Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-10 / 2. szám

Thursday, January 10, 1960_________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Ml TÖRTÉNJEN A MUNKANÉLKÜLIEKKEL? A kormány Mezőgazdasági Hivatala egy állandó koldusosztály élelme­zését tervezi az élelmiszertelesleg felhasználásával Hogy nem minden amerikai dúskálhat a csillo­gó szavakkal feldicsért, minden jóban bővelkedő, magas amerikai életszínvonal áldásaiban, azt szo­morúan igazolja az évek óta tartó magas arányú munkanélküliség és a növekvő nyomor enyhítésé­re létrehozott számos állami és magán jótékony- sági intézmény. De hogy a szövetségi kormány ennek a súlyos helyzetnek állandósulását, sőt, még nagyobb elmélyülését látja a közeljövőben, azt részben a Mezőgazdasági Hivatalnak az éhe­zők megsegítésére kidolgozott tervei hozzák nyil­vánosságra. A Wall Street Journalban megjelent cikkben Joe Western riporter ismerteti Freeman mező- gazdasági miniszter tervét, hogy törvényhozással az egész országra kiterjesszék a kormány ingyen élelmiszer kiosztását, amely jelenleg csak néhány gazdaságilag nagyon súlyosan érintett területen működik. Ez az úgynevezett jegyrendszer, ami nem azonos az időnkénti ingyenes élelmiszer ado­mányokkal. A jegyek pénz gyanánt használhatók az üzletekben való vásárlásra és több élelmiszer- cikkre használható fel, mint az a néhány — főleg keményitőtartalmu — tápszer, ami az időnkénti kiosztásnál az éhezőkhöz kerül. Eddig nyolc helyen próbálkoztak a jegyrend­szerrel és áprilisban további 40 helységre fogják kiterjeszteni, 211 államban. Vidéki helységeken kívül, olyan nagyvárosokban, mint Cleveland, Pittsburgh, Toledo és St. Louis is bevezetik. De ha Freeman javaslatait a kongresszus elfogadja, akkor júliustól kezdve általánosítani fogják az éhező rászorultaknak a jegyrendszerrel való táp­lálását az egész országban. A tervből kitűnik az, hogy Freeman a kormány élelmiszer raktáraiban felhalmozott élelmiszer- feleslegeken akar túladni elsősorban és hogy a nyomorgók változatosabb és jobb táplálkozása másodrendű kérdés. Joe Western cikke szerint a kormány évente 225 millió dollár értékű élelmiszert oszt ki ingyen, főleg a nagy nyomorban lévő bányavidékeken, kb. G millió embernek. A jegyrendszert eddig félmillió ember között próbálták ki s ennek az adminisz­trálása 50 millió dollár költséggel járt. Freeman terve szerint 1068-ban a jegyrendszert négymillió emberre terjesztenék ki, 375 millió évi kiadással a kormány részéről. Milyen leleplezése éz a jövő kilátásainak? A kormány nagy tervei a gazdaság megerősítésére ugylátszik nem foglalják magukban a munkanél­küliség felszámolását. Épp ellenkezőleg, úgy látja, hogy a munkanélküliség és ebből kifolyólag a segélyre szorultak tömege nőni fog. Hogy mily nagyarányú növekedésre számítanak e téren, ar­ra az alamizsnaosztás ilyen nagyarányú megszer­vezése vet némi fényt. Mert ebben csak azok ré­szesülnének, akik már kiestek a társadalmi biz­tosítási törvények gondoskodása alól és akiknek a termelési rendszerünk semmi lehetőséget és re­ményt nem nyújt már arra, hogy két kezük mun­kájával keressék meg kenyerüket s családjuk szűk ségleteit. Milyen kilátást nyújt ez az amerikai munkásosztály miilóinak? Fantasztikus gondolat, hogy ebben, a világ leggazdagabb országában, ahol egyesek a leghatártalanabb fényűzésben él­nek, egy többmillióra rugó koldusosztály kialaku­lásával számolnak és hivatalosan berendezkednek arra, hogy a közeljövőben ez a koldusosztály szer­ves része lesz az amerikai társadalomnak. Bizonyos logikát találunk Freeman tervének azon részében, amely a 65 éven felülieknek jelen­leg nagyon hiányos élelmezését akarja némileg kipótolni a jegyrendszerrel. A jóléti intézmények jelentései kiterjednek arra, hogy ezen korosztály szegényeinek táplálkozása nem fedi az egészsé­ges táplálkozás követelményeit. Az élelmiszerje­gyek alkalmat nyújtanának számukra, hogy a fű­szer üzletekben változatosabb étkezési anyagot szerezhessenek be. Nagyon jellemző a WSJ cikkében, hogy Írója szükségesnek látta felemlíteni társadalmunk egyik emésztő rákfenéjét, a mindenütt megnyil­vánuló csalást és visszaélést. Azt állítani, hogy a jótékonyság sem mentes a korrupciótól, nagyfo­kú naivságnak volna a jele, mert köztudomású, hogy ezen a téren a visszaélések elterjedtek. Ab­ban a nyolc körzetben, ahol a jegyrendszert ed­dig kipróbálták, 22 üzletet kizártak a program­ban való részvételtől a visszaélések miatt, öt tu­lajdonos 3,500 dollárig terjedő büntetésre, egy pedig hathónapi börtönre lett Ítélve. A kihágá­sokat a kereskedők azzal követték el, hogy fel­vásárolták a jegyeket a tulajdonosoktól, mert hi­szen a kormány készpénzért váltja be őket az üzlettől. Vagy olyan cikkeket adtak a jegyekre, amelyekre azok nem vonatkoztak. Hogy a jegyek tulajdonosai belementek ilyen üzelmekbe, csak azt bizonyítja, hogy a táplálkozáson kiviili szük­ségleteiket próbálták ilyen módon beszerezni, amire nincsen pénztartalékuk. A jótékonyság sohasem vált be, mint a társa­dalmi problémák megoldásának hatásos eszköze. Porhintés volt mindig a társadalmi bajok és igaz­Ma már mindenki arról beszél, hogy moderni­zálni kell gazdasági életünket és az automációnak diadalmaskodnia kell az élet minden területén. A kérdés csak az, hogy ki fizeti az átállítás költsé­geit. A tőkések és támogatóik persze rossznéven ve­szik, hogy a szakszervezetek legtöbbje követelni meri tőlük, hogy a gépesítés folytán munkanélkü­livé lett emberekre is gondoljanak. A leghevesebb tiltakozást váltja ki a tőke híveiből az állásbizto- sitási követelés, ők nem akarnak még gondolni sem arra, hogy bármi kötelezettségük lenne a munkanélkülivé vált alkalmazottjukkal szemben. Sőt, azok a törvényhozók, akik a gazdagok olda­lán állnak, mint pl. Everett M. Dirksen szenátor (R.,111.) olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely a szakszervezeteknek még a törvényes jo­gát is megvonná attól, hogy a munkahely bizto­sításról egyáltalán tárgyaljanak. A tőkések és képviselőik azzal érvelnek, hogy a munkáltatóknak elidegeníthetetlen joguk van a munkahelyek megszüntetésére és ebbe nem szól­hat bele senki. De a gyakorlat ellentmond ennek az elméletnek. A Labor cimü szakszervezeti lap csak nemrég közölte azt a cikket, amelyben idézte a gyárvezetőségek és a szakszei'vezetek közötti megállapodásokat a munkahely biztosításával kapcsolatban. Ezek a megegyezések már érvényben is vannak a vasúttól kezdve az acél- és gépkocsiiparon ke­resztül egész a férfiruhagyárak irodai alkalma- zottaiig. Ezeknek a gyáraknak és üzemeknek a tulajdonosai nem vesztettek el semmit “elidege­níthetetlen jogaikból” azáltal, hogy nem dobták ki az utcára feleslegessé vált munkásaikat. De azt az érvet is felhozzák a munkahelyek biz­tosítása ellen, hogy egy ilyen biztosítás “befa­gyassza az állásokat” és megakadályozza a válla­latot abban, hogy a szükséges technikai újításo­kat megtehesse. Ez az utóbbi érv alkalmas arra, hogy a közvé­lemény egy jelentős részét félrevezesse, mert tartalmaz egy bizonyos féligazságot. Valóban szükség van a gazdasági élet fejlesztésére Ame­rikában, akár a vasútról van szó, akár az ipar többi lényeges részéről. A kérdés csak az, hogy ki fizesse meg a fejlesztést? A szakszervezetek is ezt a kérdést állítják fel, amikor a munkahelyek biztosítását követelik. A gazdasági élet fejlesztésének természetes, hogy ára van. Amikor a vasúttársaság egy uj villa­mosított teherelosztó pályaudvart létesít, vagy központosítja a forgalmi ellenőrzést, vagy uj, modernebb számológépet állit be az irodákba, vagy egy uj, bonyolult váltószerkezetet alkalmaz, akkor először kiszámítja az uj szerkezet vagy felszerelési cikk költségeit. A vasúttársaság veze­tőségének ezek jelentik a fejlesztés költségeit. De ugyanigy van ez minden iparágban. A fejlesztésnek vannak azonban emberi vonat­kozásai is. Ide tartozik az az ár, amit az embernek kell fizetnie a progresszivitásért. Ezt az árat a munkássággal akarják megfizettetni a gyárosok. A fejlesztés folytán feleslegessé váló alkalmazot­tak problémája ez. Akinek senioritása van közü­lük, annál ez más munkára való áthelyezésben fog megnyilvánulni. Talán úgy, hogy kevesebbet fog keresni, vagy úgy, hogy áthelyezik egy sok mérfölddel távolabbi munkahelyre. Ezáltal a csa­ládjának is el kell költöznie jelenlegi lakóhelyé­ről és el kell adnia házát, és meg kell szakítania ismeretségi körét, amit már megszokott, amibe már belegyökeredzett. De ez még az olcsóbb ár, mert a legtöbb mun­kásnak jóval magasabb árat kell majd fizetnie a gazdasági élet fejlesztéséért. Ezek elveszthetik a ságtalanságok elhomályósitására. A kizsákmányo­ló osztály az igazságtalanságok feletti lelkiisme­reti furdalását igyekezett bizonyos jótékonyság­gal enyhíteni, főképpen pedig a nyomorgók kö­veteléseit tévútra vezetni. Kétséges, hogy a dolgozni, becsületes munká­ból tisztességesen megélni akaró amerikai mun­kásmilliók meg lesznek elégedve jogos követelé­seiknek ilyen formában való levezetésével és az­zal, hogy milliószámra tétlenségre kárhoztassák őket. A munkanélküliség megszüntetésének csak egyetlen helyes megoldása van: minden egészsé­ges embernek munkához és kielégítő keresethez való juttatása. A szakszervezetek és az emberi­ség jólétével törődő társadalmi rétegek tisztában vannak ezzel és programjukban ez a célkitűzés fontos helyet foglal el. munkájukat. Valahogyan mégis meg kell élniük és el kell tartaniuk családjukat, amig csak nem tudnak egy másik munkát találni. A más munka talán azt jelenti majd a részükre, hogy egy telje­sen uj szakmát kell kitanulniuk. Ezek azok a problémák, amelyekről a szakszer­vezetek beszélnek, mikor követelik a munkaadók­tól, hogy biztosítsák az alkalmazottaik munkahe­lyét. A kapitalista rendszeren belül, ami nálunk uralkodik, a fejlesztés közvetlen profitja a tőkés­nek jut. Ha nem sikerül kierőszakolni a szakszer­vezeteknek valami egyezményt tőlük, akkor ők, a főhaszonélvezői a fejlesztésnek, csak egy kis részét fizetik az átállítás költségeinek — az uj felszerelés vagy gép árát Ez nem elég, mondják a szakszervezetek, a köz­vélemény nagy helyeslése mellett. A munkálta­tóknak a fejlesztés emberi .költségeiből is ki kell venniük a részüket, mert csak igv van meg né­mileg az egyensúly a között a profit között amit a munkáltató élvezni fog a fejlesztésből és a be­vezetés valódi költsége között. A szakszervezetek tehát, amikor a munkahe­lyek biztosítását követelik, nemcsak, hogy nem akadályozzák a fejlődést, hanem még jobban elő­segítik azt. Ők pusztán ezt mondják: Viseljen a munkáltató is egy részt a fejlesztés emberi ki­adásaiból, ahogy ennek gépi kiadásait fedezi, hi­szen a teljes és közvetlen hasznát úgy is ő vágja zsebre. A munkásosztálynak az érdeke egybevág itt az egész nemzet érdekeivel. Amerikának, a mi ha­zánknak, a fejlődés emberi kiadásai ugyanúgy a haladás költségeit jelentik, mint ennek gépi be­fektetései. Amerika nemcsak gépekből áll. A nem­zetet emberek alkotják. A nemzet pedig nem ha­ladhat előre munkásainak rovására. A munka- helybiztositás tőkés ellenzői közül, ugylátszik, so­kan elfelejtik ezt. De a szakszervezeteknek nem szabad ugyanebbe a hibába esniük. Nekik harcol­niuk kell ez ellen. Hisz ezért tartják fenn őket a munkások tömegei. A cipőmunkások sztrájkra szavaztak BOSTON, Mass. — 10,000 cipőgyári munkás Boston és környékén levő 50 cipőgyárban arra szavazott, hogy a munkaszerződésük e héten ese­dékes lejárata után sztrájkba mennek, ha addig az uj munkaszerződés feletti tárgyalások nem ve­zetnek eredményre. Szakszervezetük, a United Shoe Workers of America, szerény követeléseket állított fel. Két évi munkaszerződést, minden év­re három cent órabéremelést és más juttatást kér. Ezek között van még két fizetett ünnepnap és két heti fizetett vakáció három évi szolgálat után, az eddigi 5 évi helyett. A munkáltatók a régi munkaszerződést akarják változatlanul foly­tatni még egy évig. Maine és New Hampshire államban 8,000 cipő­munkás kér bérjavitást. Bár a munkaszerződésük még egy évig érvényes, ennek keretén belül joguk van tárgyalást indítani béremelésre. Massachusetts államban a cipőmunkások átla­gos órabére $1.93. Ez magasabb, mint Maine-ben, ahol csak $1.69-et keresnek óránként, New Hamp- shire-ben $1.79 és Missouriban $1.56 az órabér. Egyik sem tartozik a “jól kereső” kategóriába. f\/\AA/WWWWWV\<V»/\/WW<AA^AWAAy»AWrfV\/m<W* ELHUNYT Szekér Imre újságíró 62 éves ko­rában, a Szárnyaskerék volt felelős szerkesztője, a munkásmozgalom régi harcosa.. • TÖRPE VÍZMŰ épitését fejezte be a napokban a budaörsi repülőtér szomszédságában a Villamoä Állomásszérelő Vállalat. rVVVVt/VVVW/VIAA/X/WWWWVWWWWIA/WWl/wvWWWWVX/WWWXAA/WVtAAA/WWt/WWWWW TÖRŐDJENEK AZ EMBEREKKEL IS, NE CSAK A GÉPEKKEL A szakszervezetek harca az automáció folytán munkanélkülivé váló alkalmazottak érdekében • 5-1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents