Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-27 / 26. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June 27, 1963 cxL ^uücü a, fovaiDuii Kifejtett ne^etcK nein szUKScg^ciucu ai.uiiuaüK u stcuicaz-iuacg aiia^ponIjaval. ytf^VV\AAA/U>AhA/WW\AAA/Wtf\AAH/WVVVWW^WAIWA/WAAOAA^AAAAAA>yWWWW\WWftAA/W< I MAGYAR IPAR FEJLŐDÉSÉRŐL NEW YORK. — Az utóbbi időkben mi, átlagos képzettségű emberek, megtanultuk azt, hogy minden ország boldogulásának alapja a modern ipar és mezőgazdaság. Annakidején az osztrák monarchia elnyomta a magyar ipart, de most az uj idők folyamán nehéz megérteni, amiről olyan gyakran olvashatunk pl. a N. Y. Times-ban is, hogy az oroszok szélesebb lehetőséget nyújtanak ipari téren a cseheknek, lengyeleknek, nem beszélve a németekről, mint a magyaroknak. Nincs meg Magyar- országnak talán a rátermettsége egy nagyvonalú ipari forradalomra? Híradás* vegyipar, gyógyszer- ipar, szerszámgépek és semmi több. A Magyar Szóban olvasom, hogy összhangba kell hozni a szocialista block árucikkeit az egészségesebb versenyképesség érdekében. Mégis igazságtalannak tartom azt, hogy éppen a magyaroknak kell áldozatokat hozni (nem beszélek a románokról, vagy a többi szocialista államokról). Úgy érzem, hogy nagyobb teret kellene adni mindazoknak, akik erőt, fáradságot nem kiméivé hajlandóságot mutatnak a legmagasabb fok elérésére, igényeik kielégítése céljából. Nem tudom azt sem, hogy mit árthat az egységnek, ha a magyarok vagy románok is erejük és eszük legjavát adják bele, hogy elérjék minden vonalon technikailag a nyugati országokat? Szeretnék erre önöktől őszinte választ. G. Sch., állandó olvasójuk A szerkesztő válasza: Kedves G. Sch. állandó olvasónknak azt ajánljuk, hogy Magyarország ipari és mezőgazdasági fejlődésének adatai végett ne a N. Y. Timeshoz forduljon, mert vannak ennél sokkal megbizhatóbb és a tényeket a maguk igazi valóságában feltáró források. Evvel kapcsolatban elsősorban a magyar hivatalos statisztikai kimutatásokra gondolunk, de az Egyesült Nemzetek Szövetségének is vannak ilyenvonatkozásu adatai. Ezekből meggyőződhetne, hogy Magyarország a felszabadulás óta hihetetlen arányban növelte ipari kapacitását, még túlmenően az ország természeti és nyersanyag adottságain is. Ami a mezőgazdaságát illeti, nos, mi lehet modernebb, mint a gépesített nagyüzemi gazdálkodás, korszerű mütrágyafelhasználással. korszerű öntözési berendezésekkel, megnövekedett állatállománnyal és mindenoldaluan nagyobb terméseredményekkel. Kevés ország létezik, amelynek természeti adottsága és nyersanyagforráskészlete olyan tökéletes és olyan kielégítő, hogy azzal az ipar minden ágát elégíthesse. Az roszágok a hiányokat árucsereforgalommal, illetve kereskedelem utján pótolják. A kapitalista országok kezdettől fogva azzal szándékoztak a szocialista országok kifejlődését meggátolni, hogy az ipari fejlődéshez szükséges nyersanyagot és kereskedelmet megvonták tőlük. Ezzel ugyan megnehezítették ezeknek az országoknak a feladatait, de a szocialista összefogás, öntudatos erőkifejtés, a már fejlettebb Szovjetunió segítsége és a helyes tervezés legyőzte az akadályokat. Az oroszok által “nyújtott lehetőségek” igy kezdődtek tehát és a jelenben is folytatódnak. A valósággal teljesen ellentétes az a “N. Y. Times-ban olvasott” megállapítás, hogy “az oroszok szélesebb lehetőséget adnak a cseheknek, lengyeleknek. . ., mint a magyaroknak.” Szeretnénk kedves olvasónk figyelmét felhívni a KGST szervre, amely a szocialista országok Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Ennek a szervnek minden európai szocialista ország tagja s ezen keresztül kölcsönösen, illetve közösen — vagyis nem orosz dominálással — oldják meg gazdasági problémáikat. A kölcsönös kisegítés elvét a gyakorlatban a legmesszebbmenően alkalmazzák. Ennek köszönhető, hogy Magyarország, annak dacára, hogy nincsenek jelentős vasérctelepei felépíthette Dunaújvárost, a hatalmas teljesítőképességű acélfinomi- tó müveket, s ennek segítségével fejleszthette szer szám-, mezőgazdasági-, közlekedési gépiparát. — Azonkívül