Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-15 / 7. szám
A HEW YORKI * JUBILEUMI BAHKETTRE A Magyar Szó newyorki és közelkömyéki olvasói tömeges és ünnepélyes felvonulása lesz február 18-án. A haladó sajtó 60 éves fennállásának jubileumi évét indítják be a JUBILEUMI BANKETTEN. Tudjuk, hogy senki sem akar hiányozni erről az összejövetelről, mert ez valóban mindnyájunk közös ünnepe. Ha meggondoljuk, egy munkássajtó hat évtizedes tevékenysége óriási teljesítmény. Hogy milyen óriási, azt csak a mi olvasótáborunk tudja, amely a reakció minden akadályán keresztülküzdötte akaratát, hogy sajtóját, fenntartsa. Ä jubileumi bankett tehát GYŐZELMI ÜNNEPÉLY. Akik oda eljönnek, valamennyien HŐSEI ennek a győzelemnek, mert kivétel nélkül az ö kitartásuknak, lelkesedésüknek és áldozatkészségüknek köszönhető az, hogy a haladó sajtó tovább folytathatja 60 évvel ezelőtt megkezdett munkáját. A banketten lesznek olyanok, akik 30, 40, talán 50 éve is olvassák lapunkat. A fiatalabbaknak is méltó elismerés jár, de ezen a banketten velük együtt az idősebb olvasóinknak szenteljük figyelmünket, hogy a két emberöltőt kitevő múltúnk mélyrehatóbb kidomboritást nyerjen. Vajon kinek az emléke nyúlik legmesszebbre, milyen kiemelkedő régi eseményről tud beszámolni, amely visszatükrözi sajtónk harcos dicső múltjának egy-egv részletét? A newyorki JUBILEUMI BANKETTET követni fogják más jubileumi bankettek és ünnepi összejövetelek az Egyesült Államok magyarlakta helyein az év hátralevő részén keresztül. Ne felejtsük el, hogy JUBILÁRIS ÉVRŐL van szó, mert egy ilyen időbeli határállomás többet jelent, mint egy egyszeri, futó megemlékezést. Egész éven keresztül fütsön bennünket az a tudat, hogy jó munkát végeztünk, ha hibát követtünk el, abból levonjuk a tanulságot és történelmi folyamatossággal használjuk fel múltban szerzett tapasztala- lainkat az előttünk álló feladatok elvégzésére. Az ünnepi összejövetelek mellett még kimagasló esemény ■ < március 15-én megjelenő ÜNNEPI SZÁMUNK, amely 32 oldalas lesz. Igazi szines bokrétát fogunk ebben Örömmel átnyújtani olvasóinknak. Nemzetközi képletes találkozás lesz ez a lapszám, mert megjelennek benne sajtónk régebbi, már népi Magyarországra visszatért munkatársainak üdvözlő megemlékezései; más országokban élő olvasóink, magyarnyelvű közlemények köszöntői, kedves olvasótáborunk “EMLÉK-VERSENY” írásai, ünnepi üdvözletei, nevei. Olyan lapszám lesz ez, amit értékes emléktárgyként fog mindenki megőrizni. Gondoskodjon róla minden olvasónk, hogy e színes bokrétában elfoglalhassa méltó helyét. Ez alkalommal szeretettel köszöntjük newyorki és vidéki olvasóinkat az ünnepélyes viszontlátásig VASÁRNAP, február 18-án, az egy órai délebéden. Kellemes és eredményes délutánt fogunk együtt tölteni. Ént. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act o' March 2. 1879, at the P. O. of N. Y., N. Y. Yol. XL No. 7. Thursday, February 15, 1962 NEW YORK, N. Y. ÁLTALÁNOS SZTRÁJK FRANCIAORSZÁGBAN Százezres tömegek tiltakoztak Párizsban az OAS terrorja ellen. A karhatalmi egységek durva fellépése miatt számos halálos és sebesült áldozata volt a tüntetésnek FRANCIS 0. POWERS KISZABADULT A szovjet kormány a két kormány közötti viszony javulása érdekében helyezte szabadlábra a kémrepülöt I got összekötő Glienicker hídon történt Berlinben. Ugyanakkor az amerikai hatóságok átadták ! a Powerst kisérő szovjet ható- | ságnak Rudolph I. Ábelt, akit j az Egyesült Államokban 1957- : ben 30 évi börtönre Ítéltek annak a vádnak az alapján, hogy egy szovjet kémcsoport vezetője | volt. Az ítéletet egy szovjet disz- í szidens tanúvallomása alapjan hozták. Abel sohasem ismerte i be, hogy kémmunkát végzett és egyetlen tagot sem fogtak el az i állítólagos csoportból. Powers-el egyidőben Kelet- Berlinben szabadlábra helyezték Frederick L. Pryor amerikai orvostanhallgatót is ,akit tavaly augusztusban tartóztattak le Ke let-Berlinben — szerinte — törvényszegésért. Pryor akkor a Nyugat-Berlin-i Egyetem hallgatója volt. Szülei várták rá Nyugat-Berlinben és visszautaztak I I (Folytatás a 2-ik oldalon) Többezer rendőr, rohamrendőr, csendőr, valamint a Köz- társasági Biztonsági Gárda egységei rohanták meg a terror elleni tiltakozókat, hogy szétverjék őket. A karhatalmi alakulatok durva fellépésének következtében 8 ember vesztette el az életét és többszáz súlyosan megsebesült, A halottak között van Párizs egyik munkáskerületének 30 éves kommunista párttitkára, egy 15 éves fiú és bárom asz- szony. 83 embert letartóztattak.- A jobboldali terroristák — látva azt, hogy a rendőrség nem ellenük lép fel, hanem ép azok ellen, akik a rend helyreállítását és a De Gaulle elnök által kilátásba helyezett algériai béke végrehajtását követelik —, zavartalanul tovább folytatták merényleteiket. Egy óra leforgása alatt 8 bomba robbant a belvárosban és egy a külvárosban. Az OAS emberei most a kommunista és baloldali könyvesboltok, felvilágositó irodák és kiadóvállalatok épületei ellen, irányították terrorhadjáratukat. Egy bomba a TASS szov jet hirügynökség bejárata előtt robbant. A baloldal által vezetett tömegtüntetések e héten is tovább folytatódtak a francia fővárosban. Feb. 12-én Több mint tízezer ember vonult a Köztársasági tér felé és követelték a kormány erélyes fellépését a jobboldali terroristák ellen. A tüntetők élén menetelt Saint-Denis külváros polgármestere is. A kormány 25,000 rendőrt és csendőrt összpontosított a Párizs központjában fekvő Köztársasági téren és megakadályozta, hogy a tüntetők a téren találkozzanak. Ugyanezen a napon a szak- szervezetek felhívására 30 perces tiltakozó sztrájkot tartottak a francia munkások. ^\/X/V/tA/V\Ar«A/\AAAnAA/W\/VVVV\AAAAA/V\/UW\AAA/\/V%AAAAArtfV/\JVlAA/SAA/V\A/>A/\/VA/VW\AA/\AA/\/\AA/V/W\/>AAAAAIV\/\A/\/\A/VWWV\A<\A/\/\A/V\/W\A/\AA/WVV\/\/V\A/WVI New Y ork és környéke JUBILEUMI BANKETT JE Régi és uj olvasóink EGYÜTT ünneplik SAJTÓNK 60 ÉVES FENNÁL- ÚTIRÁNY: Ind. “D" vonattal a Delancey és Essex LÁS ÁT 1962 február 18-án, vasárnap délután 1 órakor, ünnepi ebéd ke- St-rt, BMT Jamaica Lme-al ugyanoda; északra egy ,, „ 2 • * . d* r< i , block a Rivington St. IRT Lex. Local-al a Spring reteben a 61 Rivington Street alatti American—Kussian Center nagytér- st ig onnan Deiancey st.-ig, majd Rivington st.-ig. méhen. Legyünk ott mindannyian! Ebédiegy $2.50. — Rezerválja helyét a second Ave busszal a Rivington st.