Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1963-10-03 / 40. szám

Thursday, October 3, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 13 Victor Perlő: A NAGYÜZLET ÉS A KÜLPOLITIKÁBAN ÉSZLELT VÁLTOZÁS Van-e lényeges eltolódás az amerikai külpoliti­kában? A Wall Street vezetői, akik sajnos még mindig az iránymutató szerepét viszik, maguk je­lezték, hogy van. Fontos bizonyiték volt erre a Wall Street Jour­nal 24-iki számában üzleti vezetők által elhelyezett oldalas hirdetés, amely felhívás volt az atomtilal­mi egyezmény megkötésére azzal a reménnyel, hogy ez a fokozatos leszerelés útját fogja egyen­getni. “Saját biztonságunkat” és a “világ fennma­radását” fogja elősegíteni az egyezmény, mondta a hirdetés és azt, hogy a leszerelés nagyobb befekte­téseket engedélyez majd az oktatás, lakásépítés, egészségügy és más téren az amerikai, valamint az orosz nép számára. Mig a 21 aláíró közül az egyiknek a neve más­kor is megjelent békenyilatkozatok alatt, a hideg­háború egész idején az üzleti vezetők ilyen repre­zentatív csoportja még sohasem szólalt fel a béke mellett. Egyesek olyan korporációkat képviseltek, amelyek a Morgan pénzérdekeltség hagyományos hozzátartozói, mint Clayton az Anderson-Clayton, Connor a Merck & Co., Robinson a Coca Cola vál­lalatoktól. Bár az olaj és a Rockefeller pénzérde­keltség szövetségesei hiányoztak, ez a hirdetés se­gítette a nagyüzletet képviselő elnököt elhatáro­zásában, hogy a részleges atomtilalmi egyezményt véglegesítse. Ezt követően, augusztus 15-én a N. Y. Times két­oldalas hirdetést közölt, amely sürgette a szenátu­si ratifikálást. Ezt a fenti 21 aláíró többsége, to­vábbá sokan mások is aláírták, akik a pénzügyi ranglétra magasabb fokain foglalnak helyet. Pél­dául, Sidney Weinberg a Goldman Sachs cégtől, Thomas D. Cabot a “Boston Cabots” sarja és ami még jelentőségteljesebb, Winthrop Aldrich, a Rockefeller klán rangidős tagja, akinek nevét a hirdetésen megelőzte Nelson Rockefeller feltétel­lel ellátott aláírása. A pénzügyi világ vezető réte­gének ilyen nagy súlyt jelentő támogatása meg­magyarázza, hogy a szenátusban elvárható volt az atomtilalmi egyezmény elfogadása. Ugyanezek az erők jelzik a következő várható fejlemények irányát, ami az Egyesült Államok fi­zetési mérlegének növekvő ráfizetéséből adódik. Julius elején az adminisztráció még állhatatosan visszautasította a külföldi bázisok' és beavatkozá­sok korlátozását, ami pedig az alapját képezi a fizetési mérleg kiegyensúlyozásának. Ezt már előző cikkünkben részletesebben kifejtettük. De ^azután az American Bankers Association nyilatkozott a fizetési mérleg újabb kríziséről. Ez szokatlan lépés volt a bankárok részéről. Tekintet nélkül a politikai és katonai célkitűzésekre, a nyi­latkozat kijelentette, hogy “tehetségünk a tenge­rentúli katonai kiadások finanszírozására — anél­kül, hogy ne kockáztatnánk a dollár világpiaci helyzetét — jelentősen csökkent.” Ezért “gondol­nunk kell ezen katonai erőnk bizonyos átcsoporto­sítására. Tekintettel az elmúlt évtizedben történt technikai változásokra, nem; látjuk, hogy a csapa­tok és a katonai felszerelések nagyobb összponto­sítása az Egyesült Államok területén gyengítené a nemzet katonai helyzetét.” Röviden — az amerikai imperializmusnak taka­rékoskodnia kell, vagy nem lesz képes eleget tenni szent fizetési kötelezettségeinek.,A világ pénzügyi vezetése feletti aggodalmuk nem érdekel ben­nünket, azonban a haderők visszavonása az Egye­sült Államokba határozottan csökkentené a hábo­rús veszedelmet — amit a Dél-Vietnamban levő amerikai csapatok állandóan fenyegetnek. A nyilatkozatot David Rockefeller, a Chase Man­hattan Banktól, Thomas S. Gates a Morgan Guaran­ty Trust Co.