Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-03-14 / 11. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 14,1963 13 India problémái A íjil/rcr Ptrvib letcménesebb államának fejlődése függetlensége óta Földreform A több mint 400 millió lakosságú India uralkodó pártja, a Nemzeti Kongresszus Párt, nagyigényü programot hangoztatott az ország függetlenségé­nek kivivása óta. Különösen az 1955-ös pártgyü- lésen meghirdetett program volt figyelemre mél­tó, amelyen a vezetők a jóléti állam megterem­tését Ígérték a tömegeknek és egy olyan társada­lom kialakítását, amely a szocialista minta alap­ján működik. A meghirdetett program természetes következ­ménye az lett volna, hogy az 1948-ban független­séget nyert országban a gazdaság szocialista, szek­tora jelentősen előrehalad a magánszektor ro­vására. Azonban ennek éppen az ellenkezője tör­tént. Az ázsiai viszonylatban már fejlett kapita­lista indiai társadalomban a külföldi töke befo­lyása jelentősen megnőtt. Mig 1948-ban még csak 2,558 millió rúpia értékben tartották a kezükben az indiai részvénytársaságok kötvényeit, amely az össztőke 34.8 százalékát alkotta, addig 1960-ra már ez 150 százalékkal emelkedett és 6,550 millió­ra növekedett, igy az össztőke 38 százalékát kép­viselte. Ugyancsak megmaradt a külföldi tőke csak­nem kizárólagos uralma és befolyása az ország legfontosabb iparágaiban is. Még mindig a kül­földi pénzemberek ellenőrzik a petróleumipar 97 százalékát, a gumiipar 93 százalékát, a gyufaipar 90 százalékát, a jutaipar 89 százalékát, a teafel­dolgozó ipar 86 százalékát, a szénbányászat 62 százalékát. PETŐFI ÉS A '48-as FORRADALOM (Folytatás a 4-ik oldalról) laszthatatlanul egybeforr a magyar szabadság és a világszabadság gondolata. Felfogásában a népszabadság eszméje a haza fogalmával ugyancsak elszakíthatatlan kapcsolat­ba kerül. A haza nem más, mint a szabadságra emelkedett nép köztulajdonia: “Hol a szabadság, ott van a haza”, és “Haza csak ott van. hol jog is van. — S a népnek nincs joga.” Petőfi részletei­ben nem rajzolta meg az általa remélt igazságos uj világot, és ebben elmaradt az utópisták mö­gött. De kora közvetlen feladataiból vele többet láttattak meg mindennapjainak gyorssodru ese­ményei. Ezért Petőfi szemében is halaszthatatla­nok a liberálisok célkitűzései: a jobbágyvilág el­törlése, a Habsburg-uralom megtörése, a nemzeti önrendelkezés kitűzése. Ugyanakkor mindezeket egy-egy lépésnek tekintette az egyetemes szabad­ság felé. És tudta, hogy az ut a nép boldogságá­hoz harcok füzében vezet, a szabadságot “drága pénzen, piros véren” adják. E meggyőződéshez az 1789. évi francia forra­dalom segítette el. Tanulmányozása közben lett republikánus — köztársasági — “testestől lelkes­től”, annak történelme vált “bibliájává”, és for­dult rajongással a francia forradalmárok legra- dikálisabbjaihoz: a jakobinusokhoz, akiket esz­ményképeinek választott. Es megingathatat- lanná vált benne a hit, hogy “Születni fognak nagyszerű napok, — Élet-halálnak vészes nap­jai”. Álmodott e napokról, “Mik a világot rom- badöntik, — S az ó világnak romjain — Az uj vi­lágot megteremtik”. A plebejus költő lázadása tudatos forradalmisággá érett: “...ha lázadás az, — Midőn az ember érzi és kimondja, — Hogy ő is ember, mint akárki más, — Úgy büszkén mondom: lázadó vagyok.” — veti nemsokára oda a világnak hitvallásában, Az apostolban. Petőfi várta-hivta, vállalta a múltat felégető forradalmat, amellyel saját urává küzdi magát az, ébredő elnyomott: “Csak szólna már, csak szólna már — A harcok harsány trombitája! — A csatajelt, a csatáiéit — Zajongó lelkem alig várja.” Verseiből villámok cikáznak, soraiból a közelgő vihar süvít: “De mit tűr a szolgaságnak népe? — Mért nem kél föl, hogy láncát letépje? — Arra vár, hogy isten kegyelméből — Azt a rozsda rágja le kezéről?” “Törjetek szét minden láncot”, hiszen “Addig fél csak minden zsarnok, —Míg magok alattvalói—Szabadságot nem akar nak. — Hogyha egyszer a raboknak — Akarata ki van mondva, — összeomlik börtön és lánci” Megidézi Dózsa szellemét, amely újra. végigszá- gulclhat a jobbágytartók felett; és még akkor ős ökölbe ingerli a kezeket, mikor látszólag csupán csak kesereg ez élni nem tudó, halni nem mérőt “rabszolgánál rabszolgább” nemzet, a magyar De nemcsak a külföldi magánvagyon szektora növekedett az indiai nemzetgazdaságban, hanem ugyanígy beszélhetünk a hazai monopolkapitalis­ta befolyás megduzzadásáról is az állami vagy közösségi szektor rovására. A monopóltőkének a befolyása politikai formá­ban is kifejezésre jutott az utóbbi időben, amikor 1955-ben megalakult a Swatantra Párt, amely az uralkodó osztály legszélsőségesebb szárnyát kép­viseli a legszélsőségesebb formában. Népnyomor Hiába indította meg a Nemzeti Kongresszus Párt az ötéves terveket azzal a meghirdetett cél­kitűzéssel, hogy “ellássa az indiai nép tömegeit a jó élet lehetőségeivel”, ha az ország gazdasági életének valódi urai, akik korlátlanul rendelkez­tek az erőforrásokkal, ezt egyáltalán nem akarták, így a két ötéves terv befejezése után is még mindig ebben az országban egyike a legalacso­nyabbaknak az egy főre jutó jövedelem világvi­szonylatban. Ez 70 dollár egy évre és a falvakban gyakran a 20 dollárt sem haladja meg. Az egy személyre jutó élelmiszer átlaga jóval a háború előttié alatt marad, pedig az import igen jelentős élelmiszerben. Kilenc millió a teljesen munkanélküliek szá­ma, mig 47 millió ember dolgozik kevesebbet, mint két órát egy nap. A munkások bére a gyakorlatban nem haladja meg az 1939-es átlagot, a profit viszont 70%-kal növekedett 1950 óta. gyávasága felett: “aki jármot hágv nyakába ten­ni, — Méltó reá, hogy azt hurcolja is.” A költő nem maradt meg a készen kapott esz­mék közkatonájának, megszólaltatta az egykorú Magyarország legmesszebb mutató eszméjét: a nép javára megvívandó népi forradalomét: a ple- bejusi forradalmi demokratizmust. Nem volt ugyan az erőviszonyokat és a politikai harc módo­zatait sokoldalúan mérlegelő politikus. De hogy költeményeiben kortársait megmozgató forradal­mi politikát iiz, azt egy-kettőre fölfedezték a re­akció bécsi és hazai köreiben, és tüzet nyitottak ellene. Eszméinek merészsége, hangjának bátor­sága miatt került élére annak a Pilvax-kávéház- ban csoportosuló írói—értelmiségi ifjúságnak, amelyet gúnyosan “Fiatal Magyarország” néven csepíilt a konzervatívok tábora. E “Fiatal Ma­gyarország” tagjai közül csak kevesen ismerték el irányitó szerepét és osztották nézeteit, mert a többség túl merésznek tartotta őket és nem tu­dott hozzájuk emelkedni. Hatása alól azonban nem szabadultak, és a tett órájában mégiscsak mögéje sorakoztak fel. Petőfi rendíthetetlen volt eszméi igazában, amelyeknek pedig az adott korban csak egy ré­szét lehetett megvalósítani. Idealista forradalmár volt, akit a világszabadság, minden ember teljes szabadsága hevített; távolabbra tekintett bárme­lyik hazai kortársánál — de ez elképzeléseinek egyúttal gyengéje is: elveit egyik osztály sem érezhette maradéktalanul magáénak. Forradalmat igenlő demokratizmusát elutasította (sőt vissza borzadt tőle) a feudális Magyarország erőben mégiscsak számottevőbb, a társadalom szükség­leteit és az újítás lehetőségeit ha következetlenül is, dé mégis megközelítő helyességgel felmérő irányzata: a nemesi liberalizmus. Az általános vi­lágszabadságra vonatkozó, részleteiben különben is kidolgozatlan nézetei pedig még — az öntudat­nak különben is alacsony fokán álló — kizsákmá­nyolt tömegekben sem vertek visszhangot, hiszen őket még csak közvetlen, napi osztálykérdéseik foglalkoztatták. Mindezek fölött Petőfi sem hunyhatott teljesen szemet: az elnyomott osztályok mozgósítására kész forradalmi demokratizmusa elkülönült ugyan a nemesi liberalizmustói, amelynek program iá­ban az ő közvetlen céljainak egyike-másika is he­lyet kapott, de az ügyet nem vitte kenyértörésre vele. E plebejus demokratizmusnak a körülmé­nyek kényszeréből egyelőre be kellett érnie a re­formpolitika ellenőrének és kritikusainak szere­pével; a forradalom idézése Petőfi számára a meg győződés parancsa, a liberálisok ellenében viszont a siettetés, a tettekre serkentés eszköze volt: “Míg kér a nép, most adjatok neki.” De e szere- péKeu sem maradt hatástalan: a forradalom fel­iéi villantott lehetősége :— épp annak megelőzése végett —. élőbbre sarkallta a liberálisokat a re­formok utján. Varga János A lakosság helyzete a falvakban még sokkal rosszabb, mint a városokban. Mint a legtöbb ázsiai országban, úgy Indiában is, földreform lenne elsősorban szükséges, hogy előrevigyék az ország gazdasági életét. Ez volt az Egyesült Álla­mok indiai nagykövetének, Chester Bowlesnek is a véleménye 1954-ben. India Kommunista Párt­jának az. állásfoglalása teljesen megegyezik ezzel. Az ország gazdasági minisztériumának 1954— 55-ös felmérése szerint viszont a következő volt. a helyzet a mezőgazdasági birtokviszonyok terén: A szegényparasztok és földmunkások alkották a mezőgazdasági lakosság 75 százalékát, mig a megművelhető földterületnek csak 17 százaléká­val rendelkeztek. A középparasztok, akik a mezőgazdasági lakos­ság 12 és fél százalékát alkották az ország föld­területének 16 és fél százalékát birtokolták. A gazdag parasztok alkották a lakosság 8 és fél százalékát, de az ország földterületének 32 és fél százalékával rendelkeztek. A feudális nagybirtokosok csak a mezőgazda­sági lakosság 4 és fél százalékát alkották, viszont, a földterület 34 és fél százalékát birtokolták. Az eltelt 8 év alatt a nagybirtokosok még job­ban megerősödtek. Ennek egyik legjelentősebb bizonyítéka az a rengeteg szegényparaszt, akiket az utóbbi évek folyamán űztek el földjeikről. A parasztság eladósodása is jelentősen előre­haladt az utóbbi évek folyamán. Egy 1960-as fel­mérés alapján megállapították, hogy 9 milliárd rúpiával nőtt meg az az összeg, amely a parasztok földterületeit terheli. Az elnyomás fokozódása A nagy népi támogatással uralomra jutott Nemzeti Kongresszus Párt tehát egyáltalán nem váltotta be azokat az Ígéreteket és reményeket, amelyeket a tömegek hozzá fűztek. A szocializ­must ígérő kormány egyre nagyobb teret biztosi- tott a kizsákmányoló elemeknek a nemzetgazda­ságban és jóformán alig változtatott valamit a dolgozók szörnyű helyzetén. Fokozodó mértékben, fellépő elégedetlenséggel szemben egyre nagyobb mértékben az elnyomás és terror útjára lépett, így például 1947 és 1950 között az indiai csapatok és a rendőrség 1,982 esetben nyitott tüzet a tün­tető tömegekre 3,784 embert ölt meg, 10,000-et megsebesített és 50,00°-et bebörtönzött. Az utóbbi években csak még erősödött a kor­mány elnyomó magatartása a tömegekkel szem­ben és az elégedetlenség kifejezésére egyre ki­sebb lesz a lehetőség legális keretek között. Külö­nösen kiemelkedik a Naga törzs elleni kampány, az ország északkeleti részében, ahol emberek ez­reit gyilkolták le és tízezreket tereltek a koncen­trációs táborokba. A Londonban megjelenő Ob­re1 ver cimü folyóirat az indiai kormánynak ezt a hadjáratát “fajirtásnak” bélyegezte. A szélsőjobboldali pártok befolyása is egyre erősödik az uralkodó körökön belül a kínaiak fegyveres akciói óta. A Himalája gerincén folyó fegyveres összeütközések, amelyek főleg 1962 ok­tóbere óta mérgesedtek el a két legnagyobb ázsiai ország között, egyre jelentősebb ürügyet bizto­sítottak a jobboldal számára a korábbi el nem, kötelezettségi politika elleni támadáshoz. A külpolitika A Nemzeti Kongresszus Pártjának eddigi nagy érdeme az volt, hogy semleges irányba vezette India külpolitikáját. Ennek a semmilyen irányba el nem kötelezett politikának volt a következmé- nve, hogy India jelentős eredményeket könyvel­hetett el magának nemzetközi kapcsolatainak ki­építése terén. Az ország nemzetközi súlya és be­folyása jelentősen megnőtt az elmúlt évtized fo­lyamán. A semlegesség gazdasági téren is kifizetődőnek bizonyult, mert a Szovjetuniótól és a többi szocia­lista országoktól jelentős segítséget -kapott, így példa pl a Bhilai acélművet szovjet segítséggel épí­tették fel. A szovjet gazdasági segítség fokozot­tabb gazdasági segítség nyújtására késztette a nyugati tőkés hatalmakat is, igy az Egyesült Ál­lamok és Nyugat-Németország is felállítottak egy egv a cél müvet Durgapurhan, illetve Rourkelábah. Ezt a békés és hasznos politikai gyakorlatot, amelyet Nehru épített ki, fenyegeti a kormány­párt szélsőjobboldali szárnya, amely a teljes nyu­gat barát külpolitikát követeli és el akarja fogad­tad a nyugati tőkés államok katonai táíttoga- lá'Út. a. -■ -I' A nyugati hatalmak uralkodó körei, különösen az Egyesült Államoké, mohón kapnak-az indiai szélsősége-ek ajánlatán és minden lehetőt elkö­vetnek, hoerv India felfegwerzését meggyorsít­sák és az országot belevonják a “hidegháborúba.”

Next

/
Thumbnails
Contents