. Később a Ref. Egylet főtisztviselője lett és ott is megállta a helyét, a nácizmus ellen bátran kiállt és Amerika iránt megingathatatlan hűséggel viseltetett, paptársai támadásai ellenére. Ma már nyugdíjban van, több Ízben járt a szülőföldön. Első ízben olvastam most tapasztalatairól az óhazai látogatásával kapcsolatban. A Szabadságban megjelent egy tanulmánya, melyben az utazással kapcsolatban ad tanácsot a hazautazóknak. Nagyon érdekesen ir a vámvizsgálattal kapcsolatban. Azt írja, hogy jóformán semmit sem kérdeztek az utasoktól a határnál, csak azt, hogy mennyi idegen valutája van, a táskára rá sem néztek; tőle pl. azt sem kérdezték, hogy van-e fényképezőgépe, rádiója, stb. Amikor a pályaudvarra befutott a vonat, ott is pár szóval elintéztek mindent. A repülőgépen érkezőknek kissé több időt kell a vámvizsgálattal tölteni, ott esetleg ki is nyitnak egy-egy csomagot. Azt írja, hogy az amerikai vám- vizsgálat sokkal bonyodalmasabb és hosszabb. Persze ezt azzal magyarázza, hogy New York rendkívül forgalmas kikötő, az államnak védekeznie kell a csempészés ellen, stb., stb. ő maga is többézör átesett már amerikai vámvizsgálaton, de a legutolsó volt a legbosszantóbb. Az inspektor csodálkozott, hogy a csomagja tele van könyvekkel, még pedig magyar könyvekkel; azután megakadt a szeme a filmtekercsen, ami teljes fényképmásolata azoknak az iratoknak, amelyek Stahel-Számvald Gyula a polgárháborús magyar tábornok hagyatékából kerültek a magyarországi országos levéltárba és amelyekről az a hir járja, hogy Lincoln iratok is vannak köztük (ez nem bizonyult igaznak). A hosszú vizsgálat alatt megnézték az óráját, az esőköpenyét, melyek mind amerikai árucikkek voltak. Amikor a vizsgálatnak vége volt, még azt is megkérdezték, hogy biztos-e abban, hogy a zsebeiben nincs valami érték? De erre már nem is válaszolt, annyira fel volt idegesítve. Majd igy folytatja: Ahogy lecsusztatom a táskámat a pult végére, hogy bezárjam őket, látom, hogy az utánam vizsgálatrakerülő utas Czernai Gábor barátom, Duquesne, Pa.-i magyar. Félszemmel odanézek s látom, hogy a legelső dolog, amit az inspektor előhúz a táskájából, egy jókora köteg magyar árvalányhaj. Az amerikai nagyot néz, ilyen csodát még nem látott. Hát ez mi? Czernai kézzel- lábbal magyarázta, de az inspektor megint csak a mellette álló, idősebb és ugylátszik bölcsebb kollégájára szorult. Együtt nézik, vizsgálják, forgatják a szegény árvalányhaj köteget. Hogy mi lett a dolog vége, nem tudom, de aligha hiszem, hogy az árvalányhaj ma egy duquesnei magyar otthonban díszeleg.” Tovább nyelhetjük a szennyes levegőt A newyorki Légi Szennyezést Ellenőrző osztály vádolja a Közlekedési Osztályt, hogy semmit sem tesz az autóbuszok pufogójából kiáramló “undorító, büzlő gázok” csökkentésére. Törvény van, amely 500 dollár büntetést és börtönt ró automobilok tulajdonosaira, ha hibás motorral szennyezik a város levegőjét. A két városi szerv között most vita folyik, hogy melyiknek van igaza, mialatt a járókelők nyelhetik a mérges gázzal és füsttel telt városi levegőt. VVVWUVVVVVUUUUUUWUUlAAnAAAAAMlifWWVVVAAA/VI KIOLVASTAD A MAGYAR SZÓT? ADD TOVÁBB! MAS IS TANULHAT BELŐLE!