van villamosgépipara, amelynek részére gyárt villamossági gépeket és készülékeket. Gyártanak még Magyarországon híradástechnikai gépeket és készülékeket, van finom műszeripara és olyan gyárai, ahol vas- és fémtömegcikkeket gyártanak. Ne feledkezzünk meg Csepelről, hajógyárairól, épitőanyagiparáról, bányaiparáról és most nem térünk rá a könnyűiparra, mert ez nem volt G. Sch. olvasónk levelének tárgya. Hogy a magyar ipari gyártmányok megközelitik és el is érik a "világszínvonalat" minőségileg, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint az ország egyre jobban növekvő exportja. Az adatok azt mutatják, hogy az utóbbi évtizedben az ipar termelése megháromszorozódott, a gépiparé pedig négyszeresére emelkedett. Fel kell ismerni azt a körülményt is, hogy az ország szegény ásvány nyersanyagban és energia termelő lehetőségekben. Mindezt azonban pótolja a KGST tervmunkája. Csővezeték szállít olajat a Szovjetunióból és villamosenergiát is kap a szomszéd baráti országokból. Viszont amiből sokat termel, abból exportál ezeknek az országoknak. A közös együttműködés lehetővé teszi a továbbfejlődést és szó sincs arról, hogy “a magyaroknak áldozatokat kell hozni.” Még csak azt szeretnénk ajánlani, hogy olvassa nagyobb figyelemmel a lapunk “Mi történik az Óhazában” cimü oldalát, valamint a Magyarországra visszakerült barátaink “régi amerikások” felvilágosító leveleit és cikkeit, amelyek sokkal tisztább és őszintébb képet nyújtanak Magyarország fejlődéséről, mint a N. Y. Times, vagy az amerikai sajtó általában. Néhány évvel ezelőtt még azzal vádolták a magyar tervgazdaságot, hogy aránytalanul sokat fóréit a nehézipari befektetésekre és elhanyagolja a nép szükségleteit. Most ugylátszik azzal a híreszteléssel akarnak elégedetlenséget és kételyt kelteni, hogy az ipari fejlődést hanyagolják el Magyarországon. Azt viszont nem tagadhatják. hogy a magyar nép életszínvonala állandó emelkedő irányt mutat, pedig ez az ipar és a mezőgazdaság fejlődése nélkül nem volna lehetséges. És ezt mindenki megértheti. A magyar red-tape KANADA. — Remélem, hogy soraimat közölni fogják és hogy a szülőhazánkban a közügyeket intéző hivatalokban lévő “lanyha bürokrata” réteg is elolvassa. Sokan akik visszajöttek látogatásból, azon panaszkodnak, hogy mennyi “red-tape”-en kellett átmenni, mig valamit elintéznek, odaát. Le hetetlen mindenegyes panaszt felidézni, de pl. két évvel ezelőtt kijött ide egy öregebb házaspár, akik egy éven belül meggyőződtek arról, hogy itt nekik semmi keresnivalójuk nincs és már egy évvel ezelőtt beadták a hazatérési kérvényüket (nekik semmi drukkolnivalójuk nincs, mivel törvényes magyar útlevéllel hagyták el hazájukat.) S pont nyolc hónapra visszaküldték az egy- és ugyanazon kitöltő ivet és pont ugyanazokra a kérdésekre kellett nekik felelniök. Az ügyek itteni intézője (aki tisztességes és becsületes ember), beígérte, hogy 8 hónapon belül ne is várjanak választ. De ez csak egy eset a sok száz közül. Hát miféle intézkedés ez? ' Mi itt, ha útlevelet kérünk a kapitalista kormányunktól, az egy pár héten belül a kezünkben van és bármilyen egyéni ügyet, ami a kormány hatáskörébe tartozik, gyorsan és pontosan intéznek, s nem kell Ponciustól Pilátusig járni, vagy könyörögni. Hogyan tűrheti ezt a hanyagságot, bürokráciái a magyar kormány? Ha egy fizikai munkásnak időhöz kötött kötelességei vannak a gyárban, vagy bányában, stb., sőt a tsz-ekben, akkor legyen a hivatalokban is alkalmazva a gyors és pontos ügyrendkezelés. Ezeket minden öntudatos munkás elvárja tőlük, különösen egy szocialista országban. Balsai János A négerek harca a fehérek harca A newyorki Washington Heights kerület 15. választási körzetében a reform demokrata club utcai gyűlésén kb. 2,500 ember, többségükben fehér. vett részt. A szónokok keresztény és zsidó egyházak vezetői voltak és egy néger vezető. Arról beszéltek, hogy a néger nép vére festi be a déli államok utcáit, hogy ebekkel marcangolják testüket. Hogy gyermekeket zárnak börtönbe és állatok kiállítására használt karámokba, csak