Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-08-02 / 31. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, August 2, 1962 A rrdúsgazd” A napi sajtó feltűnően foglalkozott azokkal a pénzügyi adatokkal, amiket a Labor Department statisztikája nyilvánosságra hoz a szakszervezetekről. Eszerint a 260 országos unió s a hozzájuk tartozó 44,530 lokál összvagyona 1,500,000,000 dollár. Ezt az összeget a pénztárakban s a sztrájk alapokban levő pénzállomány, a szakszervezeti házak és más ingatlanok képezik. Ezzel szemben van 200,000 dollár megterhelés, tehát tiszta érték 1.3 milliárd dollár. A Landrum-Griffin-törvény kötelezi a szak- szervezeteket, hogy vagyoni állásukról évente jelentést készítsenek a kormánynak. Az ezekből szerzett adatokat felhasználva, a kapitalista sajtó a szakszervezeteket a monopóliumokhoz hasonlította és azt a következtetést vonta le, hogy a trösztellenes törvényeket kell alkalmazni velük szemben is. A szakszervezetek ezt nem hagyták szó nélkül, hanem rámutattak legalább 20 olyan korporációra, amelyeknek mindegyike nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint az összes szakszervezetek együt tesen. A Standard Oil of New Jersey-nak egyedül hétszer annyi vagyona van, mint az AFL-CIO- hoz tartozó összes szakszervezeteknek. A megnevezett 20 korporáció 65.8 milliárd dollár értékkel rendelkezik és kötelezettségeik leszámítása után tiszta vagyonuk 46 milliárd dolláron felül van. A harácsolás gyengíti a munkás szellemet Kétségtelen, hogy a szakszervezetek ma jobb financiális helyzetben vannak, mint valaha is voltak. A konvenciókon a pénztári jelentés meghallgatása azt a benyomást kelti, hogy egy üzleti vállalat profitszerző terveit terjesztik elő. Egyes tisztviselők féltő gondossággal őrzik a szakszervezeti vagyont, ahelyett, hogy tagszerzésre, szervezésre fordítanák, pedig sok esetben a tagság számának hanyatlásával állnak szemben. Ezt a jelenséget George Meanv is többször helytelenítette beszédében. Megkritizálta a vezetőket, hogy ülnek a pénzükön, ahelyett, hogy szervezéssel, a munkásság befolyásának kiterjesztésével erősítenék a szakszervezeti mozgalmat. Ilyen értelmű vezércikk jelent meg az “AFL-CIO News” nemrégi számában is, amely helyesen rámutatott, hogy “főképpen emberek és elgondolások” képezik a munkásmozgalom erejét. Ennek ellenére az a sajnálatos helyzet áll fenn, hogy szakszervezeti tisztviselők nagyobb súlyt fektetnek pénztáruk duzzasztására, mint a tagságuk emelésére, vagy a szervezetlenek megszervezésére. Az utóbbi években elterjedt az a gyakorlat, hogy spekuláltak a szakszervezet pénzével a gyors haszon reményében. Ingatlan jelzálogba (mortgage), részvényvásárlásba eszközöltek befektetéseket. Az AFL-CIO központ még külön hivatalt is felállított, amely jótanáccsal és segítségével látta el a hozzátartozó szakszervezeteket a befektetések terén. Ennek persze az a következménye, hogy a szakszervezeti alapok le vannak kötve és nem használhatók fel olyan célokra, amelyek a munkásság ügyét vinnék előre. Érdemes volna megtudni pl., hogy a Wall Street “fekete hétfője” és az azt követő sötét napok miként hatottak a szakszervezetek értékpapír befektetéseire. A szakszervezeti pénzügyek ilyen kezelésének sok hátránya van. Mint már említettük a szervezetlenek megszervezése nincsen szorgalmazva, a tagság száma csökken. Ahol a pénzalap spekulációk nyomán gyarapszik, ott gyengül a szakszervezeti szellem, korrupció veszi át a munkásöntudat helyét. Számos esetben szakszervezeti tisztviselők gyanús és korrupt ügyletekbe keveredtek bele a spekulációk nyomán. Ahol gyengül a pénztár állomány, ott emelik a tagdijakat és a kivetéseket a tagok számára. Amióta az AFL és a CIO egyesülése 1955-ben megtörtént, a szervezetlenek megszervezése állandó halasztást szenvedett, holott akkor nagy ígéretek lettek téve és a lehetőségeket feljátszot- ták. Az ígéreteket azóta is minden konvención felújították, de a teljesítésük elmaradt. Az AFL-CIO legutóbbi, decemberben Miamiban tartott konvencióján az