Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-13 / 24. szám
Thursday, June 13, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 13 Rácz László: Ol vasás közben Évtizedek óta külföldre vetődve, érthető érdeklődéssel figyelem az otthoni irodalmat és kritikai folyóiratokat, melyeket a Világszövetség jóvoltából rendszeresen olvashatok. Nem kell, hogy mond jam, milyen örömet szerez s/emlélgetni azt a pezsgő, fölfelé Ívelő életet, amely a folyóiratok prózai írásaiban megelevenedik. Megcsodálom, hogy mennyi fiatal tehetséges irót, költőt termelt ki az uj korszak. Milyen plasztikusan rajzolják meg az otthoniak mindennapi életét, kis és nagy problémáit. Olvasva Írásaikat, képzeletemben felködlik szülőföldem képe az uj világban, munka és pihenés idejében. Itt-ott hiányos ez a kép, mert az irók — úgy látom — több figyelmet szentelnek a falu, a termelőszövetkezetek, mint a gyárak, ipari üzemek uj rendje, élete megfestésének. Ezen felül a magam részéről szeretnék látni-tudni az egészen uj nemzedék: annak a fiatalságnak gondolkozásmódjáról, életéről, célkitűzéseiről, mely ma már minden akadály nélkül dolgozhat az uj szocialista társadalmi rend felépítésén. Persze megértem, hogy az irodalom mai aktivistáinak figyelmét túlnyomó részben az uj parasztság problémái foglalkoztatják. Hiszen olyan átütő erejű forradalmi folyamat játszódik le látó szemeik előtt, amit joggal hasonlíthatnék össze a kapitalista termelési rendszert bevezető ipari forradalom korszakával. Azzal a lázas világgal, mely az első szövőgépek feltiintével a gépromboló mozgalmakat: Angliában a ludditák, Németországban a kézműves-takácsok mozgalmát hívta életre. Másfél századdal utána a géprombolóknak, a gép: a traktor és kombájn jelenti ma azt a hatalmas agrár-forradalmi folyamatot, amely odahaza az egyéni földbirtok helyébe a kollektiv gazdálkodást, a régi rend látástól-vakulásig robotoló két- kézi parasztja helyébe — a termelő szövetkezetek emberi életet igénylő tagját állította. Az uj szocialista termelési rend gazdasági alapja immár ■ megteremtődött, a. gép és a tsz-ek beállításával. De az uj társadalmi felülépitmény még csak kialakulóban leledzik. Az átmenet mostani korszakában nagyon is érthető, a mának a tegnappal való küzdelmében, hogy a faluban, a termelőszövetkezetekben itt-ott hibák, fél rendszabályok és eredménytelenségek mutatkoznak. Ugv gondolom, hogy érdemül Írandó otthoni Íróinknak, hogy szocialista realizmussal éppen az ui korszak születésének vajúdását az átmenettel együtt járó zavaró körülményeit elevenítik me. Magamfajta kívülről szemlélőnek éles bepillantást nyújtanak ezek az Írások, nem titkolva, hogy mennyi akadállyal, gátlással kell megküzdenie a mai paraszti mentalitásnak, amíg elérkezhet a közelmúlt “közös lónak túrós a háta” hitből, a kollektiv tudatosságig. A Csák Gyula “Mélytengeri áramlás” írása körül lefolyt értékes irodalmi vita a különböző folyóiratok hasábjain, maradék nélkül megvilágította azt az elvitathatatlan tényt, hogy a falu gazdasági alapjának forradalmi átalakulása még nem hozta — és a rövid idő miatt még nem is hozhatta — magával egyidejűleg a tsz-ek tagságának jelentős ideológiai előhaladását. A magam részéről e helyütt csak a régi társadalmi rendszer egyetlen csökevénvére, káros maradványára kívánok rámutatni, amint ez az uj falvakat, tsz-eket festő Írásokban, szinte mint elmaradhatatlan színfolt mutatkozik: a részegeskedésre. A sok irás közül kiragadom Vegh Antal “Negyven hold szántás” cimü nagyszerű kis elbeszélését (a “Kortárs” múlt évi decemberi számában), amely drámai erővel festi meg ennek a társadalmi rákfenének a kihatásait az ui korszakban. Végh élethűen jeleníti meg a tsz-ekben uralkodó fejetlenséget, a volt katonatisztből tsz-elnökké vedleü huligán személyében, akit csak a kocsmákban lehet megtalálni. A járási agrártanács tagjait, akik mint “szesztestvérek”, elnézik a múlt maradványaként itt maradt lelkiismeretlen részeges elnök garázdálkodását. Ezenfelül — mint az elbeszélés rámutat — nyakatekert bizonygatással