Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-16 / 20. szám
II Thursday, May 16, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD így élnek a dolgozók a Karib-tengeri országokban Az ILWU küldöttségének jelentése részletes helyzetképet ad a munkásszervezetek harcairól és tagjaik életkörülményeiről PUERTO RICO Puerto Rico fővárosában, San Jüanban, került először kapcsolatba az amerikai kikötőmunkások küldöttsége a puerto-ricoi szállítómunkások — Teamster’s Union — megbizottaival, akik elmondták, hogy 1950 előtt a tehergépkocsivezetők csak 35 centet kerestek óránként, de amióta szervezetbe tömörültek, jelentős béremelést sikerült elérniük és ma már 1 dollár és 70 centet keresnek óránként. Ez kevésnek tűnhet amerikai vonatkozásban, de a helyi viszonyokat számításba véve igen előnyös. Puerto Ricoban ugyanis a kormány által meghatározott bérek nagyon alacsonyak és a gépkocsivezetők részére csak 1 dollár 15 centet szabtak meg óránként. A kormány bérlenyomó politikája következtében, a munkások érdekét képviselő szakszervezetek nehéz helyzetben vannak, úgy a bérharcokat, mint a szervezést illetően. De a szállítómunkások szakszervezete mindeddig leküzdötte az akadályokat és jelentős engedményeket vívott ki 1,600 tagjának és az egyetlen szakszervezet maradt a szigeten, amelynek nem csökkent a taglétszáma. Még kórházuk és klinikájuk is van a tagok és családtagjaik számára, amelynek költségeit, a sze mélyenkénti 2 dollár és 60 centet hetenként, a munkáltató fizeti. Az amerikai küldöttség ezután a puerto-ricoi kikötő- és dokkmunkások szakszervezetével vette fel a kapcsolatot. A küldöttek elbeszélgettek az egyszerű tagokkal és tőlük érdeklődték meg a valódi helyzetet. Kiderült, hogy a munkáltatóknak sikerült megosztaniuk a kikötő- és dokkmunkások sorait és kettéválasztották szervezetüket. Az egyik szervezet kötelékébe tartozó munkások nagyon előnyös szerződést kötöttek s munkabérük hasonló, vagy talán még jobb is, mint az Egyesült Államok keleti partvidékén dolgozó szaktársaiké. Ugyanakkor a másik szervezet munkásainak munkabére sokkal alacsonyabb és munkakörülményeik sokkal rosszabbak. A rosszabbul fizetett munkásokat még a munkanélküliség átka is érzékenyen sújtja. A szervezet kötelékébe tartozó 6,000 kikötő- és dokkmunkás közül csak 300 számára jut munkahely. Ezt a helyzetet a “racketeerek” alaposan kihasználják és pénzt szednek a munkásoktól, hogy álláshoz juttassák őket. Csak az kaphat munkát a kikötőben, aki le tudja pénzelni a szakszervezet racketeer! eit. A többi szakmákban dolgozó munkásoknak is nehéz harcot kell vívniuk azért, hogy valami kedvezményt kiharcoljanak. A Colgate gyár dolgozói éppen a küldöttség látogatása során álltak sztrájk ban a szakszervezeti üzem elismeréséért. Az AFL- CIO kötelékébe tartozó irodai dolgozók másfél hónapig kitartottak és a sziget többi munkásai támogatták a sztrájkjukat. A cukorültetvények munkásainak szakszervezete a legnagyobb Puerto Ricoban, de a munkaalkalmak csak szezonjellegüek. A munkaeszközeik igen kezdetlegesek és még mindig kézimunkával végzik a cukornád levágását. A United Packinghouse Workers Union képviseli a cukorültetvények munkásait e Karib-tengeri szigeten. Vezetőjük szenátor a puerto-ricoi kormányban. Megveszik a munkásvezéreket Nagyon gyakori eset Puerto Ricoban, hogy ha egy szakszervezeti vezető harciassá kezd válni, akkor a kormány “megvásárolja”. Persze akadnak olyanok is, akiket nem lehet megvenni. Ezeket perbe fogják és igy próbálják elnémítani. Ez történt Frank Chavez esetében is, aki a szállítómunkások vezére és 17 vádpont alapján fogták perbe! A gyenge szakszervezeti vezetés és egyes vezetők árulása folytán, a dolgozók egy jelentős részére nem vonatkozik a minimális órabér. Vannak akik csak 25 centet keresnek egy órára. Egy átlagos pedagógus 160—170 dollárt keres egy hónapban. A különböző osztályok különböző turnusokban jönnek a tanításra, mert nem áll elegendő osztály és pedagógus a rendelkezésre. Puerto Ricoban a kikötő- és dokkmunkások a legjobban fizetett dolgozók. A legtöbb dolgozó kevesebbet keres, mint 200 dollárt egy hónapra, de ugyanakkor a megélhetés költségei 17 százalékkal magasabbak, mint Washington, D. C.