Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)

1962-10-11 / 40. szám

Thursday, October 11, 1962

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

J1

..........—.............. . ■ ..ji iijUtUiiiTiiHíiitnnniii nni

Szépirodalom, művészet, kultúra

MARK TWAIN:

áDÁM-ÉVÁRÓL

(Az első ember naplójából)

HÉTFŐ: Az uj, hosszuhaju teremtmény folyton körülöttem lebzsel. Nem szeretem ezt. Magányhoz vagyok szokva. Miért nem keresi ez a furcsa lény a többi állat társaságát?... Ma bonts az ég. Keleti szél fuj. Azt hiszem, esőt kapunk. . . Kapunk? Honnan veszem igy a szót? Igen, most jut eszembe, a hosszuhaju beszél mindig ilyenformán.

SZERDA: Építettem magamnak egy hajlékot, amely megvéd ./ esőtől. De az uj élőlénytől ott sincs nyugtom. Bebújt ő is, anélkül, hogy bármit kérdezett volna. Amikor ki akartam dobni ezt a tolakodó teremtést, a nézőkéiből hirtelen viz kezdett folyni. Borzalmas, elnyújtott hangokat hallatott, és mancsának külső oldalával törölgette a vizet. Csate már egyszer csendben maradna! De szakadatlanul fecseg, és mindig mindent a fülembe akar súgni. Ez nagyon zavar, mert csak olyan zajokhoz vagyok szokva, amelyek kisebb- nagyobb távolságokból jönnek.

SZOMBAT: A hosszuhaju túl sok gyümölcsöt eszik. Ha ez igy megy tovább, egy szép napon mindenünk kifogy. (Már megint többesszámban beszélek! ö olyan gyakran használja. ho<rV már én is egészen megszokom.) Ma sürü köd van, ezért inkább a hajlékomban maradok. De a hosz- szuhaju nyugodtan szaladgál a kertben, akármilyen az idő, és sáros lábával összemaszatolja a hajlékomat. Ó, milyen nyugalomban éltem azelőtt!

VASÁRNAP: Ma reggel rajtakaptam a hosszu- hajut, hogy megrázta azt az almafát!

HÉTFŐ: Azt mondja, hogy Éva a neve. No és? Mi közöm hozzá? Kijelentette: ezt kiáltsam, ha azt akarom, hogy odajöjjön hozzám. Erre csak azt válaszoltam, hogy egyáltalán nem fogom őt hívni, a név tehát teljesen fölösleges. (A “fölösleges” szó látszólag nagyon imponált neki. Többször fogom ezt a szót használni.)

KEDD: A hosszuhaju azt állítja, hogy őt az én oldalbordámból teremtették. Milyen ostobaság! Egyetlen bordám sem hiányzik.

SZOMBAT: Az uj teremtmény tegnap beesett a tóba, amikor megint nézegette magát benne. Tudniillik pillanatonként ezt csinália. Mikor nagy üggyel'-bajjal kihúztam a vízből, sajnálkozni kezdett mindazokon a sok igazán szánalomra méltó lényeken, akik kénytelenek a hideg tóban élni. Este egy sereg ilyen csúf teremtményt hozott a hajlékomba, és mellém tette őket az ágyba, hogy ne fázzanak. Nincs kedvem még egy éjszakát ezeknek az undorító lényeknek a társaságában tölteni. Ha besötétedik, kiszórom őket.

KEDD: “Éva” megismerkedett egy kígyóval. Roppant örülök, mert ez az állat tud beszélni. Végre megint lesz egy kis nyugalmam.

PÉNTEK: Éva az ismént idefutott hozzám, és elmondta, hogy a kigvó azt tanácsolta neki, kóstolja meg az almát arról a fáról. Állítólag, aki eszik belőle, az okos meg érdekes lesz, és még mit tudom én micsoda. Hányszor magyaráztam neki, hogy akkor eljön a Földre a halál ! Megint a lelkére kötöttem, hogy nagy ívben kerülje el azt a fát. Most jár a szája. Az az érzésem, hogy nagy vészt zudit ránk nemsokára. Elővigyázatosságból emigrálni fogok a Kertből.

SZERDA: Az éjszaka elszöktem lovon. Gyors ügetésre szorítottam, hogy idejekorán biztonságba helyezzem magam. De már nem jutottam messzire. Vagy egy órával napkelte után elérkeztem egy virágdíszben pompázó, elragadóan szét) völgybe, ahol nyüzsögtek a legelésző, szunditó, és játszadozó állatok. Hirtelen borzalmas zűrzavar keletkezett. A négylábúak szörnyű üvöltéssel egymásnak estek. Rögtön tudtam, mi történt: Éva evett egy almát arról a fáról. És ettől kezdve halál is volt a világon.

