Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-28 / 13. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 28, I960 THE NATION: LENINGRAD OSTROMA (Leon Gouré 363 oldalas könyve, amelyet “The Siege of Leningrad” címmel a Stanford University adott ki. Ára: $9.95) Amikor 1947 elején Budapestre érkeztem, az emberek két csoportra oszlottak: az egyik élénken emlékezett a munkaszolgálatban és deportálásban eltöltött idők szörnyű szenvedéseire; a másik ugyanolyan élénken emlékezett Budapest ostromának keserves idejére. Az emberekkel nem lehetett tiz percet eltölteni anélkül, hogy a beszélgetést ne terelték volna azokra az időkre, amelyek számukra annyi nélkülözést, annyi szenvedést jelentettek. A munkaszolgálatosok, a deportáltak sorsáról persze mi is olvastunk. Láttuk a “Budapest ostroma” filmet és rokonszenvvel, sajnálkozással és mély megdöbbenéssel vettük tudomásul a mérhetetlen szenvedést, amely rokonaink, barátaink, ismerőseink, véreink osztályrésze volt és amelytől a Sors megkímélt bennünket. Akiknek módjukban áll Leon Gouré Leningrad ostromáról irt lenyűgöző és megdöbbentő könyvét elolvasni, azokban talán felmerül a kérdés: vajon a deportáltak és Budapest ostromának részvevői szenvedtek-e oly mértekben* •itél+"V-e j olyan kinokat, mint az a három millió ember, akik a leningraiii osucm vu.igjuiuji.iic ..c..' Budapest lakosságának és a deportáltaknak minden okuk megvan arra, hogy emlékezzenek, mert a szenvedéseket nem lehet elfelejteni. Leningrad lakosságának százszoros joga van arra, hogy emlékezzen, mert a szenvedései százszorosak voltak ... Meg kell jegyeznem, hogy en nem olvastam a könyvet. Mint minden más, a könyvek ára is oly magasra szökkent, hogy magunkfajta ember egyszerűen nem képes megvásárolni még azokat a kiadványokat sem, amelyeknek elolvasása hasznos, tájékoztató és tanulságos lenne. így a legtöbb esetben várnunk kell, amig egy-egy értékes könyv olcsó, papirfedeles kiadásban jelenik meg. Addig be kell érnünk a könyvekről irt kritikákkal, amelyek napilapokban vagy magazinokban jelennek meg. A “Siege of Leningrad” könyvről Carl Dreher a Nation liberális magazinban irt csaknem három oldalas tárgyilagos kritikát, amelyet érdeklődéssel olvastam és feltételezem, hogy az annak alapján irt ismertetés érdekelni fogja lapunk olvasóit. E.H.N. Leningrádot egyik oldalról a finnek, a másik oldalról a németek vették ostrom alá röviddel azután, hogy 1941 júniusában a náci hadak betörtek orosz területre. A leghevesebb német támadások 1941 augusztus 20 és szeptember 25 között érték a várost. A támadók hét mérföldnyi közelségbe jutottak, de Leningrádot bevenni nem tudták. A németek front-támadás helyett repülő- és ágyutüzzel és a város bekerítésével próbálták megtörni az ellenállást. Ae ostrom 28 hónapon át tartott, amelynek legtragikusabb periódusa 1941 októbertől, 1942 áprilisig tartott. A német hadaknak sikerült a városba vezető min den vasútvonalat átvágni, de a bekerítés soha nem volt teljes. A Ladoga tó déli partjai orosz kézben maradtak és amikor a tó vize novemberben befagyott, a jég hátán utat építettek, amelyen leírhatatlan nehézségek közepette, az öt téli hónap folyamán 270 ezer tonna élelmiszert és 90 ezer tonna más anyagot szállítottak a városba. Ez az élelmiszer életben tartotta Leningrád la- kosságának kétharmadát és ezzel megmentette a várost. A tél elmúltával a Szovjet egyre erősebb lett és 1944 január hó 27-én a németek kénytelenek voltak felhagyni az ostrommal. Az első tél folyamán a város vízzel, villannyal, fűtőanyaggal való ellátása csaknem teljesen megszűnt és a szennyvíz levezetése is elakadt. Ivásra és főzésre a Neva folyóról vödrökben cipelték a vizet. Mosdás, fürdés teljesen megszűnt és az emberi ürüléket az udvarokba dobták, vagy a Hitetlen lakásokban tartották. Világításra olajon .vagy paraffinon úszó kis kanócokat használtak, de ebből is csak nagyon kevés volt. Gyertyát csak fekete piacon lehetett vásárolni. A rendes körülmények között használt nagy fűtőtesteket nem tudták tüzelővel ellátni. Ehelyett fém-hordókból, téglából, miegymásból kis kályhákat csaptak össze, amelyeket főzésre