-tól, Jesse W. Tapp a Bank of Ameri- ca-tól és a pénzügyi vezetők más kulcsegyéniségei készítették. Eszerint a haderpk kölcsönös csökkentése Né­metországban, amint azt a Szovjetunió ajánlotta, logikus és elérhető következő lépés lehet. Strauss és Brentano még a gondolatra is ,üvöltenek és Washington tagadja, hogy ilyen szándéka volna. De a pénzügyi uralkodók által felismert létezhető szükséglet fegyver lehet a békeerők kezében, ami­vel legyőzhetik az ellenállást az óceán mindkét ol­dalán. Az American Ministers Committee széles körben támogatást nyert tiltakozó kampánya a vietnami beavatkozás ellen, nemcsak a békeerők és a nem­zeti felszabadulási mozgalmak követeléseivel egye­zik meg, hanem megfelel a Wall Streeten érezhető komoly pénzügyi nyomásnak is. A nagyüzlet természetesen nem adta még fel a hidegháborút. Továbbra is veszélyes marad, ag­resszív és imperialista, készen a thermonukleáris háború megindítására az általuk gyűlölt társadal­mi erők ellen bármikor, amikor azt hiszik, hogy megtehetik. De az odavezető utón állandóan tor­nyosul az akadály. A világban megváltozott erő­viszonyok logikája lassanként behatol az arrogáns bankárok koponyájába és megérteti velük, hogy nem robbanthatják fel a világon folyó forradalma­kat anélkül, hogy a saját maguk pusztulását is létrehoznák. Megrészegedve a haditermelés pro­Irta: PAÁL MÁTHÉ Sok esetben megdöbbentő az a tudatlansággal és rosszakaratú gyűlölettel teli harci modor, amivel politikusaink a nemzetközi kérdéseket kezelik. Kétségtelen, hogy a különböző társadalmi formák közti ellentétek olyan nagyok, hogy képtelenség azokat egy nevezőre hozni. A kapitalista és szocia­lista társadalmi rendszereket nem lehet össze­egyeztetni, de a nukleáris fegyverek mai korszaká­ban háborúval sem lehet elintézni dolgokat, mert minden józan gondolkozásu ember előtt tisztán áll, hogy ilyen háborúban nemcsak mindkét fél vesztes lesz, hanem az egész emberiség. Ennek felismerése késztette elnökünket arra, hogy első lépésként megegyezzen a nukleáris fegy­verekkel biró három nagyhatalom abban, hogy beszüntetik a nukleáris bombák kipróbálását, mi­vel a további robbantások veszélyeztetik életünket, főleg a gyermekek és a jövő generáció életét. To­vább ment, amikor a tárgyalások folytatását is be­jelentette, melyek során olyan megegyezések jö­hetnek létre, amelyek lehetetlenné tennék az atom háborút és végül minden háborút, “mert vagy tu­dunk egymás mellett élni békében, vagy pedig el­pusztulunk együttesen.” Ezt a minden józan eszű ember által elismert tételt ma már a szenátus többsége is magáévá tette, csak"a szélső reakciós déli szenátorok tartottak ki makacsul, s azok a nem kevésbé reakciós szenátorok, akik igy remélik pecsenyéjüket megsütni. Természetesen a lapok többsége is igy gondol­ta szolgálni a háborús tőkések érdekeit, akik—ha nem is akarnak háborút —, de a fegyverkezés •hasznáról sem szeretnének lemondani. Ide tartoz­nak azok is, akik az uszításból akarnak továbbra is •megélni. Meg vagyok győződve arról, hogy végül is a jó­zan ész kerekedik felül és a két társadalmi rend­szer nem fegyverkezéssel, hanem a népeik boldo­gulásával, jólétével fog versenyre kelni és megmu­tatni, hogy melyik rendszer a jobb, az ésszerűbb, melyik viszi előre az emberiség békés, nyugott, szabad életét. A magyar vonalon Be kell vallani, hogy a magyar vonalon sokkal rosszabb a helyzet. Nem mintha az amerikai ma­gyarság többsége a reakció oldalán állna, erről szó sincs. De a bevándorlás 50 éves korlátozása az amerikai magyarság elöregedését eredményezte, ami viszont maga után vonta azt is, hogy habár fenntartják egyleteiket, azoknak vezetésében nem vesznek részt. így alkalmat adnak a második világ­háború után a hidegháború céljaira idehozott poli­tikusoknak, katonatiszteknek, tőkéseknek és egyéb élősdieknek, a két napilapon és a sok heti megél­hetési kísérleten keresztül, hogy magukhoz kapa­rintsák az irányítást s tüzet okádva tiltakozzanak minden békés megegyezés ellen úgy világméretek­ben, mint magyar téren. Nagy szájhősködéssel akarják megakadályozni, hogy kormányunk helyre­állítsa a magyar kormánnyal való jó viszonyt, ha­bár jól tudják, hogy ezzel egy pillanatra sem térít­hetik le kormányunkat a megkezdett helyes útról. De nem is ebben reménykednek, hanem elkesere­dettek, mert tudják, hogy a rendes diplomáciai vi­szony felvétele után megszűnnek a jól fizetett job- ok az Amerika Hangjánál, a Radio Free Europe- nál, a CIA-nál és más helyeken, ahol hazájuk ellen uszítottak. S félnek, hogy végül is — ha már a zsidóktól élszedett aranyak is elfogynak — dolgoz­niuk kell a megélhetésért. fitjától, kelletlenül ugyan de kénytelenek megta­nulni azt is, hogy a leszerelés