A tigrisek szélsebesen felfalták a lovamat. Nagyon dühös lettem és felszólítottam őke), h legyenek olyan szívesek, hagyják ezt abba. De .senki sem hallgatott rám. Ha még tovább is veszekszem a tigrisekkel, engem is felfaltak volna. De elrohamtam, és nem messze a Kerttől kényelmes búvóhelyet találtam.

Éva köbben felkutatott engem. Az igazat megvallva, örültem neki, mert korgott a gyomrom, és

ő hozott magával néhány szem almát. Bár elveimmel ellenkezett, ettem belőlük. Nem volt más választásom, mert éhes voltam. Úgy látszik, az elveket csak addig tarthatja tiszteletben az ember, amig elegendő ennivalója van.

Évának a távollétemben az az örült ötlete támadt, hogy mindenféle ágakat és leveleket aggasson magára. Amikor megkérdeztem tőle, mit jelent ez az ostobaság, és leszedtem róla a sok zöldséget, Éva kuncogott és elpirult. A fülembe súgta,

hogy majd észreveszem, miért tette.

Igaza volt. Ámbár még mindig nagyon éhes voltam, letettem az almát (pedig a felét sem ettem meg, és nagyon Ízlett!), s összekerestem azokat a leveleket és ágakat, amelyeket leszedtem róla. Azután magamat ékesítettem fel veiük. Ami kor elkészültem, elég szigorú hangon parancsoltam, hogy ne ugráljon körülöttem tétlenül, hanem inkább hozzon még néhányat a pompás almából.

Tulajdonképpen nem is olyan rossz, hogy együtt élek vele. Mindenekelőtt azért, mert azt állítja: felülről úgy rendelkeztek, hogy a jövőben dolgoznunk kell.

Majd én felügyelek rá.

MOS! LEGEIM SÓLETJE

Elemér botra támaszkodva, bicegve jelent meg a hivatalában. Géza a szobatársa kíváncsisággal kevert részvéttel kérdezte:

— Mi történt veled, öregem?

— Megránditottam a lábamat — válaszolta a tényeknek megfelelően Elemér.

— Hol? Mikor?

— Tegnap délután, a Rákóczi utón.

Géza együttérzése egyszerre megvetéssé változott:

— Fényes nappal megbotlasz a Rákóczi utón! Mondd, hülye vagy?

A költői kérdésre nem kellett válaszolni, de Elemér mégis a szivére vette és elhatározta, hogy a legközelebbi érdeklődőnek kissé szépítve meséli el életének ezt a kis epizódját. Még a memoárirodalomban is előfordul az ilyesmi. Hazafelé menet ki is próbálhatta a javított kiadást, mert találkozott régi barátjával Mikolcsikkal, aki természetesen megkérdezte:

— Miért jársz bottal?

Heves gesztusokkal kisért válasz következett:

— Képzeld, egy autó szabálytalanul befordult a Sip utcából a Rákóczi útra, nem adott előnyt a gyalogjáróknak és majdnem elütött. Hirtelen félreugrottam és megránditottam a lábamat.

— Feljelentetted a disznót?

— Nem.

— A számát sem kérdezted meg?

— Nem.

— Hát ha te ilyen hülye vagy — szólt a barát és köszönés nélkül továbbment.

Elemér ebből is tanult és elhatározta, kikere- kiti a történetet, amely lassacskán a hősi eposz felé kanyarodott. A sógorának már igy mesélte:

— A villamossíneken baktatott egy öreg ember. Hiába csengetett a vezető, nem tért le. Úgy látszik nagyot hallott az aggastyán, vagy pedig a lábai felmondták a szolgálatot. Nem tétováztam, utána ugrottam és az utolsó pillanatban mentettem meg a biztos haláltól. Közben a hirtelen ugrástól megrándult a lábam.

A sógor rosszalóan hiimmögött.

— Családos ember létedre, kockáztatod az életed egy részeg pasas miatt? Mondd, hülye vagy?!

Ezek után nem csoda, hogy amikor a romantikára hajlamos ismerőse. Mancika, csicseregve érdeklődött a bicegés oka felől, Elemér először arra gondolt, elmeséli, hogyan viaskodott a hétfejü sárkánnyal a Jégbüfé előtt. De aztán reálisabb hőstettet komponált, alaposai! kihasználva Mancika közismert állatszeretptét:

— Képzelje, Mancika, tetrnao a Dn'"1‘marton sétáltam és nagy csődületre lettem figyelmes. A megáradt folyó közepén egy kis cicát dobáltak a hullámok.

— Ó, egek! — tört ki a lányból a rémület.

Elemér most már. lendülettel fnMatta:

— Mindenki csak bámult, de senki sem gondolt a megmentésére. Habozás nélkül ledobtam a felső ruhámat, a cipőmet és pompás fejessel a hömpölygő folyóba ugrottam. Harcoltam a hullámokkal, de elértem a szegény kis állatot. Egy öt cso- mónyi gyorsasággal arra ha’adó vízibuszra kapaszkodtam fel, közben a hajó tatjában megütöttem a lábamat. Ez történt. Semmiség az egész

Mancika könnyek között nyújtott kezet. No végre sikerült hatásos történetet kialakítani

Másnap Elemér találkozott Ágival, Mancika legjobb barátnőjével.

