Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-24 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 24, 1963 8 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a s z e r k esztőség álláspontjával. Olvasóink hozzászólnak a lap különböző problémáihoz, az általános bélés külföldi politikai kérdésekhez m man»............... ■ti Ne a jelenlegi Magyarországot hibáztassuk! Tisztelt Szerkesztőség! A feleségem és leányom a múlt év szeptemberében Magyarországon voltak, kibérelt autóval mentek Rotterdamból, mert mindent meg akartak nézni. Németországban és Ausztriában — mint mondják — elég jók az utak és sok az autó. Dollárból igen olcsón lehet élni, különösen Ausztriában, ahol Bécsben és Grázban voltak két hétig. Kaptak finom magyar szalámit is elég olcsón. Azok, akik New Yorkból Budapestig repülőgépen utaznak, nem sokat látnak; 30 napig voltak Magyarországon, s azt mondják, hogy bizony nincs virág, az utak rosszak és nagy a por, csak Budapest—Siófok között jobb az ut és a Balaton mellett vannak virágok. Neuwahl szerkesztőt tisztelni kell, s nem kritizálni, mert ő egyedül irta meg az igazat, a leányom is mondta, hogy minden úgy van. A Royal szállóban laktak, ahol főleg külföldiek vannak, de a leányom akarta látni a szegényebb negyedeket is. Bement egy egyszerűbb étterembe, ahol még fele árat sem számi- fottak, mint amennyit nekik kellett fizetni jobb helyeken. A kiszolgáló nem volt valami udvarias, de amikor odaadott neki két dollárt, mindjárt kedves volt, hozott tiszta asztalterítőt és éppen olyan jó ennivalót kaptak, mint ott, ahol drágább. A faluban húst csak szombaton kapnak, de csak azok, akik reggel öt órakor sorban állnak, de a leányom'kapott húst, mert o dollárt adott a mészárosnak és ellátta hússal a rokonokat. Azok a munkástársak, akik Neuwald írását kritizálják, menjenek el Magyarországba, ne maradjanak a Royal vagy Gellért szállókban, hanem menjenek vidékre autóval, s akkor meglátják, hogy neki igaza volt. Mindezekért pedig nem az oroszokat kell szidni, hanem a régi magyar urakat, akik ilyen állapotban hagyták az országot. ■Munka mindenkinek van, de a forintnak nem sok az értéke. Szörny Ferenc és neje Ki fog bennünket helyettesíteni Tisztelt Szerkesztőség! Nagyon örvendetes dolog volt, hogy részt vehettem a clevelandi konferenciás banketten és találkozhattam a sok régi ismerőssel, több olyannal, akit csak a lapon keresztül ismerek. Sajnos a delegátusok többsége, magamat is beleértve, fehér hajjal jelent meg, mert az idő gyorsan el- r ‘ül felettünk. Én is közel vagyok a 70-hez és sokszor elgondolkozom, hogy vajon kik fognak bennünket helyettesíteni, hogy a lap legalább még a következő 40 évben megjelenjen. Vajon ezek az ujamerikások hol vannak, akik tudnák a régieket helyettesíteni? Talán nekik se lehet olyan rózsás a helyzetük, mint azt elképzelték. Itt a mi környékünkön ' 105 ezer munkásból 20,000 a munkanélküli (a helybeli lapból vettem a számot), tehát gondolom, hogy közülük is akad jónéhány munkanélküli. Nagyon érdekelne minket, öreg-amerikásokat, ha a lapon keresztül tudatnák, milyen körülmények között élnek és mi a véleményük ebben a felfordult világban? L. Nagy Egyről másról Wisconsinból Tisztelt Szerkesztőség! Újra itt vagyunk néhány hírrel, amit én és a párom a Milwaukee Journalból vágtunk ki, a 4' “From the People” levelező rovatból. Az egyik levéb en Flannigan állami képviselő tiltakozik a Journal által vezetett prooaganda ellen, amellyel a Journal segíti az állami republikánus vezetőséget, hogy újabb fogyasztási adókat vessen ki a közönségre, amely már úgy is nagyon meg van terhelve. Még a legolcsóbb kocsinál is 90—100 dollár vásárlási adót fizet a vevő. Ha egy ifjú pár a