Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-10 / 2. szám
13 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD INDIO LEGENDA Irta: RÁCZ LÁSZLÓ A legendát — mely egy szegény indió paraszt látomásairól számol be — több mint négyszáz évvel ezelőtt nahuatel (indió) nyelven jegyezték föl, tiz évvel annak utána, hogy a spanyol hódítók tiizzel-vasfal, de még inkább ravasz furfang- gal elfoglalták az azték birodalmat. Ekkor már a kalandor Hernan Cortes zsoldos seregei bent tanyáztak a meseszerűen szép mexikói fővárosban. Ez szigeten és cölöpökön épült palotáival, széles lagúnáival és függő kertjeivel semmiben sem maradt mögötte az olasz Velencének. Mint a krónika állítja, ekkor már Isten békéje honolt az egész országban. Hajók százai szállították rendszeresen Mexikóból az aranyat, ezüstöt, csodás termékeket és rabszolgákat a spanyol “anyaországba”. Viszonzásul a hitbuzgó spanyol uralkodók: Fernando és Isabella Catolica seregestül küldöttek Uj- Hispániába hittérítőket: szerzeteseket, meg min- denrendü és rangú papokat, hogy a pogány indiók mihamarabb részesüljenek az egyedül üdvözítő katolikus egyház kegyeiben. ' Ami elkerülte a kapzsi hóditó zsoldosok figyelmét — ezek a hittérítők annál szentebb hévvel estek neki a pogány korszak minden látható megnyilatkozásának. Templomokat, bálványokat, művészi alkotásokat, az ősrégi azték és maya kultúra nagyszerű tanúbizonyságait, versenyezve pusztították. Istennek tetsző buzgalmukban már csak az égi elismerésre, a csodára vártak, ami nem is késett. És ime, itt kezdődik az indió legenda. Az 1531. év december elején egy szegény indió paraszt: Juan Diego bandukolt közeli falujából a fővárosba, ügyes-bajos dolgait intézni. Már a város bejáratánál járt, a Tepeyac dombjánál. Egyszerre a kora hajnalban csodás madárcsicsergésre felfigyelve, hallja, hogy a domb tetejéről nevén szólítják. Felnézett és csodálkozva látta, hogy a domb szivárványfényben úszik. A sziklaköves dombtető nyomorúságos növényzete: cserjék, bojtorján, tüskék, mint gyémántok és smaragdok ragyogtak. Közepettiik pedig szemvesztő fényességben ott állt egy csodálatosan szép nő, aki megkérdezte: “Juan, legkedvesebb fiaim közül, hová igyekszel?” ő bátortalanul válaszolta: “Senora, lelkem, leányom, a városba megyek, hogy papjaink istenes tanításaiból okuljak.” Erre a szépséges látomás kinyilatkoztatta neki, hogy ő senki más, mint a szent Szűz Mária, Istennek anyja; annak utána megbizta, hogy keresse föl azonnal a fővárosban a püspök urat és adja át neki üzenetét. Ebben csak annyi volt, hogy a püspök építtessen a Tepeyac dombján egy templomot, ahol a hívők őt és fiát dicsérhessék. Megígérte neki, hogy fáradságáért méltó jutalmat fog nyerni. Megérkezve kora reggel a spanyol püspök palotájába, akit Zumarrágának hívtak és aki a Ferenciek rendjéből való volt, Juan híven átadta a szent anya üzenetét. A püspök azonban — úgy látszik — nem adott hitelt szavainak és elküldte dolga végezetlenül. Hazatérőben a dombon, megint csak megjelent előtte a szent szűz és Juan beszámolt neki útja eredménytelenségéről. Ugyanekkor megkérte, hogy bízzon meg egy érdemesebb embert az üzenetével. Hiszen érthető, hogy a püspök ur nem bizik egy szegény indió paraszt szavában. De a