Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-09 / 19. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 9, 1963 4 Munkás és szakszervezeti hírek HÖFFA HARCRA HÍVJA A MUNKÁSSÁGOT (Folytatás az első oldalról) Yőzetúktől a gazdasági alapot. Sokan önök közül, akik itt ülnek, bár magukat harcos munkásvezéreknek tekintik, nincsenek tisztában vele, vagy még időt sem szakítanak, hogy olvassanak arról, hogy mi történik Washingtonban. És valóban mi történik? Ez év februárjában az NLRB (National Labor Relations Board) olyan határozatot hozott, amely rosszabb minden eddiginél, amit még a Wagner munkatörvény előtt is valaha hoztak. Vitatkoztam erről Kennedy szenátorral 1958, vagy 1959-ben, mikor a bizottság elé beidéztek és mondtam neki, hogy az a törvény, amely az ő nevét viseli, ha megvalósul, eszköz lesz arra, hogy minden szervezett emberből sztrájktörőt csináljon Amerikában. Erre ő álláspontját igy védte meg: “Ha elkövetkezik az a nap, hogy ez a törvény csak egy emberből is sztrájktörőt csinál, én leszek az első, aki ezt megváltoztatja.” Sztrájktörésre kényszerítik a szervezett munkást Mi történt? Kennedy az Egyesült Államok elnöke lett. Az általa kinevezett NLRB február 26-án lesújtott és minden szervezett munkásból sztrájktörőt csinált azáltal, hogy a Teamsters Union és minden más szakszervezet szerződéseiben megsemmisítette a szervezetlen munka által kezelt rakománytilalmat. Ez a törvény megtilt minden szervezeti agitá- ciót. Nem lehet többé piketeléssel a szerződést megszegő alacsony fizetések, a hosszabb órák, a rossz munkaviszonyok ellen tiltakozni. Ha ilyen piketelés valahol fennáll, önöket kötelezi a törvény, hogy átlépjék a piketvonalat. Még soha az Egyesült Államok történelmében nem fordult elő ilyen határozat. . . Mind a mai napig egy szót sem hallottam sem az elnöktől, sem a kisöccsétől Bobby tói, hogy egy jottányit is megváltoztatnának ebben a törvényben. Ha a Martin-törvényt megszavazzák, akkor ma itt utoljára gyűlünk össze San Franciscóban országos szervezeti minőségben. Azok az urak Japánból és Mexikóból, akikkel itt találkozom, jobban meg tudják érteni, mint ez a gyülekezet, hogy mit jelent az, ha a kormány le akar sújtani, ha a kormány gyökeresen meg akarja semmisíteni a munkásság szervezkedését. Úgy van, amint mondom, hogy7 a Martin-javaslat értelmében ha egy szakszervezeti fiók, több mint egy7 egyénnel, vagyis egy szervezettel tárgyal, megszegi a törvényt. Az országos szakszervezetet kötelezi, hogy minden üzemnél, ahol hatásköre van külön tárgyalószervezetet állítson fel. Ez a törvényjavaslat megtiltja, hogy bárki szólásra emelkedjék a szerződési pontok megtárgyalására, mert 50 ezer dollár büntetés és 5 évi börtön terheli azt a szakszervezeti képviselőt, aki megmondja nevét, munkahelyét és a szakmájában mindenütt'egységes bérskálát követel. Minden egyes szakszervezetben a U. S. területén egy napot kellene árra szentelni, hogy ezt a törvényjavaslatot megtárgyalják és megértessék a tagsággal azt, hogy ha a kongresszus ezt elfogadja, akkor nem lehetnek többé munkásszervezetek Amerikában. Ha nincs sztrájk jog Ekkor még jön a hires u. n. államférfi, McClellan és olyan javaslatot nyújt be, amely most és mindörökre megvonja a bérekről, munkaórákról és munkaviszonyokról való tárgyalás jogát. Azáltal, hogy megvonja a sztrájkjogot, a kollektiv szerződés jogát is megszünteti és enélkül akár el se kezdjünk szerződésről beszélni. Mindezeket a javaslatokat már nagyban “főzik”, Mindezeket még az idén akarják megtárgyalásra napirendre hozni és eldugni 1965-ig, hogy az.tán óvatlan pillanatban, mikor már a munkásvezérek nem is gondolnak rá, rövid nár hónap alatt szépszerével nyélbe üssék és törvénnyé avassák. Beszéltünk sok képviselővel és szenátorral, akiket barátoknak tartottunk, akikről tudjuk, hogy évek óta mindig kiálltak a szervezett munkásság mellett, akik most azt állítják és minden habozás nélkül ki is jelentik, hogy itt az ideje a kötelező kiegyezkedésnek. Wirtz munkaügyi miniszter Chicagóban azt a kijelentést