legszerényebben is akarja berendezni lakását, akkor is 50—60 dollárt adó formájában kell kiköltenie. Arra is rámutat Flannigan, hogy a republikánusok az adófizetők pénzéből hány millió dollárt elherdáltak. Egy másik levélíró a kormány politikáját kifogásolja, amivel a keblére ölelte előbb a magyar, majd a kubai disszidenseket. Az utóbbiakat minden jóval ellátja, mialatt sokmillió amerikai mun- kanélkül van és “Kentuckyban a bányászoknak nyomorúságos karácsonyuk volt, azt sefti tudták, hogy a következő tál étel honnan kerül az asztalukra.” Louis B. Becker, egy másik levélíró támogatja azokat az amerikaiakat, akik a HUAC beszüntetését vagy legalábbis korlátozását követelik. Helyteleníti azt az álláspontot, amit egyesek a Journalon keresztül kifejtettek, hogy a HUAC-nak azért van létjogosultsága, mert a kongresszus évekkel ezelőtt létrehozta. “Tragédia volna ezt a néző pontot elfogadni, mert ebben semmi ésszerűséget nem látok”, irta. A “Des Moines Register”-ből vett idézet azzal vezeti félre az olvasókat, hogy Magyarországot szovjet gyarmatnak nevezi és kíváncsian várja U Thant jelentését az ottani helyzetről, amit a tervezett magyarországi látogatása után fog meg tenni. Testvéri üdvözlettel mindkettőnk részéről, Charles Varga és a Párom “Hál’ Isten van mindenünk” Egy kedves ohioi olvasónk beküldte rokona levelét, melyet Gecse, Veszprém megye, Magyar- országból kapott. A levélből az alábbiakat idézzük: “Kedves Lina néném és családja! Egészségesek vagyunk, most született nálunk kis unoka, szép kisfiú. Nagyon örülünk neki. Fiunk, Lajos jól nősült, jó menyünk van, igen dolgos, nem kényes, mint a mostani fiatalok. A Bös- kének küldött ajándékot megkaptam, köszönöm szépen, de minek fáradozik vele, nincs nekem arra érdemem, nem is tudjuk mivel meghálálni. Nekünk is van hála Istennek mindenünk, Imre meg Lajos mennek minden nap dolgozni, lesz legalább 800 munkaegység a kettőnek és ahogy beszélik, 37 frt. lesz egy munkaegység értéke. Már idáig kaptunk 16 mm búzát és 11 mm árpát. Most igen jó termés volt, mindenből van elég, csak az a baj, hogy ezeknek a szegény férfiaknak menni kell, akármilyen idő van. ők állatok mellett vannak és azoknak enni kell, ha esik is az eső, meg a hó. A kisebbik fiam Veszprémben a rendőrségen távirdász, neki igen jó helye van és jól keres, 1,400 frt. a havi fizetése. Boldog ujesztendőt kívánunk mindenkinek. Marcsa és az egész család.” NAPTÁRUNKRÓL Mellékelünk 5 dollárt a naptárért, amelynek tartalmát és szép finom papii’on való kiállítását mind a ketten nagyon élvezzük. Boldog ujesztendőt és sok sikert kívánunk. Steiner Victor és Ilonka A Magyar Naptárt megkaptam és valamennyire át is néztem. Eléggé meg vagyok vele elégedve, különösen az én régi ismerősöm, Geréb József cikkével, de a többiek is elég jól kitettek magukért. Kivánok nekik erőt, egészséget, hosszú életet, s lapunkhoz hűséges kitartást, mint ahogy én is kitartok, pedig már §0 éves vagyok. A. Remenár Helyes-e a halálbüntetés? Tisztelt Szerkesztőség! Nemrégen olvashattuk, hogy egy bizottság a halálbüntetés eltörlésén fáradozik. Úgy gondolom, hogy különösen Amerikában ennek nem sok alapja van, mert igen gyenge érvelés az, hogy az ölés bármely formája alkalmas arra, hogy csökkentse az élet jelentőségét. Hiszen ha csekély büntetéssel megúszhatnék, akkor a banditák uton-utfélen gyilkolhatnának. Ez azután miként növelné az élet jelentőségét? Régebben olyan érvekről is hallhattunk, hogy az élet mindenkinek a legdrágább kincse és attól bárkit is megfosztani nincs joga semmiféle bíróságnak. Ezek is szép szavak, de van a dolognak másik oldala is. Az igy okoskodóknak nem jutna eszükbe azon vitatkozni, hogy egy ember hogyan, milyen