ipari szakszervezetek ismét behatóan foglalkoztak a szervezés kérdésével és újabb határozati javaslatot fogadtak el annak meginditására. Azután a központi vezetőség tavaszi gyűlésén Walter Reuther nyújtott be tervezetet a munka széleskörű kivitelezésére. De a vezetőség nem foglalkozott behatóan a tervvel, ehelyett bejelentette, hogy Kaliforniában indít meg “próbakisérletet”, mert ott egy millióra teszik a szervezetlen ,munkások számát. szakszervezetek Azóta három hónap telt el, de Kaliforniában semmi jele a megmozdulásnak. Ennek egyik oka abban a tehetetlenségben van, amellyel a nagy szakszervezetek vezetői a “jurisdictional” kérdést kezelik. Nem anyagi nehézség az akadály, mert a Kaliforniában elszaporodott iparok, melyeknek munkásai között sok a szervezetlen, u. m. a ruhaipar, az autó-, a gépipar, a villamossági és más fontos iparok szakszervezetei a “gazdagabbak” közé tartoznak és van pénzalapjuk a szervezésre. De a vezetők az ártalmas üzleti felfogással nem a szervezés lényegét és a munkásságra vonatkozó mély jelentőségét veszik tekintetbe, hanem azt, hogy saját szervezetüknek legyen elsősorban haszna belőle. Ezzel a versengéssel már megszervezett munkásokat is elcsalnak egymástól. Az egész munkásmozgalomra káros hatással van ez a gyakorlat, ami a munkásszolidaritás éles ellentéte. A cukor körül legyeskedők Washington uj lobbyja jelentős mértékben drágítja cukorellátásunkat Az ország fővárosában mindenki tudja, hogy milyen hatalmas visszaélések mennek végbe a cukorbehozatal körül, csak a szenátorok nem. Illetve ők is tudnak róla, de úgy tesznek,, mintha nem tudnának. A N. Y. Post cikkírója, Murray Kempton szerint, azért tettetik magukat a derék honatyák, mert félnek attól, hogy jóbarátjaikat lepleznék le, ha kinyitnák a szájukat és vizsgálatot követelnének. Úgyis mondhatnánk azonban, hogy a cukor lobby jövedelméből nem részesülők azért nem kiabálnak és zúgolódnak, mert van elég sok más lobby is Washingtonban, ami szintén jövedelmez annyit, mint a cukor (ha nem is olyan édes), sőt sokszor még többet is. A “ma nekem, holnap neked” mondás pedig még elég élénken élhet az emlékezetükben, semhogy figyelembe ne vegyék. Ha ma kiderül víilami a cukor körül, illetve vizsgálat indul, akkor holnap ugyanígy kiderülhet más is. . . “Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra.” Nem is mennek a szenátorok. Nem bolygatják tehát az ügyet. Pedig érdemes volna, mert elég sok pénz megy kárba. Ezt persze á fogyasztók fedezik a saját zsebükből adóval és amikor a drága cukrot vásárolják. A törvényhozók simán megszavazták a tonnánkénti 56 dollár pénzügyi támogatás további folyósítását, melyet az Egyesült Államok fizet a nyers cukorért. Ezt a nyers,cukrot gondosan összeválogatott külföldi termelőktől vásároljuk. A kubai forradalom előtt ez a Karib-tengeri kis ország volt a cukor kvóta fő haszonélvezője. Jobban mondva, ennek a kis országnak a diktátora, Batista és klikkje részesedett a fő jövedelemből. Mióta a kubai nép elseperte a szamok rendszert, azóta ez az ország nem részesedhet az Egyesült Államok cukorpolitikájának az előnyeiből. A megüresedett helyre persze tömegesen jelent keztek a cukortermelő országok, sőt, amint látni fogjuk azok is, amelyek nem is termelnek cukrot. Az Egyesült Államok által a termelőknek nyújtott pénzügyi támogatás haszonélvezői közül nem szabad kifelejtenünk Louisiana állam termelőit sem. (A termelők alatt itt a vállalkozókat kell érteni, akik nagy földbirtokokkal rendelkeznek és olcsó segédmunkásokkal dolgoztatnak.) Ezeknek az az érdekük, hogy a behozott cukor minél drágább legyen, minél többe kerüljön tonnája az államnak, mert igy ők is többet kaphatnak termékükért. Kubától nem vásárolunk tehát több cukrot. Hamarosan be is töltötték másokkal ezt az űrt. A legtöbb szenátor tudja, hogy az uj rendszer nem csak nevetségesen ostoba, hanem még szükségtelen terhet is jelent a fogyasztók számára. Ennek ellenére elfogadták az uj rendszert egy látszatvita lefolytatása után. Az uj törvény a következő