szent szűz biztatta, hogy menjen csak el újra a püspökhöz üzenetével. Úgy is lett. Másnap a vasárnapi mise után, megint csak felkereste a püspök palotáját. Ez most már alaposan kikérdezte, hogyan nézett ki a szűz és milyen szavakkal bízta rá az üzenetet. De még most sem adott hitelt a mondókájának, hanem azt kérte, hogy hozzon valami bizonyságot arról, hogy valójában a szent szűz megbízásából beszél-e? Nagyobb biztonság kedvéért — minek utána útjára eresztette — néhány szolgáját megbízta, hogy figyeljék meg, hová megy Juan és kivel beszél. De ezek nyomát vesztették épp ott, ahol az ut elkanyarodik a Tepeyac dombjához. Hazatérve azután beszámoltak uruknak, mondván, hogy az indió paraszt nyilván csaló,, vagy csak álmodta az egészet. Juan megint beszámolt a szűznek — ki immáron harmadszor jelent meg előtte —, hogy a püspök ur kézzelfogható jelt és bizonyítékot vár, hogy valóban a szűz anya kérelmét közvetítette. Á szűz biztatta, hogy jöjjön el majd holnap, hétfőn és minden úgy lesz, amint a püspök ur kívánta. Majd külön jutalmat is Ígért sok fáradozásáért. De Juan nem tudott hétfőn elmenni, mert nagybátyja súlyosan megbetegedett és orvosért kellett szaladnia. így hát kedden, amikor újra a fővárosba indult, gondosan elkerülte szokott útját a domb alatt és a másik oldalra kanyarodott. Restelte ugyanis hogy hétfőn hibáján kívül elmulasztotta a találkozást. Úgy gondolta, hogy a szokatlan utón nem fogja meglátni a szűz. Egyszerre csak látja, hogy a szent szűz máris ereszkedik le a domb tetejéről és szólongatja: “Mi az, legkisebb fiam Juan, merre mendegélsz?” Zavarodottan válaszolt: “A városba igyekeznék a Te házadba. Haldokló nagybátyámhoz akarok papot hívni, hogy még halála előtt meggyónhasson.” Mire a szent szűz igy válaszolt: “Fiacskám, ne félj, rokonod már meg is gyógyult, hisz azért vagyok én anyátok, hogy gondoskodjak felőletek. Menjél hát nyugodtan, úgy ahogy meghívtalak, a püspök úrhoz és vidd magaddal a jelt, amit ő követel.” Ezután arra kérte, hogy menjen föl a domb tetejére, ahol számos szép nyíló virágot fog találni. Vágja le és azután jöjjön le velük hozzá a domb aljára. Juan igy is cselekedett. Csodálkozó szemmel látta, hogy a sziklás domb olyan lett, akár a mennyország. A téli hideg ellenére, gyönyörű illatos casztiliai rózsák pompáztak rajta. Levágta mindet, úgy, ahogy a szűz parancsolta, és gyolcs takarójába rejtve a rózsákat, várta a további parancsot, A szűz igy mondotta: “Legkisebb fiam, ezek a rózsák a bizonyítékai, hogy én küldtelek. Hogy te vagy- az én követem. Csak magának a püspök urnák mutasd meg a virágokat, azzal a kérésemmel, hogy most már mielőbb építtesse meg számomra a templomot.” Megérkezve a püspök palotájába, a cselédség már be sem akarta ereszteni Jüant. Hogy hitetlenségüket megdöntse, kinyitotta a takaró egy csüsckét, hogy láthassák az illatos szép casztiliai rózsákat. Erre aztán nyomban be is engedték urukhoz. Leborulva a püspök ur előtt, Juan elmondotta híven mindazt, amivel a szent szűz megbizta. Majd kiterítette elébe a csodásán szép, illatos rózsákat a gyolcs takaróra és igy szólt: “íme, itt a kívánt jel és bizonyíték.” Alig hogy elhelyezte a rózsákat a takarón, hirtelen megjelent azon a szűz anya képe, ugv, ahogy az