-ig. Kocsival az előre, AL 4-0397 telefonszámon, lapunk KIADÓHIVATALÁBAN. — FDR Drive on E Houston streetig © 60 £ue$ Munkás Sajtó PÁRIZS, rádiójelentés. — Párizsban kedden délelőtt több mint 200,000 gyászoló gyűlt össze a Köztársaság téren és onnan csöndes gyász- menetben kísérték a multheti tüntetés nyolc halálos áldozatát a temetőbe. A legtöbb tüntetőnek virágcsokor volt a kezében. A baloldali politikai pártok és a szakszervezetek az egész országra kiterjedő általános sztrájkot rendeltek el. amely 4 óráig terjedően minden tevékenységet leállított. Az üzletek lezártak, a vonatok megálltak, megszűnt a posta, telefon, rádió szolgálat. Újságok nem jelentek meg. Az országos demonstráció az OAS fasiszta terrormozgalom és a I)e Gaulle-kor- mány népellenes magatartása ellen szólt. • A szélsőjobboldali terrorista szervezet (OAS) már hetek óta folytatja büntetlenül bőm bamerényleteit az algériai béke hívei ellen. Az elmúlt hét közepén egy nap alatt 10 bőm ba robbant a francia fővárosban, amelyet a gyarmatosító imperialista politikához makacsul ragaszkodó OAS-ügy- nökök helyeztek el Párizs különböző pontjain. A plasztik bombák hat személyt sebesi- tettek meg súlyosan, köztük egy 4 éves kislányt a szemén, olyan szerencsétlenül, hogy valószínűleg elveszti a látóképességét. A hetek óta folyó terrorista merényletek annyira felizgatták az embereket, hogy hatalmas tömegben lepték el Párizs utcáit és követelték a kormánytól, hogy lépjen fel erélyesen az egész lakosságot izgalomban tartó terroristák ellen. A nagyarányú megmozdulás a Francia Kommunista Párt, a szakszervezetek és más baloldali szervek felszólítására történt és a munkásság és diákság alkották a tüntetők zömét. A kormány, amely eddig még egyetlen komoly lépést sem tett az ultra- nacionalisták terrorjának a megakadályozására, most egész karhatalmi gépezetét bevetette a tüntetők ellen. A hírszolgálatok a hét legnagyobb szenzációjaként tárták fel Francis Gary Powers, az amerikai U-2 kémrepülő pilóta kisza- dulását és hazaérkezését a Szovjetunióból. Az előkészületek a legnagyobb titokban folytak és az egész ügy csak akkor került nyilvánosságra, amikor Powers szombaton reggel már útban volt hazafelé. Azóta is a legnagyobb titok fedi a pilóta hollétét, akit kormány és katonai ügynökségek tartanak kezükben Állítólag igen sok kérdezni valójuk van Powerstől, az I960 május 1-én a Szovjetunióban lelőtt U-2 kémrepülőgéppel kapcsolatban. Az újságírók hivatalos helyről azt a választ kapták hogy 10 napig esetleg két hétig kell várniok, míg alkalmuk lesz meginterjuolni Powerst. Még feleségének és szüleinek sem engedték meg, hogy találkozzanak vele, mig előzetes hivatalos kihallgatáson nem ment át. Mint emlékezetei», Powers elfogása 1960-ban nemzetközi következményekkel járt. Eisenhower volt elnök először tagadta hogy a U-2 kémszolgálatot végzett. A Szovjetunió kezében leve tagadhatatlan bizonyitékok azor ban felszínre hozták a Centra! Intelligence Agency (Allan Dulles által vezetett kémszervezet) széleskörű kémtevékenységeit, fi Párizsban akkor sorrakerülc csúcskonferenciát nem tartottál meg, mert Eisenhower nem volt I hajlandó a U-2 kémrepülés nem ! zetközi törvényeket sértő lénye- | gét beismerni. Ugyanakkor be- | szüntette a U-2 további haszná- | latát. Powers, aki most 32 éves, a j tárgyaláson bevallotta, hogy a | CIA szolgálatában végzett kém- ■ kedést havi 2,500 dollár fizetcs- j sei. Tíz évi börtönbüntetést ka- 1 pott. Itthon olyan vélemény is kialakult, amely rossznéven vet- | te, hogy nem lett öngyilkos el- ! fogatásának megakadályozása j szempontjából. Lehet, hogy most ! személyesen fogják kérdőre von- I ni emiatt. J Powers átadása az amerikai I hatóságoknak a két Németorszá