Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-05-23 / 21. szám

Thursday, May 23, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Gárdos Emil: Lékai János iskolája “Átrepültem az óceánon, aztán lehulltam és leroskadtam a Mount Zion előcsarnokában...” (Lékai János: T.b.c. ...) Gyakran tér vissza emlékezetembe Lékai Las­sen Jánosnak ezekkel a sorokkal kezdődő megrá­zó, a gyilkos kór okozta egyéni problémákat a forradalom győzelmébe vetett hitébe feloldó köl­teménye — s az ezzel összefüggő, korosztályom számára oly sokat jelentő 1922—1925 júliusa. Ne­künk ez a három év egy harcos élet bevezetője; de annak, aki a tűz csiholója, eszményképünk és tanítónk volt: egy rövid, a harc tüzében gyorsan kiégett huszonnyolc esztendő utolsó íellobbaná- sai. Még ma is emlékszem szemináriumaira és sza­valókórusaira, az általa vezetett politikai harcok­ra és ifjúmunkás összejövetelekre, riportjaira, verseire; arra a rajongó szeretetre, amellyel a munkások ezt a kis vézna, beteg embert körül­vették. Előttem áll ravatala a yorkvillei Munkás Otthon nagytermében, 1925 julius végén, hamvai­nak 1956 tavaszán a Kerepesi úti temető díszsír­helyén megtörtént ünnepélyes elhelyezése — s a napokban résztvettem egyik legszebb emlékművé­nek, a Lékai János 12 évfolyamos iskolának név­adó ünnepélyén, melynek élményei ezen vissza- emlékezéses leírást eredményezték. Igen, a 25 éves gümőkóros Lékai Lassen János átrepült az óceánon. Ez a vézna, törékenynek lát­szó ember Prométeuszként harcolt és lángragyuj- tott. A Tisza István elleni sikertelen merénylet elkövetője, az illegális ifjúsági mozgalom egyik vezetője, a KIMSz megalakitója, a Tanácsköztár­saság alatt az ifjúmunkások oktatásának felelő­se, a bukás után a Kommunista Ifjúsági Inter- nacionálé egyik megalapítója, agitátor, szervező, újságíró — a múzsát mindig a mozgalom alá ren­delő — költő, iró és drámairó, az életet szerető jó kedélvii barát, de mindenek előtt a rettenthetet­len, elvhii, önfeláldozó forradalmár: ez volt Lé­kai János. Messze idegenben halt meg, de munkája to­vább él. Utcákat, tereket neveznek el róla, iro­dalmi hagyatéka rövidesen vaskos kötetben ke­rül kiadásra, a magyar ifjúság úgy tekint rá, mint eszményképre, egyik halhatatlan hősére. ★ Meghívót hoz a posta: a Jász utcai iskola igaz­gatója, párt- és szakszervezeti titkára meghív egy, az iskola ebédlőjében megtartandó összejöve­telre. Március 13-án a tantestület fehér asztal mellett szeretne elbeszélgetni Lékai Jánosnak, is­kolájuk'névadójának kortársaival, hogy még job­ban megismerkedhessenek emberségével, harcai­val. Össze is találkoztunk a modern, 26 tantermes iskola vagy ötven nevelőjével, mi a régi harcosok: Komor Imre, a KIMSz másik megalapítója, Sza- kasits Árpád, Endrésziné, valamint az irodalmi hagyaték szerkesztője, Illés László, továbbá az amerikai harcostársak, Abelovszkv József, Gyet- vai János és e sorok Írója. A pedagógusok már hosszabb ideje tanulmányozzák Lékai életművét, kiállítást hoztak össze Írásaiból, emléktárgyaiból, de a személyi visszaemlékezéseken keresztül még jobban megismerkedtek az emberrel, anyagot gyűjtöttek a nevelő munkához, az iskola névadó ünnepélyének programjához. Március 23-án útnak indultunk a névadó ünne­pélyre, az'egykor oly sötét Angyalföldre. Uj lakó­telepek, parkok egész során visz át az autóbusz, jól öltözött, életerős emberekkel teli az a város­rész, ahol valamikor álmodott a nyomor, ott kint a város peremén, amelynek szenvedéseit és har­cait József Attila megörökitette. (Jó lenne, ha kedves látogatóink egytől egyig megismerkedné­nek a régi Angyalföld életével és a maival való összehasonlítás alapján próbálnák felmérni ered­ményeinket — a múltból átörökölt kisebb-na- gyobb hiányosságok mellett.) Megérkeztünk a XIII. kér. József Attila téri impozáns kulturház elé. A bejáratnál nagy hirde­tőtáblák ismertetik a gazdag programot: szini- előadásokat, mozit, hangversenyeket, ismeretter­jesztő előadásokat, a minden érdeklődési körnek valamit nyújtó tanfolyamok (szakmai, nyelvta­nítás, zene, tánc, varró, hímző, kézügyességi, szépművészeti, stb.) egész sorát. Petőfire gondo­lunk: “...Ha majd a szellem világa — Ragyog minden ház ablakán — Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, — Mert itt van már a Kánaán!” Elmélkedésre azonban nincs idő: a fogadó bi­zottság kitárja az ajtót, bevonulunk a diszőrség sorfala között, kabátunkat ruhatárba helyezik és kettős kísérettel bemegyünk a hatalmas színház­terembe. Már telt ház fogad, ott vannak az 1,100 főnyi tanuló ifjúság kiválasztottjai, a boldog szü­lőkkel, a társadalmi szervek, üzemek képviselői­vel és egyéb vendégekkel. Pontosan kezdenek, az igazgató egyenként üdvözli az elnökség tagjait, utoljára hagyva, szépen kihangsúlyozva Lékai haraostársát, Abelovszky Józsefet. Az ünnepi szónok, a Fővárosi Tanács oktatási osztályának h. vezetője ismerteti az uj oktatási formának, a 12 évfolyamos iskolának fontossá­gát és az egész kollektívára háruló felelősséget. Hozzáteszi, hogy meg vannak elégedve a tanul­mányi színvonallal, az iskola munkájával és ez­ért engedélyezték, hogy az iskola felvegye Lékai nevét. Kövessék őt a nép iránti hűségben, elvszi­lárdságban, önzetlenségben! A XIII. kér. Tanács képviselője átadja a szépen hímzett selyemzász­lót, amelyet az Úttörő Tanács nevében egy leány vesz át. Ezután egyre-másra jönnek fel a szín­padra a zászlót felszalagozó szervek és üzemek képviselői. Az utóbbiak bekapcsolódnak az isko­lai oktatásba: a hatodik napon a tanulók ott sze­reznek gyakorlati ismereteket. Meg is tapsolják a Láng gépgyár, az Adócső-Kaliber-, Női Fehér­nemű-, Pamutszövő, Forgószerszám, Paszománt, stb. gyárak képviselőit azok a fiatalok, akiknek egy része, érettségi után ezekben a gyárakban fog munkát találni. Minden szalag elhelyezését pár mondatos beszéd kiséri, minden gyárnak megvannak a saját törzs-tapsolói. Ezután az or- gonasipokra emlékeztető diszőrség levonul a zász lóval, a veteránoknak átadják a vörös szegfű- csokrokat, a honvéd zenekar kíséretével elénekel­jük az Internaeionálét és az ünnepély hivatalos része végetér. Sok kiváló zenész, énekes, balettáncos, szavaló- müvész nevét látjuk a művészi programon, de az idő előrehaladt, menni készülünk. “Maradjanak még fél óráig és nézzék meg a tanulók által be­mutatásra kerülő programot” — kér bennünket egy tanárnő, akinek ezúton is köszönet jár a jó tanácsért. Ez a program bennünket is “átrepitett az óceá­non.” Egy fehér matrózbluzos tanulóleány elsza­valja Kun László “Emlékezzünk!” c. versét, a kamarakórus kísérete mellett. (Hazamenet meg­győződtünk, valóban az elhunyt newyorki költő­nek az Uj Előre 1925 jul. 31-i mellékletében meg­jelent versét szavalták el és a kórus lágy, aláfes­tő dallama a yorkvillei Munkás Otthon top-floor- jának és hatos szobájának emlékeit ébresztette fel.) Ezt követte az “Ifjú szivekben élek” cimü ese­ményjáték Lékai életéről, melyet egyik tanár irt a kortársak visszaemlékezéseinek jó felhasználá­sával, a hét szereplő — köztük egy fáradt mun­kásanyát jól megjátszó leány — a felső osztályos hallgatókból került ki. A színhely: egy angyal­földi munkás lakás szobája, idő: 1925 julius vé­gén. A darab egy illegális ifjúmunkás találkozót elevenít meg, a fiuk és leányok elpanaszolják a kizsákmányolást, az inasok, segédmunkások ke­serves helyzetét. Egyikük, aki résztvett az 1919. évi eseményekben, Lékai Jánosról beszél. Egy­szerre zaj hallatszik a folyosóról, de felesleges volt megijedni, mivel barát érkezett, egy fiatal értelmiségi, akit az