ma is látható székesegyháza oltárképén. A püspök meglátva a csodát, leborulva adott hálát a szűznek és kérte bocsánatát, hogy már első szóra nem adott hitelt követének. Haladéktalanul megmutattatta magának Jüannal a dombot, ahol is hamarosan hozzákezdtek Maria de Guadalupe templomának építéséhez. így hát beteljesedett a szűz anya óhaja. A templom a Tepeyac sziklás 'dombján felépült és főoltárán máig is ékkövekbe foglalva, diszlik a szűz anya képe, úgy ahogy az indió parasztnak, majd a spanyol püspöknek moríplent, mexikói palástjában és olajbarna arca színével. A legenda beszámol végezetül arról is, hogy a szűz valójában meggyógyította Juan rokonát. De mélységesen hallgat afelől, hogy vajon megkap- ta-e Juan az ismételten is megígért jutalmat. Egészen biztos, hogy ez az oka annak, miszerint az évszázadok során minden év december 12-én: Guadalupe napián —, mely piros betűvel fródik a naptárba — Mexikó védőszentje emlékezésére milliónyi indió Juan zarándokol a szűz templomához, kérve az ígéret teljesítését. A megígért jutalom fejében kérnek emberibb életet, kevesebb éhezést. Hiszen évszázadok óta hasonló nyomorúságban tengődnek, akár elődjük: Juan, a szent szűz követe. Való igaz, hogy 1810- ben véres harcok után lerázták magukról a spanyol hódítók gyarmati igáját. De az elért nemzeti függetlenség mégsem hozott sorsukban nagyobb javulást. A spanyol földe«nrav — nü«nököi<- — helyébe északról az Egyesült Államok imperialistái jöttek. Egy századdal későzz 1910-ben, türelmetlenségük véres forradalomban robbant ki, melynek során “földet és szabadságot” követeltek. De vérük hullása most sem segített sokat sorsukon. Az éhség és szolgaság továbbra is megmaradt. Ezért hát mint minden évben, úgy ez évben is, december 12-én, Guadalupe napián, millióan zarándokoltak el a szűz templomához. EDőnpk még kora éiszaka jöttek me" a környező falvakból az “indíeénák”: a tisztavérü indiók. őseik színes tollú fejdfszével, kezdetleges hangszereikkel “ma- nanifákkal”: éjjeli zenével keUv^t<erU«k a “vir- gencitának”: a kedves szöcskének. Táncot ropva, petárdákat robbantva, igyekeztek jóindulatát megszerezni. Kisvártatva elömnlötte a terhelőm bejáratát a külvárosokból toborzott hivő szegénység. Reggelfelá a milliós tömegben már mozdulni sem lehetett. A huszadik század kellős közepén, az öt milliós mexikói fővárosi széles körutara, egy napra beszökött a tizenhatodik század: a sötét középkor. Fent a magasban lökhajtásos repülőgépek húznak, nem is olyan messze autók, villamosok közlekednek. De a modern technika vívmányainak zaját teljesen elnyomja a nehéz tömjén füstben a számtalan harang zúgása, a százezernyi torokból felhangzó panaszos egyházi litániák áradata. A tömegben ájultan esik össze számos zarándokj kilométereket csupasz térden csúszó “vezeklők” próbálnak ’utat törni maguknak sikertelenül a templom bejáratáig. .. Félő, hogy a milliós tömeg esdeklése ez évben is süket fülekre talált. Hiszen be sem jutottak a tündéries fényben úszó székesegyházba, ahol arany trónján — szemben Guadalupe oltárképével — ott ült a pápa képviselője, körülvéve ezüstös palástu-süvegü papok koszorúiéval, zengedez- vén a szűznek biztosan jobban érthető latin nyelven, az Ave Máriát. Másnap, a ma krónikásai: a polgári napilapok hasábos cikkekben számoltak be a “buzgó hit” ünnepségéről. A sajtó tudósításai nem voltak olyan színesek, mint a legenda. Száraz adatokkal jelentették csupán, hogy az ünnepnapnak két halott és négyszáz sebesült áldozata volt. Az utóbbiakat a Vörös Kereszt kirendeltségei részesítették első segélyben. Ugyanekkor a rendőrség százötven zsebtolvajt fogott le. . . Véres ütközet Dél-Vietnamban Az Egyesült Államokban meglepetést okozott a partizánok által okozott vereség WASHINGTON, D.C. — A kormányhoz beérkezett jelentések Dél-Vietnamból az eddigieknél, nagyobb vereségről szólnak, amit az amerikai hadifelszerelésekkel és amerikai katonai segítséggel harcoló délvietnami seregek szenvedtek a népi felkelők részéről. Az összeütközés kb. 30 mérföldre Saigontól, Dél-Vietnam fővárosától történt, s állítólag az első “nyílt” összecsapás volt. A korrupt és elnyomó kormány ellen lázadó partizánok felvették a harcot 15 amerikai heli- kopteien szállított túlerővel. A jelentés szerint öt. helikopter zuhant le, három amerikai katona meghalt kettő megsebesült és a vietnami katonák között 65 halott és több mint 100 sebesült volt. A partizánok veszteségét nem tudták megállapítani. “A vietnami erők kevés buzgalmat tanúsítottak arra, hogy a guerillákat hajszolják”, mondja ez egyik jelentés, amely élesen rávilágít arra, hogy a vietnami nép, még a katonai körökben is, milyen ellenszenvvel viseltetik a polgár- háború iránt, amely amerikai beavatkozás nélkül már régen a nép javára dőlt volna el. A háborút Vietnamban teljesen amerikai szakT értők vezetik. Ezek a “katonai szakértők”, akik a vietnami hadsereg kiképzésére mentek oda, ma már több mint 10,000-en vannak. A partizánok elkülönítésére, bekerítésére, tüzzel-vasal való kiirtására megtett minden intézkedés hatástalan maradt. A múlt héten a jelentések arról szóltak, hogy az erőviszonyok már a kormánycsapatok javára fordultak. Az eheti vereségek nyomán Washintgonban arról beszélnek, hogy meg kell változtatni a Vietnamban eddig alkalmazott stratégiát. Ezt nem először teszik. Amikor az amerikai helikopterek először jelentek meg, ez a partizánokat szerfelett megzavarta, de ma már képesek súlyos veszteséget okozni a szakeértelem- mel vezetett gépek számában.. Egy Saigonból érkezett jelentés az ütközetben részvett partizánok számát 600-ra és a kormány- csapatokét 800-ra becsüli. Azt állítja, hogy a 15 közül 14 helikopter megsérült, öt lezuhant. Paul D. Harkins generális, az ottlevő amerikai hadr erők parancsnoka, a harc után terepszemlét tartott és szerinte a kormánycsapatok bekerítették a partizánokat és teljesen elpusztíthatták volna őket. 500 lövésszorozatot irányítottak rájuk. Tizenegy repülőgépről öt órán át keresztül bombákkal, napalm lövedékkel és gépfegyvertüzzel támadták a vidéket. Az egyik falut, amelynek irányából a partizánok tüzeltek, teljesen lerombolták. “Remélem, hogy a falubeliek elmenekültek” mondta egy amerikai tiszt, “mert ha nem, akkor a halottak száma százakra rúg.” Foglyokról nem szól a jelentés. KÉT UJ ÖNKISZOLGÁLÓ ÉTTEREM nyílik ” o—,i. p Gül-Raba a Márgit-hidnáí és a Velence a Déli pályaudvarral szemben. Megi.„. w ..u.oicui^iiivL jjoraros téri népbüfé is* Thursday, January 10, 1963
