Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-30 / 22. szám
Thursday, May 30, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 11 A Népszabadság május 14-i számából: Levelek mennek, csomagok jönnek Ugye, hallottak már arról a “koldusról”, aki nappal rongyokban könyörgött az alamizsnáért, este pedig háziköntösben, papucsban, egyszóval polgári kényelemben számolgatta a koldulásból szerzett vagyonát? Ez az álkoldus úgy vélte, hogy munka nélkül is eltartja a társadalom, ámbár hősünk korában éppen a munkához lehetett a legkevésbé hozzájutni. De ügyes ember volt, jól sminkelte magát, kiült a sarokra, s megkönyörültek rajta az emberek, ő pedig szép kis vagyonra tett szert. Figyelmeztetés külföldről Valahogy ez a koldus jutott eszembe, amikor a minap levelet kaptam külföldről, amelyben egyebek mellett ez állt: “Már évek, óta figyelem, milyen rendszerességgel érkeznek az említett szervezetekhez a könyörgő levelek azokból a borsodi és szabolcsi falvakból. Pirul az arcom, ha rágondolok, mi mindent Írnak a levelek irói saját nyomorukról, csakhogy kieszközöljenek innen egy-egy csomagot... Azt hiszem, ezek az emberek nemcsak ezekhez a szervezetekhez küldözgetik ilyen nagy rendszerességgel alamizsnáért könyörgő leveleiket... Megvallom, eleinte én is felültem nekik. Azt gondoltam, hátha tényleg nyomorgók, akik minden fillérre rászorulnak. Akkor kezdett gyanússá válni a dolog, amikor az utóbbi hónapokban egyre több cikk jelent meg itt Nyugaton Magyarországról, s bár sok mindent írtak, volt valami, amiről mindegyik újságíró egyformán irt. S ez pedig az, hogy odahaza az élet könnyebb, az emberek jobban élnek. Ezt viszont nem tudtam összeegyeztetni azzal, hogy ilyen sok éhező ember lenne otthon, mint amennyien kunyeráló leveleiket Írják. . .” Azt hiszem kiderül az idézett levélrészletből is — miért jutott eszembe az egykori vagyonos koldus. A Nyugat-Németországból érkezett levél Írója — aki kérte, hogy neve maradhasson inkognitóban — felhívta a figyelmemet arra is, hogy egyes borsodi, szabolcsi falvakból — s fel is sorol néhányat: Hernádkércs, Szendrőlád, Alsóvadász, Olaszliszka, Nagydobos stb. — a fél község Írogatja könyörgő leveleit a nyugati menekült- ügyi és egyházi szervezeteknek, s a levelek szövege tartalmilag az első sortól az utolsó sorig azonos. “Éhezünk”, “nyomorgunk”, “hat »gyerek- kel évek óta egy uj ruhát nem láttunk” stb... Ezek az állandó fordulatok. Ez a levél indított arra, hogy elmenjek egy ilyen “nyomorgó” faluba, Hernádkércsre, s szemügyre vegyek néhány “koldust”. A “koldus” saját háza Kis falu a hegyek lábánál, alig több hatszáznál a lakosainak száma — ez Hernádkércs. A tanácselnököt keresem, mondom neki, milyen levelet kaptam külföldről. — Hát igen. .. Mj is tudjuk. Szégyen, de igy van: valaki behozta a községbe a nyugati szociális és egyházi szervezetek címeit még 1958-ban, azóta kézről kézre járnak ezek a címek és egyes notórius kéregetők havonta száz könyörgő levelet is küldenek Nyugatra. Úgy számítják, ha a száz címzettből tiz vagy akárcsak öt küld csomagot, már megérte a levélírást és a bélyeg árát. — Sokan “levelezgetnek” a faluból? — Elég sokan... De néhányan erre specializálták magukat. . . — Például? — Varkoly János, Lakatos István, Mór Dezső, Marcinkóné, Kecskésné. . . — Nagyon rászorulnak? — Döntse el ön. . . Varkoly Jánosnak van egy háza, két tehene, s úgy tudom, a télen három hízója volt. . . Lánya már asszony, Varkoly tehát másodmagával él, most bővítik a házat. . . Lakatosnak szintén két felnőtt lánya van, rájuk már nem kell költeni. Háza van, tehenei, disznai. . . Mór Dezső nyugdíjas, háza, három tehene, hízói vannak. A fia a helyi tejbegyiijtő vezetője. — Önök, a község vezetői tudnak arról, mi mindent összehordanak leveleikben ezek az emberek, hogy odakinn megsajnálják őket? — Nem... . Én nem olvastam ezeket a leveleket. . . Persze sejtem mi lehet bennük.. . Az érdekes a dologban éppen az, hogy miközben siránkoznak, s rongyos koldusként tüntetik fel magukat, viszik a miskolci ócskáspiacra a csomagokban kapott holmikat. Jó áron eladják, s miután ilyen szép kis jövedelemre tesznek szert, a termelőszövetkezetben már nemigen dolgoznak. Varkoly, Lakatos és a többi kunyeráló éppen a leggyengébb tagjai a szövetkezetnek: nekik van a legkevesebb munkaegységük. ' A tanácselnök szerint a községnek egyetlen lakója sincs, aki úgy állna anyagilag, hogy ne futná a rendes étkezésre, vagyis éhezne. Sőt még arról sincs szó, hogy rongyoskodnának, mert éppen azok kunyerálnak külföldön, akiknek egyébként is jobban megy a soruk! ötven levél egyszerre Felkerestem a helyi postahivatalt is, mert bármilyen csöpp is ez a falu — postahivatala van. - Igaz, hogy egy öreg épületben egyetlen fiatal lány, Dudás Erzsébet a postamester —, de olyan nagy a forgalom, hogy kell a posta, sőt külön le- vélkihordót is tartanak. Dudás Erzsébetnek is elmondom, mifelől akarok tájékozódni, s ő hangosan felkacag. — Miért bántja szegényeket? — mondja nevetve. — Tényleg szegények? — Hát azt csak úgy mondom. . . Dehogy szegények . . . Ha vannak ott Nyugaton olyan buta emberek, akik bedőlnek és küldenek csomagokat, hát csak küldjenek! — Ha maga kapna egy levelet, amelyben az állna, hogy a levél Írója éhezik, rongyos, hat gyermekének kenyeret sem tud adni, nem segítené? — Vagy segíteném, wagy nem. . . Én nem hinném el. . . — Hogy érti ezt? — Hát úgy, hogy nem hiszem el, hogy valakinek kenyérre való pénze ne legyen... Az vagy elissza, vagy hazudik. . . — Hány éves ? — Találja ki. . . — Húsz? — Ilyen öregnek nézek ki? Csak 19 leszek. . . Egy pillanatig sem csodálkozom a postamesterkislány válaszán. "Tényleg, lehet ma olyan nyomorban valaki Magyarországon, hogy éhezzen, es a betevő falatja ne legyen meg, ha egyébként józan életet él? S miért kell ennek a falusi kislánynak olyan idősebb ember fejével gondolkoznia, aki húszéves korában még mezítláb járt, mint például az apám vagy jószerint az ő apja — nem tellett cipőre? Nyilván azt sem tudja ennélfogva mérlegelni, hogyan fogadnak odakinn, Nyugaton egy ilyen levelet, mint amit például Her- nádkércsről küldözgetnek százszámra. Mert Dudás Erzsi nem fukar a szavakban s elmondja, hogy sokszor már elneveti magát, amikor megjelenik valaki a kisablakban és benyom eléje ötven-hat- van levelet... — És jönnek a csomagok? — Hajjaj. . . Nyolc-tiz kilósak. Varkoly János legutóbb négy csomagot kapott az Egyesült Államokból, Belgiumból, Nyugat-Németországból és Angliából, összesen 48 kiló súlyban. Szervezetek küldték. Ügyes emberek ezek, ne féltse őket... Egyébként ne higyje, hogy ez csak hernádkércsi specialitás. Szikszón, tudja a járási központban mondják a kollégáim, hogy a járásnak talán a belföldi csomagforgalma sincs akkora, mint a külföldi. Fizetnek érte néhány száz forint vámot — s eladják ezrekért. .. Ezreket érő limlom Bekopogok V'arkolyékhoz — nincsenek otthon. Csinos ház — megér testvérek között is nyolcvanszázezer forintot. Tyúkok hada az udvaron — nem szegénységről árulkodik. . . Keresem a többieket — nincs szerencsém. Végül mégis megtalálom az öreg Varkolyt. Mentegetőzik, hogy más is ezt csinálja, meg különben is, mindenkinek joga van attól kérni, akitől akar. — Ez igaz, csak nem oly módon, hogy közben sértse a Magyar Népköztársaság tekintélyét külföldön. Különben is gusztus dolga kunyerálni. . . Mi szokott jönni a csomagokban? — kérdezem. — Limlom. . . Apró dolgok. . . — Úgy látszik, ez a limlom mégiscsak megérte a 840 forint vámot, amit az USA-beli csomagért kifizetett. .. — Ruhanemű volt benne. . . — Ezek szerint legalább négyszer annyit ért, nem ? Csóválja a fejét. . . — A címeket honnan kapta? — Itt lakott a faluban egy régi katonatiszt, annak jó kapcsolatai voltak és attól. . . — Azt mondják pénzért adta, igaz? — Igen... ? Levélírás — családostul A faluban aztán megtudom, hogy egy horthysta katonatiszt, aki 