Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-02-08 / 6. szám

Thursday, February 8, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ A PORTUGÁL GYARMATOSÍTÁS ELLEN Tüntetés az Egyesült Nemzetekben. — Tüntetés Portugáliában Az Egyesült Nemzetek 99 szavazattal 2 ellené­ben határozati javaslatot fogadott el, amelyben felszólitja Portugáliát, hogy “szüntesse be elnyo­mó intézkedéseit Angola népe ellen.” A javaslatot afrikai-ázsiai országok egy csoportja nyújtotta be és leszögezi “Angola népének elidegeníthetet­len jogát az önrendelkezéshez és függetlenség­hez.’’ A politikai foglj-ok szabadonbocsátását kö­vetelte, a nép elleni fegyveres támadásoknak, az emberi jogok s alapvető szabadságok megtagadá­sának megszüntetését. Követelte továbbá “szabad választások alapján olyan politikai intézmények felállítását, amelyek előkészítenék Angola népét a hatalom átvételére.” Egy ennél erősebb, a Szovjetunió által benyúj­tott javaslat, amely megtorló intézkedéseket ajánl Portugália ellen, nem kapott elég szavaza­tot. Spanyolország és Dél-Afrika volt a két ellensza­vazó. Portugália nem vett részt sem a tárgyalás­ban sem a szavazásban. Továbbra is jogot fonnál Angola gyarmatosításához, pedig az ENSz-ben felszólalók a legborzalmasabb adatokkal szemlél­tették a portugál véres elnyomást. Idézet az Angola Népi Egyesülete feliratából igy szól: “Portugál katonák és helyi közegek valóságos embervadászatot rendeznek. . . a bör­tönök nacionalistákkal vannak zsúfolva, akiket a legbarbárabb kínzásoknak vetnek alá és nagy­részüket legyilkolják, vagy megcsonkítják.” Amerikai tőke a kizsákmányolok között A “L’Essor” afrikai hírlap jelenti (’61, jul. 8): “Több mint 100 kiaknázási engedély van hivata­losan bejegyezve külföldi cégek részére. Számos volt portugál vállalat van amerikai és angol tőke vezetése alatt.” A tartomány főtermékei a kávé, nyersvas, gyé­mánt és mangán. Az Angola Diamond Company monopolizálja a gyémánt-bányászatot és teljesen amerikai és angol kezekben van. A mangán acél teljes mennyiségét, a kávétermelés nagyrészét és más nyersanyagokat is Portugálián keresztül az Egyesült Államokba szálitják. A nyugatnémet Krupp ipari érdekeltség a por­tugál Miniera de Lobito-val szerződést kötött egy évre egymillió tonna nyersacél kiaknázására. Kül­földi monopóliumok tartják kezükben az ipart, mezőgazdaságot és exportot az angolai gazdaság­ban. Angola bennszülötteit külön “igazolvánnyal” látják el, külön “munkakönyvvel.” Bőrből font os torral, evezőszérü fadoronggal fegyelmezik őket. öt évszázados úgynevezett civilizáló misszió után Angolában nincsen felsőfokú oktatási intézmény. A gyarmattartó Portugália az ültetvények rend­szerével a legjobb termőföldtől fosztotta meg An­gola népét. Portugáliában e héten Salazar diktátor ellen tüntetés volt, amelyen — a hírek szerint — 5,000 ember vett részt. A rendőrség a tömegre lőtt és álitólag 18 embert megsebesített. Egy hónappal ezelőtt a katonaság részéről történt lázadás al­kalmával 6 embert megöltek és 40-et letartóztat­tak. A lázadók vezére Humberto Delgado generá­lis, aki Brazíliában él, s akit a tüntetők hango­san éltettek. Etiópia császára otthagyta a lagosi értekezletet Az afrikai kormányfők lagosi találkozójáról hivatalos közleményt adtak ki, amelyből kitűnik, hogy az értekezlet milyen politikai vonalat kivan követni. Az érlekezletre, mint ismeretes, Algériát nem hívták meg, s emaitt több afrikai ország távoltartotta magát a találkozótól. A kommüniké szerint az értekezlet megtárgyal­ta Algéria kérdését, és figyelembe vette azt a ha­tározatot, hogy az államfői találkozó után a kül­ügyminiszterek Algéria részvételével üljenek ösz- sze. Az értekezlet továbbá, nyilvánvalóan a braz- zaville-i országok egy részének nyomására, az al­gériai felszabadító mozgalom támogatásáról olyan határozatot hozott, amely csaknem gunvt üz az algériai kormányból és az algériai nép felszaba- ditó harcából. Ugyanis arra az időre Ígérnek tá­mogatást, amikor majd Algéria független lesz. Mindezek azt bizonyítják, hogy a casablancai or­szágok helyesen cselekedtek, amikor elutasitották a. konferencián való részvételt. Hírügynökségek jelentése szerint Hailé Sze- lasszié császár váratlanul elhagyta a konferenci­át. A császár távozását felesége megbetegedésé­vel indokolták, azonban kevéssel utána az etiópiai külügyi államminiszter sajtóértekezletet tartott. Bejelentette, hogy a lagosi konferencián kiadott közlemény ellentétes az etiópiai küldöttség állás­pontjával, és az etiópiai küldöttség továbbra is kitart amellett, hogy igen sajnálja Algéria tá­volmaradását. MESHALT FRITZ KREISLER 86 éves korában távozott el az élők sorából Fritz Kreisler a világhíres hegedűművész. A he­gedű bajnoka és virtuóza volt több mint egy fél századon keresztül. A nagyközönség előtt senki művészete nem volt ismertebb, mint az övé és senkit nem szeretett jobban, mint őt. Művészete szerencsés keveréke volt az elméleti elmélyültségnek és a technikai tökéletességnek. Ezért tartották őt a “hegedűsök hegedűsének.” De nemcsak művészete tette kedveltté a tömegek szemében, hanem emberi nagysága is. Mindvégig — legnagyobb sikereinek tetőpontján is — egy­szerű, szerény maradt. Külön ki kell emelni sokoldalúságát is. Nem menekült speciális művészetének elefántcsont tornyába, hanem érdeklődéssel kutatta a többi művészetet és tudományt. Különösen közel állt hozzá a francia irodalom, filozófia, de ugyan­csak érdeklődéssel tanulmányozta az orientalista költészetet és gondolkodást is. Számos kiváló zenész köszönheti Kreislernek sikerét, mert a nagy hegedüvirtuóz nemcsak szó­rakoztatott, hanem tanított is. Walter nem vonul vissza - pedig megígérte Washingtonból érkezett a kiábrándító hir, hogy Francis E. Walter, demokrata párti képviselő Pennsylvaniából megváltoztatta előbbi elhatáro­zását és mégsem vonul vissza a politikai élettől. Újból jelölteti magát, most már a 16-iki termi­nusra, mint képviselő. Mint rangidős tagja a kép­viselőháznak, Walter elnöke a House Un-Ameri­can Committee-nek, a House Immigration Sub- committee-nak, a House Democratic Caucus-nak s a House Democratic Patronage Committee-nek. A 67 éves képviselő túlsók helyen érezteti reak­ciós állásfoglalásának hatását. Mindezeken kívül a pennsylvaniai állami törvényhozás a választó­kerültek átszervezésénél megnagyobbította Wal­ter választókerületét. Halvány reménysugár ar­ra, hogy esetleg megbuktatják a következő vá­lasztáson. Több pénz gáz-háborura Arthur G. Trudeau generális, a hadsereg ku­tató és fejlesztő részlegének vezetője kijelentet­te, hogy “a vegyi és biológiai fegyverek fejlesz­tésére egyre nagyobb “szükség van” A mostani megnövekedett fegyverkezési költségvetésben a pusztító mérges gázok fejlesztésére 67 százalék­kal több pénzt irányoztak elő, mint amennyit ta­valy költöttek, összesen 85,100,000 dollárt. Tru- reau generális ezt “jelentéktelen összegnek” ne­vezte. FÁBÓL VASKARIKA Ami sok, az kevés, s ami van, az nincs yt Ember legyen, vagy legalábbis a számfejtés, művészetében jártas egyén el tud igazodni a7 kormány tekervényes utjain, amelyiken a mun­kanélküliségi számadatokat levezeti. Mert pl! a jelentés szerint január havában a munkanélküli­ek száma 572,000-rel emelkedett, mégis azt mond­ják, hogy a munkanélküliség arányszáma a mult- havi 6.1 százalékról 5.8 százalékra csökkent. Per­sze, hogy ez jó fejeimnek. A fejeim alatt, a szö­vegben arra hivatkoznak, hogy mivel több mun­kanélkülire számítottak, mint ez a háromnegyed millió többlet, hát ez azt jelenti, hogy az arány­szám