alapon formálhat jogot magának arra, hogy embertársait leüsse, megölje, kirabolja, stb. Az ilyen okoskodók nem veszik észre, hogy amikor valaki azért öli meg embertársait, hogy néhány dollárját elrabolhassa, ugyanakkor megfosztott valakit az életétől. Csak akkor látják az ölés szörnyűségét, amikor a bíróság halált szab ki az illetőre. A halálbüntetés ellen érvelők okoskodása olyan naiv, mint a biblia bölcs szavai, mely szerint, ha valaki kővel dob meg, te dobd vissza kenyérrel. A társadalmi rendszerben látom az okát annak, hogy ebben az országban a közbiztonság olyan rossz. A rendes életmód, a megfelelő nevelés hiányát okolom. De mindez nem zárja ki a szigorú büntetések alkalmazását. A közbiztonságra veszélyes cselekedeteket persze nem a milliomosok követik el, hiszen aligha akad milliomos, aki meglesne egy munkást a fizetése felvételekor, hogy azután leüsse és pénzét elrabolja. A társadalom legszegényebb, legelmaradottabb rétegéből kerülnek ki ezek a legtöbb esetben. Szerintem nem azért lopnak, rabolnak, mert éheznek és gyermekeiknek nincs mit enni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb rablást, lopást stb. nem az igen szorult helyzetben lévők, hanem a hivatásos rablók követik el szinte napról-napra. Az ilyenek azután pontosan ünnepek előtt igen aktivak, hogy az ünnepekre legyen pénzük mulatozásra. S ha történetesen mégis akadnak néhá- n.van, akik azért rabolnak, mert gyermeküknek nincs mit enni, ez talán megbocsátható? Mostanában gyakran én is szorult helyzetben vagyok, sokszor nincs mit enni, de arra nem tudnám magám elszánni, hogy embertársamtól raboljak. Hiszen a nagygazdagokat meg sem tudnám közelíteni; azokat jól fizetett testőrök őrzik. Sőt még a jobban kereső munkás sem jár gyalog elhagyatott utcákban, ahol le lehetne ütni, hanem autóval robog végig és ha valaki a lakása körül ólálkodna, azt lelőné, mint egy kutyát. Azt a kis nyugdíjból tengődő öregembert talán könnyű lenne leütni, aki gyalog ballag az üzletbe néhány dollárjával, mert nincs autója, sem testőre. De hogy a magam nyomorán más szegény embertársam kárára próbáljak segíteni, ez nagy aljasság lenne. S pontosan az ilyen szegények vannak a legjobban kitéve a rablók támadásainak. Még a bikaerős férfiak sem merészkednek ki sötétedés után, hogy a csöndes mellékutcákban gyalogosan menjenek, mert félnek, hogy leütik őket. I)e a legszegényebb, a legtehetetlenebb rá van szorulva arra, hogy kitegye magát a banditák támadásainak. Karácsony előtt egy szegény fiatal nő ballagott hazafelé az egyik közeli mellékutcában, amikor hirtelen hátulról Vércse módra valaki elkapta a torkát, majdnem halálra fojtotta, hogy olcsó karóráját, táskáját, melyben vagy 15 cent volt. elrabolhassa, holott ennek az asszonynak inkább adni kellett volna néhány dollárt, hiszen neki is vannak nélkülöző gyermekei. Szerintem nem érdemes egyetlen rablót sem megsiratni, ha megkapja méltó büntetését, még akkor sem, ha az illető néger. A halálbüntetés eltörléséhez pedig egész társadalmi átalakulásra volna szükség, olvan helyzetre, ahol egyetlen bűnözőnek sem volna maradása, sem az utcán, sem szórakozóhelyen, stb., mert a nép kiközösítené magából. Ma még az a helyzet, hogy kiabálhat a szegény megtámadott segítségért, senki sem dugja ki av orrát, hogv segítsen, vagy elfogja a rablót. “Ha engem támad meg, vagy az én lakásomba tör be, majd akkor...” A közösségi szellemnek a legkisebb foka sem található meg, mint pl. Magyarországon, ahol egy fél utca, vagy fél falu népe szalad a tolvaj után, hogy ártalmatlanná tegye. Ott nem a szigorú törvények és büntetések, hanem a nép megváltozott magatartása a fő garancia arra, hogy a bűnözők, a banditák nem működhetnek. E. Horváth
