Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1963-09-19 / 38. szám

Thursday, Sept. 19, 1963

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

9

eLUOGWan

én

ijycuEIlN

Rossz számot hivnak

Nemrégiben leírtam olyan telefonbeszélgetést, amellyel egy bőbeszédű, de semmitmondó telefonáló elrabolt egy jó félórát valakitől, akinek sem kedve, sem ideje nincsen ahhoz, hogy haszontalan csacsogással üsse agyon a nap egy részét. Ezzel a leírással kapcsolatban egyik olvasónk hívta fel a figyelmemet arra, hogy őt — engem, téged, másokat is — naponta többször zavarják olyanok, akik megrögzött szokásból rendszerint a “rossz számot” hívják.

Belátom és másnak is be kell látnia, hogy akik rossz számot hivnak, nem rosszakaratból teszik. Valamikor régen a központot vádolták hanyagsággal, de amióta mindenki a saját telefonkezelője, lehet, hogy tárcsázás közben követik el a hibát, vagy rosszul emlékeznek a helyes számra és lusták megnézni, mielőtt a rossz számot hívják.

Az ilyen kis hibát illik elnézni annak, akit a telefon csengése zavart meg dolgában, vagy álmában és a legjobb, ha bemondja, hogy “you have the wrong number” és leteszi a kagylót. Ezzel rendben is lenne a dolog, csak az a baj, hogy az ilyen rossz számot hívók között akadnak csökönyös lelkek, akik nem akarják tudomásul venni, hogy rossz számot hívtak és másodszor, sőt harmadszor is próbálkoznak ugyanazzal a számmal, mintha remélnék, hogy a rossz szám másodszori, vagy harmadszori hívásra megjavul és jó szám lesz belőle.

Mert ez a tapasztalatom, amikor felveszem a kagylót és azt hallom, hogy valaki Ádámmal, Káz- mérral, vagy Leopolddal akar beszélni, annak a biztos tudatában, hogy én sem Ádám, sem Kázmér, sem Leopold nem vagyok, udvariasan bemondom, hogy “you have the wrong number,” leteszem a kagylót, de a telefonnál maradok, mert lehetséges, hogy csökönyös pasival van dolgom, akivel nem lehet egykönnyen végezni. Tiz eset közül legalább ötször, néha hatszor a telefon újra cseng és az illető újra próbálkozik, hátha jó szám lett a rossz számból és aki válaszol, mégis Ádám, Kázmér vagy Leopold. Ilyen esetben már nem teszem le a kagylót, nem árulom el, hogy megint rossz számot hivott a csökönyös, hanem más módon igyekszem megszabadulni a hivogatótól. Például igy:

Felveszem a kagylót, bemondom a hello-t, amire ismeretlen üldözőm másodszor is megkérdi, hogy “Leopold?”

Én már az első hívásnál is sejtettem, de a másodiknál biztosan tudtam, hogy soha sem voltam, most sem vagyok és a valószínűség törvénye szerint a jövőben sem leszek Leopold, dehát ha a hívogató nem hitte el egyszeri állításomat, hogy nem vagyok Leopold és rossz számot hivott, a másodszori kérdésre röviden csak azt mondom, hogy “yes” és várom a fejleményeket.

Erre a makacs ismeretlen azt kérdezi, hogy hal- lottam-e, mi történt Charlie-val? Tudom, hogy erre azt kellene válaszolnom, hogy nem tudom, sőt mi több, azt sem tudom, hogy kifia a Charlie, de ehelyett azt mondom, hogy nem hallottam, de szeretném hallani, mondd el gyorsan és részletesen.

A csökönyös hívogató erre hosszú mesébe kezd, amiből én egy szót sem értenék, ha végighallgatnám, de nem hallgatom, hanem óvatosan leteszem a kagylót és hagyom őt beszélni, amig bele nem fárad, vagy rájön arra, hogy süket kagylónak beszél és senki nem hallgatja Charlie kétségtelenül érdekes esetét.

Multkorjában felvettem a kagylót és azt hallom, hogy: “Itt Mary, ott van Louise?” Körülnéztem a szobában, hogy egészen biztos legyek, mielőtt válaszolok és mert Louise-t nem láttam, bemondtam, hogy “wrong number,” letettem a kagylót, de ott maradtam, mert az volt az érzésem, hogy ez a Mary legalább még egyszer próbálkozni fog a rossz számmal. Nem tévedtem és másodszor is hallom: “Itt Mary, ott van Louise?”

Mondom erre: “Louise tegnap elutazott” és a beszélgetés igy folytatódik:

Igazán? Hova utazott?

Kubába.

Mi jutott eszébe Louise-nek Kubába utazni?

Heteken át próbálkozott, amire tegnap megkapta az útlevelét azon az alapon, hogy beteg a havannai nagynénje.

Louise sose mondta, hogy nagynénje van Havannában.

Két nagynénje van Havannában, de csak az

egyik beteg, a másiknak szivargyára van és egészséges.

Ennél a pontnál kis szünet állt be. Sejtettem, hogy Mary gyanút fogott. Úgy is volt, mert a kis szünet után jött a kérdés:

Ki beszél ott?

Itt a legidősebb Karamazov fi\ beszél Doszto- jevszkyből...

Mary lecsapta a kagylót, én pec ’ nyugodtan mehettem a dolgom után abban a bizi \s tudatban, hogy harmadszor nem fogja hívni a rossz számot. Nem is hívta.

Emlékszem egy Ursula nevű nőre, aki Viktort kereste. A hangja elárulta, hogy nagy sietségben van. Gyorsan bemondtam a “wrong number” választ, de másodszor is hivott. Ha már annyira sietett, nem akartam feltartani és másodszor is figyelmeztettem, hogy rossz számot hivott. Ez az Ursula abból a csökönyös fajtából származott, aki harmadszor is próbálkozik és erre más taktikához folyamodtam. A beszélgetés ez volt:

Victor, this is Ursula.

Yes.

Dave (ez valószínűleg a férj volt) elutazott. Találkozhatunk a Miramar lobby-jában?

Igen. Hány órakor?

Fél ötkor. De légy ott pontosan.

Ott leszek, pontosan fél ötkor.

Miután a találkát igy megbeszéltük, negyedszer már nem hivott. Ami engem illet, ez az Ursula, akinek a férje elutazott, talán még másnap hajnalban is a Miramar lobby-jában ült és várt, mert nem állapodott meg velem, azaz a Victorral, hogy délután, vagy hajnali fél ötkor kell-e ott lennem pontosan. Annyit tudok, hogy nem szerettem volna a valódi Viktor bőrében lenni, amikor találkozott Ursulával a csúnya felültetés után!

Telefonról lévén szó, el kell mondanom két esetet, amelyek évekkel ezelőtt New Yorkban történtek. . . Lapunk olvasói között bizonyára akadnak még, akik emlékeznek “Kovács bácsira”, akinek költöztető vállalata volt és aki az újsághirdetésekben évtizedeken át úgy szerepelt, mint a “magyarok muffolója”. A 2nd Avenue és 67-ik utcánál levő irodájában a telefonhívásokra felesége, a “Kovács néni” válaszolt. Egy este, amikor munkából fáradtan hazaérkezett Kovács bácsi, a felesége ezzel fogadta: “Hívd fel Bridgeportot.”

Kit hívjak Bridgeporton?

Nem mondta a nevei, csak annyit mondott, hogy ha hazajössz, hívd fel Bridgeportot.

A Kovács bácsi három olyan bridgeporti “muf- foló“ számát hívta fel, akikkel üzleti összeköttetésben volt, de egyik sem akart vele beszélni. Miután hiába eltelefonált egy-két dollárt, később egy nagy west-side-i apartment ház managere hívta fel és rossz néven vette, hogy nem telefonált, pedig szigorúan meghagyta a Kovács néninél, hogy hívja a “switch board”-ot.

Évekkel később, amikor Kovács néni már özvegyasszony volt és egyedül lakott, a szomszéd magyar asszony hozzá járt be telefonálni. Egy napon arra kérte Kovács nénit, hogy hívja fel dr. Kleint, az ismert magyar orvost. Kovács néninek mindig tetszett, ha valaki — aki még nálánál is kevesebbet tudott angolul —, őt kéri fel telefonálásra. Felhívta az orvos számát, egy darabig hallgatta a “foglalt” jelzést, aztán magabiztosan jelentette a szomszédnak:

“Ma nem lehet az orvossal beszélni, mert azt válaszolták, hogy a — Klein bizi.”

A Kovács néninél igy lett a “switch board”-ból Bridgeport és a “line is busy” jelzésből a “Klein bizi.”

Mindez azt igazolja, hogy a telefon miatt sem érdemes bosszankodni. Inkább meg kell találni abban is a humort.

AA/VWVtA/XAfVtAAfWtA/WVMAA/WtAA/WWWWI/WN/'tAA/VVVWWXAA/VVVVWWWWtAA/WVVWA/WAAAA/'

: APRÓSÁGOK

► <

► Kovács Erzsi rovata <

. . , . . . < I

Majdnem urinő lettem

Már régen nem irtunk a lapban a cselédmizériáról. Azt hiszem körülbelül 65 éve nem irtunk róla. Éppen ideje, hogy foglalkozzunk vele.