-ben. A munkanélküliség igen nagyarányú. A több mint 600,000 személyből álló munkavállaló osztálynak 18—20 százaléka munkanélküli. Ezek a munkanélküliek kétségbeesett helyzetben vannak és csak akkor van reményük munkát találni, ha a szakszervezetek közül valamelyik sztrájkba lép. Ez viszont megnehezíti a szakszervezetek számára a sztrájkot, hiszen a tőkések jelentős tartalékhadsereggel rendelkeznek erre az esetre. A kormánynak még azzal is sikerült nehezebbé tennie a dolgozók szervezeteinek a helyzetét, hogy létrehozta a Sailors’ International Union (SIU) szervezetét, amely teljesen a kormány és a munkáltatók befolyása alatt áll és támadja a munkások szervezeteit. De az utóbbi időben az SIU elveszti tagjainak nagy részét. Az Egyesült Államok — különösen a magán- vállalatok — nagy mértékben fokozzák befektetéseiket Puerto Ricoban .A befektetések aránya az 1940-es 12 százalékról 78 százalékra ugrott az utóbbi időben, de a munkások helyzete nem sokat javult. Nem csoda, hogy a munkások soraiban egyre nő az elégedetlenség a kormány politikája, a gyenge szakszervezeti vezetés, az alacsony bérek, a rossz lakásviszonyok és a tűrhetetlen munkakörülmények miatt. BRIT GUIANA Az amerikai küldöttség Georgetownba ment először, az ország fővárosába. Itt az amerikai követségen egy Rosenthal nevű közgazdász elmondta nekik, hogy ez a függetlenségre törekvő nemzet milyen problémákkal küzd. Brit Guiana gazdasági élete elsődlegesen a földművelésre épül. A nagybirtok jelentős helyet foglal el ezen a téren. A cukor a fő termény és a legjelentősebb kereskedelmi cikk. A bauxit ezután következik. A rizs a harmadik legfontosabb kereskedelmi áru. A rum, épületfa, gyémánt, stb. ugyancsak jelentős termékei az országnak. Egy Booker nevű angol (aki nemrégen halt meg) rendelkezett az ország 14 cukorültetvényei közül 11-el. De ezenkívül számos üzlete és bérháza volt Georgetownban. Brit Guiana lakossága kb. 575,000, melynek fele kelet-indiai, harmadrésze afrikai, három százaléka portugál s a többi európai és egy százaléka kinai. Kb. 25,000 bennszülött indián él a dombvidékeken, megőrizve és gyakorolva őrségi szokásaikat. A népesség 95 százaléka a tengerparti szegélyen lakik. Ez az 5—10 mérföldes sáv a tenger szintje alatti mélyföld és ezért a házakat a magasban, mintegy cölöpökre építették. A lakosság túlnyomó többsége az angol nyelvet beszéli. Pénzegységük a brit nyugatindiai dollár, ami 65 centnek felel meg amerikai pénzben. Küzdelem a függetlenségért Az ország tagja a Brit Államközösségnek. Bel- ügyeiben önálló, de a védelmi és külügyekben nem. A kormány feje dr. Cheddi Jagan. Jagan kormánya megpróbálja függetleníteni országát Angliától. Szimpatizál Kubával és kereskedelmi forgalmat bonyolít le vele. Főleg rizst exportál oda. Három nagy politikai párt működik Brit Guia- nában. Az uralkodó párt a dr. Jagan vezetése alatt álló Népi Progresszív Párt, a második legna gyohb párt a Nép Nemzeti Kongresszusa-;,a harmadik,, az Egyesült Erőszak (force) Pártjai, A három párt között éles versengés folyik a többség megszerzéséért. 1962 februárjában a város egyik épülettömbje teljesen elpusztult a politikai tüntetések folyamán. A kikötőmunkások reggel 7-kor kezdenek dolgozni és 11-kor szakítják meg a munkát, majd 12-kor folytatják és délután 4-kor fejezik be. Ez a nappali részleg beosztása. Az esti részleg délután 4-kor kezd és 8-kor szakítja meg, majd este 9-kor folytatja és éjjel 1-kor végez. A rakodómunkások napi keresete 5 dollár és 75 cent brit nyugatindiai dollárban, ami egy kicsit kevesebb, mint 3 és fél dollár USA pénzben. A fizetésük tehát igen alacsony, összehasonlítva az amerikai szaktársaikéval, de viszont jóval több fizetett ünnepnapjuk van és sokan közülük kétszeres bért kapna^ a szombat délutáni és vasárnapi munkáért. Ezenkívül még biztositják a munkát is azok számára,: akiket a rendelkezésre állók listájára