Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-14 / 7. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZd — HUNGARIAN WORD Thursday, February 14, 1968 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a s z e r k esztőség álláspontjával. Olvasóink hozzászólnak a lap különböző problémáihoz, az általános bélés külföldi politikai kérdésekhez Saját szemével győződjön meg Magyarország fejlődéséről Tisztelt Szerkesztőségi A jan. 24-i lapszámban olvastam Szörny F. levelét “Ne a jelenlegi Magyarországot hibáztassuk” címen. Azt Írja, hogy a felesége és leánya a múlt év szeptemberében Magyarországon volt, kibérelt autóval, hogy mindent lássanak. 30 napig Budapesten voltak, de semmit sem találtak a tetszésükre. Sajnálom Szomv munkástárs k. nejét és leányát, mert én (levelében azt Írja, hogy akik repülőn érkeznek, nem sokat látnak) azok közé tartozom, akik nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy autón menjenek és hajón, vonaton érkeztem 1959 júniusában Budapestre, ahol rokonaim piros rózsacsokorral vártak a vonatnál. Talán ezért is láttam többet. Minden kis bak- terháznál, ahol vonatunk elment szebbnél szebb virágos kiskert van, az állomások versenyeznek egymással, melyiknek van szebb virágoskertje. A Margitszigetet, melyet pesti leány létemre 18 éves koromig nem láttam, mert habár a 2 krajcárom megvolt, hogy a hídon átmenjek, de már a szigetre való belépési díjra nem jutott, 40 év után ingyen nézhettem meg. Láttam a gyönyörű Rózsa-kertet, az arany halastót, szabadtéri operát, színházat, nagyszállót, szép tiszta vendéglőt, uszodát, stb., stb. A Balaton pedig az én időmben elérhetetlen volt a szegénynek, de 1959 nyarán oda is eljutottam. Igaz, hogy még csak akkor kezdték építeni Tihány-Révben a gyönyörű motelt, amely 1958- bari a világkiállításon (Belgiumban) dijat nyert. Ami a szegény negyedet illeti, az ma már eltűnőben van. Én is voltam ott. Angyalföldön, a Tripoliszban a régi nyomortanya helyén uj, modern házakat találtam, önkiszolgáló boltokkal, tiszta éttermet. Én is ettem ott jó gulyást, tepertős pogácsát, ittam sört, s nem is kellett 2 dollárt a tiszta asztalkendőért adni, sem 5 dollárt a mészárosnak, amit szégyeltem volna megtenni. Az igaz, hogy borravaló még van, de nem ilyen formában. Azt hiszem, hogy sokkal jobb lett volna, ha Szörny munkástárs maga ment volna az óhazába látogatóba k. feleségével, mert úgy képzelem, hogy ők is, akárcsak én, azért hagyták ott a szülőföldet, hogy jobb jövőt keressenek maguknak, így jobban megértették volna a sokat szenvedett szülőföld népét, annak nehéz harcát a jövőért, a szebb és boldogabb Magyarországért. Kimondhatatlanul büszke és boldog vagyok arra, hogy végre épül és szépül szülőföldem. Bocsánatot kérek Szörny munkástárstól, ha esetleg félreértettem levelét, de kérem őt, hogy menjen el és nézze meg a saját szemével. S ne- csak a hibákat lássa, mert az itt is van elég, mégsem vesszük észre, hanem az újat, a szépet, és ha visszajön, remélem, más formában fog beszámolni látogatásáról. Mary Abjanich ' A csomagokról Tisztelt Szerkesztőség! Lapunk jan. 17-i számában megjelent egy cikk Beöthy Ottó, a Magyarok Világszövetsége titkárától, melyben egy csomagkivizsgálás eredményét közli. Ehhez a következő megjegyzést kívánom fűzni: Én is, itteni barátaink részvételével, meglehetősen sok csomagot küldtem Magyarországra kb. 47—48-ban, a felszabadulás után, tehát, amikor a nyomor a legnagyobb volt. Azóta is, 57-ig, irtott rokonoknak küldtünk, minden esetben 40 fontos csomagokat. Levelekkel tudom bizonyítani, hogy minden küldemény pontosan, hiánytalanul megérkezett, mégpedig darabonként leírva, hogy mi volt a csomag tartalma. Éppen ezért csúnyának hallatszik a panasz, mert amikor tényleg elnézést érdemelt volna valamelyik csomag meglékelése, akkor a munkások, valamint közmunkások sokszor maguk is cipő vagy kellő ruházat nélkül végezték munkájukat, pontosan. Most, amikor a helyzet összehasonlit- hatatlanul jobb mint a 45-ös időkben, éppen most meggyanúsítani az állami munkásokat, amikor néhány centes portóért pontosan kezelik az innét küldött — sok esetben értéktelen — ócskaságokat, enyhén szólva lelketlenség. C. Busty a venezer dollárt. Majdnem esküt kellett letennem, hogy erről nem beszélek senkinek. Nem tudom, mi okból, vagy három éve elköltözött utcánkból, egy félreeső kis házikóba fent a hegyekben, közel egy nagy méhészethez, mivel tudott dolog, hogy az emberek a méhek elől menekülnek. ő valószínűleg ilyen helyet keresett. Rajtunk kiviil kevesen tudták, hogy hol lakik. Négy hónapja lehet, hogy halálsápadtan rohant házunkba, pontosan akkor, amikor a tőzsde erősen ment feleié, a fagypont felé. Kétségbeesve kért, hogy mondjam meg, mikor jönnek az oroszok és ezzel a kommunizmus. Akkor tudtam csak meg, hogy nemcsak gyémántokban volt a vagyona ennek a szegény-gazdag, árva, beteglelkü asz- szonvnak, a gyémántok csak aprópénzként szolgáltak a rengeteg részvény és dollár között. Mint rendesen, ebben a szezonban is küldtünk neki karácsonykor üdvözlő kártyát, de most az egyszer a viszontküldés elmaradt. A múlt héten lakásába bezárva, holtan találták. Már több mint két hónaipja senki sem hallott róla, a környék viszont a biizös levegőt már nem állhatta tovább és igv betörtek a házba. A halottkém megállapította, hogy szívrohamban, legalább két hónapja, hogy meghalt, ő már nem fél, nyugodjon békében, de a környékbeliek félnek a ház közelébe menni. Keresik a hozzátartozóit, de eddig még senki sem jelentkezett. Szegény gazdagok! Schubert, Elsinore, Calif. A félelem és bizalmatlanság átka Szomorú, de igaz történet ez. Lehet vagy tiz éve annak, hogy megismertem. Akkor még itt lakott a mi utcánkban, lenn a völgyben. Mindenkire azt a benyomást tette, hogy nem egyszerű munkáscsaládban látta meg a napvilágot. Különcködő öltözködése valami idegenséget árasztott, soha sekihez sem beszélt, szomszédjait nem ismerte. Csak ritkán lehetett látni autója ablakain keresztül. Mindig úgy képzeltem el, mint a méhkasban a királynőt. Lakása sötét, jól befüggönyö- zött ablakai bizonyos félelmet gerjesztettek a szemlélőben. Kevesen lépték át lakása küszöbét; én egyike voltam azon keveseknek, aki átlépte küszöbét. Még ma sem tudom, hogy miképpen is történhetett. Valószínűleg nem becsületes pofám miatt, ahogy a feleségem mondta, hanem mert szüksége volt reám, mint ékszer-szakértőre. Ugyanis félelmének, bujdosásának nem kis mértékben az volt a szülőanyja, hogy nagy menv- nyiségü gyémánttal rendelkezett. Bizonyos időközönként meghívást kaptam a lakására, ami min dig nagy megtiszteltetés volt a számomra. A gyémántjainak felbecsülését voltam hivatva eszközölni, amely akkor testvérek között megért negyEgy szaimaszál, hogy a vihar el ne •• ■■■ söpörjön Tisztelt Szerkesztőség! A Kanadai Magyar Munkás jan. 31-i számában olvastam egy óhazai levelet “A véletlen juttatta kezébe a mi lapunkat” címen. Ennek a levélnek a hatása alatt úgy döntöttem, hogy ugyancsak a “véletlen” juttassa kezébe a levél Írójának a Magyar Szót és igy megrendelem a lapot a részére. Kérem indítsák meg. jan. 1-től. Kovács János, Kanada Tisztelt Szerkesztőség! Felhívásukat a lap nehéz anyagi helyzetét illetőleg megszívleltem, de sajnos itt olyan kis ma- gyar kolónia él, amely e tekintetben nem jöhet számításba. Mivel előfizetőt itt nem tudok szerezni, egy7 budapesti rokonom címét küldöm és kérem, hogy az ő részére indítsák meg a lapot, mely ért mellékelem az előfizetési dijat. Ily módon mégis csak hozzájárulhatok valamivel a kampányhoz. Rácz L., Mexikó WiAnWVWtMA/UWWWfWWWWWWWWWWA^AAWWWW/VWVWWVWWVWWWWUWWW zálni akar, annak e három nagyon fontos szócskát kell szemelőtt tartani: HOL, MIKOR és MIT kritizál. Szerintem sokkal helyesebb felhívni a figyelmet az illetékes helyen, az illetékes egyéneknek OTT, AHOL AZON SEGÍTENI TUDNAK! Ez a jóakarat! Ez az ajánlatom szól azoknak is, akik már voltak ott, azoknak is, akik még ezután fognak régi hazájukba ellátogatni. Nem szabad elfelejteni, hogy a virágos autóutak országainak lakói nyugodtan, zavartalanul emésztettek akkor, amikor Magyarországon ropogtak a fegyverek és a legvadabb rombolás dühöngött. Elleivéleményemre rendszerint az, volt a felelet; “de azóta már 17 év telt el!” És ez igaz, a 17 év eltelt, de ez esemény és eredménydus 17 év volt. A mindenkori császárok, királyok, fejedelmek, várurak és őfőméltóságok az ország ezeréves fennállása alatt nem segítettek, nem javítottak annyit a magyar nép sorsán, mint ez a rendszer 17 év alatt! Poros az ut és nincs virág! Olvastam a Magyar Szóban egy levelet, amelyben két utas ismét megállapítja azt a már többször is megállapított valóságot, hogy Magyarországon porosak az utak és nincs virág. Ugyanakkor megállapítják azt a gondolkodó emberek által könnyen megérthető tényt, hogy más országokban van! Amint a levélből megértem, ez a két utas na- gyonis amerikai szemmel tekintgetett széjjel és mint valószínűleg a “betalált” bevándoroltak közül valóknak eszükbe sem jutott meglátni azt, ami megvan, és legalább is olyan fontos, mint a virág. Az mind természetes, mert hát Amerikában is megvan. . . és hát hogyan is jutott volna eszükbe, hogy van valami különbség a háborúk alatt jó üzleteket csináló és csak gazdagodó Amerika, valamint a földig lerombolt és kifosztott Magyarország között. Sajnálkozva állapítom meg, hogy több amerikai látogatótól is hallottam hasonló, át nem gondolt kritikákat, amit rendszerint “jóakarata kri- tiká”-nak neveznek, de — mint Rev. Gross is megállapította — a “kritika” szónak mindig van egy kis mellék zingéje.” Valamikor nagyon régen egy amerikai-magyar vendéglőben jóllátható helyen tábla volt kifüggesztve, amelyre gyönyörű betűkkel az volt felírva: “Ha megvan elégedve, mondja el másnak. Ha nincs megelégedve, mondja meg nekünk!” Ebből az ésszerű ajánlatból kiindulva, aki kritiMikor a lerombolt épületek pora leszállt s a ropogó fegyverek, a robbanó bombák füstje eloszlott, előttük volt a nagy probléma: hol kezdjék helyreállítani a minden képzeletet felülmúló felfordulást és egy nagyobb probléma, hogy MIBŐL ?! Sem anyag, sem pénz, csak egy különböző okok miatt kétségbeesett tömeg. Talán vannak emberek, akiknek az a véleménye, hogy az országutakat kellett volna előbb rendbehozatni és virágokat ültetni, de ahelyett a felrobbantott hidakat állították helyre, a romo’ at takarították el, használhatóvá tették az utakat, gyárak tömegét építették, hogy legyen alkalma a munkásnérmek dolgozni. Városokat építettek a puszta mezőkön, köztük a 30—40 ezer lakosú modern Sztalinvárost és hasonlókat. Rengeteg modern iskolát építettek a falvaknak is, amelyek szépségben s felszerelésben versenyezhetnek a nagyvárosok iskoláival. Ezekhez tanítókat kellett kiképezni. Kulturháza-