visszásságok melegágyának a szerepét tölti be: 1. Írország 10,000 tonnával részesedett a kvótából és igy 560,000 dollár pénzügyi támogatást kapott uj cukoriparának a számára. Írország egye dűl jogosult arra, hogy finomított cukrot küldjön az Egyesült Államokba kedvezményes áron. De nehogy félreértés történjen, nem az Egyesült Államok számára kedvezményes áron, hanem az ir termelők számára előnyös áron. PAUL’S SHELL SERVICE GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS 19505 Allen Road — Melvlndale, Michigan Telefon: WA 8-9*06 SZŐKE PAL, tulajdonos +> A. A dfc, A ^ A4i A AA, szág teljes joggal finomíthatja a kubai cukrot és eladhatja az Egyesült Államoknak jelentős felárral. 2. Hollandia is kapott 10,000 tonnát a kvótából. A hollandok szintén importálják a cukrot. 150.000 tonna cukrot hoznak be külföldről minden évben és ebből 30,000 tonnát Kubából, fontját három centjével. A hollandok most meghatalmazást kaptak arra, hogy a három centjével vásárolt cukrot fontonként hat centért adják el a részünkre. 3. Dél-Afrika 20,000 tonnát szerzett a kvótából. Ez az ország különleges elbírálásban részesül az Egyesült Államok kormánya részéről, mert a pénzügyi támogatása 1,300,000 dollárra rúg. Ez azért is említésre méltó, mert a világ közvéleménye előtt nagyon is ismert rendszerének a jellege. Csak tavaly lépett ki a Brit Államszövetségből, mert nem akarta megváltoztatni apartheid néven ismeretes politikáját. E politika az ország több mint 8 millió színes lakosát fosztotta meg emberi jogaitól. A faji politikához való ragaszkodása miatt feláldozta előnyös helyzetét a Brit Államszövetségen belül, amelyet éppen egy cukoregyezmény biztosított ott a számára. Az Egyesült Államok kormánya most megtéríti a dél-afrikai “fajvédő” rendszer veszteségének jelentős részét- .* A cukor-ügy kiegészítéséhez tartozik még a lobbyistáknak fizetett megvesztegetési összeg is. Dél-Afrika 2,500 dollárt fizetett egy hónapra kijárójának március és április folyamán. Ezekben a hónapokban alkották meg ugyanis a cukortörvényt. Írország 35 dollár órabért fizetett lobbyis- tájának. India csak 20,000 tonnát kapott a kvótából és 50,000 dollárt vetett oda a kijárónak, még 49.000 dollárt kilátásba helyezve a részére, ha a törvény keresztülmegy. Haiti, amely talán a Föld legszegényebb állama, 20.000 tonnát kapott az osztozkodásnál és ezért lobbyistájának havi 1,250 dollárt fizetett. Ez James Rowe, aki Lyndon Johnson alelnök követének szerepét tölti be a liberális demokratáknál. Peru 189,000 tonnával részesedett és még ráadásul a lobbyistája sem került semmibe, mert ezt a szerepet a Grace Line töltötte be, a perui cukor ültetvények nagy befektetője. Mexikó is megkapta a maga 189,000 tonnáját, de magasabb árért. Ennek lobbyistája a Roose- velt-korszak egykori belügyminisztere, Oscar Chapman volt, “csekély” 50,000 dollárért egy évre. Ez egyúttal megvilágítja azt is a részünkre, hogy mit csinálnak a régi politikusok amikor lelépnek a színről. . . Chapman nem vesztegeti hiába az idejét, mert szabad óráiban Paraguay-t is képviseli a cukorért folyó hajszában. A belföldi és külföldi termelők, cukorfinomitő vállalatok és lobbyistáik versenyében nem csoda, ha a szenátorok hallgatnak. Ugyan mit is mondhatnának ami nem pattanna bumerángként visz- sza a fejükhöz. . . ők már régen megtanulták azt a régi közmondást, hogy “beszélni ezüst, hallgatni arany.” Ki az, aki nem szereti jobban az aranyat. . . ? Most jön a dolog érdekes része. Írország Kubából hozza be a nyerscukor jelentős részét, több mint kétharmadát. A kongresszus tehát egy olyan törvényt szavazott meg, amelynek alapján IrorINDIÁBAN egy keselyű betörte egy repíilőgé ablakát és megölte a pilótát. A segédpilóta vette át a kormányt és leszállította a repülőgépet. • MOSZKVÁBAN nemzetközi rákkutató kongresszus nyílt meg, 70 országból érkezett 5,000 rákspecialista részvételével. • TOKIÓ LAKOSSÁGA túlhaladta a tizmilliót. A japán statisztikai hivatal szerint a város lakossá ga naponta ötszáz fővel emelkedik.