és a békés egymás- melleítélés segíteni fog nekik megtartani valamit jelenlegi helyzetükből és megvédi őket a gazda­sági katasztrófáktól és kiszámíthatatlan következ­ményeiktől. Dulles szerette szorosabbra kötni a csomókat és sohasem adott fel egy helyzetet, csak amikor már véglegesen elkényszeritették onnan. Washington és a Wall Street most megfontoltan meglazít né­hány köteléket és elismeri, hogy ezáltal még ők is nyerhetnek valamit. Ez nem más szerintem, mint változtatás a politikai állásponton. Bizzunk bennük? Soha! Használjuk-e ki nehéz­ségeiket, az álláspontjukon való eltolódást, hogy a béke érdekében nagyobb győzelmeket nyerhes­sünk, hogy az amerikai békemozgalmat méretei­ben, hatóerejében és elszántságában megsokszo­rozzuk, hogy a békeharcot megnyerjük? IGEN. A vas meleg. Itt az ideje, hogy tovább üssük a béke érdekében. Csodálatos, de igy van, hogy a magyar lapok — akár nyilas, akár republikánus, akár demokrata, akár liberális és még a kimondott zsidó lapok is — egységesen ezek mögé álltak. A Magyar Szó, mint egy oázis a sivatagban, hirdeti a békés egymás mellett élés elvét és örömmel veszi tudomásul, hogy habár még sok a tennivaló a magyar földön, de a dolgozó magyar nép soha olyan jól nem élt, mint ma; nincs munkanélküli, nincs éhező, rongyos ember és biztatja az amerikai magyarságot, hogy menjen látogatóba a szülőhazába. Sok százan, sok ezren mentek az elmúlt nyáron is, s még többen készülnek a jövő évre, hogy megnézzék szülőföld­jüket a saját szemükkel és meggyőződjenek arról, hogy ha még messze is van az ottani életnívó az amerikai dolgozó nép életnívójától, de máris mesz- szi felülmúlja az elmúlt rendszer által adott élet­nívót és a holnapok biztosítva vannak öregség, be: tegség esetére, a ma jobb, mint a tegnap volt, s a holnap jobb lesz, mint a ma. Dr. Klár magyaráz Bizony nem irigylésreméltó Klár doktor helyze­te. Ő tűzön, vizen keresztül követi Kennedy elnö­köt. Felháborodva utasította vissza a nyilas izü magyar lapok ama jelentéseit, hogy a Kennedy- kormány feladja az eredménytelen harcot az Egye­sült Nemzetek Szövetségében, miután a magyar kormány feltétlenül ragaszkodott ahhoz, a határo­zatához, hogy belügyeibe egyetlen hatalomnak sem ad beleszólást. Hiszen neki Kennedy elnök és Ste­venson UN követ is ismételten személyesen meg­ígérte, hogy a UN-ben tovább harcolnak és soha nem ismerik el a Kádár-kormányt. De mint mondják, a szél ellen nem lehet pipál­ni; az Egyesült Nemzetek Szövetsége is megunta már a hidegháborusdit és igy, szép csendesen, a magyar ügy lekerült a napirendről és kormányunk bejelentette, hogy Magyarországon a helyzet, a nép életnívója, szabadsága annyira javult és az amnesz­tiát teljesen végrehajtják, hogy az amerikai kor­mány rendezni óhajtja viszonyát a magyar kor­mánnyal. Persze a nyilasok, a Kennedy-ellenes “liberáli­sok” üvöltöttek, hogy Kennedy eladta őket, úgy­hogy aug. 17-i lapjában dr. Klár is bejelentette, hogy a kormány követet küld Magyarországba és egyben megmagyarázza, hogy Kennedy miért vál­toztatta meg álláspontját. Persze először úgy állítja be a dolgot, mintha Kennedy ezt azért tenné, hogy “amnesztiát bizto­sítson a bebörtönzött szabadságharcosoknak, biz­tosítsa a terror enyhítését és a nép sorsának javu­lását.” De sem az amerikai kormánytól, sem az amerikai lapokból nem hallottuk, hogy ilyen feltételekről szó lenne, és hogy azokat a magyar kormány el is fogadta volna. Nem hinném, hogy dr. Kiárnak kü- /ön beszámol az amerikai kormány a cselekedetei­ről, ezeket csak a szerkesztő ur agyalta ki. Kissé lejjebb cikkében igen okosan azt írja, hogy az atom korszakban csak diplomáciával és nem fegyverek­kel lehet dolgozni, végül pedig megnyugtatja hí­veit, hogy nem kell félni, hiszen itt van ő, aki ket­tőzött éberséggel áll résen továbbra is, hogy ellen­őrizzük, a Kádár-rendszer mennyire törekszik meg­felelni a Kennedy-kormányzattal kötött megállapo­dásainak. Én pedig igen jóakaratuan azt mondom, hogy jobb lenne, ha dr. Klár nem állna, hanem ülne a résen, ha már feltétlenül azt kell tennie, mert at­tól félek, hogy a hosszú résenállásba lúdtalpat ta­lál kapni, ami bizony egy cseppet sem jó dolog. MIT AKARTOK?

Next

/
Thumbnails
Contents