igazolni is nróbál.iák az uj rendszerben felburjánzott iszákossá vöt. mint a felszabadulás eredményét. “Hogv az elnök megissza a magáét. . . hát nem a dolgozóknak terem a szőlőtőke? A sört meg a páiinkát nem a munkásoknak főzik-e ebben az országban? Vavv talán azt akarnák, hogy megint csak a nagygazda, meg a gróf ispánja igyon, mint régen?” . Azt mondhatnánk, hogy az iró kissé elvetette a sulykot, amikor önkényesen kiragadott egy kivételes esetet, amikor nyilván intő-nevelő szándékból, ilyen sötét háttérrel festette meg a termelő- szövetkezet mindennapi életét. De megvan ennek az Írásnak a maga napos oldala is. A traktorista fiatalban, az elbeszélés főalakjában, az iró megmutatja az ellentétet: a kollektiv gondolkozásu munkást, akit már az uj korszak, a gép, a traktor, az uj szocialista termelési rend teremtett meg; aki az önhibáján kívül okozott kárt — 40 hold őszi lucernával bevetett földét szántott ki gépjével, mert nem volt felelős ember, aki megmutatta volna, hol kell szántania — saját kezdeményezéséből teszi jóvá. Ifjúmunkás társai: a KISZ szervezet mozgósításával, ingyen társadalmi munkával fogja helyrehozni a hibát, hogy a közösség semmi kárt ne szenvedjen. De hogy nem önkényesen kiragadott kivétel ez az irás, az elharapódzott részegeskedést illetőleg, hogy nemcsak a falvakban, hanem a városokban is egyaránt dúl ez a rákfene, azt a folyóiratok prózai Írásainak egész dandárja bizonyítja. Csak mint egyet a sok közül említem meg GaHdzsubej nyílt levele a Hearsf-íapok tulajdonosához Az Izvesztia május 27-i számában Alekszej Ad- zsubej, a lap főszerkesztője nyílt levéllel fordul William R. Hearst Jr.-hoz, a Hearst-lapok kiadójához és tulajdonosához, azokkal a fantasztikus koholmányokkal kapcsolatban, amelyek a Hearst konszern lapjaiban, köztük a N. Y. Journal Ameri- can-ben jelentek meg szovjet űrhajósok állítólagos pusztulásáról. A N. Y. Journal American azt állította, hogy az elpusztult szovjet űrhajósok egyike Pjotr Dolgov volt, akit állítólag 1960 okt. 11-én bocsátottak fel a világűrbe. Ezzel kapcsolatban Adzsubej nyílt levelében azt ajánlja, hogy jobb volna, ha Hearst munkatársai jobban utánanéznének a dolgoknak. Akkor köny- nyen megállapíthatták volna, hogy Pjotr Ivano- vics Dolgov valóban elpusztult ugyan, de nem 1960-ban, hanem 1962 nov. 1-én, amikor is Jev- genyij Andrejev őrnaggyal együtt a történelemben példátlan ejtőernyős ugrást hajtott végre a sztratoszférából. A New York Journal American arról is hirt adott, hogy rejtélyes módon eltűnt négy “szovjet űrhajós”: A. Belokonyev, I. Kacsur, A. Gra- csev és G. Mihajlov. Az amerikai lap hivatkozik az Ogonyok cimü szovjet folyóirat 1959-ben megjelent 42.'számára. A szovjet .folyóirat valóban említett néhányat e nevek közül, de közleményében műszaki dolgozókról volt szó, akik Űrrepüléseknél és nagy magasságban végzett repüléseknél egyaránt használt készülékeket próbálnak ki. Ám, ami legfőbb: közülük senki sem repült a világűrbe, valamennyien élnek, egészségesek — írja Adzsubej. A négy állítólagos “szovjet űrhajós” közül kettő — G. Mihajlov és A. Belokonov (és nem Belokonyev) — személyesen járt az Izvesztia szerkesztőségében. Képüket a lap hétfő, május 27-i esti száma közli. A. Gracsev és I. Kacsur — folytatja a nyílt levél — szintén jól érzi magát, de sajnos, most nem Moszkvában dolgozik. Kétségtelen azonban, hogy két-három nap múlva, mihelyt olvassák a lapban a rájuk vonatkozó koholmányokat, tőlük is kap Ön levelet. A N. Y. Journal American említést tett Zavo- dovszkijról is. ő moszkvai.sofőr, de éppen utón volt, amikor a többiekről fényképfelvétel készült. “Őt is. lefényképezzük majd, és a kénét elküldjük Önnek emlékbe, Hearst ur! — irja Adzsubej, majd idézi Bemard Lövellnek, a Jodrell Bank angliai csillagvizsgáló igazgatójának a Daily Mailben megjelent nyilatkozatát: “A N. Y. Journal American-ben megjelent közlemény tiszta badarság. Azok, akik felelősek ezért, kétszer is hozzánk fordultak és mind a kétszer tagadó választ kaptak tőlünk.” “önök semmiképpen sem tudnak megbékélni azzal a gondolattal — irja Adzsubei —. hogv hatalmas- épitőmunkájában a Szovjetunió már az Egyesült Államok sarkában van, a tudomány, az űrkutatás területén pedig messze Önök előtt jár. Sok ezer tonna papirt fecsérelnek arra, hogy belambos Lajos írását: a “Jobb emberek vakációja” cimüt (megjelent az “Uj írás” múlt év decemberében). Ebben megismerkedünk egy járási mező- gazdasági osztály vezetőjével, aki cimboráival —- hivatalos ellenőrzés leple alatt — a hatáskörébe tartozó borpincékben, termelőszövetkezeti étteremben, két napon át dorbézol, eszik-iszik ingyen. Az alkalmazottak gyáván, megfélemlítve tűrik a régi időkre emlékeztető tatárjárást. Vagy olvassuk el Mocsár Gábor “Pirostövü nád” írását (Kortárs ez év februári számában). Ebben a jól megirt elbeszélésben megint csak egy tsz elnöke — akit épp az előző részeges elnök helyébe választottak, a bonyolult és gyors elhatározást követelő probléma megoldása helyett, a sárga földig issza le magát. Ugyanebben a folyóiratban és ugyanebben a számban olvastam Szabó István “Hazulról odáig” cimü Írását. Itt is az elbeszélés hőse, elhatározás híján, több deci konyakhoz menekül. Folytathatnám a példák felsorolását még sokáig. De azt hiszem, elég annak a megállapítása, hogy az uj korszak irói mind gyakrabban bélyegzik meg írásaikban az italozás rákfenéjét, falu- ban-városban. Intő-nevelő Írásaikra reméljük, felfigyel az egész otthoni közvélemény. Magam részéről, bár nem vagyok dogmatikus antialkoholista, maradéktalanul helyeslem mind ezeket az írásokat. Az uj, kialakulóban lévő korszak lelkiismerete dobban meg bennük. Valóban alkoholtól elhódított munkás-parasztokkal nehéz lenne a szocialista társadalom felülépitményét tető alá hozni. bizonyítsák: Oroszország, a Szovjetunió — úgymond — nem járhat az Egyesült Államok előtt egy olyan nagy horderejű versenyben, mint aminő a világűrben folyik.” A Journal Americanban megjelent firkálmányok további célját Adzsubej abban látja, hogy viszályt próbáljanak felidézni a szovjet és az amerikai nép között, a két ország tudósai között, félre akarják vezetni a közvéleményt, az egyszerű embereket. “Ezzel önök már nem most először próbálkoznak, de egyre kevesebb sikerrel” — állapítja meg befejezésül Adzsubej. Magyarországra kedvező változás az Egyesült Nemzetekben Az Egyesült Nemzetek bizottsági ülésén, mely " a kiküldöttek megbízóleveléről hoz határozatot, Charles W. Yost a bizottság U.S. tagja, jelentette, hogy a magyar nép élete erősen megjavult az utóbbi év folyamán. A bizottság javasolta,, hogy az ENSZ ismerje el hivatalosan a magyar kiküldöttek megbízólevelét. Az 1956-os események éta az Egyesült Államok ellenezte és megakadályozta ezt minden évben. Ezen az ülésen a U.S. nem tett semmi ellenvetést és Magyarország újból az ENSZ-nek hivatalosan elismert tagja lesz. Felgyújtottak Garacasban egy U.S. katonai irodát CARACAS, Venezuela. — Az Egyesült Államok itteni katonai állomásának hivatalát egy fegyveres csoport felgyújtotta. A venezuelai és amerikai személyzetnek nem esett bántódása, de az egyik fegyveres figyelmeztetett, hogy legközelebb nem lesznek ilyen szerencsések. A csoport tagjai magukat a “Fegyveres Felszabadító Erők” szervezet tagjainak vallották. A venezuelai szabadságharcosok megmenekültek RIO DE JANEIRO, Brazília. — A múlt februárban egy venezuelai teherhajó nem tért vissza, hanem Brazíliában kötött ki és a legénység öt tagja ott kért politikai menedéket, amit a brazíliai kormány teljesített. Később megengedte nekik, hogy Kubába menjenek, ahova junius 5-én meg is érkeztek, néhány órával azután, hogy a venezuelai kormány a kiadatásukat kérte. | ‘ RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA < j 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. < : v (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 , j; * Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi. Bar- , * ► Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország ( ► minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva ft ^ éL db A i Át A A A
