Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-10 / 2. szám

8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January iu, lup.> Levelek a Szerkesztőhöz Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerű* en azonosak a szerkesztőség álláspontjával. — Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez. ^r%AAAA/WVAAA/V\AA/WVWWWWV<AA/VA/>/WWWWWVMW/\/W/\/WWVWWVW\AWA«VW NAPTÁRUNKRÓL Tisztelt Szerkesztőség! A naptárt részben átolvastam, sőt élvezettel, mivel kitűnő, értékes és tudományos cikkek, ver­sek vannak benne. Szerény bírálatom szerint ez a naptár akkor is megérdemelné az elimerést, ha csak azokat az értékes cikkeket tárta volna az ol­vasó elé, melyeket Geréb említett dec. 20-iki cik­kében, márpedig amint látjuk, annál sokkal több értékes és tudományos cikkel is szolgál az olva­sóknak. Bár a szerkesztőség megírta, hogy sok cikk kimaradt a naptárból, melyek szintén fon­tosak lettek volna, de ugyanakkor tudomásunkra adja az okokat is, amiért igy történt. Mindamellett meg vagyok győződve arról, hogy lesznek, akik kritizálják a naptár tartalmát, vagy azt, hogy kimaradtak egyes cikkek, s ez talán he­lyénvaló is, mert ha mindent egy fejbólintással helybenhagynánk, az azt jelentené, hogy vagy nem tudunk, vagy nem akarunk gondolkozni és nem akarunk a korral sem haladni. Már pedig én ezt nem tételezem fel a Magyar Szó olvasóiról. Ha valamikor elő is adódik, hogy a kritikánk nem üti meg a mértéket, ez talán nem is olyan nagy baj, mert mint Geréb említi sokan vannak az ol­vasók között, kiknek nincs több iskolájuk mint 2 elemi. Nekem még annyi sincs Ferenc Jóska szent és sérthetetlen apostoli király és Senyey báró jó­voltából, mert hát mi szüksége lett volna egy bé­res- vagy gulyás-cseléd gyermekének 65 évvel ezelőtt az iskolázásra. Hiszen elég volt, ha meg­tanultunk imádkozni, mert hát a tudásnak ez volt a legfontosabb része. Ha most azután 70 éves korunk után valamikor nem helyesen bírálunk egy helyes és megfelelő cikket, s a cikk Íróját ok nélkül megkritizáljuk, az illetőnek nem szabad sértve éreznie magát, mert tudnia kell, hogy a kritika nagyon is jóakarata, csak az a baj, hogy a kritikus hiányos tudással rendelkezik, aminek nem ő az oka, hanem mint Geréb is irta, az isko­lázás hiánya. Aki szeret s tud kritizálni, az foglalkozzon ve­le. mert a kritika hasznos a haladás és fejlődés érdekében, ha az jóakarattal és hozzáértéssel tör­ténik. Kalapot emelve üdvözlöm mindazokat, akik bármilyen részben hozzájárultak a naptár előállí­tásához, ugyancsak tisztelet jár a szerkesztőség­nek és külmunkatársaknak, az Írógárdának, kü­lön köszönet Rév. Grossnak azért a gyönyörű Írá­sáért, melyet a hetven éven felüli olvasóknak szentelt. Nem szabad megfeledkezni Gellért Hu­góról sem a sokszínű művészi munkájával kap­csolatban. Kívánok minden jóakarata testvérünknek jó egészséget az uj esztendőre. Szalay József A naptárral nagyon meg vagyunk elégedve, igen sok szép olvasnivaló van benne, igy most tél idején van ráérő időnk olvasgatni. Szántó V. és neje • A kalendárium megfelel a mai időknek, igen sok jó olvasnivaló van benne és elég jól láthatók a betűk, ami nekem igen jó, mert bizony már nem jól látok. Paul Kiss • A kalendáriumba csak belenézni volt időm, de látom, hogy sok szép kép van benne. Megértem a levelükből, hogy ha lehet, próbáljunk előfizetőt szerezni a naptárral. Szívesen teljesíteném kéré­süket, ha fiatalabb volnék, de már 76 éves va­gyok, gépkocsim pedig nincs, gyalog pedig nem tudok járkálni. J. Tarjányi • Küldöm a kalendárium árát, sajnos nem va­gyok abban a helyzetben, hogy extra segélyt is mellékeljek. De betegségem ugyanaz, ami a többi olvasóé, vagyis az öregség és az ezzel járó pénz­hiány. Ami az uj előfizetőket illeti, nem várnék felszólításra, ha volnának ismerőseim, de ha lehe­tőség kínálkozik, Ígérem, meg fogom ragadni az alkalmat. P. Hensperger A naptár érdekes és