és fűtésre .használtak. .A lakások hőmérsékletét a legjobb, «esetben néhány, fokkal fagyponton, felül tartották, de az összetákolt, kályhák, miatt még így is sok tűz keletkezett. A küzdelem elsősorban ennivalóért, másodsor- ben tüzelőért szünet nélkül folyt. Szenet és fát a munkahelyeken és ott loptak, ahol lehetett és akinek módjában állt, fekete piacon szerezte be. A faházakat szétrombolták és felégették. Amikor minden más forrás kiapadt, a bútorokra került a sor. Azután a lakások belső ajtajait, faburkolatait égették fel. Sokan a padlókat is feltépték — ha maradt hozzá elég erejük —, és azt használták fűtésre. Sokan megfagytak, mert kellő táplálkozás híján nem volt ellenálló képességük, sem erejük ahhoz, hogy fűtőanyag után járjanak. A végén az élelmiszer hiánya lett életbevágó probléma. A hatóságok nem számítottak ostromra és október elsején csupán 20 ezer tonna liszt volt tartalékban. Szigorú adagolást léptettek életbe, de november elsejére ennek ellenére is csupán nyolcezer tonna liszt maradt. A fronton harcoló katonák naponta 2,600 kalóriát kaptak, de a polgári lakosság már éhezni kezdett. Hivatalosan a fehérgalléros dolgozók — tanítók, hivatalnokok, stb. — 580 napi kalórián éltek, de a valóságban ennyi sem jutott rájuk. A napi kenyéradagot munkások számára 250 gramm ben (8.8 uncia) szabták meg, mások ennek felét kapták. Ahhoz, hogy ezt a szűkös adagot megkapják, a lakosságnak kegyetlen hidegben, órákon át kellett sorban állni. Gouré egyik információja szerint, ez a kiadagolt kenyér “fekete volt mint a szén, kemény, keserű és kétharmadrészben valami keveréket tartalmazott. Tápértéke kérdéses volt.” Legalább 10 százalék fiirészpor és 10% olyan gyapot magokból sajtolt olaj-pogácsa volt, amelyet eredetileg hajók fűtésére készítettek, de kiderült, hogy ehető. A hatóságok mindene elkövettek, hogy élelmiszert, vagy pótanyagokat szerezzenek. Amikor egy kenyérgyár padlózata alatt gabonát találtak, minden ilyen padlót feltéptek a városban és igy 389 tonna gabonára tettek szert. A hus-csomago- lók az ipar céljaira szánt zsiradékot emberi táplálkozás számára finomították és az illatszergyárak ugyanezt tették az ipari olajokkal. A katonákat ilyen súlyos^ körülmények között is ellátták ennivalóval. A legfontosabb munkát végzőket a gyári kantinok látták el egy kis külön ennivalóval. A november 11-én még üzemben levő egyik villamos telep munkása ezt irta naplójába : “Két nap óta valami szürke káposztából készült levest kapunk, — fás levelet sós vízben, minden zsiradék nélkül és olyan bűzös, hogy elárasztja a szobát. Megenni csak úgy lehet, ha közben nem veszünk lélegzetet. És amikor ezt a káposztát megmossák és felfőzik, a bűz csaknem megfojtja az embert.” Dehát elvégre ez is étel volt. Ahogyan az ínség fokozódott, a munkások a gépek olaját és zsírját kezdték enni. A város kutyáit, macskáit megették, azután a verebekre, patkányokra, egerekre került a sor. Emberevés is előfordult, többek között, amikor az éhségtől megzavarodott szülők gyermekeiket ették meg. A kenyeret már fa- hánccsal és bőrreszelékkel keverték. Szíjból és gombokból főztek leveseket. Az egyik szemtanú szerint “pogácsák készültek fürészporból, lekvárok csirizből, lepények tapéta ragasztó porból, amibe rovarirtót kevertek.” Ilyen keverékektől soKan megbetegedtek és meg is haltak, de a halálesetek már semmi különöset nem jelentettek. Százezrek éhenhaltak, sokan elpusztultak, mert szűkös kenyéradagjaikat rokonokkal és barátokkal osztották meg. Akiket igy próbáltak megmenteni, szintén meghalltak. Az éhinség legrosszabb idején Leningrád utcáin százával estek össze az emberek. Segítség nem volt. A járókelők túl gyengék voltak ahhoz, hogy láb- í'aállitsák az elesetteket és különben is: azok megint csak összeestek volna. Egy orvos vallomása szerint egyetlen kerületben naponta 250 holttestet találtak az utcákon és január-február hónapok folyamán naponta 12 és 30 ezer között volt az elhaltak száma. Tekintet nélkül arra, hogy milyen érzelmek vezérlik az olvasót Leningrád lakosságával szemben, az Ínséges tél leírása fájdalmas olvasmány. Voltak példái a höisességnek és lezüllésnek egyaránt és mind a kettő emberfeletti volt. Miután a hősiesség orosz volt, a hidegháború szabályai megtiltják annak elismerését. Ugyanezek a szabályok előírnák a lezüllés kihangsulyozását, — de ettől még az oroszok legvadabb ellenségeit is elriasztja az a tudat, hogy a harmadik — atombombás — világháború következtében beállott nélkülözések, szenvedések, a mi sorainkban ugyanolyan leziillést eredményeznének. Szentek, hősök és mártírok a kivételesek közé tartoznak: ezért őrzi emléküket az utókor. A leningrádiak között ilyenek is voltak. De volt néhány német-barát is. Voltak sokan, akik az ostrom minden áron való befejezését kívánták, hogy véget vessenek a kibírhatatlan szenvedésnek — de ezek nem tudták, hogy Hitler fogadalmat tett a város teljes elpusztítására. A meggyőződéses kommunisták, a hazafias oroszok állták a város előtt álló ellenség tüzét, tűrték a szenvedéseket és még azok sem voltak hajlandók távozni, akiknek erre meg lett volna az alkalmuk. “Ha el kell vesznünk” — mondta egy asszony —. “vesszünk itt el.” “Ha kell, téglát eszünk — mondta egy párt-tag —, de a várost meg nem adjuk.” “Gázoljátok le a fasiszta kígyókat!” — irta egy leány katona barátjának. Ha nem is mindenkit, de elég embert hatott át ez a szellem ahhoz, hogy az élet-halál küzdelemben döntő legyen. . . Aki Gouré leírását olvassa és a hidegháború előítélete el nem vakította, annak el kell ismerni, hogy Leningrád ostroma fontosságban és hősiességben vetélkedik Moszkva védelmével és a németek sztálingrádi vereségével. A történelem kiemelkedő eseménye lett mind a három. Az ostrom alatti lezüllés egy-egy példája olyan leverő volt, mint amilyen felemelő a hősiesség számos példája. Éhező gyermekek időnkint megtámadták a kenyérüzletekből távozókat. Egy gyerek őszintén elmondta a szerzőnek: “Mi szerencsések voltunk. Apánk, anyánk meghalt, a holttestüket a nagymamával együtt elrejtettük a padláson és igy hármunknak öt kenyérjegyünk volt. Volt kenyerünk bőven!” Holttestek elrejtése a fagypont alatti hidegben mindennapi esemény volt, hogy az életben maradottak használhassák a kény ér jegyeket. Néha ilyen jegyeket fekete piacon cseréltek el, hogy igy jussanak tüzelőhöz vagy gyógyszerhez. Két 21 napra érvényes kenyérjegyért jó állapotban levő szőrme kabátot lehetett kapni. Az utcán összeesett emberektől könnyű volt eltulajdonítani a kény ér jegyet. Megtörtént, hogy utcai támadásban raboltak kenyérjegyet és a vesztes ilyen esetben éhen halhatott, mert hosz- szu vizsgálat előzte meg minden pótjegy kiadását. A rablásokat csaknem kivétel nélkül élelmiszerért követték el az éhségtől kétségbeesett, elszánt emberek. Amikor 1942 tavaszán megjavultak az állapotok, a bűntények száma is csökkent. • Ezt az ismertetést befejezem azzal, amivel Carl Dreher a könyvről irt kritikát bevezette. Arról irt, hogy múlt decemberben a békére törekvők néhány képviselője — köztük a szovjet követség első titkára —, a fegyverkezés korlátozása ügyében megbeszélést folytatott a Pentagon “nagyfe- jüivel”: az amerikai nagyipar képviselőivel és kormánytisztviselőkkel. A katonai ipari képviselők olyan Amerika elleni atomtámadás lehetőségéről beszéltek, amelynek 80 millió áldozata lenne és az életmód teljes felborulását eredményezné. Dreher nagyon komolyan javasolja, hogy akik hidegvérrel beszélnek 80 millió amerikai hirtelen halálának lehetőségéről és az atombombák által okozott teljes felborulásról — azok olvassák el figyelmesen Gouré könyvét Leningrád ostromáról, annak következményeiről és az emberekre tett hatásról. Dreher nagyon helyesen felteszi a kérdést: a leningrádi ostrom által előidézett helyzetben és ANNÁL SOKKAL ROSSZABB HELYZETBEN, hogyan viselkednének az amerikai milliók, akiket egy tiszteletben álló lelkész arról biztosított, hogy megengedhető — és megbocsátható — lenne egyszerűen agyonlőni azt a szomszédot, aki a család óvóhelyén próbál menekülést találni az atombomba elől ? Felteszi a kérdést: hogyan viselkedne a nép Amerikában, ahol a második világháború idején virágzott a fekete piac, mert az embéfek milliói megkövetelték, hogy mások rovására, nekik meg-
