Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-10 / 41. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, October 10, 1963 Vidor Perlő: A bőség-és következményei A “Nation-’ különszámot szentel Robert Theobald közgazdász cikkének: “Bőség — Fenyegetés, vagy Tgéret?” Az iró fenyegetésként kezeli és “merész tézist” terjeszt elő az automáció által fulduzzasztott munkanélküliség megoldására. Az a nézete, hogy a tudományos-technikai forradalom megszünteti az emberi munkaerő túlnyomó részének szükségességét. A gazdasági termelés növelésében sem látja a megoldást, mert szerinte az emberek máris “kényszerfogyasztást” gyakorolnak és nem nyernek semmit a többletből. Azonkívül “a gazdaság növelésének bármilyen elképzelhető aránya” sem kerülheti ki a munkanélküliség tovább: terjedését. “A bizonyítékok világosan megmagyarázzák: jelenlegi gazdasagi-társadalmi rendszerünket elavulttá tette a uíség,” Írja Theobald. Szerinte Marx tanai a kapitalista reformok következtében elévültek és a szocializmusban egyáltalán nem lát kiutat. Ehelyett azt ajánlja, hagyjuk az ipart továbbra is a kapitalisták kezében, s közben biztosítsunk minden ember részére elég kormány által nyújtott jövedelmet, hogy “emberi méltóságát megtartva” élhessen munka nélkül. A biztosított jövedelem legyen “feltétlen alkotmányos jog” azzal a határozott céllal, hogy “megtörje a munka és a jövedelem viszonyát egymáshoz.”- A nem dolgozás ne legyen szégyenbélyeg. Az egyszerű munkanélküli kapjon eleget a létfenntartásába — családonként $3,200-t ajánl.—, mig a középosztályu hivatásukból és ügyvezetői állásukból kiesett egyének kapjanak háromszor any- nyit. Az értelmiségieknek legyen “szabad” hivatásukat folytatni és akiknek nincsen elég gyakorlatuk, azok kertészettel, parkok s utcák rendben- tartásával töltsék idejüket, amig nivósabb kedvtelést megtanulnak. Magas-képzettségű, tudós-szerű munkásokra még az ultra-automatizált társadalomban is szükség lesz. A kevés “képzettet” pedig ösztönözni fogja a munkára a magas fizetés és a “protest táns etika”, amely erénynek tünteti fel a munkát. A nagy korporációt uj eszme tölti majd el, “a társadalom egésze érdekében tevékenykedni”, a profit növelése helyett. Mr. Theobald felújítja és módosítja a Technoc- raták és mások által lefektetett elveket. A Tech- nocraták bőséges életet helyeznek kilátásba a mérnökök jótékony diktátorsága alatt, mig Theobald céltalan, tétlen életet ecsetel a mérnökök által létrehozott gépek laza összetételű diktátorságá- val. Két kiindulási ponttal nem egyezem meg, — hogy túl sokat termelünk és hogy a hasznos munka szerepe jelentősen megcsappan. Tény az, hogy Amerikának megvan a bőséghez való adottsága, de ez még közelről sincs kihasználva. Ez nemcsak a szegénységgel sújtott 50 millióra vonatkozik, akikről Theobald is tudomást vesz. A lakosság többsége nincs abban a helyzetben, hogy a modern tudomány és munka termel- vényeit és szolgálatait beszerezze. És bár nem akar mindenki magánrepülőgépet vásárolni, külföldre utazni, vagy nukleáris fizikai tudományt elsajátítani, majdnem mindenki szeretne valamit azokból a költségesebb dolgokból és szolgálatokból, amikben jelenleg csak a kisebbség részesül. Theobald a fogyasztás szerény emelkedését vetíti előre, ha majd mindenkinek minimális bevétele lesz, de ez még nem fogja igénybevenni a termelési kapacitást, sem megállítani az emelkedő munkanélküliséget. A tudomány haladása uj lehetőségeket tár fel úgy a termelvények mindenki általi használatára, mint a termelési kapacitás emelésére. A fogyasztást nem a fizikai, vagy pszichológiai képességek hiánya hátráltatja, hanem a tömegek pénzügyi képességének-a hiánya, ami a kapitalista társadalom jellegzetessége. Igaz, csomagolt kozmetikában és TV apadásokban nincs hiány, de a gazdasági erőnek nem ez a lényege. Theóbald erősen alábecsüli az egész népnek jó oktatással, lakásokkal, egészSegügyi szolgálatokkal való ellátásának fontos és tartós gazdasági jelentőségét. És nem is fontolgatja a fogyasztás uj formáit, amik a következő évtizedekben minden bizonnyal létre jönnek. A cikkíró abban látja a nyugati társadalom alapvető céljait, hogy “nyújtson minden egyénnek elegendő anyagiakat, amivel biztosítja cselekvési szabadságát.” Nem egészen pontos kísérlet a kapitalisták magántulajdonhoz való jogának és a munkások biztonságkeresési igyekezetének összekapcsolására. A marxizmus sokkal reálisabb választ ad a cimben feltett kérdésre: a bőség Ígéretet nyújt, nem fenyegetést — szocialista rendszerben, nem kapitalizmusban. A!z élő szocializmusnak — a Szovjetunóban — ez a célkitűzése: Fokozatosan egyre teljesebben kielégíteni a nép növekvő gazdasági és kulturális igényeit a társadalmi termelés állandó fejlesztésével és javításával. A szovjet nép nemcsak az űrutazásban végez1 úttörő munkát — már a Holdban töltendő szabadságról írnak és beszélnek! Miként a szocializmus lehetővé teszi egy textilgyári munkásnőnek, hogy a rakéta repülés terén üttörö lehessen, éppúgy lehetőséget nyújt ma a munkástömegek életnívójának állandó emelkedésére, holnap pedig olyan bőséges és gazdag életre, amilyent csak az utópista ideálizmus tudott elképzelni. A következő cikkben az “eltűnő munkaerő”- vel foglalkozunk. WWWWWWWWtMnAA/WWWlAMWWWtMt/tftMWWWWWWWMAAAMA/WWWUWWWWWWWWWWMWWWWWWtnnAMAMWWWWWWWWIff Ml ÉRDEKLI LEGJOBBAN AZ AMERIKAI POLGÁROKAT? A béke és a rövidebb munkahét elismert kulcskérdés az országban Kennedy elnök szeptember második felében ellátogatott az ország középnyugati és nyugati területére és sok helyen népgyülésen beszélt az amerikai polgárokhoz. Bár utazását igyekeztek úgy feltüntetni, mintha semmi politikai színezete nem volna, ezt nehéz elhinni, hiszen alig egy év választja el az országot egy újabb elnökválasztási kampánytól és a jelölés kérdése mindennapi téma a politikai berkekben. Nyilvánvaló, hogy Kennedy készül újraválasztásra és csak természetes, hogy mutatkozni kell a választók előtt, növelni kell a népszerűséget, érdeklődést kell mutatni a nép problémáival szemben. A problémákból van éppen elég. Kennedy beszédeiben igyekezett főképpen a helyi kérdésekkel foglalkozni, hadd lássa a nép mennyire szivén fekszik minden probléma. Meglehetősen szépszámú tömegek jöttek el meghallgatni az elnököt mindenütt. North Dakota, Wyoming, Montana, Washington és más államokban olyan helyi érdekű kérdéseket vetett fel, mint a talajjavítás, viztárolás, villamosítás, erőmüvek felállítása, stb., feltételezve, hogy ezek állnak legközelebb az ottaniak szivéhez. De nem kerülhette ki a szélesebb körű, az országos és nemzetközi problémák említését sem. Az elnököt kisérő riportereknek ugylátszik szokatlannak tűnt fel — és ezért szóvá is tették cikkeikben — az, hogy a hallgatók érdeklődése és figyelme azonnal felélénkült, amikor az utóbbi témakörre tért át az elnök. Láthatóan jobban érdekelte őket országos és nemzetközi politika, a háború és béke, a polgárjogok kérdése, a munkanélküliség és az automáció. Zugó tapssal helyeselték az atomcsend egyezményre vonatkozó álláspontját. “Ez a fordulat már régen feltűnt néhány körültekintő politikusnak,” Írja a Wall Street Journal riportere. “Az is, hogy nemcsak az elnöktől akarnak ezekről a dolgokról hallani, hanem a kormányzóktól, a szenátoroktól, a képviselőktől is.” Az elnök elég gyakorlott szónok és okos politikus ahhoz, hogy megérezze a hallgatók hangulatát. Észrevette, hogy mikor válik unalmassá az öntözésről szóló mondanivalója és sietett témát változtatni. Nagyobb sikert aratott, amikor a külpolitikai és a gazdasági helyzetet kezdte elemezni. Kennedy a rövidebb munkahét mellett Whiskeytown, Calif.-ban az elnök annyira belemelegedett a gazdasági problémák és az automáció elemzésébe, hogy — talán akaratán kívül is — a heti munkaidő lerövidítését jósolta meg. Ismert tény, hogy az adminisztráció jelenleg ellenzi a munkahét lerövidítését törvényhozás utján, bár az AFL-CIO vezetősége ilyenirányú javaslatot tett. Az elnök többször is nyilvánosan állást foglalt a rövidebb munkahét ellen. Az országban uralkodó helyzet, az automáció további fejlődése, a gyakori szakértői nyilatkozatok, hogy ez csak nagyobb munka- nélküliséghez vezethet, minden bizonnyal Kenne- dyt is jobb belátásra késztették. A lerövidített mun kaidőre vonatkozó kijelentése azonban “még nem jelenti azt, hogy az adminisztráció is megváltoztatja álláspontját ebben a kérdésben,” volt a N. Y. Times tudósítójának a véleménye. “Ez csak az elnök egyéni gondolkodásának vonalát jelezte, nem pedig a politikai álláspont megváltoztatását.” A változás azonban elkerülhetetlen. Vegyük tekintetbe, hogy mire mutatott még rá Kennedy. Úgy látja, mondotta 9,000 főnyi hallgatójának, hogy 40 év múlva 350 millió lakosa lesz az országnak, a mostani alig 190 millióhoz képest. Felvetette a kérdést: “Mit fognak az idejükkel csinálni? Milyen helyzet lesz az országban akkor?... A viszonyok változnak. Volt 58 órás munkahetünk, 48 órás munkahetünk, 40 órás munkahetünk, amint a gépek több és több ember munkáját elveszik, szükséges lesz a munkahetet lerövidíteni. ..” A nemzetgazdaságnak ez a központi kérdése az ország egyre több vezetőjét foglalkoztatja. W. Willard Wirtz munkaügyi miniszter, tisztségébe lépésének első évfordulóján, az újságíróknak adott interjún is erre fektette a fősulyt. Nem látja lehetségesnek, hogy a munkásság és az üzemvezetőség egymással megegyezésre jusson az automáció kérdésében, ha nem lesz elég munkalehetőség a gépek által kiszorult munkások elhelyezésére, mondotta. Idejének legnagyobb részét a munkanélküliség problémájának megoldására szenteli. Reméljük, hogy Mr. Wirtz a jövőben nagyobb eredményt mutathat fel ezen a téren, mint eddig. A gazdaság tudományos szakértői is kutatnak megoldások után. A. J. Jaffe, a Columbia Egyetem Manpower and Population Research kutató professzora is azt irta a Businesss Week-ben megjelent cikkében, hogy az állandóan emelkedő termelékenység megköveteli a munkaidő leszállítását. Minden iparág, még a kiszolgálási foglalkozások is gépesítve vannak és ezirányu fejlődés kevesebb munkást, vagy több munkás kevesebb idejét kívánja meg a foglalkoztatás terén. Ennek az évtizednek végével csak a négy órával leszállított munkahét biztosíthat foglalkozást mindenkinek, mondotta Jaffe. Csodák csodája! Még a bankárok is! New Yorkban, bankárok által tartott konferencián, John R. Bunting, a Federal Reserve Bank of Philadelphia aligazgatója és gazdasági szakértője a negyven órás munkahét 37 és fél órára való leszállítását sürgette, bérlevágás nélkül. — Ez a teljes foglalkoztatottság szempontjából szükséges, mondotta ez a vezető bankár. Most már csak az szükséges, hogy a szakszervezeti vezetők a beszéd helyett a tett mezejére lépjenek. A felszólalások gyakoribbakká válnak. Al J. Hayes, a gépészek elnöke, a munkanélküliség veszélyét az atombombához hasonlítja. Azt mondja, hogy a 35 órás munkahét 1970-ben már tulhosszu lesz. Hiába fogják az automata gépek önteni az árut, a munkanélkül maradt nép nem ^sz kénes felvásárolni azt. Szükséges lesz a nyugdíjkorhatárt leszállítani 60, esetleg 55 évre, biztos megélhetést nyújtó nyugdíjjal. A munkáltató osztály nem tarthat meg. magának az automációból származó minden előnyt, mert ezzel “gazdasági öngyilkosságot” követne el, mondotta. A munkásság követelése változatlanul: Munkát, megélhetést mindenkinek! Ennek megoldásához a társadalom- vezetőségének közös hozzájárulása szükséges, de elsősorban a szakszervezetek tagjainak és vezetőségének határozott kiállása, meg nem alkuvása, hogy biztos jövőt teremtsen a munkás- osztály minden tagjának. Kennedy elnök sem hagyhatja figyelmen kívül ezt a követelményt a választási kampányban. W. R. SEÜ KELL CSOMAGOLNI! MÉM KELL VÁMOT FIZETNI! ; ,, A legrövidebb időn belül segithe- ] * ti rokonait IKKA-csomagokkal! i * i \ Felveszünk rendelést gyógyszerekre. A “Kultúra” y megbízottja. — Magyar könyvek. — Saját könjr- * veit Magyarodnál kihozhatja általunk 1 ' < ► KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET „ : JOSEPH BROWNFIELD ill 15 P«*rk Row New York 38, N.Y. ,! ► Mindennemű biztosítás. Hajó- és repülőjegyek < ( ► Telefon: BA 7-1166-7 < ' +- .■*. — ■+* hO. .A.-A. .A A. A. ^ AI A A A A A A. A
