Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-02-01 / 5. szám

8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 1, 1962 AnnAmMvwwiAwiMwvuvuwwMwwiMmnmfWMmmwvwMAiwvwwwwwwwuvwM Levelek a Szerkesztőhöz öíVVVVWVV\/VV\/\/\A/\/\A/\/V/\/\AAAAA/\/\/\/\AAAAA/VV\/\n/\/W\/VVA/VWV~./\/V\/\/\n/W' $ Xz ebben a rovatban kifejtett néze-jj OLV ASÓINK |fe& nem szükségszerűen azonosaki| HOZZÁSZÓLNAK < I a szerkesztőség álláspontjával j! A KÖZÜGYEKHEZ | Nines megelégedve Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném, ha imának a szocialista országok­ról, mint pl. Lengyelországról, Csehszlovákiáról, Romániáról, vagy Bulgáriáról, az ottani esemé­nyekről. Mert ezekben az országokban történtek­ről jóformán semmi hir sincs a mi lapunkban. Sehogysem vagyok a lapunkkal megelégedve. Én már 45 éve olvasom a munkás sajtót, a Bérmun­kás olvasója is voltam, valamint ügykezelője, de valahogyan a mai lapok nagyon szegényesek. Óriási a különbség a régi és a jelenlegi Írások kö­zött. Hol van az én régi ismerősöm, Geréb József- miért maradtak el Írásai a lapunkból? Kérem közöljék írásomat a lapban. A. Remenár Tisztelt Szerkesztőség! A naptár formai kivitele és összeállítása kitűnő. A tartalma, főleg a berlini kérdés megvilágítása elsőrendű. Gellért mester rajzai, mint mindig, kü­lön dicséretet érdemelnek. De a hangszeres befog­laló keretből nagyon hiányzik valami: Liszt és Bartók jubileumának megemlítése. A mi kiadvá­nyainkból ennek nem lett volna szabad elmarad­ni. Minarik, Elsinore, Cal. SZERK. MEGJEGYZÉS: Belátjuk, hogy ez nagy hiányosság volt részünkről és igyekszünk azt a jövőben pótolni. Nem épít shelterl Tisztelt Szerkesztőség! Sajnálom, hogy nem tudtam az uj olvasót meg­szerezni. Én a magam részéről még most is azt sajnálom, hogy 30 évi ittlétem óta nem tudtam előbb a lapról. Minden egyes számából tiszta ké­pet kapunk az egész világ politikai helyzetéről, úgyhogy én máris lemondom az itteni angol új­ságot, mert különösen itt Kaliforniában úgy a rádióban, mint az újságokban mindent elferdítve tárnak a hallgatók, illetve az olvasók elé. Kovács Erzsinek pedig- azt üzenem, hogy bizony a Ilocke- fellerékhez hasonlókkal én sem akarok életben maradni, tehát én sem építek sheltert. Üdvözlöm, szeretném, ha személyesen is megismerhetném, mert nagyon kedvelem a kedélyét. Mrs. Virágh Ezt nem »esszük a kirakatba Tisztelt Szerkesztőség! Nem akartam az első kritizálok között lenni, de mivel egy másik munkástárs is irt arról, amivel nekem kellett volna foglalkozni, igy mint máso­dik kritikus jelentkezem. Ami a naptárt illeti, amely jubileumi naptárként jelent meg, az összes naptáraink közül, melyek kezeim között vannak, az 1962-es naptár a legsilányabb tartalmú. Nem részletezem a dolgot, elismerem, hogy a papír el­sőrendű, engem azonban'a tartalma érdekel, nem pedig a papírja. Kérem, hogy a jövőben ne Ígérjenek, s kifogá­sokat se hozzanak fel, hogy miért nem, meg hogy nincs idő keresztülvinni, hogy úgy legyen, ahogy még nem volt, mert eme Ígéreteket még sohasem tartották be. Lehetséges, hogy a mai munkástá­borunk nagyon is meg van elégedve, én azonban, rém. Mellékelve 2 dollárt a naptár papirosáért, a tartalmáért nincs kedvem fizetni. L. H. Hoffman, New York Olvasóink kitartanak mellettünk Tisztelt Szerkesztőség! Sajnos nem tudok többet küldeni lapomra, mert műnk anélkül vagyok elég sokat, de igyekszem a lapommal szembeni kötelességemet teljesíteni. Már foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy fel­mondom a lapot, de mivel inaskorom óta előfize­tője voltam a magyarországi Népszavának, igy tudom, mi az, munkáslapot olvasni. Ezért kérem, küldjék a lapot továbbra is és ha módomban lesz, többet is fogok küldeni, mert valójában ez az egyetlen lap, amelyik még