tette, hogy az amerikai nép kész elfogadni — úgy gondolja — a kormány által irányított kötelező kiegyezkedést. Azt kérdezem, beszélt csak egy munkással is a rakpartokon, vagy egy teherkocsisofőrrel is, mert egyik sem adna igazat neki. Ez a jelen problémája. Képviselik a munkást, de nem kérdezik meg, hogy mit akar. Ez a nagygyűlés, hatalmas országos szervezetet képvisel, önök vivták ki az első harcokat és győztek. Én most azt kérdezem, hogy ezeket a szervezeteket, mint az ILWU-t, a Teamster és a Mine- worker szervezeteket nem hagyták-e cserben az u. n. “tiszteletreméltó” munkásvezérek, mint George Meany és azok, akik szajkómódon hajtogatják, hogy “nincs semmi baj, ne búsuljunk.” Nekik már nincs gondjuk, mert behódoltak a kongresszusnak, a munkaadóknak és nem is akarnak mást, mint kötelező kiegyeztetést, mert evvel kikerülik a felelősséget. Evvel benn lehetnek az ENSZ-ben és az egész U.S.-en keresztül képviselhetnek valakit messze Kambodzsából, ahelyett, hogy a tárgyalóasztalnál a valósággal szembenéznének. Sokan nem értenek együtt velem, de én alaposan megfigyeltem és arra a következtetésre jutottam, hogy az a kis fekete szekrény, amely ott található majdnem minden amerikai otthonban, népszerű nevén TV, annyira megfélemlítette az átlagos munkásvezért v. még az egyes tagokat is, hogy nem mernek harcolni nehogy a háziasszonyok számára kedvezőtlen színben tűnjenek fel. Még annak az ideje is el fog jönni, és az olyan biztos, mint hogy itt ülünk, hogy munkásvezérek irtózni fognak a szerződések újratárgyalásától. Tudják önök, hogy kiről beszélek. Arról, aki most Kanadában propaganda-hadjárattal meghódította a Mine, Mill and Smelter Workers szervezetét és három évig nem tudtak szerződést kiharcolni. Most meg tétlenül ülnek és azt beszélik, hogy7 leg jobb lesz a szerződést aláírni, mert a munkások úgysem akarnak jobb fizetési, munkaóra és munkakörülményeket. El lehet képzelni, hogy 1963-ban az automáció, a munkanélküliség, a bizonytalanság és főleg a nehéz megélhetési viszonyok közepette nem akar ják szerződésüket újratárgyalni? Ilyen bólogató-jánosok vezetik manapság a munkásságot. Igen nagy bajban vagyunk mi ma, az Egyesült Államokban, mert a köztudat nem ébredt még rá arra, hogy napról napra kevesebb hatalmat gyakorolhatunk abban, hogy beleszólásunk legyen a tárgyalőasztali egyezkedéseknél. Amikor megvonják tőlünk a sztrájkolás jogát és az egymás piketvonalainak tiszteletben tartását, akkor nézzük csak meg mi torieiiiK r ra,Külországban. Mondhatjuk-e, hogy nem fog mindez megtörténni Amerikában, nem azzal, hogy az ILWU, vagy a Teamsterek sztrájkolnak, hanem azzal, hogy az egész munkásság, széltében és hosszában, minden vezetőség nélkül, magától, egyszerre fog sztrájkba lépni az egész országban. Kivívott jogok megsemmisítése A kötelező kiegyezkedés azt jelenti, hogy nem lesz többé szakszervezet Amerikában, mely szabadon rendelkezhetik. Az a nap, amelyen elfogadjuk a munkaügyekben a kötelező kiegyezkedés elvét, az lesz a nap, amelyen megszűnik a sztrájk, az alkudozás, a szerződési pontok megfogalmazásának joga, egyszóval minden jogunkat elveszítjük. Mikor a Michigan State Egyetem hallgatóinak beszéltem, egyik gazdaságiam hallgató azt kérdezte: “Miért ne vonatkozna ránk is a monopóli- um-elleni törvény?” Ezt hosszú vita követte melyben világos lett, hogy úgy a diákságnak, mint a háziasszonyoknak országszerte beadják azt a maszlagot, hogy a hatalmas szakszervezeteket kordában kell tartani. Tíogv a hatalmas szakszer- vegetekkel épnugv kell elbánni, mint a gyárosokkal. Hogy a hatalmas, sztrájkjoggal rendelkező szakszervezeteket meg kell fékezni. Ezt a maszlagot lassan, de biztosan beveszik az egész országban. Mindez onnan ered — kétlem, hogy ez a gyűlés tud róla — hogy 1959-ben, New Yorkban összeült az Gyárosok Szövetségének huszonhat tagja, abból a határozott célból, hogy hogyan adják be a maszlagot, hogy a tröszt-elleni törvények ránk is vonatkozzanak Ugyanazt kérdezem önöktől is, amit a diákoktól kérdeztem. Milyen hatalmuk van? Milyen hatalma van bármelyiküknek is? Ha elvesztik valamelyik végtagjukat, kezet, lábat, vagy ha megvakulnak, vagy elérik a 40 éves kort, kinek kellenek többé? Senkinek. Milyen hatalmuk van? Semmilyen. Egyetlen portékának sem tudják megszabni az árát, egyetlen árut sem tudnak produkálni, ha a munkáltató nem nyit ajtót és semmijük sincs azon kivül, amire a részletfizetéssel igényt tartanak, ha elég szerencsések ahhoz, hogy kifizethetik. Nap nap után halljuk Bobby Kennedy pocskon- diázásait. A múlt hetekben a kongresszusnak jelentette, hogy az igazságügyminisztérium hetenként 10 ezer vizsgálatot tart. Hány vizsgálatot fog tartani abban az esetben, ha mi a tröszt- elleni törvények hatáskörébe kerülünk? Bizonyára 75 ezret, mert 75 ezer fiókja van Amerikában a 179 országos szakszervezetnek. Közös ügyünk van, amely abból áll, hogy minden ILWU és Teamsters szervezet és egyéb szervezőt. amely velünk tart. dolgozzon ki olyan szerződéseket, melyeknek lejárata egyidejű, hogy egyszerre ülhessenek le tárgyalni és elkerülhessék egyes szervezetek által a bojkottálást. Akkor majd tudjuk, hogy hol állunk. Ne felejtsük el ezeket a törvényjavaslatokat : a Goldwater-javaslat, a Martin-javaslat és a 302-es számú McClellan-javaslat, mely bűnügynek tekinti az államok közötti kereskedelem megakadályozását. Tekintve, hogy bármely sztrájk megakadályozhatja az államok közötti kereskedelmet, megtiltja a sztrájkokat is. Egyesüljünk politikai akcióra Ezért, Harry (Bridges) azt ajánlom, hogy egyesítsük erőinket politikai akcióra. Egyúttal figyelmeztessük tagságunkat, hogy nem elég, hogy hazamennek a harminc, vagy negyvenéves törlesztésű házukba, nem elég, hogy hajtják az egy vagy kétévi fizetési hátraléka kocsit, nem elég, hogy megkapják a fizetett vakációt. Ne feledjék el, hogy amit elértek, azt mind itt, San Franciscóban vérrel és izzadsággal vivták ki, ahol azt forradalomnak nevezték, és az is volt. Most aztán, mint a meghunyászkodott, nyeregbetört csikók, újra hajlandók elfogadni jármot, zabolát, majd még később a sarkantvut is. Az vár önökre, ha alszanak és bizony, alszanak. Jóideje nem voltak munka nélkül, és nem kellett a piket- vonalon őrt állniok. önök elpuhultak. Sokszor azon gondolkodom, hogy az agyuk is npm lágvnH- e meg, amikor a sok hírmagyarázó és uiságvezér- cikk olvasása után egymás közt igy beszélnek: talán nem jó, hogy Harrynak és Jimmynek olyan sok hatalma van. Talán nem ártana, ha megen- < ik egy kis törvényhozást. Ez a terhességre emlékeztet. (Csak egy icipicit lett terhes!) Hány Bridgesnek éppúgy, mint Hoffának nincs se. . ., amivel ez a nagygyűlés meg nem hatalmazza. Bridges nem tudna egyetlen embert sz+vái'-ra hivni, ha az illető nem lenne hajlandó. Bridges nem lenne képes egyetlen szerződést sem benyújtani, vagy aláírni, ha a tagság nem hagyja jóvá. És Iloffa sem. A propaganda mégis azt mondja': a hatalmas Teamsterek, a hatalmas rakparti szak- szervezetek, a hatalmas ez, a hatalmas az, és miért? Hogy könnyűszerrel tudják becsusztatni a törvényhozást, ami után aztán mondhatják: a szegény szakszervezetek megdöglöttek. Három héttel ezelőtt temetésre mentem. Nem ember halt meg, hanem más. Tanúja voltam, amikor a munkaügyi minisztérium embere kivette a Longshoremen szervezet elnökének kezéből az elnöki kalapácsot és evvel lecsapva igy szólt: “az Egyesült Államok nevében megnyitom a gyűlést.” Ez Detroitban történt. Ez megtörténhetik önökkel is, mint ahogy már három évig meg is történt. Ezalatt a kincstárunknak 3Vz millió dollárba került a három felügyelő és három ügyvéd, akik a szervezetet vezették. És mert nem álltunk kötélnek és eüentálltunk, kritizáltak és mindennek .elneveztek bennünket, de minden bírói tárgyalásnál mégis mi nyertünk. Befejezem avval, hogy kijelentem a Teamster szervezet itt összegyülekezett vezetőbizottságá- nak: biztosithatom önöket, hogv nem lesz szakadás köztünk és az ILWU, vagy bármely munkás- érdekekért küzdő szervezet között, dacára a propagandának, vagy a törvényeknek. T-n-ább megyünk börtönbe együtt, mint külön-külön.