csökkent. Értjük? Ha ezt nem értjük, akkor értsük meg azt, hogy hivatalosan januárban 4,663,000 munkanélküli volt a decemberi 4,091,000-rel szemben. Hogy az arányszám mégis csökkent? Oda se neki. A 4,663,- 000 munkanélkülinél ez a tény se nem oszt, se nem szoroz. De bevalljuk, nem értjük a következő adatot sem. Azt mondják, hogy a januárban foglalkoz­tatottak száma 1,409,000-rel kevesebb, mint amennyien decemberben dolgoztak. Hát akkor hogv-hogv csak 572,000-rel nőtt a munkanélküli­ek száma? Mi történt a többi 837,000-rel? Az lehet, hogy társadalmi biztosítási törvényeink szerint ezek nem jogosultak munkanélküli bizto- sitásra, de nem hisszük, hogy elpárologtak a lég- ürbe. Vagyis itt vannak és munkanélkül vannak, csak a listán nincsenek rajta. Ez nem az ő hibá­juk, hanem az ő bajuk. De ez mind rendben van, mondja a Labor De­partment szakértője, mert karácsony után ez a dolgok rendje, nagyon sok munkást elbocsátanak. De azért mégis ez a legjobb január a nyilvántar­tásban, mert még étidig egyetlen januárban sem volt annyi sok embernek állása, mint most van Talán ezért jelentette ki Mr. Goldberg munka­ügyi miniszter, hogy “benne vagyunk egy élénk gazdasági fellendülés közepében.” Nos, nem akarjuk megsérteni Mr. Goldberget, vagy azzal gyanúsítani, hogy nem tudja mit be­szél, elvégre a kongresszusi gazdasági bizottság előtt tette ezt a kijelentését, amely kihallgatást tart a Kennedy elnök gazdasági programjával kapcsolatban. Kennedy viszont célul tűzte ki, hogy 1963-ban a munkanélküliség számaránya 4 százalékra kell, hogy csökkenjen. Jó lesz, ha a statisztikusok addig alaposan nekilátnak az ada­tok megfelelő prezentálásának­Az a sejtelmünk azonban, hogy Mr. Goldberg mégis többet tud, mint amennyit szeretne beval­lani. Mert csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy mégis van némi kellemetlenség a munkanélküli­ség körül. Tudniillik azoknak a száma, akik négy hónapnál hosszabb ideje nem dolgoznak, már több mint egy éve nem változott. Még mindig 1,250,­000-en vannak. Azok viszont, akik 15 hete vagy annál hosszabb ideje dologtalanok, december óta 1,233,000-ről 1,339,000-re szaporodtak. És azok, akik 27 hétnél is régebben látták a gyár belsejét, szinté állandóan többen vannak 1961 januárja óta. Most 672,000 a számuk. Goldberg szerint tehát “benne vagyunk a fel­lendülés közepében.” TÖRÖK HADISÁTRAKAT állítanak fel már­cius 4-én majd Mohács főterén: a hagyományos busójárás parádéja az idén először a sátrak ellen intézett roham látványosságával bővül — emlé­keztetve a hagyomány eredetére.* ___5. K. ROTH & SON IMPORTERS K ÜÍÍKrt | Az össves régi és teljesen uj magyar hangle- kácskönyv: Budapesti ínyencmester (1955-ben mezek. Cigányzenés hanglemezek, eredeti ma- jelent meg) dupla kötetben $5.50 gyár népzenekar játéka, egy teljes óráig játszik Venész-féle budapesti szakácskönyv...........$3.00 száma: 1001 AB Ár: $3.95 AMERIKAI NYELVMESTER ................ $2.50 1| Magyar népdalok és csárdások, 1002 AB $3.95 Angal-Magyar és Magyar-Angol szótár . $5.00 Dozzi szalámi (3 rúd vételénél) fontja ... $1.75 Nagy Angol-Magyar Műszaki Szótár $12.50 Hunyadi János ásványvíz. Pergetett Zita-akác- Uj magyar-angol s angol-magyar zsebszótár $2.50 vj méz. Csokoládék, cukorkák. Uj édes mák, darál- Magyar játékkártya (Piatnik) egy csomag 85c va, szitálva. Szegedi paprika. Mák, dió s mandula — Budapesti magyar libamáj % darálva. Italizesitők. Likőrös csokoládék. Lek- . incze Sándor Magyar Albuma bolti ára $3.95 • »■' várok és hecsedli, stb. Liptói túró (juhturó) — . t11ft Rudas vanília. — Hímzett női blúzok és szegedi leleton: KEgent 4-111U g­PAPUCSOK jutányos áron. — A legújabb sza- Hallgassa rádióműsorunkat WBNX, vas. 12.30-tól gp Kérje ingyenes árjegyzékünket!

Next

/
Thumbnails
Contents