azért, mert szabadságot követelnek most és nem 100 év múlva. Már sokan életüket adták ezért az ügyért. Ennek a Klubnak van Civil Rights bizottsága és felszólították a hallgatókat, hogy vegyenek részt a néger nép harcában az alkotmányos jogokért, mint ahogy Kennedy elnök is erre kérte az amerikai népet. Mink magyarok is tegyünk meg mident, hogy lemossuk ezt a szégyenfoltot fogadott hazánkról. Ne hagyjuk, hogy Hitler-módon munkást munkás ellen állítsanak, hogy jobban kifoszthassák őket, hogy nagyobb legyen a profit. Jobb jövőt és békét csak úgy lehet biztosítani, hogy ha a munkásosztály, a színesek és fehérek, mint testvérek együtt küzdenek a jobb életért. S. Paukovits, N.Y. Egy hajdani amerikai találkozás Habsburg Ottóval Még a második világháború idején történt: a New York Post egyik riportere felhívott a Magyar Jövő szerkesztőségében. Szerkesztője voltam e lapnak. Azt kérdezte: tudok-e arról, hogy Habsburg Ottó az USA-ban tartózkodik, s a volt* Osztrák—Magyar Monarchia itt élő arisztokratái és militaristái valamiféle “zászlóbontó” titkos gyűlést szerveznek. Azt ajánlottam, menjünk oda és a helyszínen győződjünk meg, kik és mit terveznek. Ö tudta a címet. Csatlakozott hozzánk a New York Times riportere is. Mindketten “európai” szenzációra vadásztak, minket pedig — érthetően — közelről érdekelt a Habsburg-ügy. A titkos gyűlés bejárata előtt rendőr állt. csak meghívókkal lehetett bemenni. Újságírói igazolványunk láttára zavarba jött, s mielőtt szólhatott volna, már bent voltunk a teremben, ahol vagy 150 jól öltözött személy volt jelen. Egy elegáns, sok osztrák—magyar kitüntetéssel ékeskedő ur nyitotta meg az ülést, majd az USA egyik szenátora beszélt. “Bizonyos körök” üdvözletét. tolmácsolta, támogatást ígért a “nemes ügyhöz.” A terembe velünk együtt több haladó gondolko- zásu ember bejutott. Ezekkel együtt kérdésekkel ostromoltuk az elnökséget: kiket képviselnek, milyen nemes ügyről van szó? Csakhamar kiderült: — Ottó császári és királyi őfelsége kivan szóla- ni! — jelentette be az elnök. S abban a pillanatban egy mellékajtón át a pódiumra vonult diszes kíséretével Habsburg Ottó. De nem is ért még a szónoki emelvényhez, amikor újra záporozni kezdtük a kérdéseket: Micsoda titkos gyűlés ez? Mit akarnak a Habsburgok? A rend felbomlott. Ottó és kísérete az elnökség tagjaival és a szenátorral együtt jobbnak látta, ha gyorsan kereket old. A gyűlést követően annyit sikerült megállapítanunk különféle forrásokból, hogy a Habsburgok és ott lézengő híveik egy úgynevezett ‘osztrák légiót’ akartak szervezni, állítólag “önkéntes jelentkezések” alapján. A reakciós amerikai körök rokon- szenvvel fogadták a tervet. Úgy gondolták, ha Hitler bukik és Ausztria elszakad Németországtól, eljön az ideje egy Habsburg-restaurációs kísérletnek. A haladó amerikaiak, s maga Roosevelt elnök is, ellenezték ezeket a kombinációkat, mert tudták, Európa egyetlen népének sincs szüksége a Habsburgokra. Nem sokkal a zászlóbontási kísérlet után arról értesültünk, hogy az USA hadügyminisztériuma az egyik Habsburg-származékot, Ottó Albrecht nevű dél-amerikai rokonát szemelte ki az osztrák légió tábornokának, és valószínűleg “fővezérévé” akarja kiképeztetni. Az volt -a szándékuk, hogy katonai akadémiára küldik. Volt viszont az amerikai hadseregnek egy általános “szellemi mércéje”, nemcsak az akadémiára való fölvételre, hanem a hadsereg minden katonája számára. A közlegényeknek — ha jól emlékszem — a feladott, általános ismeretekre vonatkozó kérdések közül legalább 45-re, a tisztjelölteknek legalább 125-re kellett megfelelniük. Ennek alapján zajlott le Albrecht felvételi vizsgája is. A Pentagon közölte a katonai akadémia vezetőivel: az a kívánsága, hogy Albrechtét lehetőleg vegyék fel. Igen ám, de Albrecht az első vizsgakísérleten 125 helyett csak negyvenegvnéhány kérdésre tudott megfelelni, kevesebbre, mint egy közkatonajelölt. Pótvizsgája még rosszabbul végződött. Megbukott. De megbukott az osztrák légió terve is. Remélhetőleg Ottó mostani kísérletezése sem végződik másként. Gyetvai János
