Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-04-18 / 16. szám

Thursday, April 18, 1963 am*4UKAI MAGYAR SZÓ HUNGARIAN WORD Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával. IOMMWWMVWAAMAnMnnAAnnAIWUVU4MtlWVUMVWVWAnAAMVUUUUVUVWUW\MVVVUUVUW«nAAM*<VUUtM Az amnesztia iránt érdeklődik Én is úgynevezett ujamerikás vagyok. 1957- ben jöttem az Egyesült Államokba. Megmarad­tam szegény embernek, de tapasztalatban igen gazdag. Most több magyar újságból olvastam a magyar kormány amnesztia rendeletéről, de van több dolog, amiről szeretnék bővebb felvilágosí­tást kapni. Kérném a szerkesztőséget ha lehetséges adja­nak nekem szélesebb tájékoztatást, hogy meg­állapíthassam, ez a rendelet mennyire vonatko­zik reám. . . Szives válaszukat előre is köszönöm. . . V.E. Szerk. megjegyzése: Több részletet magunk sem tudunk, mint azt, amit a 11. oldalon teljes egészében közlünk. Úgy gondoljuk, hogy ha spe­ciális problémái lennének, forduljon a magyar konzulátushoz. Nem tetszik neki az amnesztia WELLAND, Ont. — Én úgy látom, hogy Kádá­rék nagy békepolitikája még igen korai, mert me­rem állítani, hogy akik innen haza mennek, azo­kat az urak már mind jól kioktatták, hogy ha csak lehetőségük van, mit mondjanak a roko­noknak. El se hiszik, hogy mennyit áldoznak egyesek a kommunizmus elleni “szent” harcra. Ezek az urak úgy élnek itt, mint “Marci Heve­sen!” És az az uszítás, amit véghez visznek a sajtóban vagy az oltár mellett! Jelszavuk: oltsuk be fiainkba, unokáinkba a szent gyűlöletet az “istentelen” kommunizmus ellen s egyszer majd jönni fog, a “szent” szabadság! S még ezeket várják tárt karokkal, jó lakással odaát, Magyarországon? S. B. Levél Tó ni hoz Örömmel olvastam a márc. 28-i lapszámban, hogy Papp Tony már odahaza van a szülőföldön. Még most is a fülembe csengenek szavaid, Tony, amikor munkanélküliséged miatt annyit szenved­tél és megtanultad értékelni a szocialista szülőha­zádat, ahol megadták neked is az iskolázáshoz a lehetőséget. Tudom, hogy azt is megtanultad itt, hogy jó leckét kaptál, s nem úgy van minden eb­ben a gazdag dollár-országban, ahogyan azt töb­ben elgondolták. Egy másik köztünk lévő 56-os munkástárs is azt mondja, hogy az öt év alatt el­felejtette azt is, amit otthon tanult, mert reggel 7-től este 10-ig robotol és nincs ideje tanulni. Tu­dom, most tiszta lelkiismerettel dolgozol s tanulsz, hogy pótold, amit itt elmulasztottál, s építed azt a szülőhazát, amely félelem nélküli életet biztosit neked. Itt bizony az embernek még a zárt ajtók mögött is félnie kell, hogy kirabolják, annyi mindenféle rablás történik. Remélem, ho"v többször fogsz Írni. Mrs. M. Tittelbach Egy ajánlat a lapfenntartáshoz Gondolom, hogy vannak jónéhányan az olvasó­ink között, akik még csak 60 év körüliek és dol­goznak, anyagilag elég tűrhetően állnak, ha nincs is más kincsük esetleg házuk mellett, mint a heti fizetésük; gyermekeiket már felnevelték és külö­nösebb anyagi gondjuk sincsen. Javasolnám, hogy az ilyen olvasók, amig dolgoznak, mondjuk 65 éves korukig, minden évben 2—3 évre előre fizes­sék a lapjukat, mindenki a tehetsége szerint, mindaddig, amig nyugdíjba nem mennek. Akkor azután a kis nyugdíjból nem kellene kiizzadni még a lap megújítási összegét is, mert az már jó előre meg volna fizetve. Ha esetleg elhal közben az olvasó, úgy megma­rad a feleségének, s ha nincs, akkor a lap lesz az örökös. A legtöbb olvasó ugv is adakozik amig módjában áll, tehetsége szerint, s igy a lapnak, ha nem cSurran, úgy cseppen valami. A kérdés most. már csak az. hogv nem hal-e meg a lap előbb mint az előfizető? De ha a hetilap meg is szűnne valamilyen oknál fogva, valamilyen lan, esetleg havi lap, csak lenne azután is. Szeretném tudni, mi a véleménye az olvasóknak erről a kérdésről. Sparing K. Vélemény “A mi véleményiink”-ről Március 3-án a lapépitő kampány bankettjén “A mi véleményünk” cimen elmondott beszédre, illetve az arra vonatkozó hozzászólásokra én is szeretném pár sorban elmondani elgondolásomat. Amint a Magyar Szó álláspontját bíráló kriti­kákat átolvastam, ismételten elolvastam az ere­deti beszédet, hogy megtaláljam benne a hiányos­ságokat és esetleges tévedéseket és arra a meg­állapításra jutottam, hogy az Ügyvezető Bizott­ság megértése — amikor a Kina és a Szovjetunió között jelenleg fennálló elvi ellentéteket elválasz­totta a világpolitikától — helyes volt. Nézetelté­rések előfordulnak — enyhébb vagy komolyabb formában — minden politikai pártban. S ha a Magyar Szó e többezer mérföldre fekvő két or­szág elég komplikált ellentéteinek fejtegetéseibe bocsátkozna, ezzel csak megzavarná olvasói gon­dolatmenetét és ideológiai beállítottságát anélkül, hogy legkevésbé is hasznára válna bármely téren. A két hatalmas ország között folyó vita több oldalú és egyik dologban egyiknek, másikban má­siknak lehet igaza. S ha ezekről a polgári lapok mindenkor rosszindulatú beszámolóiból értesül­nek, kétes mosollyal fogadják. (Ellenben, ha a Magyar Szó vezetné le ezeket a vitákat, magya­rul olvasó kárörvendők megnagyitott hazugságai sokkal több kárt okoznának a vélemények kialaku­lásában.) A Magyar Szó tudatos olvasói meg van­nak győződve arról, hogy a két szocialista ország között jelenleg fennálló nézeteltérések rövid időn belül egyenesbe jönnek és komolyabb összeütkö­zésre sohasem kerülhet köztük sor. S legfőkép­pen meg vannak győződve arról, hogy az időközön ként felmerülő nézeteltérések ellenére is — ame­lyeket legfőképpen az imperialista hatalmak uttal- móddal előidézett rombolási próbálkozása idéz elő — a szocializmus utján változatlanul együtt har­colnak és ebben nem ingathatja meg őket semmi­féle ármánykodás. Világpolitikai szempontból helyesen Ítéli meg az ügyvezető bizottság a helyzetet. Nem látom be, mennyiben szolgálná a békés egymás mellett élés célját, ha most azt keresnénk, hogy a két ha­talmas, erős szocialista ország mit vétett egymás ellen, boncolgatnánk annak eredetét. és mibenlé­tét. Ami a lap olvasói részére a világhelyzetet és az azzal kapcsolatos események ismertetését illeti, nem hiszem, hogy abban mulasztás terhelné la­punkat. A legnagyobb figyelemmel kiséri az ese­ményeket úgy az országon belül, mint a gyarmati népek megmozdulásait; feltárja olvasói előtt az imperializmus soha nem szűnő erőlködését, amely­nek célja, hogy a népjólét elősegítésének leple alatt billiókat fektessen be a már félig felsza­badult országokba, azzal a céllal, hogy megment­se a nyomorban élő, elnyomott népmilliókat a kommunizmustól, amely kenyeret, iskolát és kór­házat adna nekik. Nagy gonddal és éberséggel fi­gyeli és ismerteti lapunk az olvasókkal a békéért való harc lehetőségeit és fontosságát, a fegyver­kezés elleni tiltakozásokat és a nukleáris fegyver­kezés következményeinek borzalmait. S legfőkép­pen ébrentartja az összetartozás és összetartás eszméjét, mert csak egyesült erővel lehet harcol­ói úgy a világbékéért, mint az egész emberiség jólétéért. Ezek megvilágitása képezi a Magyar Szó alap­vonalát, amelyért az ügyvezető bizottsággal kar­öltve kitartóan harcol! Ván-e még egy olyan ma­gyar újság Amerikában, amelynek ezek lennének a fő törekvései? Gencsv Margit Ami a kritikából kimaradt Pár hete hozzászóltam egy cikkhez, amely az agv-nélküliekkel foglalkozott. Próbáltam rövidre szabni mondanivalómat, de azóta látom, hogy vannak, akik más véleményen vannak és ezért szeretném részletesebben ismertetni -saját véle­ményemet. Először is az a feltevésem, hogy akik az agy- nólküliekre szúrós megjegyzéseket tesznek, azok mindig más valakire gondolnak. Amikor ilyen cikket olvasok, eszembe szokott jutni egy eset: egyik munkástársunk próbálta meggyőzni a föl­dijét, aki még nem tartozott közénk és amikor nem tudott elég meggyőző érveket felhozni, meg­emelte a földi kalapját és a homlokát kezdte ta­pogatni hogy “nem bujik-e még ki a szarva?” stb. Ilyen esetben nem tudom hogy? kinek volt, üresebb az agya? Valamikor olvastam, hogy a forradalom idején a vörös hadseregnek voltak frontharcosai, akik pihenő idejükben a hátsó vo­nalba mentek istentiszteletre (gyónni, áldozni, stb.) és tudtommal senki nem nevezte őket "agy- nélküliek”-nek. Én tisztelem a mások vallását, ha azt nem használják becsapásra, félrevezetésre. A 30-as években pártoltam az egységfront kiépítését a fasizmus ellen és most pártolom a békemozgalom kiépítését a háború ellen a leszerelésért, de nem hiszem, hogy segíteném a célt azzal, ha más felekezetüeket szurkapiszkálnék. Szakszervezeti és munkásvezérektől többször hallottam már, hogy az öntudatos embernek önkritikával kell élnie. De ha valaki a tudását fontosnak tartja fi­togtatni és a mások tudatlanságával összeha­sonlítani, azt inkább nevezném öndicséretnek, mint önkritikának. Vannak, akik egy kalap alá veszik a becsapottakat a becsapókkal, ha azok nincsenek velünk egy politikai nézeten. Szerin­tem ez is helytelen. Végül köztudomású, hogy a pápa kiátkozta régebben a kommunistákat és pár hete mégis fogadta Kruscsev vejét feleségével együtt. A televízión láttam, hogy a pápa a nagy vezéreket a leszerelésre buzdítja a világbéke érdekében, nehogy az emberiség kiirtására kerüljön a sor. S én Kruscsev vejére sem mondanám, hogy agy­nélküli és a pápát is többre becsülöm most, mint amikor átkozódott. L. G. Jóbarátunk újból jelentkezik OHIO. — Nagyon örülök, hogy olyan barátian viselkedtek velem szemben és habár hosszabb ideig beteg voltam és nem tudtam élet jelt adni magamról, a lapot mégis küldték a címemre. Most, hogy a kórházból kijöttem, megfizetem a tartozásomat és remélem, hogy lapjukat ezen­túl zavartalanul tudom olvasni. • ’F. A Szerk. megjegyzése: ürömmel vettük, hogy egészségi állapota újra) helyreállt. ' • A SPANYOLORSZÁGI politikai foglyok és emigránsok támogatására alakult francia szerve­zet Párizsban tömeggvülést rendezett, amelyen háromezer ember vett részt. »-'■y ' V '•* ' 'T *r *r ~*r "w » 1»» KÖZVETLENÜL... BÁLINT IMRE ROVATA ^ A. A A Jk.* ■*. «fc <a> Jk, A A +■ émm Mivel már beígértem, leadom a másik két Fri­gyest is. A múltkor Keller önkéntes káplárt éne­keltem meg, az is Frigyes volt, ha emlékeznek még rá. Egy magyar tüzérőrmester volt az egyik ruí- máriás partnerem, persze rezervában voltunk a divízió parancsnokság falujában. Valahogy igy mesélte el a dolgot az őrmester: Wiener Neustadtban volt a kiképző ezredünk, ennek a tábori tüzérségnek a kádere és én, .ami­kor ez a történet eredt, éppen kiképző altisztje voltam az önkénteseknek. Főhadnagyom egy hor- vát nevű pasas volt. Nem tudott magyarul, de nem is volt szüksége rá, mert az önkéntesek kö­zött kevés volt a magyar, azaz olyan magyar, aki ne tudott volna németül. Délután iskolájuk volt, de reggeltől délig az én kezem alatt voltak. No meg a főhadnagy ur alatt. Gyűlölte a magyarokat. Csak a zsidókat gyűlölte mégjobban. Merthogy nem volt divat a horvát nyelv, letagadta, hogy horvát, pedig olyan ics-vics volt a neve végén,. hogy csak virított. Még az öregistennek is leta­gadta volna, hogy ő szláv, hogyha az öreg szóba állott volna vele. De nem állott. Mert, aki bigott- és buta horvátnak, az buta és bigott osztráknak is. (így filozofált a tüzér, hogy addig is legven alkalma hosszasan megkeverni a kártyákat, mert egymás utáni öt fordulót elvesztett.) Egy zöldfülű, vékonyképii. puha, hajladozó ge­rincű fiatalság osztatott be egy szép nap az osz­tagba, pedig a többiek kiképzése már vagy két hete tartott. Úgy állott rajta az extra ruha. meg a csizma, mintha szégyellenék egymást, ruha az embert, ember a ruhát. Amellett zsidónak nézett ki kackiás orrával és vastag alsóajkával. Neve Stein Frigyes volt. Főhadnagyom dult-fult mér-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents