Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-10 / 2. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD_________________Thursday, January 10, 1963 yfi Utazás Tógában A keskeny erdei utat váratlanul határsorompó szelte át. Egy házacska ablakából fekete egyen­ruhás ghanai rendőr hajolt ki. Good morning, Sir! Átmegy a franciákhoz? Az igazat megvallva, eszem ágában sem volt “átmenni a franciákhoz” — vagyis a volt fran­cia Togóba. Csak úgy találomra csavarogtam a Voltán túli hegyek között. De ha már igy áll a dolog, valóban, miért ne mennék át? Feltéve, ha engednek. Hiszen se vízumom, se másféle engedé­lyem, jó, ha az útlevelem nálam van... Beirtani a nevem és a kocsi rendszámát egy könyvbe, s a sorompó felemelkedett. Togóban vol­tam, a “Tenger mögött” — eve nyelven az or­szág neve ennyit jelent. A ghanai rendőr búcsúzó­ul még szigorúbban figyelmeztetett, hogy este 6 óráig jöjjek vissza, mert akkor vége a hivatalos időnek, lezárják a sorompót. — S ha nem érek ide addigra? — kérdeztem. — Akkor már csak hol­nap jöhet, de ne felejtse el, mindig este hat előtt!. . . Mindez több mint egy éve történt. Amikor né­hány hete ismét átléptem a határt — igaz, nem ugyanazon a kis erdei határállomáson, mint ta­valy, hanem a tengerparti főúton — a körülmé­nyek egyáltalán nem voltak ilyen családiasak. Először is vízumot kellett kérnem az accrai fran­cia követségtől, mert bár Ghana és Togó szom­szédos, független országok, nem állnak diplomá­ciai kapcsolatban, és Togót Accrában a francia követség képviseli — s külön nehézséget okozott hogy Togo területén néhány hónapja nem enged­nek át ghanai rendszámú gépkocsit. Amivel fel­tartóztatták az egész Nigériába induló ghanai gép kocsiforgalmat. De hát miért? — kérdeztem To­góban. Pontos választ senki sem adott. Az bizo­nyos, hogy a múlt évben a két szomszéd ország közti viszony tovább romlott. A politikai különb­ségeken kiviil ebben még mindig szerepet játszik a régi história: a népek saját érdekeit, sajátossá­gait semmibe vevő durva gyarmati politika, amely az első világháborúig német gyarmat Togót egy vágással kettényirta, s felosztotta a franciák és az angolok között. Amit a franciák akkor kap­tak, abból lett. a mai Togó, ami akkor az angolok nak jutott, azt az Aranyparthoz csatolták, s ké­sőbb a független Ghana “Voltán túli” területe lett. Az ide- és odacsatolástól függetlenül a határ mindkét oldalán ugyanaz a nép élt és él, az evék, s az egykori felszabadulás eredménye nem csitu­ló ellentét a két szomszéd ország között. A “gyarmati örökség” áldását akkor élvezi elő­ször az ember, amikor átlépi a határt, és — is­métlem, most már a megfelelő papírokkal felsze­relve tettem ezt — át kell mennie az ut másik oldalára. Mert mig Ghánában az angol rendszer szerint “balra hajts” van, Togóban jobbra kell hajtani, csakúgy, mint az utána következő 170 kilométeren, Dahomeven át. A következő ország azonban ismét “angol”: Nigéria. Az ember tehát ismét visszamegy az ut bal oldalára, s ha még egyáltalán tudja, merre van a bal, és a jobb, azon hajt tovább... Az igazi baj természetesen nem a közlekedéssel van. Hanem azzal, hogy ezek a “határok” szét­vagdosták a népeket évszázadokon át összekötő gazdasági, közlekedési, sőt bizonyos értelemben még a kulturális szálakat is. Nyugat-Afrikában különösen. A Niger Köztársaság és a Nigéria kö­zötti határ (előbbi francia, utóbbi angol terület volt) kettévágta a hausa népet, az Elefántcsont­part és a Libéria közötti határ pedig a kru né­pet — az említett evékről nem beszélve. A füg­getlenség kivivása után természetesen van lehe­tőség arra, hogy ezeket a határcölöpöket kidönt- sék — de ez bonyolult dolog. Hiszen a gyarmati uralom teljesen különböző adminisztrációs, gaz­daságszervezési rendszert alakitott ki a szomszé­dos országokban is. Hiába beszéli a nép ugyanazt a nyelvet Ghana Voltán túli vidékén és Togóban, vagy Észak-Nigériában és a Niger Köztársaság­ban, a hivatalos állami nyelv egyikben az angol, másikban a francia. Ezekben a dolgokban gyors változás aligha lesz, hiszen a függetlenné lett af­rikai országok legnagyobb gondja először az, hogy saját újszülött nemzeti voltukat erősítsék — s bármilyen tiszteletre méltók, sőt hasznosak is a gyarapodó törekvések, hogy áthidalják ezeket a határokat, ez valójában még csak a holnap napi­rendjén szerepel. A ghanai rendszámú kocsik kitiltása Togóból jpjentősen fellendíthette az ottani taxiforgalmat. A határon egész hadsereg vár, s kínálkozik, hogy átszállít a — mondom — háromnegyed órai autó járásnyi országon. Lomé, Togó fővárosa, egy­ben a ghana—togói határváros. Mig a kitűnő betonút jobb oldalán futottunk a város szive fe­lé, eszembe jutott, milyen körülmények között ju­tottam el Loméba egy évvel ezelőtt. Amikor fent a voltai hegyek között, azon a bizonyos kis erdei állomáson átléptem a határt, s megláttam az első táblán, hogy Lomé mindössze 127 kilométerre van, könnyű szívvel vágtam neki az útnak, abban a hiszemben, hogy azok Togóban ugyanolyan jár- hatóak, mint a ghanaiak. A térkép is első osztá­lyú utat jelzett. De micsoda utazás volt az! 127 kilométer a szavannán át, felázott göröngyös, ko- csinyomszéles földúton, miközben mind vártam, hogy majd csak kiérek az “első osztályú” útra. Amikor egy kis faluban megkérdeztem egy ellen­kező irányba kínlódó teherautó sofőrjét, hogy hol itt a müut? — dühösen kiköpött. — Azt hiszi, épí­tettek nekünk a franciák ?­De csak az ország belsejébe vezető utak ilyen rosszak. A tengerparti müut kitűnő. Kár, hogy Togó ilyen keskeny és olyan hosszú... A Loméba érkező előbb bal kéz felől a követ- ségi villanegyed, majd a modern Hotel Bénin mel­lett halad el. A város rákönyököl a tengerpartra, csak a kikötő keskeny rakodója nyúlik közéjük. Mint Accrában — s mégis egészen, egészen más­képpen. Mintha nem is ugyanazon a földrészen lenne a két város. Odaát Accrában minden ko­moly: a város közepén hivatalok, bankok, éjsza­kára elnéptelenedő üzletnegyed, sehol egy jóizü vendéglő. Lomé: bulvárok, kellemes kerthelyisé­gek, sétáló emberek a tengerparton, feketék, fe­hérek, s a boltokban a francia tulajdonos semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy kiszolgálja afrikai vevőjét (a volt angol területeken európai soha nem áll a pult mögé!). Még egy utcai érdekesség: sok a Skoda s még több a Moszkvics. Különösen a Moszkvics van nagy becsben — mondják, az esős évszakban a Renaultok és Simcák régen “belefulladtak” a víz­be, sárba, mikor a Moszkvics még fut. De nem­csak szovjet kocsi, hanem sok más “szocialista” áru is található a togói boltokban. Különösen a cukor okozott örömet, lévén tonnája ötezer frank­kal olcsóbb a franciánál. Amire, hogy tartsák a vevőket, mindenütt leszállították a cukor árát. Togó —- szegény ország hírében áll. Igazán az? Hiszen még egy és negyed millió lakója sincsen — s mennyi kincse! Fenn, az ország belsejében járva, falutól faluig nyúló kukorica-, jam-, kasa- vaföldeket láttam, a parti vidékeken olajpálma- erdőkön át vezet az ut, s délen gyapot is van meg kávé. Az utolsó években hat-hét, néha tízezer tonnánál több kávét exportáltak. Togo Afrika egyik legintenzivebben müveit országa, területé­nek mintegy negyven százalékán folyik mezőgaz­dasági munka, népessége kétszer olyan sűrű, mint Guineáé, háromszor olyan, mint Elefántcsontpar­té. Az Ahito-hegyekben króm, az Agou mélyén bauxit, a Bangeli alatt vas, Sokodé vidékén ruté- nium, titán tartalmú kőzet van. 1952-ben foszfá­tot találtak — egyelőre csak ezt aknázza ki egy bányatársaság. Már csak néhány kilométer marad Togóból — Grand Popo előtt már dahomeyi- határőr engedi le a hatáKSorompót jelképező madzagot. Tovább fut a tengerparton az ut — azon a parton, ame­lyik egészen a XIX. század közepéig a nyugat­afrikai rabszolga-kereskedelem központja volt. Volt amikor évente húszezer rabszolgát “expor­táltak” innen! De magát a dahomeyi királysá­got csak a XIX. század utolsó évtizedeiben tud­ták a gyarmatosítók megdönteni. Hol a portugá­lok, hol a franciák ellen kellett a kis ország né­peinek küzdeni. A dahomeyi királynak már 1729- ben nemcsak férfi, de női hadserege is volt. S mert éppen elég bajuk volt az európaiakkal, a dahomeyi királyok kormányukban “fehérügyi minisztert” is tartottak. Az ut most már beljebb tart — a tengertől lagúnák választják el. Ameddig a szem ellát, ap­ró szigetek zöldellnek a végtelen kék vizen, cso­móba bujt halászfalvak húzódnak meg rajtuk. A cikcakkban kirakott • halfogó varsák között desz- kányi lapos csónakokat lendítenek hosszú botok­kal a halászok. Száz, kétszáz, vagy ötszáz éve ugyanúgy... ? Majd újra kinyujtózik a lagúnákkal csipkézett tengerpart, s hihetetlenül rendezett sorokba iga­zodó pálmaerdő szegi be. A kókusz- és ola j pálma­sorok alatt különösen hat a falvak környékén jól gondozott kukorica, s a pálmák között csörtető ökörcsorda. Ezeket az ültetvényeket itt, Abomey körül, azokkal a háborús foglyokkal telepítették be a XIX. század közepén, akikkel a nyílt rab­szolga-kereskedelem felszámolása után nem tud­tak mit csinálni. Ma ez az egyetlen afrikai tu­lajdonban levő ültetvény Nyugat-Afrikában. Cotonau — Dahomey épülő kikötője és kereske­delmi központja. Különös város. Ahogy közeledik az ember, a gödrös akadozó országút egyszerre kisimul, elegáns betonszalagok futnak össze, tá­volról modern épületek tűnnek fel. Szinte egytől egyig bankok. Maga Cotonau, bármennyire is te­li szurkálták bankokkal, voltaképpen nagyra nőtt falu. Porto Novo sokkal kisebb, de nem ilyen falu­sias. Néhány szűk, forgalmas utca, közlekedési rendőrök a sarkon — akármilyen kicsi, város mégis. . . Porto Novo után északra kanyarodik az ut, hogy Idirokónál átlépje a nigériai határt. _ K. Gy. A Szovjetunióban járt amerikai energetikai küldöttség beszámolója WASHINGTON. — Udall amerikai belügymi­niszter vezetésével 1962 szeptemberében a Szov­jetunióban járt amerikai energetikai küldöttség közzé tette utazásáról és a szovjet energetikai iparról szóló beszámolóját. A beszámoló megemlékszik a Szovjetuniónak az energetikai ipar fejlesztésében elért hatalmas eredményeiről, az uj energetikai kapacitások gyors üzembe helyezéséről, a szovjet mérnöki, tervező- és tudományos munka magas színvona­láról. A magas fokú centralizáció és az ésszerű tervezés, a villanytelepek és a vezetékek hálóza­tának egységes rendszerben történő egyesítése biztosítja a Szovjetunió energetikájának fölényét az Egyesült Államokéval szemben. A világ legnagyobb vizi erőmüveinek és gátjai­nak építésekor a szovjet mérnökök nemcsak az eddig összegyűlt nemzetközi tapasztalatokat, ha­nem saját tökéletesen uj és eredeti módszereiket is felhasználják — hangsúlyozza a beszámoló. Az erőmüvek és gátok építésénél alkalmazott módszerek igen jók és előnyösek. A beszámoló megállapítja, hogy a szovjet mérnökök a feszi­tett betonelemek felhasználásával nemcsak az építkezés idejét rövidítik meg, hanem a foglal­koztatottak számát is csökkenthetik. Az amerikai energetikusok felhívják a figyel­met arra, hogy a szovjet mérnökök az uj áram- fejlesztő telepeken nagy kapacitású generátoro­kat létesítenek. Ezzel kapcsolatban megemlékez­nek a kujbisevi és a volgográdi erőmüvekről, s megállapítják, hogy az Egyesült Államokban pil­lanatnyilag nincsenek ilyen nagy kapacitású ge­nerátorok. Ugyancsak megemlékezik a beszámoló a Szov­jetunióban kiépített nagyfeszültségű távvezeték- rendszerről, s megjegyzi, hogy a Szovjetunió eb­ben is az Egyesült Államok előtt jár. A szovjet energetika fejlődésének fontos alko­tóeleme — mutat rá a beszámoló — a moszkvai diszpécserközpont, amelynek hatásköre a Szovjet­unió európai részére terjed ki. Az amerikai ener­getikusok hangsúlyozzák az ilyen egységes és központosított energetikai rendszer műszaki és gazdasági előnyeit. A beszámoló megállapítja, hogy az áramfej­lesztő telepek kapacitása és az elektromos ener­gia termelése tekintetében az Egyesült Államok megelőzi a Szovjetuniót. Ezzel szemben a villa­mosenergiatermelés és -fogyasztás a Szovjetunió­ban majdnem háromszor olyan gyorsan növek­szik. mint az Egyesült Államokban. FRANCO A JÓTEVŐ Ki mondja, hogy Generalissimo Franco nem vi­seli szivén a spanyol munkások érdekeit? Újévi ajándékként bejelentette atyai gondoskodását, amely arról szól, hogy a szakképzetlen munkások részére uj napibért állapit meg. Ez meg fog felel­ni kb. egy dollárnak egynapi munkáért. És aki azt gondolja, hogy ez nem nagylelkűség, az vegye tudomásul, hogy ezzel megduplázza azt az össze­get, amit a munkások eddig kerestek. A hir még kiemeli, hogy a spanyol kormányt nagyon nyugtalanították az elmúlt nyáron és ősz­szel Spanyolország bányáiban és ipari területein elterjedt sztrájkmozgalmak. A MAGYAR SZŐ ELŐFIZETŐBE, EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE I 12

Next

/
Thumbnails
Contents