ifjak szeretettel fogadnak. Lehangoltan számol be a megrázó eseményről: Lékai János meghalt. Zsebéből előveszi az Uj Előre jul. 19-i számát és felolvassa a beszámolót. Mindenki elkomorodik, elhallgat, a mama és az egyik leány könnyezni kezd. De ez csak pillanato­kig tart, megindul a visszaemlékezések áradata, Lékai életművének méltatása. Az egyik fiú fel­olvassa a T.b.c. cimii verset. . . Az ismertetés elég általános, de ennek megvan az oka. A szavak tartalma elmosódott és csak egy dolgot észleltünk és éreztünk át: Felszabadulá­sunk idején született, testileg-szellemileg nagy­szerűen fejlett — egyesek szerint elkényeztetett, komolytalan —, gyermekeink 1963-ban megértés­sel, igazi drámai átérzéssel elevenítették meg azo­kat a régi, rossz időket, amelyekre még szüleik sem szívesen gondolnak vissza. Nagy élmény volt ez a régi harcosoknak; egy mellettem ülő munkás­nő elmondta, hogy egészen megrikatták öt a gye­rekek. Abelovszkyval néha egymásra tekintettünk é# megállapítottuk, hogy gyakran dörzsöljük sze­meinket . . . Ez a — dramaturgiai szempontból nem igényes — kis esemény játék időgép módjá­ra átrepitett bennünket az óceánon, vagy négy év­tizeddel a múltba. Elözönlöttek a régi idők emlé­kei, megelevenedtek a drága barátok, a Jancsi,, az Antónia, a többiek, akik eltávoztak körünk­ből és sok ma is kitartóan, öreg zászlótartó mód­jára helyüket megálló barát elmosódó, de néha élesen előretörő fiatalkori képe. Megilletődve szálltunk az autóbuszra, amelyen egy munkából hazajövő dolgozó — a sután tartott virágcsokorra tekintve — megkérdezte, hogy most mentünk-e nyugdíjba? Pedig ha tudta vol­na, hogy milyen fiatalnak, életerősnek éreztük magunkat! Az utón alig beszéltünk, — az átél- tekre, a színpadot diszitő nagy Ló\‘ii portréra éa az őt idéző jelmondatokra gondoltunk: “Mienk az igazság, mienk a győzelem!” Gondoltunk tenge­ren tulon élő barátainkra is, azokra, akik Lékai szellemében küzdöttek évtizedeken át. Azok­ra is, akik a múltban a töltés másik oldalán áll­tak, de akiknek szivük együtt dobogna a mienké­vel, ha felszabadult, a nép által birtokba vett hazánk boldog ifjúságára, egyre szebbé, tartal­masabbá váló életére vethetnék tekintetüket. Igen, Lékai megírta vagy négy évtizeddel ez­előtt : “...Valaki elnyúlt az utón, Mount Zion Hospitalban. De az élet van. És ragyog. És sorakoznak az ! uj seregek. Tavasz! s Illat! Ragyogás! A forradalom mégis a miénk!” í CSIPETEK írja: MARTIN STONE \ Jó tanács Levelet Írtam a Fehér Házba, $ Panasszal tele levelet. & A sok kiadás hozott lázba. $ Azt Írtam: j í “...ez már rettenet! 5 Kennedy ur, mi lesz a néppel? Az adó mindent felzabál. Hagyjunk fel a fegyverkezéssel, Mert hajam már az égnek áll.” 5 És azt Írták nekem: £ Ha égnek áll a hajam a A fegyverkezés miatt, a Segíthetek azon magam — VÁGASSAM LE A HAJAMAT. J $ Ez a háború ... 5 £ A háborútól való félelem * £ Nagyon erős lehet. S £ Példaként elmesélhetem ! E kis történetet: 5 Jacknek egyik jó komája 2 •f. Jack fülébe súgja meg: — Jack, láttam, a nőd az ágyon S Más férfivel hempereg. í Mással hempereg az ágyon, — < mondja Jack, — de szemtelen. £ Annyi baj legyen barátom. J 5j Csak háború ne legyen. J !Inv\\v\\\v\\\v\v\wvvv\v\v\vv\\\v\vv\W i um KELL CSOMAGOLNI! KÉM KELL VÁMOT FIZETNI! ; „ A legrövidebb időn belül segithe- ( ► ti rokonait IKKA-csomagokkal! , ► i , Felveszünk rendelést gyógyszerekre. A “Kultúra” < t megbízottja. — Magyar könyvek. — Saját köny- ^ ^ veit Magyarországból kihozhatja általunk ► KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET , i JOSEPH BROWNFIELD ; ► 15 Park Row New York 38, N.Y. ­► Mindennemű biztosítás. Hajó- és repülőjegyek < ► Telefon: BA 7-1166-7 ,-A- -A. A- A. A. -A. -A _9

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents