Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-07 / 10. szám
Thursday, March 7, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 MEGLEPETÉS! A TŐKÉS SAJTÓ MEGÍRJA AZ IGAZAT! A sajtónak kettős szerepe van a tőkés társadalomban: egyrészt szerves része a profithajszán alapuló rendszernek, tulajdonosaik maguk is erejük teljes megfeszítésével dolgoznak a legtöbb profit kicsikarásán, munkásaik kizsákmányolásán, másrészt az egész tőkés társadalom javára szüntelen propagandamunkát végeznek, szüntelen foly tátják a tömegek agymosását, nehogy lelepleződjék rendszerük rothadt mivolta a nép előtt. Mindezek ellenére időnkint előfordul, hogy a tőkés sajtó — Bileám szamaraként — a tőkés rendszer dicsőítése és a szocializmus gyalázása helyett, különféle okokból, egyszer-máskor leleplezi a rendszer egyes kirívó tüneteit. Az amerikai üzleti sajtó sok tízezernyi alkalmazottja, tollnoka közül alig tehető többre egykét tucatnál ama irók, újság- vagy rovatirók száma, akik, hogy-hogy nem, legalább időnkint, nyíltan vagy burkoltan, de megírják az igazat, ha nem is a teljes igazat, de az igazság egy részét, Ilyenek közé számíthatjuk többek között Walter Lippmant, Murray Kemptont, Marquis Childs- ot, James Wechslert és — Drew Pearsont. Ez utóbbi, nem egy Ízben tört már borsot gazdái és az egész tőkés rendszer orra alá. Hogy miért teszi ezt időnkint, vagy hogy meddig teheti még, annak találgatásába most nem megyünk bele. Ehelyett itt közöljük, csaknem teljes egészében egyik legújabb rovatát, mely szinte hihetetlen őszinteséggel szedi le a szentelt vizet az egész Kuba-ellenes háborús bandáról. (A különösen jelentőségteljes megállapitásokat vastagabb szedéssel hangsúlyozzuk.) “E hét végén (február végén) fogják ünnepelni egy kis Karib szigeten egy 31 évi zsarnokság hivatalos befejezését. E héten foglalja el a Dominikai Köztársaság elnöki székét dr. Juan Bosch. Ő az első, szabadon választott államfője ennek a sokat zaklatott országnak 32 esztendő óta, amidőn Rafael Trujillo, mint az amerikai tengerész gyalogság (marines) által kiképzett őrmester, megszervezte diktatúráját. Rockefeller kormányzó szenátusi barátai, akik minden áron háborúba akarnak bennünket sodorni Kubával, jól tennék, ha közelebbről szemügyre vennék e köztársaság történetét. (Afölött, hogy nemcsak republikánus, hanem demokrata szenátorok is üvöltenek a Kubával való háború mellett, bizonyos okokból szemet huny Pearson. — Szerk.) “Mi okoz nyugtalanságot, mi idézi elő a kommunizmus veszélyét abban az országban éppúgy, mint Venezuelában és más latin-amerikai országban? Az, hogy a zsarnokok véres kezét csaknem minden esetben (Haitit kivéve) az Egyesült Államok kormánya támogatta! Mi több, éppen Rockefeller republikánus barátait terheli a legnagyobb felelősség, amidőn diktátorok támogatásáról és ezen keresztül a kommunizmus terjedéséről van szó. Vessünk tekintetet a Dominikai Köztársaságra: Robert Hinshaw, John Foster Dulles veje, Trujillo saját repülőgépén érkezett Trujillo City-be, ahol a véreskezü zsarnok három hónapon keresztül tejbe-vajba fürösztötte őt és családját a város legpazarabb szállodájában, a Jaragua Hotelben, miközben arról tárgyaltak, hogy Hinshaw milyen állást kapjon Trujillo alkalmazásában. Gordon Moore ezredes, Mrs. Eisenhower sógora, Trujillo partnereként importált szirupot Amerikába. William D. Pawley, Kennedy kubai politikájának egyik leghevesebb kritikusa, nagy üzleteket kötött Trujillóval. Henry Holland, aki Eisenhower kormányában helyettes külügyminiszter volt, később Trujillo fizetett alkalmazottja lett, mint bányaszakértő. Ugyancsak alkalmazottja volt Jimenez venezuelai diktátornak. (Amig csak azt a gazembert is elűzte a nép.) Jackson californiai és Withrow wiseonsini republikánus képviselők több Ízben nyíltan dicsérték Trujillot. Withrow egyizben a képviselőházban azt a kijelentést tette, hogy Trujillo kormánya demokratikusabb, mint az amerikai kongresszus. Nem egy kongresszusi képviselő dinom-dáno- mozott Trujillo vendégeként, hogy aztán hazatérve Amerikába, nagyobb cukorkvótát szavazzanak meg e véres tömeggyilkos javára. Az amerikai népnek meg kell érteni, hogy La- tin-Amerika népe olvas újságot. És képesek gondolkozni is. És amikor magasrangu amerikaiak olyan diktátorok támogatására sorakoznak fel — fizetés és anyagi javak ellenében, akik kezét és lelkiismeretét gyilkosság, emberrablás és kínzás terheli, ez szétzúzza az amerikai demokráciába vetett hitet. És ugyanakkor szítja az agitáció lángját a túlsó oldalon. Ez a tény, valamint az a roppant szakadék, amely a szegény és gazdag nép között fennáll Latin-Amerikában, teszi ezt a földrészt a forradalmak legnagyobb veszélypontjává az egész világon.” * • (A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: Jellemző az amerikai tőkéssajtó színvonalára, hogy még olyan viszonylag tisztánlátó és tárgyilagos újságíró, mint Drew Pearson is'/hűen szajkózza az általa is elitéit háborús uszitókat# amidőn a társadalmi igazságtalanságok következtében fennálló forradalmi helyzetet a különböző országokban “veszélypontoknak” nyilvánítja. Ugyan kinek a számára veszélypont az, amidőnt a századokon át űzött, nyúzott, kiszipolyozott néptömegek forrongása, az emberi élethez való MIAMIBAN KITÖRT a “KUBAI KRÍZIS” joguk követelése forradalmi helyzetet hoz létre? Csakis azok számára, akik haszonélvezői voltak eddigi nyomoruknak. A népek milliói számára, a nyomor, az éhség, a betegség képez veszedelmet, nem az a tény, hogy mindezektől megtakarnak szabadulni. Veszedelmet jelentett ez a forradalmi helyzet Trujillo és a hozzá hasonló véreskezü rablóbandavezérek számára — és ama wall-streeti monopolisták számára, akik üzleti partnerei voltak ezeknek a sötét alakoknak a szerencsétlen népek kiszipolyozásában. Ilyen értelemben veszélyt jelent Latin-Amerika népeinek forrongása az United Fruit Companynak, Standard Oil Cohipnanynak, az Anaconda, a Kennecott, a Cerro De Passo bányavállalatoknak és a többi amerikai billiós trösztöknek. Korunk egyik legnagyobb tragédiája, hogy az Egyesült Államok kormánya száz százalékban magáévá tette az amerikai trösztök profitdiktálta álláspontját és a nép keserves zokogásából immár forradalmi morajjá váló hangja helyett, egyedül a.profitját féltő vagy sirató wall-streeti üzletem- berek^hangját hallja.) Miami, Floridában “sajnálatraméltó”-nak nevezett összecsapás volt a kubai ellenforradalmi disszidáltak egy többszáz főre menő csoportja és a rendőrség között, amely 20 percig tartott és 10 kubai letartóztatásával végződött. A közelharcot az idézte elő, hogy a kubaiak megtámadtak négy béketüntetőt, akik feliratos táblákkal piketeltek a Cuban Revolutionary Council-nak nevezett szervezet főhadiszállása előtt. Kő-, üves- és tojászáport zúdítottak a békésen piketelő csoportra, amelynek egyik tagja egy 69 éves ny. tanitónő volt Washington, D. C.-ből, azonkivül egy gépész Connectcutból, egy fanner Virginiából és egy volt tengerész Brooklynból, valamennyien Committee for Non-Violent Action békeszervezet tagjai. Amint a Miami Herald közli, a békecsoport egyik tagja azt mondta, hogy közelebbről akai*- tak megismerkedni a kubai krízissel és erre a célra Miamit tartották legalkalmasabbnak. Szándékukat, hogy piketelni fogják az ellenforradalmi központot, előre bejelentették és ez köztudomású volt. Az újság fényképet is közöl a tüntetőkről, amint “a háború véget vet az emberiségnek, vagy az ember vet véget a háborúnak” és “ellenezzük a katonai megoldásokat” jelszavas táblákkal sétáltak a derűs floridai napfényben. Ezek a jelszavak vörösposztóként hatottak a kubai disszidáltakra, ők tudják, hogy Kubát máskép, mint “fegyveres megoldással” nem lehet visszafoglalni, újra hatalmukba keríteni, ha ugyan egyáltalán lehetséges volna. Pedig ők erre várnak ott Miamiban és Kennedy elnök is tett nekik ilyesféle ígéretet, amikor a Malac-Öböl kudarcának részvevőit üdvözölte ugyancsak Miamiban. Nem csoda tehát, hogy az általános békeóhaj ezen kifejező jelszavai felizgatták őket. Nem elég fájdalmas visszaemlékezni reményeik közel- multi temetőjére, a Karib-tengeren kirobbant háborús lehetőség békés elintézésére? Akkor azt hitték, hogy sohasem lehetnek közelebb ellenforradalmi vágyuk megvalósulásához. Most meg ezek az “idegenek” táblákon lobogtatják előttük ezeket a vérlázitó jelszavakat. Lázongtak és köveket dobáltak. De ami ezután következett, az felülmúlta minden elképzelésüket. Kivonult a rendőrség riadó osztaga, hét lovasrendőr és hat rendőrkutyát vezető karhatalom. És mi történt? Ezek nem a világrendet felforgatni készülő béketüntetők ellen fordultak, hanem ellenük, a hivatalosan dédelgetett, közpénzzel és reakciós ígéretekkel támogatott, de általában közmegvetésben részesülő “szabadsághősök” ellen. Ez több volt, mint amit türelmesen forrongó lelkületűk kibírt. Haragjukat teljes erejükkel a rendőrök ellen irányították és — be kell vallani — bátran, puszta kézzel a kő- zuhatagot most azokra röpítették. A zavar nagy volt, mert most már többezer néző is összesereg- lett és alkalmasabb eszköz hiányában sértéseket irányítottak a rendőrök felé. “Kommunisták!” kiálltották, mert mi lehet ennél sértőbb? “Ilyet még Castro sem csinál Kubában” — ordították. És még jobban égette őket ä honvágy. De azért nagyobb baj nem történt. Akik ökölharcra mentek, azokat a rendőrök letartóztatták. Később 100 dollár óvadék ellenében kibocsátották őket és tárgyalást tűztek ki az ügyben. A nézők közül néhány a rendőrségi épület elő akart menetelni, de rövid próbálkozás után lemondtak róla, mikor látták, hogy rendőrkirendeltség várja őket, . A rádió adóállomás egy fényképésze lábát fájlalja, mert kő érte, az eftjfik rendőrnek valaki beleharapott az ujjába, a rendőrkapitány örült, hogy sikerült egy feléje röpülő.;tojás elöl félre- ugrania, a békeharcosokkal pedig megigértették, hogy nem ismétlik meg a tüntetést?5 Tovább fart a francia-brazil ‘languszta-bábom” A langusztahalászat miatt kitört francia—brazil konfliktus tovább tart. Goulart brazil éinök és De Gaulle üzenetváltása nem enyhítette a feszültséget. A francia kormány nem rendelte vissza a francia halászok védelmére küldött torpedónaszádot, a brazilok viszont kijelentették, hogy fegyveres fenyegetésre nem hajlandók tárgyalni, és flottájuk több egységét a francia hajók “fogadására” küldték. Párizs változatlanul visszautasítja a brazilok érvelését, amely szerint a rákfajtához tartozó langusztára nem vonatkozik a nemzetközi halászati jog rendelkezése. A franciák szerint a partmenti országok tulajdonjoga csupán a helyüket nem változtató kagylókra, csigákra és ásványi kincsekre terjed ki, a tenger fenekén helyüket állandóan változtató állatok azonban a halakhoz hasonlóan szabad prédái a külföldi halászoknak. A NEW YORK POST ÚJRA MEGJELENT MEGTÖRT AZ ÚJSÁGKIADÓK EGYSÉGE A newyorki ujságsztrájk 8-3-ik napján rés támadt a Lapkiadók Szövetségében, amennyiben az egyik laptulajdonos kijelentette, hogy kilép a Szövetségből és a sztrájk elején beszüntetett lapot újra megjelenteti. Mrs. Dorothy Schiff, a New York Post kiadója sajtókonferencián jelentette be elhatározását és hogy a lap alkalmazottai- a sztrájk előtti feltételek mellett fognak újból dolgozni, mindaddig, amig a sztrájk követelései felett megegyezés történik. Bertram A. Powers, a nyomdász-sztrájk vezetője, a sztrájk kezdete óta ajánlotta a nem sztrájkoló újságoknak, hogy e feltétellel folytassák a lapok kiadását. A New York Post egyike annak az öt napilapnak, amelynek munkásai nem sztrájkolnak, hanem ki lettek zárva, amikor a Publishers Association elhatározta, hogy minden napilap kiadását megszünteti New Yorkban. “Úgy érzem, hogy a sztrájk már túl hosszúra nyúlt és nem látom még a megegyezés közeli voltát”, mondotta Mrs. Schiff. Wagner polgármester újból összehívta a lapkiadókat és a szakszervezeti vezetőket az egyeztető tárgyalások folytatására. Mindkét fél visszautasította a Kennedy elnök által tett ajánlatot, hogy “egy harmadik fél hozzon döntést a kérdésekben.” A szakszervezet állást foglalt Kennedy azon kijelentésével szemben is, hogy Bertram Powers a nyomdászok vezetője felelős azért, hogy a sztrájk még mindig tart. Az újból megindult tárgyalásokban Elmer Brown, az International Typographical Union központi elnöke is résztvett. *mUW»WWWWHWVVMWMWMWVWWW AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN 1960-ban négy és félszer akkora összeget áldoztak kutatásokra, mint 1950-ben, de az eredményes kutatások csak megkétszereződtek.
