Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-09 / 19. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 9t 1963 Nagy igazságtalanságnak tartja a “Detroiti Újság”, hogy a magyar kormány nem engedi ki az országból az 1956-ban disszidált szülők otthagyott gyermekeit. Pedig igazán szivettépő az a szülői ragaszkodás, amellyel maguk mellett szeretnék látni már-már munkaképes gyermekeiket. Vajon melyik ország járna el másképpen hasonló esetben? Olyan esetben, amikor az állam hét esztendőn keresztül gondoskodott róluk, esetleg gyermek-otthonokban, ahol jobb gondo- sást kaptak, mintha a szülök magukkal vitték volna őket egy cél nélküli útra. De ha rokonoknál vagy barátoknál hagyták is őket, állami gondoskodás alatt voltak. Az állam gondoskodott iskolai vagy szakmai kiképzésükről, éppúgy orvosi, esetleg kórházi kezelésükről. Most már, esetleg rövid idő múlva, munkaképesek lesznek s igy egy cseppet sem csodálom, hogy megfájdult a szive a kedves szülőknek, meg a Detroiti Újságnak értük! Okosak ezek a kiszökött szülők, hm? • A “Magyar Hírnök” együtt kesereg az “Amerikai Magyar Népszavá”val az utóbbiból átvett cikk ben, hogy a magyar kormány amnesztiát adott a sok megtévelyedett, esetleg meggyőződésből vagy ■kalandvágyból kiszökött — de már észretért egyén számára. Nem tudom szószerint vette-e át a Magyar Hírnök a cikket, vagy csak részleteiben, de bárhogyan legyen is, az “Írógép koptató” elvtelentársak” egyike sem birja lenyelni azt a minden magyar szivet megindító valóságot, hogy 18 év alatt egy földig lerombolt ország annyira talpra állt, hogy bátoríthatja úgy az “öregameri- kásokat”, mint az “1956-ban külföldre menekült ellenforradalmárokat,” hogy jöjjetek s győződjetek meg saját szemeitekkel; bámuljatok ti, öreg- amerikások, hogy a 300 éves osztrák elnyomás alól felszabadulva, hová emelkedett a nép jóléte. S ez csak a kezdet! Ti pedig kiszököttek — nézzétek meg mit hagytatok itt! És ha becsülettel akartok részt venni az építő munkában, szivesen látunk benneteket! Mert amit itt láttok, az nem szemfényvesztés, nem is a természet csodája, hanem becsületes munkáskezek fáradozásának s az állam gondoskodásának gyümölcse! Ez ellen hiába agitál kézzel-lábbal és a legvadabb, elriasztó szóáradattal a fent említett két újság és annak “irógépkoptató” hazugságforrásai ez úgy van!!! Mennek a régiek is, az újak is és jönnek vagy maradnak is — de mind csodálkoznak és boldog megelégedéssel maradnak vagy visszatérnek a megszokott fészekbe. Azt már nem tudom, hogy “a nyugati — amerikai, német, francia, angol, osztrák, stb. — kormányok próbálják- e akadályozni a hazavágyók hazatérését”, de hogy ez a két lap erején felül próbálkozik— azt látom, de azt is tudom, hogy hiába! • A Perth Amboyban megjelenő “Hiradó” arról a világrengető eseményről számol be, hogy a világ irgalmatlan nagy színpadának ezen a kicsike sarkán — itt New Yorkban — az Amerikába korábban vagy későbben ideverődött magyarság másik felének nagy gyönyörűségére, szivet mele- gitő és lélekemelő ünnepség folyt le az “American Hotel Királyi Báltermében” Habsburg Ottó tiszteletére. A régmúlt idők már elfelejtett fénykorának legcsekélyebb részletét is nagy lelkesedéssel felidézve igazán könnyekig megható lehetett megfogni annak a Habsburg-“ivadéknak” a kezét, aki egykor a koronázási menetben, mint hermelin- palástos kisfiucska, a királyi diszhintó bakján ülő magyar trónörökös volt. “Szinte megölelné az ember ezt a nagyszerű, ezt a derék magyar testvért”, irja a Hiradó, “aki oly kedves, meleg hanglejtéssel mondja: Nagyon örvendek!” Megjelentek a magasztos ünnepségen az egykori Magyar- országon magas méltóságot, címet és rangot viseltek, öregamerikások, kézművesek stb., másszóval éppen egy olyan vegyes társaság, amilyet a Habsburgok — köztük Habsburg Ottó is — mindig óhajtott maga körül látni és kezüket szorongatni. Azt irja a Hiradó: “Az újságíró lát-hall.” Azonban az átlagember gondolkodik is. így nekem az jutott eszembe, hogyan lett ebből az izig-vérig osztrák kisfiúból olyan nagy magyar?... S vajon mit tett Habsburg Ottó, e gyászos emlékű Habsburg-ivadék, hogy a magukat nagy magyaroknak tartó amerikaiak “üzletemberek és kézművesek, ügyvédek és diákok” összejöttek őt ünnepelni, ezt a “szívből magyar embert?” Még az a gondolat is agyamra tolakodott, hogy kinek, vagy kiknek jutott eszébe — csakúgy váratlanul — a porlepte múltból előhúzni a “volt magyar trónörököst” és mi célból.. . ? Sőt, még egy vers is eszembe jutott, amelyben Petőfi Sándor azt irta: “.. . Midőn a népek gyermekek valának, Magoknak cifra, ragyogó játékszerül, Bíbor karszéket s koronát csináltak. — S vérükkel fogjuk ezt az égre Írni: Hogy nem gyermek már a világ, de férfi!” És még olyasmit is mondott, hogy “Bármit mond a szemtelen hízelgés, Nincsen többé szeretett király!” Vajon kitől, hol tanulta ezeket az a Petőfi Sándor? A nép között élve megtanulta, hogy a Habsburgok csak tudatlanságot, éhséget, nyomort és háborút adtak a magyar népnek s “ha megtérnek csonkán a csatákból — Koldusbotot ad a haza nekik.” Mármint az a haza, mely fölött a Habsburgok uralkodtak. Azért tette hozzá még azt a kérdést is, hogy “Nem tanultad még meg, ó világ... Gyűlölni méltóképpen a királyt?” És az ő végtelen gyűlöletét a tapasztalat érlelte meg. Ha igazán olyan “jó magyar testvér” a Habsburg Ottó, menjen el most Magyarországra és nézze meg, mit nyert a nép, amióta az őfelsége két és őfőméltóságokat sutba dobták! De jobt is, ha nem megy, mert darabokra törne a szive, ha meglátná azt a változást, amit ott csináltak Hogy a gödöllői királyi palotát aggmenháznak alakították át. Azok a nincstelen öregek, akik fiatal korukban a legnagyobb szegénységet élték át, most teljes gondtalanságban élik ott le öreg napjaikat. S még ha meglátná, hogy a legelőkelőbb legkényelmesebb gyönyörű fekvésű “úri’1 nyaralókat a különböző szakszervezetek rendelkezésére bocsátották, ahol a munkások töltik vakációjukat teljesen ingyen! S hogy az állam gondoskodik a nép biztonságos, gondtalan életéről haláluk órájáig. Éljen soká Habsburg Ottó a magyarság nagy gyönyörűségére — de itt és nem ott! Bár nem tudom hány éves, mióta van Amerikában, nem tudom bányában dolgozott-e, kazánt fütött vagy truck driver volt-e, igényjogosult-e már am az 55 dollár nyugdíjra, amiből oly sokan tengetik fáradt életüket, de bárhogy legyen is, ne kívánkozzon ő arra a magas, rozoga trónra. így — és csak igy teheti boldoggá azokat a nagyon szeretett “magyar testvéreket..! G. M. fWWWUWWWWWVWUWWWWWWWWWWUWWVAAAACfVWWVWAIWWWWVX/VWIAAAAA^ KIDERÜL KI VOLT DUMAS IGAZI GYILKOSA A halálra ítélt 15 éves néger fiút — állítólag csak az áldozat fia keverte bele az ügybe Az egész világon nagy feltűnést és méltatlanságot keltett a Preston Cobb Jr., 15 éves georgiai néger fiú ellen hozott halálos ítélet. Cobbot azzal vádolták, hogy megölte a 70 éves Frank Coleman Dumas fehér farmert. A kiskorú fiút csak az mentette meg a villamosszéktől, hogy úgy az Egyesült Államokon belül, mint az ország határain kívül hatalmas méretű tiltakozás indult meg a jogtörténetben szinte egyedülálló bírói Ítélet ellen. Két holland tisztviselő, akik jelen voltak akkor, amikor a védelem kérte a per ujrafelvételét, 2,000,000 aláírással ellátott kérelmet nyújtott be 1961-ben, amelyben sürgették a kivégzés hatályon kívül helyezését. Az azóta elhunyt Mrs. Eleanor Roosevelt egy tekintélyes csoport élére állva próbálta elérni, hogy Ernest Vandiver kormányzó változtassa meg a halálos ítéletet. Az NAACP is bekapcsolódott az ügybe és jog- . tanácsosa azzal érvelt, hogy a 18 éven aluli négerekre nem terjedhet ki a megyei esküdtszék jogköre. Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága viszont elutasította azoknak a kérelmét, akik azt kívánták, hogy vizsgálja felül az ügyet. .A 15 éves fiút tehát még nem végezték ki, de a halálos Ítéletét sem másították meg, amelyet még 1961 aug. 16-án mondott ki rá egy teljesen fehér férfiakból álló esküdtszék, miután mindösz- sze 15 percig tanácskozott. Az esküdtszék még kegyelemre sem javasolta Preston Cobbot és igy őt jelölték ki, mint a legfiatalabb személyt, akit Georgiában valaha villamosszék általi halálra Ítéltek. A szenzációs fordulat A Reidsville-i fegyházban, a halálraítéltek zárkájában raboskodó'Preston Cobb Jr. újabb eskü alatti vallomást tett az ügyben és ebben azt állította, hogy Dumas farmert nem ő ölte meg, mint ahogy a tárgyaláson vallotta, hanem annak a saját fia. A néger fiú vallomását, amelynek alapján a védelem a per ujrafel vételét kéri, William Jackson néger teherautóvezető is megerősítette, aki belekeveredett abba az összeütközésbe, amelyben Joseph Coleman Dumas meghalt 1962 szeptember 18-án. Jackson állítása szerint, a haldokló ember a következő szavakat ismételte, miután tönkrezu- zott gépkocsija mellett elvágódott: “Az isten verje meg. Az isten verje meg. Megöltem az apámat és most pedig mentem, és,-megöltem magamat.” Az elitéit fiú azt mondja, hogy azért hallgatott eddig erről, mert a fiatalabb Dumas, miután megölte az apját az ő jelenlétében, megfenyegette: “ha elmondom valakinek mi történt, akkor megöl engem és megöli az anyámat.” Cobb még hozzátette, “nem akartam, hogy bármi történjen az anyámmal, ezért nem mondtam meg senkinek, hogy mi játszódott lé a valóságban.” A néger fiú, aki együtt lakott nyolc testvérével és özvegy anyjával Dumas farmján, mint bérlő, elmondta a gyilkosság egész történetét. A farmer fia rendezte úgy, hogy találkozzanak apja lakásának közelében, 1961 jun. elsején, nyolc órakor. A néger fiú, valamint özvegy anyja, együtt dolgoztak korábban az ifjabb Dumas-szal egy közeli tónál. Ekkor mondta neki Dumas, hogy “találkozzunk az utón feljebb, a mi házunk és az ő apja háza közötti szakaszon és hozzam a revolveremet is”, állítja Cobb a halálraítéltek zárkájában készített vallomásában. Amikor az előre megbeszélt helyhez érkezett, a farmer fia megparancsolta neki, hogy töltse meg a fegyverét, amit ő meg is tett. “Ekkor kivonta a saját pisztolyát és rámszegezve megparancsolta, hogy menjek be a házba. Kinyitottam a hátsó tornác ajtaját és bementem a házba, nyomomban a farmer fiával. Ezután azt mondta nekem, hogy menjek beljebb, miközben még mindig felém szegezte a pisztolyt.” Az ifjabb Dumas csak olyan messze jött be a szobába, ahol még részben fedezte őt az ajtó és elsütötte a pisztolyát az idősebb Dumasra. A 70 éves farmer fejét találta el a golyó. Ezután Cobb elmondja, hogy a gyilkos fiú íegy verrel kényszeritette arra, hogy segítsen betenni az idősebb Dumas holttestét egy gépkocsiba és kövesse őt egy teherautóval. Miután megtettek egy bizonyos távolságot az utón, a fiatal Dumas belökte apja holttestét egy árokba és elvette a halott ember pénztárcáját, kivette belőle a pénzt és egy részét Cobbnak adta, “hogy vegye el és menjen el onnan és ne jöjjön vissza az este.” A néger fiú azt állítja, hogy mindaddig nem merte elmondani az esetet, amig nem értesült a fiatal Dumas haláláról. A vád képviselője viszont a fiatal Dumas családja négy tagjának a nyilatkozatát mellékelte, akik azt állítják, hogy a fiú hillsboroi otthonában volt, amikor az apját megölték. George S. Carpenter biró kijelentette, hogy ha felülvizsgálja az ügy újabb iratait, dönt arról, hogy elrendeli-e az uj tárgyalás megtartását. A brazíliai földreform térhódítása Brazília római katolikus püspökei határozott állást foglaltak el a kisajátítással járó földreform mellett. Erről a legvitásabb kérdésről a püspökök közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben kijelentik, hogy nem látják veszélyben a tulajdonjogot, ha a földbirtokosoknak állami kötvények formájában fizetnek. A brazíliai alkotmány megkívánja az államosított földbirtokokért való készpénz fizetést, de Joao Goulart elnök által vezetett kormány úgy véli, hogy a köz érdekében államosított földbirtokokért nincs módjában megfizetni. Az ellenzéki Nemzeti Demokrata Egység párt, Carlos Lacerda, Guanabara megye kormányzójának vezetésével két héttel ezelőtti gyűlésén aa alkotmány-módosítás ellen szavazott, amely megengedné a kisajátított birtokoknak állam- kötvénnyel való kifizetését. B ö n g é s &é s