reményt önt az ember­be a további jövőre. B. M., Kalifornia' Tisztelt Szerkesztőség! Én már beküldtem a lapkonferencia előtt la­pom előfizetését, de mivel a konferencia felemel­te $10-re, igy itt küldöm a különbségért járó ösz- szcget. Én olvasom a munkáslapot, mióta a Nép­HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. I)., Th. M. KRITIKA EGY KRITIKÁRÓL Amikor a minap megkaptam és átböngésztem a Magyar Hírek kiadásában megjelent Kincses Kalendáriumot, erős indíttatást éreztem, hogy annak valóban kincses tartalmáról, magyar szivet melengető mondanivalóiról, irodalmi és nyomda- technikai igényességéről szerény véleményemet e rovatban elmondjam. E szándék kivitelében csak az akadályozott meg, hogy orvosom ismét a kór­házba parancsolt és ott a cikkirást egy kissé ké­nyelmetlen feladatnak találtam. És most, hogy újra elővehetem sutbakerült toliamat, úgy látom, hogy “Figyelő,” akinek hasonló rendeltetésű Írá­sa a január 25-i számban megjelent (Egy kalen­dárium dicséretére), úgyszólván “elírta” előlem ezt a méltatást... “Figyelő” cikkének legnagyobb részével tökéle­tesen egyetértek. És sietek hozzátenni, hogy Írá­sa avatott tolira vall. Az sem kétséges, hogy tisz­ta jóakarat és igaz magyar érzés adta kezébe a tollat. Látszik, hogy szerelmese a magyar nyelv­nek és annak tisztaságát féltékeny gonddal igyek­szik megőrizni és megvédeni. Ezért mindnyájunk elismerése és köszöneté kijár neki! Mivel “Figyelő” egyáltalán nem fukarkodott a dicsérettel, ami szerintem is megilleti ezt a nagy­szerű kiadványt, nem volna értelme, hogy én meg­ismételjem — ha mindjárt más köntösben is — a kalendárium gazdag tartalmát magasztaló ész­revételeit. E tekintetben ugyanis nincs eltérés kettőnk között. A kalendárium valóban legalább olyan jó. mint amilyennek “Figyelő” tartja. Én inkább azokkal a “hibákkal” szeretnék fog­lalkozni, amiket ő vélt felfedezni a kötetben. Az első kritikai megjegyzés azt kifogásolja, hogy a betűk túlságosan aprók és' igy a régebbi kiván­doroltak többségét képező éltesebb olvasók nehéz­nek találják a könyv olvasását. A következő kifo­gás az, hogy az illusztrációk igen silány minősé­gűek és nem állják ki az összehasonlítást az Egye­sült Államok tipográfiai színvonalával. Hát lehet, hogy e két megállapításban van valami igazság. Viszont az is igaz, hogy én sem vagyok mai csir­ke és a szemeim — a normálisnál jóval nagyobb megerőltetés következtében — bizony elég gyen­gék, de megfelelő pápaszemmel ezt a fogyatékos­ságot ki lehet pótolni. Ha a kiadó nagyobb betűt használt volna, a kötet vagy kétszer akkorára si­került volna — ami bizonyára nem volt praktikus vagy kívánatos —, vagy pedig az anyag felét ki kellett volna hagyni. A két lehetőség közül “Fi­gyelő” vajon melyiket választotta volna? A ké­pek és rajzok az én megítélésem szerint igenis megütik az ilyenfajta népszerű kiadványok mér. f ékét. A kiadó ezt a kötetet nem nyomdaipari mű­remeknek szánta... • De amivel semmiképpen sem tudok megegyez­ni, a “Figyelőnek” a Bognár József országgvüléü képviselőnek a cikkére vonatkozó kíméletlen kriti­kája. Történetesen ez volt az első cikk. a mű a kalendárium kézhezvételekor eleiétől végig elol­vastam és mondhatom: rendkívül érdekes, tanul­ságos, élvezetes és itt-ott jóizü humorral fűszere­zett Írásnak találtam. A tipikus képviselő e«vét­len munkanapról számol be benne, de valóiéban keresztmetszetét nyuitja a mai magyar gazdasá­gi, társadalmi és politikai életnek, a nép maga­tartásának és hangulatának, a megoldásra váró feladatok sokaságának, valamint annak az erőfe­szítésnek és igyekezetnek, amelyet a problémák kiküszöbölése- megkövetel. akarat megjelent, kivéve a néhány hónapot a Pal­mer Raidek idején. S. Kish, Pa. Nagyitóüveggel sem látom a legparányibb nyo­mát