Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-02 / 18. szám
Thursday, May 2, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Egy levélváltás tanulságai “Az Ember” c. hetenkint megjelenő nyomda- termék április 13-i számában foglalkozott a Magyar Rádió szerkesztőségének hozzáintézett levelével. Nem célunk és feladatunk, hogy a Magyar Rádió szerkesztősége lépésének helyénvalóságával foglalkozzunk. Feltételezzük, tudatában voltak annak, hogy kihez és mihez intézték levelüket, hogy kinek, illetve minek fejezték ki levelük végén “megkülönböztetett tiszteletük”-et. Korunk az egész emberi történelem legnagyobb, legmélyrehatóbb forradalmi társadalmi változásai nak korszaka. E forradalmak Európából indultak ki, ahol az évszázadok folyamán megrögzött társadalmi és államformák legélesebben jutottak ellentétbe a népek életérdekeivel. Két világháború agóniáját forradalmak sorozata követte Oroszországban, Magyarországon, Bajorországban, Lengyelországban, az összes kelet-európai államokban. A forradalmak elsősorban azokban az országokban váltak elkerülhetetlenekké, ahol az államformák alapzata feudális volt. A második világháború után a forradalmak, az alapvető társadalmi átalakulások vihara átterjedt az összes többi kontinensre: Ázsiára, Afrikára és végül — Dél-Amerikára. Nyugat-Európa és Észak-Amerika, a tőkésrendszer két kulcsterülete, ahol az uralkodó osztályok egyrészt a gyarmati államokból összeharácsolt mérhetetlen kincsekből tudták a dolgozó osztályok egy részét rendszerük támogatására megvesztegetni, másrészt pedig eszes, előrelátó államférfiak intézkedése révén a társadalmi feszültségeket belső engedmények révén csökkenteni, képes volt a társadalmi átalakulásokat egyelőre elkerülni. Kelet-Európa, Ázsia, Dél- és Közép-Európa társadalmi viharai által kihányt, talajt vesztett uralkodócsoportok, parazita udvaroncaik és ügynökeik hadától kisérve elsősorban az Egyesült Államokban találtak menedéket. Ittlétüket, itt- maradásukat, itteni konjunktúrájukat szülőhazájuk, azok uj államformája, annak népe állandó, beteges gvalázásával keresik meg és érdemlik ki. Lehet-e ezekkel az elemekkel ésszerűen vitatkozni ? Kennedy elnök épp az elmúlt napokban tanulta meg a kubai emigránsok vezérével folytatott haragos vitájából, hogy ezek a paraziták — miután külön vesztenivalójuk nincs — képesek és hajlandók Amerikát és az egész emberiséget termonukleáris háborúba sodorni, hogy visszanyerhessék régi pozícióikat szülőföldjükön. Ugyanezt a leckét tanulta meg Truman, majd Eisenhower elnök Chiang Kai-shek-kel kapcsolatban. A kínai burzsoázia eme vérebe bármely órában hajlandó volna partraszállni Kínában — ha Amerika megadná az engedélyt. Pontosan e kategóriába tartoznak a magyar királyság, a magyar nagybirtokos osztály, a magyar nagyiparosok és a rendszerükben busás, gondmentes megélhetést nyert középosztály idevetődött vagy ideszökött ügynökei. Tudatában vagyunk annak természetesen, hogy általánosítás veszéllyel jár. Tudjuk, hogy különösen az ’56-os eseményekkel kapcsolatban olyan elemek is jutottak külföldre Magyarországról, amelyekkel lehet és érdemes ésszerű vitát folytatni Magyarország jelen és jövőbeli problémáival kapcsolatban. A Magyar Rádió szerkesztőségének mélyebben kellett volna elemezni az emigráció rétegeződését. A Magyar Rádió szerkesztőségének tudnia kellene, hogy az Egyesült Államokban olyfoku a kizsákmányoló osztály egyes tagjainak hisztériája, paranojája, hogy egyik volt hadügyminiszterünk (Forrestal) öngyilkos lett (azt hitte,,hogy “jönnek az oroszok”) és hogy az amerikai sajtó nap-nap után tárgyalja ama óvintézkedéseket, melyekkel ki akarják küszöbölni annak lehetőségét, hogy hasonlóan paranojás katonai egyének hasonló őrülettől megszállva», megnyomhassák azon bizonyos gombokat, amelyek elindíthatják a H-bombás lövegeket a Szovjetunió irányába. Mi, akik évtizedek óta figyeljük az amerikai magyar közéletet, kijelenthetjük, hogy véleményünk szerint tucatjával működnek ilyen para- nójás vagy félparanójás egyének az amerikai magyar reakció körében. Aki levezni óhajt velük, az legyen tisztában azzal, hogy kivel és mivel levelez. “Az Ember” válaszával nem lehet érdemileg