szórakoztató. Sajnos, mi idősebbek, akiknek a lap olyan sokat jelent még ma is, csak kevés segítséget nyújthatunk. Remé­lem, hogy az amerikai magyar munkásság teljes tudatában van annak, hogy harcos lapunknak él­ni kell, bármilyen áldozatok árán is, hiszen ez az egyetlen magyarajku lap Amerikában, amely bát­ran szembeszáll az igazságtalanságokkal. Mrs. Beringer • Dicséretet érdemelnek, akik a mai viszonyok között megtalálják a lehetőségét egy ilyen év­könyv kiadásának az amerikai magyar életben. Olexo E. Háborúban vagyunk (Folytatás az első oldalról) ha névlegesen nem is, a gyakorlatban Diem had­serege amerikai vezetés alatt áll. A partizán harc ellen kiképzett különleges egységek, amelyeket, mint ‘tanácsadókat’ küldött US Vietnamba, 12000 főnyi hadsereggé nőtt. Ma már nyíltan résztvesz- nek a partizánok ellen vezetett támadásokban. A jelentések eddig 57 amerikai haláláról számoltak be, akiknek fele ütközetben vesztette el életét. Amerikai katonák támadják a diktátor kormány­zata ellen fellázadt népet, amerikai fegyverekkel, amerikai repülőgépekről, amerikai parancsszóra. Ez háború, a szó legszorosabban vett értelmében. Pedig az Egyesült Államok nem üzent háborút Dél-Vietnamnak. A kongresszusban, amely egye­dül hivatott arra, hogy háborút nyilvánítson egy ellenség ellen, soha még szóvá sem tették ezt a kérdést. Mégis amerikai hadsereg harcol egy nép ellen, amely nekünk nem ellenségünk, amerikai hadigépezet támogat egy véreskezü diktátort a nép ezreinek legyilkolásában és szigorú rabság­ban tartásában és amerikai katonák halnak meg olyan rendszer érdekében, amely teljes ellentéte az amerikai demokratikus felfogásnak. És ehhez a törvénytelen és az alkotmánnyal szembeszálló eljáráshoz az amerikai nép adódollárjainak mil­lióit és az amerikai nép fiainak életét áldozza fel a washingtoni kormány. Meddig tűrheti az amerikai nép, hogy a nevé­ben folytassák Dél-Vietnamban a szabadságért küzdő nép kinzását? Néha napvilágot lát nyom­tatásban egy szemtanú riporter hátborzongató leírása a kegyetlenségekről, amiket a parasztok ellen elkövetnek hivatalosan, amerikaiak segítsé­gével. A Christian Science Monitor jan. 7-iki szá­mában egy AP-jelentés adatokkal cáfolja azt a híresztelést, hogy a partizánok kommunistáktól kapott segítséggel harcolnak. “Pár hónappal ez­előtt a gerillák házilag készült, vagy régi francia fegyverekkel álltak szemben a nagy amerikai gé­pekkel rájuk rontó csapatokkal. Most, az elfogott amerikai fegyverekkel sikeresen harcolnak a heli­kopterek ellen”, mondja a jelentés. Felsorolja a partizánok által zsákmányul ejtett különböző ame rikai fegyvernemeket. “De még most is használ­nak régi fegyvereket. Egyik helikopter, törzsében nyílvesszővel, tért vissza bázisára”, Írja az AP. Dél-Vietnam népe eltökélten, a nehézségektől és áldozatoktól vissza nem riadva, harcol a szabad­ságáért és emberibb életért. A koreaihoz hasonló “piszkos háború” folyik Dél-Vietnamban. Ehhez az amerikai nép nem adhatja beleegyezését. Nem is adta. Miért áldoz Kennedy elnök amerikai életeket a zsarnokság oltárán ? [ OEKCSI MARGIT ÍRÁSAI l HOL TARTUNK A TÖRTÉNELMI ADATGYŰJTÉSSEL? Mindig nagy érdeklődéssel olvasom a lapunkban olykor megjelenő cikkeket, amelyek a MAGYAR- ORSZÁGI TÖRTÉNETI MUZEUM részére a ma­gyarság tömeges kivándorlása adatainak és em­lékeinek összegyűjtésére kérik a múlt század vé­gén, vagy a mai század elején kivándorolt ma­gyar testvéreinket. Jónéhány figyelmet keltő és buzdító cikk jelent meg már eddig is a Magyar Szó hasábjain. Geréb József egyik régebben irt cikkében behatóan fog­lalkozott ezzel a már nagyon is idejénvaló kezde­ményezéssel, mig Eörsi Béla, a Magyar Szó nov. 8-i számában statisztikai alapon ismertette az akkori magyar “menekültek” nagy számát, fel­idézni akarván a még köztünk levők emlékezeté­ben — a velejáró nehézségek emlékeivel kapcso­latban — azt esetleg itt-ott meghúzódó kis em­léktárgyakat v. bármilyen arravonatkozó adatot. E. H. Neuwald a november 29-én megjelent cikké­ben nagyon helyesen közelitette meg ezt az elég későn megkezdett mozgalmat amikor azt Írja: “SEGÍTHETÜNK TÖRTÉNELMET ÍRNI” és aki figyelemmel átolvasta a cikkben leirt irányítást, egyben megérti, hogy az nem is olyan nehéz, amilyennek látszik. És a nincstelenek tragikus ki­vándorlásának sorát megírni — TÖRTÉNELEM. Komoly, nagy munka ez, melynek elkészítését az Amerikában is sokak által ismert Gyetvay János és Gárdos Emil vállalták magukra és a Magyar Szó megértő olvasóitól már többször meg jelent buzdító cikkek arra mutatnak, hogy sokar vannak olvasóink között, akik felismerik a kiván­dorlás története megörökítésének szükségességét és azt is, hogy ez már halasztást nem tűrő ' követelmény és mindezek ellenére — az anyag gyűjtése mégis nagyon lassan indul meg. A Szánd Ferenc által felajánlott “adatkincs- tár”-nak nevezhető gyűjtemény rendkivül értéket jelent és egy ilyen sorozat összegyűjtése és meg­őrzése mély és nemes gondolkodásra vall. Meg­érdemli az elismerést, amit — hiszem — a “Tör- téneti Muzeum” igazgatóságától meg is fog kapni, féltve őrzött kincsei átvétele után. Sajnos igaz az, amit már többen is megállapí­tottak — és személyes tapasztalataim is vannak ezen a téren —, hogy “pucolnak rendületlenül”! De nem nehéz megérteni a kivándorlás történeti adatainak és apró emlékeinek elkallcdását, (ami főképpen a sok költözködésnek köszönhető.) Kü­lönösen azok értik ezt meg, akik valamennyire is ismerik, vagy emlékeznek az első világégés előtti évekre, amikor közhely volt a “muffol Miska” szójárás, mert bizony a szegény “zöld” magyar az utolsó volt akit felvettek a munkába és első volt kit letettek s a szegény “burdos missis” szen­vedte meg amikor a szegény sorsüldözött nekivá­gott a nagy bizonytalanságnak és elfelejtett neki “gudbájt” mondani. Történetírás ez, amelyet kötelessége a MA történelmi alakjainak a MULT-ról—a JÖVŐ törté­nelmi alakjai számára megírni Ismerjék meg azon RÉGI JÓ VILÁGOT — talán vannak még elegen, akik emlékeznek — amikor NEM DIPLOMÁKAT HOZTAK MAGUKKAL csak egy vándorbotot és vagy háromnapi eleséget az útra, amig a hajóhoz elérkeznek. Nem a csillogó színben festett propa­ganda és kalandvágy csábította az embereket, hanem egyetlen vágyuk hajtotta őket, hogy “pár­száz dollárkát” összeéhezzenek, hogy kis vályog és sárpadlós házacskájukon a már rothadásnak indult szalmát ujjal cserélhessék ki, vagy valami jobbal fedhessék be, esetleg ha volt pár hold föl- decskéjük, kifizethessék a rátáblázott adósságot, hogy ne vehesse el tőlük a bank. Ezért indultak a nagy bizonytalanságnak, otthagyva feleséget, gyereket, szülőhazát. S mi várta itt a szükség menekültjeit? Sok katasztrófa, sok keserű csaló­dás és nélkülözés volt osztályrészük mielőtt az első pár dollárkát bankba tehették. Jól kihasznál­ták és azután kidobták, lenézték, de a pénzüket mindenféle ravaszsággal elszedték a szegény ta­pasztalatlan, tájékozatlan magvaroknak, akiket NEM ISKOLÁZTATOTT KI AZ AKKORI FE­RENC JÓSKA KORMÁNY! Sokan vannak még itt azok közül, akik hasonlót átéltek vagy előttük játszódott le, vagy talán vannak ilyen ismerősök — AZOKHOZ FORDU­LOK KÉRÉSEMMEL segítsünk megörökiteni a múltat a jövő számára.. Segítsük Gyetvay Jánost és Gárdos Emilt megkezdett nagv munkájukban. Csináljunk egy nagyobb kutatást házunkban, la­kásunkban. garázsban, pincében, padláson, ládák- fenekén, biztosan fogunk találni olyan emléket, amelytől — bár nehéz megválni — de egyszer mégis meg kell válni és akkor kidobják mások. Lehet az régi újságcikk, ócska naptár, egyleti életre vonatkozó bármily emlékek, Írások, prog­ramok, képek, kirándulásokról. Bármi ami a ma­gyarság régi életkörülményeit, magán, vagy egy­leti életét tükrözi vissza. Kedves munkástestvéreim: SEGÍTSÜNK TÖR­TÉNELMET ÍRNI!

Next

/
Thumbnails
Contents