Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-06-06 / 23. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June 6, 1963 CHICAGÓI GETTÓK Irta: VICTOR PERLŐ Chicago 3.6 millió lakosságának csaknem egy­negyede néger. A chicagói négerek száma tehát csaknem annyi, mint a newyorkiaké, pedig ez az utóbbi város kétszer akkora. A Chicagóban lakó négerek hosszú évtizedeken keresztül jelentős munkát végeztek a főiparágakban. De ma külö- sen nehéz és keserű harcot kell folytatniuk azért, hogy kivívják az élethez és munkához való jogu­kat. Illinois államban 1961-ben törvénybe iktatták végre a Fair Employment Practices (igazságos alkalmaztatási gyakorlat) törvényét, de ennek hatása még csak kis területen érezhető. Azokban az iparágakban, ahol a négerek arányszámuknak megfelelő mértékben kaptak munkát, hosszú évek küzdelme következtében, egyre kevesebb munkás­kézre van szükség — ide tartoznak a húskonzerv- gyárak és acélgyárak —, mig az uj és növekvő iparágak — mint például a villamossági felszere­lések és vegyszerek — gyáraitól távoltartják őket. Szakszervezeti emberek legutóbbi látogatá­som alkalmával elmondták, hogyan használták fel a nehézipar fő munkáltatói az automációt és a termelési folyamatok meggyorsulását arra, hogy a néger munkásokat kiszorítsák, a nőkkel, a fia­tal és idős munkásokkal együtt. A taxisofőrök egy kis része még mindig arra törekszik, hogy a négereket kiszorítsa a szakmából. Éppen egy leg­újabb támadás után érkeztem oda, amelyet a cső­cselék egy néger lakása ellen intézett. Chicago hírhedt ezekről a támadásokról. Bandák ezrei, amelyek főleg 'fiatal kamaszokból verődnek össze, hajtják végre az újonnan vásárolt néger lakóhá­zak felgyujtását, szétrombolását és gyakran a fe­hér ingatlanügynökéét is, aki elég rendes volt ahhoz, hogy azokat eladja nekik. A négerek jelentős erővel ütnek vissza és ma­gában Chicagóban és a város körül a néger-fehér egységes összefogás jelentős példáit lehet tapasz­talni. Együttes kampányokat indítanak az integ­rált közösségek fenntartása érdekében és a he­lyi integrált közigazgatási tanácsok megválasz­tásáért. Ki áll a szegregációt hirdető bandák mögött? Ki izgat a faji előítéletek érdekében? Még nem fedték fel teljesen, hogy ki, vagy kik ellenőrzik ezeket, de a Chicago Urban League helyesen mutat rá az ingatlanüzletek és bankok uraira, akik rákényszerítik a közösségre a lakónegyedek szegregációját a “mereven alkalmazott intézmé­nyesített gyakorlatukkal”, amelybe beletartoznak 1) azok az ingatlanügynökök, akik megtagadják a négereknek az ingatlanok eladását; 2) “a hiva­tásos ingatlanforgalmi szervezetek”, amelyek ki­zárják a négereket és megbüntetik a fehéreket, ha üzleti összeköttetésbe bocsátkoznak velük fe­hér lakónegyedekben; és 3) a bankok és hitelin­tézetek, amelyek nem adnak jelzálogkölcsönöket négereknek olyan területeken, amelyek kívül es­nek a néger gettón. Ezzel a merev szegregációs politikával a faj­védő bankárok-ingatlanforgalmi üzletemberek a legmagasabb házbéreket szedik be a vidéken, úgy a fehérektől, mint a négerektől. 1960-ban a köze­pes házbérek a következőképpen alakultak: Chi­cagóban 88 dollár, Los Angelesben 78 dollár, Det- roitban 77 dollár, New Yorkban 73 dollár, Phila­delphiában 65 dollár. Tauber, a Chicagói Egye­tem professzora úgy számítja, hogy Chicago né­ger lakossága 93 százalékának ki kellett volna költöznie jelenlegi lakóhelyéről, hogy az integ­rációt megvalósíthassák. Az Urban League tér­képet készített a négerek lakóhelyéről Chicagó­ban, amelyen feketével jelezte a néger gettókat, fehérrel a fehér gettókat és vonalakkal a vegyes területeket. A négerek túlnyomó többsége a feke­tével jelzett helyeken lakik, ahol a lakosság több mint 90 százaléka nem-fehér, és ez Chicago egész területének mindössze 5—6 százalékát foglalja el. A négerek kis töredéke a szomszédos negyedek ben lakik, amelyek már szintén a gettó részévé váltak, lakosságuk 50—90 százaléka nem-fehér és az összterület 2 százalékát teszi ki. Aztán van egy maroknyi integrált háztömb, amelyben a la­kosság 10—50 százaléka néger, és az egész terü­let egy százalékát foglalja el, rendszerint a gettó határán vagy már a gettó egy részeként. Chicago többi részeiben alig élnek négerek, hacsak nem háztartási alkalmazottak és ez a város területé­nek több mint a 90 százaléka, amelyet az Urban League, talán gúnyos szándékkal, “fehér gettó­nak” nevez. Természetesen a négerek viselik a rossz lakás­viszonyok és a magas lakbérek terheinek az orosz lánrészét. 1960-ban a néger lakások 16 százaléka volt csak a lakók tulajdonában, mig a fehérek­nél 39 százaléka. A bérelt néger lakások 43 szá­zaléka az átlagos színvonal alatt volt, mig a bé­relt fehér lakások 22 százaléka volt csak az át­lagos színvonal alatt. A néger lakások 30 száza­léka túlzsúfolt, a fehérekének csak 9 százaléka. Ugyanakkor a négerek átlagos házbére havi 88 dollár, pontosan annyi, mint a fehéreké, ami azt jelenti, hogy a négereknek jóval magasabb (mint­egy 25—50 százalékkal) bért kell fizetni egy ha­sonló minőségű lakásért. Tekintve, hogy a néger családok átlagos jövedelme évi 4,700 dollár, ami csak kétharmad része a fehér családok évi 7,200 dolláros átlagjövedelmének, a chicagói rekordma- gasságu házbérek terhe különösen nagy súllyal nehezedik rájuk. A négerek átlagosan 22.5 száza­lékát a jövedelmüknek házbérre kénytelenek for­dítani, ami azt jelenti, hogy sok tízezren közülük jövedelmük egyharmadát, vagy még többet, la­kásuk bérére fordítják. Az, ami Chicagóban történik jellemző az or­szág minden városára, a diszkrimináció különböző formáival és részleteivel. A kormány tisztességes szándékának elemi próbája az, hogy milyen in­tézkedéseket tesz a néger nép alkotmányos és emberi jogának a biztositásara. A chicagói veze­tők semmit nem tettek ezen a téren, sőt tevé­kenységük inkább az ellenkező irányba mutat, ami a rendőrség brutalitásában jutott kifejezés­re. A szövetségi kormány, amely szavakban min­den elődjénél nagyobb hangon hirdette az integ­rációt, egyetlen esetet tud csak felmutatni, ahol valóban tett is valamit ennek gyakorlati megva­lósítása érdekében (Meredith). Egy nemrégen megtartott vizsgálatból kiderült, hogy 24 atlantai fegyverkezési cikkeket gyártó cég közül csak 4 egyezett bele, még névlegesen is abba, hogy a “Plans for Progress”-nak megfelelően megszün­tetik a diszkriminációt az alkalmaztatást illető­en. A lakóhelyekkel kapcsolatos diszkrimináció ellen küzdő nemzeti bizottságnak nyíltan fel kel­lett emelnie a szavát a kormány ellen, mert még azt a csekély rendelkezését, amelyet a diszkrimi­náció ellen hozott, sem akarta a gyakorlatban végrehajtani. Ami pedig a szavazást illeti a Délen, olyan formában, hogy a szavazni akarókat ne öljék meg, a következő furcsaságot állapíthatjuk meg: Ken­nedy elnök, aki “jogot” formál magának arra, hogy Laosz és Brazília belügveibe beleavatkozzon, úgy találja, hogy “nincs meg az alkotmányos jo­ga ahhoz”, hogy Mississippi vagy Alabama ügyei­be avatkozzon. Mig az öccse “igen büszke” azokra a szegregációt hirdető bírókra, akiket ő nevezte­tett ki állásaikba. Az amerikai néger és Afrika Az egyik amerikai néger folyóiratban nagy cikk jelent meg Dan Watts tollából, amelyben keserű kifakadásokat olvashatunk egyes néger vezetők ellen. Ezek a néger vezetők, akiket Watts kritizál, közeli kapcsolatban állnak az Egyesült Államok uralkodó köreivel és a legtöbb kérdés­ben támogatják befolyásos protektoraikat. A cikk megírására az amerikai néger vezetők múlt év novemberében megtartott konferenciája szolgáltatta az alkalmat, ahol az Egyesült Álla­mokban élő négerek felelősségét tárgyalták meg az afrikai testvéreikkel kapcsolatban. A cikkíró Írása elején méltatja az értekezlet jelentőségét, amelyet a newryorki Harrimanben tartottak meg, számos néger vezető részvételével. De ugyanakkor rámutat súlyos hiányosságaira is, amelyek sze­rinte nagy mértékben csökkentették annak ha­tását. Watts abban látja a legnagyobb hibát, hogy a részvevők nagy része nem a néger nép harcos ré­tegéből került ki, tehát nem is ezeket képviselte, hanem az amerikai uralkodó osztályt kiszolgálók csoportjából, akik csak vonakodva kritizálták a kormány jelenlegi afrikai politikáját. Ezen hátrányos indulás ellenére, az értekezlet uj mérföldkövet jelentett az amerikai négerek társadalmi küzdelmében. Az uj nem az volt, hogy az afro-amerikaiak (a folyóirat gyakran ezt a ki­fejezést használja a négerekre) érdeklődést mu­tattak az afrikai ügyek iránt, hiszen ez már régi keletű, hanem az, hogy olyan társadalmi rétegek fogadták el ezt a gondolatot, amelyek forradalom­ellenes programot hirdetnek az integráció eléré­sére, itt az amerikai társadalomban. Eddig ugyan­is az afrikai ügyek iránti azonosulás az Amerika iránti azonosulást helyettesítette a négerek köré­ben. Más szóval kifejezve, csak azok érdeklődtek és éreztek közeli kapcsolatot afrikai testvéreik­kel, akik nem bíztak abban, hogy valaha is teljes jogú polgárai lehetnek az Egyesült Államoknak. De Harrimanban most épp azok jöttek össze, akik az integrációra esküdnek. Ez a tény kétségtelenül haladást jelent. Vi­szont maga az értekezlet vitája és a határozatok, amelyek ott születtek, már korántsem elégíthetik ki a harcos néger tömegeket. A résztvevők a leg­nagyobb ellentmondásba keveredtek azokkal az eszmékkel és gondolatokkal, amelyeket hirdettek, mert egyrészről a gazdasági és társadalmi egyen­jogúságért való küzdelmet emlegették az Egy- Államokban, másrészről azonosították magukat az amerikai uralkodó körök afrikai politikájával. Ez a politika pedig semmi más, mint — neokolo- nializmus, vagyis a régi gyarmatosításnak uj, modernebb formája. Bizonyos afro-amerikaiak, írja Watts, úgy sze­retnék megoldani ezt az ellentmondást, hogy az a saját előnyüket szolgálja. Ahelyett, hogy azt követelnék, hogy a neokolonializmust szüntessék meg, a “játékszabályok módosítását” kivánják, vagyis részt követelnek maguknak a haszonból. Tekintve, hogy tisztában vannak azzal, hogy tel­jesen egyenrangú társak soha nem lehetnek eb­ben a “játszmában”, megelégednek kisebb szere­pekkel is. Egy néhányan már el is érték ezt a céljukat, így például dr. Hugh Smythe bekerült az Egye­sült Államok ENSz-küldöttségébe és ezért a “megtiszteltetésért” nagy igyekezettel nyújtja az ellenszolgáltatást pártfogóinak. Az értekezletre zavaros és semmitmondó tanulmányt állított ösz- sze a kongói helyzetről és lelkesen küzdött azért is, hogy az értekezlet még zavarosabb és semmit­mondóbb határozatot hozzon ebben a kérdésben, mert “nem szabad semmi olyat tennünk, amellyel kormányunkat zavarba hozzuk.” Viszont ott, ahol az Egyesült Államok afrikai politikájával kapcsolatos állásokról volt szó, heve­sen támadták az értekezlet részvevői a kormányt és intézményeit. Ezen a téren már nem alkudtak meg. így St. Clair Drake és dr. John A. Davis vehemensen támadták a külügyminisztériumot “Az amerikai négerek az Egyesült Államok kül­ügyi szolgálatában” cimü határozati javaslatuk­ban, hogy nem adnak a négereknek elegendő számban állást és nem helyezik őket befolyásuk­nak megfelelő pozíciókba. Dan Watts ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a néger tömegek is készségesen csatlakoznának dr. Davis követeléseihez, amennyiben arról lenne csak szó, hogy négereknek állást szerezzenek be­folyásos hivatalokban. De ha az ilyen magas jöve­delemmel járó íróasztal, amelyet egyes néger ve­zetők a külügyminisztériumban kapnak, csak ar­ra jó, hogy meggyőzze az afrikaiakat “hogy Uncle Sam a feketék legjobb barátja és hogy ‘Yankee országban’ minden a legnagyobb rendben van”, akkor “szégyeljék magukat”, akik ezt elvállalják. És tekintve, hogy jelenleg csak ilyen jellegű állásokra van kilátás, a néger tömegek sokkal fontosabb dolgokért fognak harcolni, mint dr. Davis követeléséért. NEM KELL CSOMAGOLNI! ’ - - -- n NEM KELL VÁMOT FIZETNI! ! , A legrövidebb időn belül segithe- „ ► ti rokonait IKKA-csomagokkal! , ► < , Felveszünk rendelést gyógyszerekre. A “Kultúra” < j K megbízottja. — Magyar könyvek. — Saját köny- i | veit Magyarországból kihozhatja általunk K "I ► KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET < , \ JOSEPH BROWNFIELD Í ► 15 Park Row New York 38, N.Y. < ► Mindennemű biztosítás. Hajó- és repülőjegyek 4 . ► Telefon: BA 7-1166-7 < 6

Next

/
Thumbnails
Contents