— Hallottam, milyen hőstettet vitt véghez — üdvözölte a nő.

Elemér maximális szerénységgel mosolygott.

— És mit szólt hozzá Mancika? — kérdezte izgatottan.

Ági kedvesen válaszolta:

— Csak ahnvit mondott, nem hitte volna hogy

maga ilyen hülye. S, A.

,m'w » » ** ~j , , 1. ■ :_v ;

fi 01V E T L E N u 1...

BÁLINT IMRE ROVATA

Múltkor az amerikai kenyeret figuráztam ki, ha szép voi tőlem, ha nem. Most a mi h. dugni nevű kolbászunkat igyekszem felszeletelni, mindene. okulására. Sógorom, vágj komám, hiszen Magyarországon mindenki koma, :gt só., »r, hen te-mester és neki ajánlom ezt a levóiszeríis 'get, hadd tanuljon amerikai mórest beiUe.

Úgy esett, hogy uzsonnára, amit mLugw nmosnak nevezünk, bologni szendvicsei cíi-m. iávét ittam hozzá, lekváros fánkkal és öli - m a gyomromat. Erre az amerikai parizoiTP . nak- szom és nem a fánkra. Még aznan délid án ryse tudtam volna mást csinálni a hascsikarások miatt, kinyomoztam, hogy mi volt abban a kolbász- szerűségben. Egyszerűen kivettem egy U felvágatlant a jégszekrényből és elolvastam mibenlétét. Lemásolom a kedves sógor s: mára, hadd tanuljanak a magyar hentesek pariz< rt csinálni. Kisgyerekkoromban azt gondoltam, hogy a kolbászok, a tüdős és véreshurkák fán nőnek. Ma tudom, hogy csinálódnak, hogy otthon minden hentesnek megvan a maga titka. Titok, hogy mit tesz bele, mennyit és mikor és hogy zsírral keni-e be utolsó szónak a burkot, vagy sárga cipőkenőccsel német mintára és úgy dörzsöli fényesre. Most alant adom szóról-szóra, ahogyan rá volt nyomtatva ennek a bologninak vékony kaucsuk-bőrére a műsor, az amerikai bologni műsora. Mert mi itt nem titkolózunk. Nem ám!

Elsőnek azt mondta, hogy “Pork”. Azaz disz- nóhus. Szép tőle, hogy az is van benne. Azután jött a “Beef”, marhahús. Ebbe mái nem menne bele a sógor. Elevenen se szerette a disznó a marhát, hát még a parizerben. “Broth”, (leves) a következő. Leves. Miért? “Sodium Casinate” a folytatás. Nem tudom, mit keres ez a kémikálé ebben a masszában. A Casein szótól az a gyanúm, hogy t. valami ragasztószer, mert a szobafestők is azt használják a festékbe, hogy odaragadjon ahová kell, vagy nem kell. “Cereal”, vagyis kása. Mindenesetre olcsóbb, mint a hús. “Salt”, só. Ez kell bele. Ezt helyben kell hagyni. Ezért kitüntetést érdemelnek. Aztán hirtelen belejött az a szó, hogy “Gelatin”, kocsonya. Miért tett‘% bele, mikor az egy önálló étel? És amikor önálló, istenien jő étel. De ebben a masszában se nem látszik, se nem Ízlik. Aztán még azt Írja, hogy “Sugar.” Cukor. Miért? Oh, miért? “Spices”, fűszerek. Csak a gyömbért lehet kivenni és nem is tudom, hogy a hascsikarásom nem a gyömbértől ered-e, mert hogy a gyomrom paprikát várt és gyömbért csalódott. Aztán jött a “Sodium Ascorbate”, hogy a massza elálljon. “Sodium Nitrate”, hogy feláll jón, “Sodium Nitrate”, hogy leálljon és egy utolsó, de hos=zu duplás latin kémia, amelyet immár harmadszor próbálok leírni, de mindig hibásan jön ki, tehát lemondok róla. Ezt a masszát — miután kaucsuk-bőrbe húzták és bekenték várnissal —- megabálták és megfüstölték volna. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Inkább nem.

Tőlünk sok mindent lehet tanulni, de ezt, ajánlom a sógornak, ne tanulja el, mert odaát elvesztené a hentesi diplomáját miatta.

SZERÉNY MtWÉSZ. Sir Alec Guiness angol színművész azzal utasította vissza a Boston College irodalmi diszdoktori cimét, hogv “gvenge a helyesírása.” Erre felajánlották peki a filozófiai diszdoktorátust; ennek elfogadásában már nem akadályozta a rossz helyesírás.. .

»

A VILÁG LEGNAGYOBB SZÁLLODÁJÁT az. ötvenemelete? Americanát most avatták fel New Yorkban.