annak, amit “Figyelő” igy jellemez: “(Bog­nár) cikkében az első sortól talán csaknem az utolsóig bizonyos leereszkedő hang, csaknem va­lami jóakaratu pöffeszkedés vonul végig. Az “adjunktusomra” való gyakori utalás sérti az át­lagos -olvasó demokratikus érzését. Mi az, hát de­mokratikus Magyarországban is van tisztiszolga, vagy annak valamilyen értelmiségi válfaja?” Bognár József egyetemi tanárral szemben ezt a megállapítást felette igazságtalannak tartom. Annak ellenére, hogy Bognár egész fiatalon — körülbelül 30 éves korában — miniszter, majd a főváros polgármestere, később vagy hat évig is­mét miniszter volt (ma sem több, mint 44 éves) és annak ellenére, hogy közgazdasági téren euró­pai szaktekintéllyé nőtte ki magát, kevés tollfor­gató embert ismerek, aki nálánál szerényebb, il- lemtudóbb és mondhatnám: alázatosabb volna. Nincs ebben az emberben egyetlen porcika, amely­ben a neki tulajdonított “pöffeszkedés” helyet találna, pedig ő az egyik kiemelkedő büszkesége a magyar tudományos világnak. Újra elolvasván a kérdéses cikket, az ellentmondás kockázata nél­kül megállapíthatom, hogy az “adjunktusomra” való utalás mindössze háromszor fordul elő (amit mégsem lehet túlságosan “gyakorinak” monda­ni!) és akkor sem “pöffeszkedésből” történik, ha­nem valódi szerénységből, hiszen minden alkalom­mal azt óhajtja kiemelni, hogy mennyire szüksége volt az adjunktus segítségére ezen az ezernyi ten­nivalóval agyonzsufolt napon... Azt pedig “Fi­gyelőnek” is illenék tudni, hogy “adjunktus” ez esetben tanársegédet jelent, akit semmiféle túl­feszített képzelőerővel sem lehet a tisztiszolga bármilyen válfajával összehasonlítani vagy össze­téveszteni .. . Kifogásolja “Figyelő”, hogy Bognár professzor indokolatlanul használ idegen szavakat. Nos, ami­kor Bognár az “in médiás rés” latin kifejezést használja, ez talán megbocsátható az egykori la­tin-magyar nyelvszakos gimnáziumi tanárnak (mert Bognár ez is volt egy pár évig). Aki nem érti meg a kifejezést, egész bátran elmellőzheti, mert a mondat, amiben előfordul, enélkül is köny- nven megérthető, tehátű latin beszúrás nem esett az értelem rovására. Aki pedig nem sajnálja a fáradságot, az egy kis utánjárással megtanulhat­ja a jelentését. A. többi idegen szó pedig olyan természetű, hogy egyenértékű magvar fordítást még nem találtak rá. Vagy “Figyelő” megpróbál­ta valaha a “decentralizáció” szót magyarra le­fordítani? Mit szólna, ha “központositástalanitás” vagy “központositásellenes művelet” jönne ki eb­ből az igyekezetéből? Vajon ért könnyebb volna megtanulni és elfogadni ? Vagv megkísérelte ma­gyarra átültetni a “lokálsoviniszta” szót? Foga­dok, hogy valami ilyesféle kifejezés kerekedett volna ki a kísérletből: “vélt vagy valódi helvi ér­demekre vagy erényekre elvakultan büszke egyén.” Hát ez jobban tetszene? Ami azonban a legfonákabb dolog “Figyelő” bírálatában, az nem egyéb, mint az, ho<rv egy kis­sé illetlen fölényeskedéssel (vagv mondjam: pöf- feszkedéssel?) megállapítja dr. Bognár József volt latin-magyar tanárról, három minisztérium egykori fejéről, több nagyszabású tudományos könvv szerzőjéről, egyetemi tanárról és ország­gyűlési képviselőről, hogy “...mint cikkírónak igen sok tanulnivalója van. Cikkét véleményem szerint sokkalta nagyobb szerkesztői korrektúrá­nak kellett volna alávetni.” Nesze neked, Bognár professzor! Arról aztán már nem is Ikszelek, hogy az ide­gen szavak használatát oly ékesszólóan ostorozó “Figyelő” a máskülönben igen jó nyelvezettel megirt kritikájában nem kevesebb, mint 25 ide­gen kifejezést használ, mig Bognár József sokkal hosszabb cikkében mindössze 21 idegen eredetű (de meghonosodott) szót találtam.. . Ez a puska tehát visszafelé sült el, kedves “Figyelő!”

Next

/
Thumbnails
Contents