vesznek. A kikötő- és dokkmunkások elmondták az amerikai küldöttség tagjainak, hogy az elmúlt évben kb. 1,800 brit nyugatindiai dollárt kerestek, USA pénzben 1,170 dollárt. A kikötői munkahelyek száma kb. 60 százalékkal csökkent Georgetöwn- ban az automáció miatt. A cukrot már önműködő szállítószalag segítségével rakják ki. Eddig 19 embert alkalmaztak szállítmányonként, akik 90 tonna súlyú árut raktak ki óránként. Ma, tisztán gépek alkalmazásával, 500 tonnát raknak ki egy óra alatt! A munkások 12 nap szabadságot kapnak egv évben, ha a szállítómunkások listáján szerepelnek. A szakszervezetek I A kikötőmunkások szervezetén belül a demokrácia érvényesül. Különösen a munkaszerzést illetően. A jelentkezés sorrendjében juttatják állás- hoz az igénylőket, protekció n;m érvényesülhet. A szakszervezet vezetősége szerint a kikötő- és dokkmunkások két fő problémája az, hogy egy- í'észt nincs elegendő munkalehetőség, másrészt nem részesülnek társadalmi és jóléti juttatásokban. Nincs nyugdijprogramjuk, kórházi betegségbiztosításuk. Ha egyikük megsérül a hajón, munka közben, akkor kap valami kártérítést, de a legtöbb esetben nem térhet vissza a rakodómunkához. A kikötőmunkások kapják aránylag a legmagasabb órabért Georgetownban. A tehergépkocsi- rakodók és vezetők fizetése a testi erejüktől függ. Alapfizetésük 4 dollár 30 cent egy napra, nyugatindiai pénzben. A szakszervezeti tagok és a vezetők is örömmel üdvözölték az amerikai küldöttséget. Mindannyian tele voltak kérdésekkel, hogy hogyan élnek és dolgoznak az amerikai munkások. Kivételt csak Richard Ishmael jelentett, aki elnöke a Brit Guianai Szakszervezeti Tanácsnak, amely 50,000 munkást képvisel 26 szakszervezetből. Ishmael nemrég végzett el egy hosszabb tanfolyamot az Egyesült Államokban az AFL-CIO jóvoltából és a State Department támogatásával. Az 1962 februári tüntetés alkalmával arra akarta rávenni a szervezetéhez tartozó 22,000 cukortermelő munkást, hogy sztrájkoljanak a kormány ellen, de a szakszervezetük visszautasította. Ez az Ishmael nagyon hidegen viselkedett az amerikai kikötőmunkások küldöttségével szemben és még azt sem ajánlotta fel ,hogy megismerteti velük a dolgozók és szervezeteik munka cörülményeit és helységeit. Nyugtalanságot árult el és idegesen viselkedett mindaddig, amig csak 3tt voltak. A cukorültetvényeken dolgozó munkások bére igen alacsony. Egy 8 órás munkanapra 3 dollár. Egy átlagosan fizetett gvárimunkásnak vagy földmunkásnak a bére 3 dollár is 30 cent egy 8 órás munkanapra. Vannak a földeken darabszámosok is, akik átlagosan 5 dollárt keresnek egy napra. A cukorültetvények munkásai amellett, hogy a legrosszabbul fizetett dolgozók kategóriájába tartoznak, még a legfárasztóbb munkát is végzik. A kimeritő munka után fáradtan rogynak le lakóhelyeiken, melyek egyáltalán nem méltók arra, hogy emberi szállásul szolgáljanak. A nyomorúságos kalyibákat mindennek inkább lehetne nevezni, mint otthonnak. A cukorültetvényeken dolgozók helyzetéhez csak a rizsföldek munkásainak a sorsa hasonlítható. Ezek 3.26 dollárt keresnek egy napra nyugatindiai pénzben, ami amerikai valutában 1 dollár és 97 cent. A földeken dolgozók nyomora a nagybirtok- rendszer következménye. A kormány kibocsátott egy programot, amely az amerikai küldöttség tagjai szerint egészséges megoldást jelentene a tömegek szempontjából, de a nagybirtokosok és a befolyásuk alatt álló újságok mindent megtesznek ennek megakadályozására. Brit Guiana népe szólás- és sajtószabadságot élvez Jagan miniszterelnök kormányzása alatt, és a munkásságnak megvan a joga, hogy szak- szervezetekbe tömörüljön. A fő problémát a társadalom polarizálódása jellemzi. A nagybirtokosok osztályával szemben a proletárok tömege áll és jóformán nincs középosztály. A cukor- és rizs- ültetvények túlnyomó többsége angol részvény- társaságok tulajdona és csaknem ugyanez a helyzet az ország fővárosával, Georgetownnal kapcsolatban is. Brit Guiana népe csak ezeknek a külföldi nagybirtokosoknak a legyűrésével segíthet saját helyzetén. (Folytatjuk)