1958-ig itt élt, pénzért árulta u címeket. Sokan megvették, sőt továbbadták —- szintén pénzért. Szabályos lánckereskedelem alakult ki az egész megyére — sőt Szabolcsra is . áttérjedően — címekkel. Úgy látszik, megéri az. öt-hatszáz forintot 40—50 címért, mert sokan, megvették s éltek az “alkalommal”. Mondják,. hogy vannak olyanok, akik az egész családot befogják a levélírásra — még a másodikos elemista gyerekeket is, akik éppen csak megtanulták a betűvetést. Szép kis szülői nevelés: miközben a gyerek a zsíros kenyeret majszolja — levélpapii- ra karmolja a hazugságot, hogy éhezik! Kunyerálni — megalázó dolog, ezek az emberek mégis teszik, mert úgy vélik, soha nem kerül sor a személyes találkozásra, ahol arcpirulással kellene lehajtaniuk a fejüket. Valóban, a külföldi szervezetek soha nem fognak találkozni ezekkel - magyarországi kéregetőkkel, s ennél a személytelenségnél fogva nem azt mondják, hogy Varkoly János vagy Lakatos István koldul, hanem: “Magyarországon úgy élnek az emberek, hogy erre megaló koldulásra is ráfanyalodnak.” Aligha kétséges, hogy ez a “tarhálás” — amint ezt pestiesen mondják — mindaddig nem vétek,, csupán erkölcstelenség, amig az ország jó hírét tudatosan nem rombolja. De abban a pillanatban, amint olyan hazug levelek születnek — mint amilyenből külföldről is idéztek —, amelyek hamis kép kialakítására alkalmasak, már büncse- ' lekményeknek tekintendők. Úgy hiszem azonban, elsősorban a községek vezetőinek a dolga, hogy megmagyarázzák ezeknek az embereknek, milyen kárt okoznak az ország jó hírének ezzel a hazudo- zással. Talán megértik majd, hagy.ha nem is találkoznak a nyugati címzettekkel, s előttük nem is kell szégyenkezniük a hazugságért — a magyar közvélemény azért még pirulásra tudja őket késztetni. Szabó László Ä magyar nyelv tanítását segíti elő a Szülőföldünk uj műsora Március óta a Szülőföldünk rádió uj műsorral örvendeztette meg a külföldön élő magyarokat. A szülőhaza és a külföldre szakadt magyarok közti kapcsolat megerősítésére érdekes, újításokat vezetett be, amivel megkönnyíti a szülőknek a magyar nyelv terjesztését a fiatal generáció soraiba«. Az uj műsor cime: “Magyar vagyok, magyar, magyarnak születtem.” A világon mindenüvé eljutott magyarok között» nagy mértékben él a vágy, hogy gyermekeik megtanulják a magyar nyelvet. Ez azonban sok nehézségbe ütközik még akkor is, ha a szülők otthon, maguk közt magyarul beszélnek. A gyermekek már az uj haza nyelvén beszélnek és anyanyelvűnkből, legjobb esetben csak pár szót tanulnak meg. A dolgozó szülőknek nem sok idejük marad, hogy esténként, a gyermekek nyelvtanulásával foglalkozzanak meg aztán a megfelelő tankönyv hiányában nehéz dolog helyes nyelvtanra és magyaros kifejezésre tanítani az idegenbe szakadt szülőknek gyermekeiket. Ennek megkönnyítésére a “Szülőföldünk iskolája” két év óta közvetített anyagát a magyar rádió sokszorosította és akik ezt igénylik, azoknak szívesen elküldi. A gyerekek megismerhetik belőle Magyarország földrajzát, történelmét a honfoglalástól a mohácsi vészig, a magyar irodalmat az első magyar nyelvemléktől Vörös- martyig. A nyelvtan órák anyagát pedig kitünően, felhasználhatják a helyesírás gyakorlásánál. Azt is tervbevették, hogy a jövőben a külföldiek számára tankönyvet fognak kiadni. Az ilyenirányú sikeres munka alapja az, amit a Szülőföldünk egy külföldi hallgatója igy fogalmazott meg: “Akik szeretettel beszélnek szülőhazánkról, azoknak gyerekei szívesen tanulják a magyar nyelvet.” A Szülőföldünk hullámhosszai: 30.5, 41.5 és 50.3 méteres rövidhullám. Északamerikai honfitársak részére naponta kétszer adnak műsort. Keleti Standard newyorki időszámítás szerint este 8- kor és 11.30-kor. Csendes-óceáni Standard, san- franciscoi és los-angelesi idő szerint este 8.30-tól 9- ig. Az egyórás műsorral keleti standard newyorki időszámítás szerint este 9-től 10 óráig jelentkeznek. KIOLVASTAD A MAGYAR SZÓT? í ADD TOVÁBB!