Ott kezdődött az én cselédmizériám, hogy megcsípett egy pók. így, ahogy mondom, egy pók. A virágok közt dolgozgatok mindig, de amig mást egy darázs, .vagy egy méh csip meg, engem egy pók csípett meg. Valószínűleg látta, hogy szedem le a nagy kínnal, körülményesen megépített pókhálókat és bosszúból megcsípett. Szaladtam az orvoshoz, hát azt mondja, hogy ez nagyon veszedelmes dolog, erős antibiotic orvosságot kell szedni. Nem tudom, hogy magyarul hogy hívják ezt az orvosságot, majdnem mindenre ezt adják és ha valaki nem elég beteg magától a betegségtől, az an- tibiotic-tól egész biztosan beteg lesz. Engem is alaposan leütött a lábamról.

Minden asszony megérti, hogy ha beteg az ember (vagyis az asszony), akkor minden jobban bántja, mindent jobban meglát és ha nem tud dolgozni, akkor az elvégzetlen munka még betegebbé teszi.

Egy kedves barátnőm megsajnált és ideadta egy asszony telefonszámát, aki nála takarít.

“Hivd fel” — mondta — “takarittasd ki a lakást és mindjárt jobban fogod magad érezni.”

Nagyon tetszett az ajánlat és hamar fel is hívtam. Egy kényes, vékony hang felelt és mindjárt megkérdezte, hogy:

“Van kutyája?”

“Van, van,” feleltem büszkén és boldogan. “Egy nagyon kedves, aranyos jószág.”

“Nem szeretem a kutyákat” — mondja — “de ha megköti, akkor all right.”

“Megkötöm” — feleltem, most már nem olyan büszkén.

“Van gyerek a háznál?’” — kérdezte most már gyanutkeltő hangon.

“Van bizony” — mondtam mérgesen. “Van két édes szép unokám, de talán csak nem akarja, hogy azokat is megkössem, amig maga itt takarít? Különben is, a kutyát azt még nem bánom, de aki a gyerekeket nem szereti, azt még a házamba se engedem be.” Ezzel lecsaptam a kagylót.

(Később találkoztam személyesen ezzel az asz- szonykával, szegény panaszkodott, hogy ha takarítani hívják, ráhagyják a gyereket is, néhol még a kutyát is, etetni, kivinni, hát ezért nem megy olyan házhoz dolgozni. Én őt megértem, de ki ért meg

engem?)

Nem volt mit csinálni, megvártam, amig a kezem meggyógyult és hozzáfogtam a munkához.. Egy kis kapric-párnát a térdem alá tettem és szép sorban felmostam a padlókat. Egész jó mohamedán lett volna belőlem. Jó, hogy a Malcolm X. nem járt erre, mert azt hitte volna, hogy fogott egy palit a Mohamednek.

A baj csak az, hogy én mindig olvasom az újságot, amikor már elfáradtam és most is későn vettem észre a nagy hirdetést, hogy mennyi uj munkamegspóroló “gadget” van, ami az asszonyoknak sok-sok időt és munkát megtakarít. Először is van egy újfajta kés, ami egy perc alatt 120 szelet almát, paradicsomot vagy tojást vág fel. Hát ez nem kell, mert én egy perc alatt felvágok 5 szeletet, az nekünk elég és mit csináljak én 115 szelet paradicsommal? Az egész “csak” $9.95-be kerül.

Aztán itt van egy igazi bargain: Martini mixer. Ez igazán olcsó, de én nem mixolom a Martinit. Van itt egy érdekes dolog. Macy-nél 87-féle kannanyitó kapható. Ugylátszik ebben legelsők vagyunk a világon, mert nem hiszem, hogy egy ország is legyőzne bennünket kannanyitogatókban. De hát azt most nem veszek, mert van egy a falon, ami nem jár, és van egy a fiókban, ami egy kicsit már görbe, de azért egy magyar asszony konyhájába elég.

Van egy szvetter-száritó 5 dollárért. Inkább veszek egy szvettert az 5 dollárért és megszáritom őket akasztófán. (Ruhaszáritófát gondoltam.)

Csekély $19.95-ért van egy ici-pici lámpa, amit még egy könyvre is rá lehet kapcsolni, hogy ha az ágyban olvasunk, ne költsük fel a kedves párunkat. Hát az én kedves párom már idestova 35 esztendeje süti a szemembe esténként a lámpát, amig olvas. Most kezdjek uj divatot, mikor már valahogy megszoktam?

Úgy látszik, nekem nem sikerül se az élő segítség, se a gépesített segítség.

Most még csak azt szeretném tudni, hogy mit csinál az a sok asszony avval a sok-sok idővel, amit ezekkel a szerszámokkal megspórol?

ji AMERIKAI MAGYAR SZÓ

!> 130 East 16th Street, New York 3, N. Y.

;! Tisztelt Szerkesztőség!

<; Én is hozzá akarok járulni az 1964-es nap- j

!> tár előállitásához. Mellékelek $..................-t. !>

Kérem, hogy nyomtassanak részemre........ ;!

;; példányt a naptárból. Mellékelek $............-t. <;

<; Név:...................................................................

I; Cim:.................................................................... !j

< WWWVWMWmWMMWWwwwvwwwwwwV ‘