foglalkozni. De a hazugot, a közmondás szerint is hamarabb utói lehet érni, mint a sánta kutyát. Tiz nappal azután, hogy Az Ember “Kádár keze vértől csöpög” és “csalásra, orosz szuronyokra épített véres diktatúra” kifejezésektől hemzsegő cikke megjelent, a New York Times, amelyről senki sem állíthatja, hogy barátja a szocialista államoknak, budapesti tudósítója, Paul Underwood a következőket jelentette a magyar fővárosról és Magyarországról irt beszámolójában: “Kádár János abbeli törekvése, hogy megnyerje a nép támogatását... megkönnyíti az életet a magyar társadalom számára. “Az átlagos magyar ma több személyi szabadságot élvez, mint Lengyelországot kivéve, bármely más szovjet blokk ország polgára. “Az átlagos magyar jobban él, és magasabb az életszínvonala, mint más kommunista ország polgára. ... A magyar közgazdaság.... simábban fejlődik, mint a többi szomszédországoké. “Nyugati diplomaták 2,000—3,000-re becsük a legutóbbi amnesztiában szabadlábra helyezett elitéltek számát. Közülük 5—700-ra tehető a kiszabadult politikai foglyok száma. Kiszabadult többek között Bibó István, a Nagy-kormány esze, Párt hete levelet kaptam egy kaliforniai barátnőmtől és a legnagyobb meglepetésemre egy újságcikk esett ki belőle, amelyre csak ennyi volt felírva: Olvastál te már ilyet valaha? — és a név. A cikk a Californiai Magyarság c. lapból lett kivágva, mely “nagy kedvvel s gondossággal összeválogatott mondatokkal” leközöl egy szenny- csatornából kihúzott cikket — amelyet mint Írja — egy francia bulvár-lapból szedett ki. Egy része igy hangzik: “A cikk röviden arról szól, hogy a Budapesten megrendezett műkorcsolyázó világ- bajnokságokon a stadiont megtöltő magyar közönség nem volt hajlandó ünnepelni a párok versenyében kitűnő teljesítményt nyújtó orosz Be- lusova-Protopopov kettőst, viszont a nyugatnémet Kilius-Baumler párt valóságos extázisbán ünnepelték. Hasonló jelenetek játszódtak le többi versenyszámokban is. Dörgött-zugott a taps a hetedik helyen végzett, nyugatnémet Schönmetzler aránylag gyönge teljesítménye után és kínos csend követte a sokkal jobb teljesítményt nyújtó orosz versenyző szereplését.” Aztán igy folytatja — szintén nagy kedvvel és nagy gondossággal összeválogatott szavakkal: “A kérdéses francia lap cikkírója, miután pontosan beszámolt a stadionban történtekről, megfűszerezte még azzal, hogy a pesti Royal-szállóban, ahová a versenyzők este egy kis cigányzenére bevetődtek, a nyugatnémeteket vadidegen magyarok agyonölelgették, csókolgatták és a zenekar, amikor a helyiségbe beléptek, taktusközben leállt és azt a melódiát kezdte játszani, amelyre a Kilius-Baumler nyugatnémet pár táncolt a jégen. Ugyanakkor a többi asztaloknál elhelyezkedett orosz versenyzőkön úgy keresztül néztek, mintha ott sem lettek volna. Ezt a félreérthetetlen ellenszenvet Ludmilla Belusova, aki férjével együtt az egyik asztalnál ült és aki igazán kitűnő teljesítménnyel második dijat nyert, annyira a szivére vette, hogy hangosan felzokogott.” A Californiai Magyarság a történek fölötti elragadtatásában nem is veszi észre, hogy mennyire túllőtt a célon, hogy milyen kézzelfoghatóan van kifejezve ebben a cirkuszi beszámolóban a mesterségesen kidolgozott rombolási vágy, amely tehetetlenségében egy ártatlan nő művészi hiúságán keresztül “szúrja” szivébe azt a tőrt, amelyet sötét rejtekhelyeken villogtatnak, amikor egy újabb 56-ról vagy egy uj “MUK”-ról szövögetik merész álmaikat. Mert nem a “magyar népnek”, hanem ezeknek a minden emberi érzésükből kivetkőzött fenevadaknak “lappang” — nem is lappang, hanem ott ég — “a szivetáján soha el nem mulóan, soha meg nem gyógyithatóan” a vágy, hogy a már kialakult rendet, amelyet a magyar nép verejtékével és “orosz” segítséggel sikerült ennyire helyreállítani, újra f elf ordítsák és újra patakokban follyon a magyar vér. Igen, “a magyar anyák siratták megölt fiaikat hat évvel ezelőtt”. De sokkal többet sírtak a német világuralmi törekvés idézte világégés alatt, a fehér terror, a nyilasok garázdálkodása idején. Sok könny hullott el a zsidóüldözés, a hat millió zsidó elhurcolása, megkinzása és elpusztítása miatt is. És sok-sok könnyet hullattak a magyar anyák a fiaikért, akiket a német tankok és náci csizmák legázoltak, amikor ki kellett vonulniok valamint Rácz Sándor és Báli Sándor (az 1956- ban ellenforradalmi cselekményeket kifejtő munkástanács két vezére). A huszadik században négy esetben fordult elő, hogy a feudalista rendszert követő demokráciákat képesek voltak a régi rendszer hívei meg- dönteni. 1. Magyarországon, ahol a Habsburg feudalista monarchiát követő polgári, majd munkás köztársaságot Horthy-fasizmusa, majd a nyilas tömeggyilkos rendszer követte. 2. Ausztriában, ahol az ugyancsak a Habsburg- rendszert felváltó polgári szocializmust a burzsoázia a Dolfuss-féle fasizmussal fojtotta vérbe. 3. Spanyolországban, ahol a Burbon monarchiát követő köztársaságot Franco fasizmusa követte. 4. Németországban, ahol a Hohenzollern császárságot követő polgári weimari köztársaságot a régi rendszer hívei minden idők legvéresebb zsarnokságával, a nácizmussal verték le. Gondolnak-e arra azon vakok és süketek, akik a mai Magyarországot gyalázzák, hogy mi lett volna a következménye, ha 1956-ban sikerült volna a Nagy Imrét bábként használó reakciónak Miiid- szentv uralma alatt hatalomra jutnia Magyarországon? Figyelő Magyarországból. Ezeknek a vérengzéseknek vetett véget az orosz segítség ’56-ban, még pedig örökre. Bármilyen válogatott, ékes szavakkal és nagy lelki gyönyörűséggel festette is meg a Californiai Magyarság az esetet, senkisem fogja elhinni, hogy a magyar nép visszakivánja azt az időt, amikor nyakig sárban, földes szobában, már rothadó szalmával fedett viskókban éltek és a parasztgyerek a négy elemit is csak alig tudta elvégezni, vagy csizmája vagy téli kabátja nem volt és három gyerek használt egy kabátot. És most ugyanaz a parasztgyerek jó ruhában, a városban jár iskolába és az egyetemre. Sem azt az úri Magyarországot nem fogja visszakivánni, ahol a rangkórság uralkodott és a hivatalnok lenézte a kereskedőt, a kereskedő az iparost, az iparost a parasztot, a paraszt a nála szegényeobet és az a szegényebb lenézte a bérest, a béres a csordást és a csordás a sertéspásztort. (Szándékosan nem kezdtem a legmagasabb fokon.) Most minden ember — ember! Diktatúra van? Igen! Ráerőltetik a magyar népre a “bölcsőtől a sírig” való, mindennap javuló, gondtalan megélhetést, amit eddig sosem ismert; vakációt, nyaralást, mozit, szinházat és operát. A világrengetőnek szánt eset pedig úgy történhetett, hogy egy elvetemedett fasiszta banda egy csoportba telepedett le és tervszerűen — nem tapsolt, amit a hasonérzelmü tudósítók híven továbbítottak. (Inkább a szereplők “magas művészetét” is elismerték, csakhogy a rendszer ellen lázithassanak.) Aztán betanult szerepükhöz híven egy csoportban vonultak a Royal Szállóba az orosz müvészpárral együtt és amikor az asztaloknál elhelyezkedtek — csak úgy, mint a színpadon, a jól megrendezett végszóra — bevonult a nyugatnémet müvészpár és a zenekar rákezdett arra a melódiára, melyre azok táncoltak a jégen. .Valószínű, hogy ez is rendelésre történt. Az csak természetes, hogy minden figyelem feléjük fordult, de az már nem valószínű, hogy azok a magyarok, akik “agyonölelgették-csókolgatták őket” olyan VADIDEGENEK LETTEK VOLNA. . . ! A Californiai Magyarság elfeledte megírni olvasóinak, hogy—ha a “stadiont megtöltő magyar közönség nem volt hajlandó ünnepelni az orosz müvészpárt hat napon keresztül” (gondolom, a “millió és millió néző” hat napon keresztül csakúgy ölhetett kezekkel ült), HOGY TÖRTÉNT MÉGIS, HOGY NEKIK ÍTÉLTÉK ODA A MÁSODIK DIJAT??? Ezt egy kicsit nehéz megérteni ! Ne sírj Ludmilla Belusova, mert ez nem a magyar nép ellenszenvének a megnyilvánulása volt, sem ellened, sem néped ellen, “amelynek kezdőbetűit a versenyruhádon viselted”, ez csak egy gonosz, örökké bujtogató bandának jól betanult piszkos játéka (amig a törvény keze el nem éri őket!), akik sajnos — téged használtak fel céltáblául. Ne sírj, a világ józanul gondolkodó népe tudja, hogy nem a te néped kezdte ott a vérontást, hogy a te néped törekvése — más országokkal együttműködve — keresni és megtalálni az egész világ eddig elnyomott népének jólétéhez vezető utat és MEGTEREMTENI A VILÁGBÉKÉT AZ EGÉSZ EMBERISÉG SZÁMÁRA! G. M. NE SÍRJ, LUDMILLA BELUSOVA.
