Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-01 / 5. szám
Thursday, February 1, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Az ujamerikások helyzete Tisztelt Szerkesztőség: Az ujamerikások helyzetével elég gyakran foglalkoznak az újságokban, azonkívül az öregameri- kás magyarok között is sokszor szóba kerülnek. A legtöbb esetben csupán a szerencsésebbek körülményeit írják meg a lapok, esetleges jobb keresetét és az abból adódó megelégedést. Ez nagyon helyénvaló is és csupán az kifogásolható, hogy miért nem Írnak a problémáikról is? Sajnálatos, de helyeziünkről alkotott véleményekben kétféle véglet is megmutatkozik. Még manapság is nem egy öregamerikás irigykedve mondja: ni csak, milyen szerencsés, állandóan dolgozik, uj házat vett, stb. Dehát kinek nem vágya az, hogy állandó munkát szerezzen, házat vegyen, stb? Sajnos közülünk elég soknak még eddig csak némi alkalmi munka jutott s ha valakinek van állandó munkája, amit ma valóban szerencsének lehet nevezni, s nem szorul inségse- gélyre, annak csak örülhetünk. A másik esetről szólva a legtöbbünk nem tartozik a szerencsések közé és ha csak csekély őszinteség, becsületesség van bennünk, bizony igen sok keserűséget, panaszt kell felvetnünk. Annak ellenére, hogy problémáikat, bajaikat a legtöbben elhallgatják, akik mégis bátran panaszkodni mernek, a legtöbb esetben sem szimpátiát, sem meghallgatást nem találnak az öregameri- kások részéről. Sőt sokan azt mondjak: még ők mernek panaszkodni, hát mi az isten-nyilának jöttek ide? Mi még 10—20 centes órabérért is dolgoztunk. Ha nem tetszik nekik, menjenek vissza Magyarországra. Igen, egy időben én is úgy láttam, hogy más megoldás nincs, mint visszamenni. Azonban nincsenek begyöpösödött merev7 gondolataink éá miért ne lehetne helyzetünkre más megoldást is találni? Hiszen az itteni vezetők, hatóságok is ezt a legkönnyebb megoldást hangoztatják, hogy akinek itt nem tetszik, az bármikor visszamehet! De ha valaki mégis valóban vissza akar menni, akkor igyekeznek őt lebeszélni tervéről. Kérdem, miért nem veszik figyelembe, hogy tulajdonképpen az Amerika Hangja és a Szabad Európa propagandájának Hatására hagyta ott minden disszidens a hazáját azzal a gondolattal, hogy talán külföldön, pl. Amerikában, az egyén uj életet kezdhet és jobban boldogulhat, mint odahaza. S Amerika vezetői a segíteni akarás helyett a könnyebb megoldást hangoztatják, mert hát részükre más a propaganda és más a valóság, ők valójában sem az amerikai munkanélküli millióknak, sem a legújabban bevándoroltaknak nem tud nak állandó munkát biztosítani. Nyilvánvaló, hogy az a megjegyzés, hogy akinek itt nem tetszik, az bármikor visszamehet, a való tényeknek, a teljes kilátástalanság felvetésének elhallgattatását célozza. Ezért azután sok ujamerikás, annak ellenére, hogy állandó nélkülözéssel küzd, inkább hallgat a rosszról, mert hát nem számit visszamenni szülőhazájába. Az egyes öregamerikások pedig meg nem értéssel még távolról sem adtak segítséget az uiamerikások részére, ami pedig a munkásmozgalomra sincs jó hatással. Ha valaki közeledik a Magyar Szóhoz, vagy talán aktivan tenni akar valamit az érdekében, az miért csak akkor kelt bizalmat, ha történetesen vissza akar térni Magyarországra? Hiszen Amerikából is sokan visszatértek, de legtöbbje még csak nem is hallott a Magyar Szóról. Itt van reá egy. példa. Van egv barátunk, aki már éyek óta nem egyszer végigjárta a gyárakat, de még nem dúdol t sehová bejutni. Most kénvte- lenséo-ből arra kérte a bevándorlási hivatalt, hogy vigyék vissza Magyarországra, ő nem olvassa lapunkat, de mégis belátta, hovv nem itt, hanem Magyarországon van a biztos jövő, a nyugodt élet a munkások részére. Egy másik ujamerikás rengeteg adóssággal, úgyszintén kevés keresettel, sokszor nélkülözik családjával együtt. S most nem győzi eléggé dicsérni Amerikát, mert néhány jószivü amerikai r/ur’ önirni-üH i-aita s karácsonyra kenyeret, csirkét és számtalan más élelmiszert vitt az asztalára. A jószivü emberek valóban elismerést érdemelnek, de nem Pali társunk, aki még odáig sem jutott el, hogy meglássa, milyen szégyen egy or- »«»ív rnimkítbáiws embereknek alamizsnából kell élniök. Amint látjuk, még vannak szén számmal olyanok, akiket nehéz körülményeik ellenére sem lehet meggyőzni. Ezzel szemben vannak olvanok is, akik mindenféle meggyőzés nélkül felismerik helyzetüket és ha nrég eddig nem is, talán ezután közeledni fognak a haladó mozgalmakhoz. Pár évvel ezelőtt egy régi amerikás megjegyezte: hallom, hogy haza akarnak menni, pedig ha tenni akarnak valamit, akkor itt Amerikában is van bőven tennivaló, azért nem muszáj hazamenni. Azt hiszem, hogy ehhez nem is kell kommentár. Még csak annyit, hogy a személyi kultusz felszámolásáról mostanában sokat olvashatunk, de ugylátszik még mindig keveset tanultunk belőle. Mert már az is hiba, amikor másokban nem akarunk megbízni, s ezt még megtoldjuk azzal, hogy olyasmit várunk el másoktól, ami nem szükséges. Ha valakinek van állandó és jó munkája, ám boldoguljon itt Amerikában, akinek pedig rengeteg nehézsége, problémája van, annak legyünk segítségére alkalmi, vagy állandó munka szerzésében, stb. S akik akár a teljes kilátástalanság miatt, vagy ritka esetben egy kis megtakarított pénzzel akarnak visszatérni Magyarországra, szép szóval segítsünk ebben is nekik. Úgy hiszem, hogy az amerikai haladó szellemű mozgalomnak szüksége van minél szélesebb népszerűségre, szélesebbkörü szimpatizáló rétegre és mindenek előtt segítőtársakra. Ezt pedig sem dogmatikus módszerekkel, sem a bizalmatlanság légkörének fenntartásával elérni nem lehet. E. Horváth Akik eShagylák a szülőföldet Tisztelt Szerkesztőség! Szeretnék hozzászólni és véleményemet kifejteni a Magyar Szóban megjelent több cikkben foglalkozott újakat érintő témához. Manapság igen gyakran —- és sokszor igen rosszul — egyesek úgy állítják be, hogy az 56- osok közül sokan már a határátlépés pillanatától kezdve “tisztán látták” a helyzetet és szinte már meg is bánták, hogy eljöttek hazulról. Az alanti- akban nagyjából meg szeretném világítani, hogy szerintem kik és milyen okokból hagyták el hazájukat, mennyiben “ártatlanok” ebben! Először is az 56-ban kijötteket két fő csoportra oszthatjuk: Az elsőbe azokat, akik politikai okokból, á másodikba pedig, akik kalandvágyból vagy jobb megélhetés miatt hagyták el hazájukat. Az első csoportba tartozók a következőképpen oszlanak meg, illetve különböznek egymástól: 1. Volt kommunisták, vagy haladó szellemű egyének, akik bőven részesei voltak az elkövetett túlzott hibáknak-és többen közülük az ellenforradalom oldalára álltak — érdekből! 2. Ugyancsak volt kommunista és haladó szellemű egyének, akik csak érdekből voltak kommunisták, ezek — átlépve a határt — a legnagyobb ellenségei lettek a szocialista rendszernek. 8. Kommunista és haladó szellemű egyének, akiknek nem volt “vaj” a fejükön, ártatlanok voltak, de félelmükben jöttek nyugatra. 4. Ez a része a ki jöttéknek a volt Horthy-rend- szer embereiből áll, akik tudatosan irányitották és részt vettek az ellenforradalomban. 5. Ezek szintén a régi rendszer emberei, az ellenforradalomban nem vettek részt, de múltjukra való tekintettel jobbnak látták elhagyni az országot. (Ez igen kis ezrelék.) 6. A közönséges bűnözők, akiket az ellenforradalom szabadított ki a börtönökből, akik szabadulásuk pillanatában fegyvert fogtak a szocialista rendszerre. 7. Azok, akiket az ellenforradalmárok becsaptak, felhasználva az átmeneti időszakban elkövetett hibákat, a tartalmilag, elgondolásaiban szocialista ifjúságot megtévesztve és cselekedeteiben (formájában) ellenforradalmáirá téve. A második csoportba azok tartoznak, akik nem politikai okokból hagyták el Magyarországot. Ezek kb. igy oszlanak meg: 1. Akik a jobb lehetőségek miatt jöttek ki. 2. Akik kalandvágyból kerültek nyugatra. 3. A közönséges bűnözők, akik nem vettek részt az ellen- forradalmi harcokban. A legnagyobb vesztesége az országnak az a nagyszámú tudatában szocialista csoport volt, akiket a fiatal koruk és fejletlen politikai nívójuk, valamint tapasztalatlanságuk miatt félrevezettek és cselekedeteiben ellenforradalmárokká tettek. (Azaz ellenforradalmárrá váltak!) Ennek a csoportnak az ellenforradalomban való részvétele, valamint a határátlépés bűne csak viszony lagosan róható fel. (Ezek legnagyobb százaléka kiskorú volt.) Mindenkinek lehetősége van art i. hogy a tévedését helyrehozza, és visszatérjen hazájába, vagy becsületes kemény munkával hasznos tagjává váljon a munkásmozgalomnak. A munkásmozgalomnak a karrieristákra, érdek emberekre, talpnyalókra, állandó kritizálókra, de jobbat nem mondókra szüksége nincsen! A munkásmozgalomnak szüksége van és megbecsülésben részesíti azokat, akik munkájukkal építik a mozgalmat és keményen felveszik a harcot a kapitalista társadalom különböző hiadoszlopai ellen! Ez a harc lehet egyeseknek ugyan “papír és idő pocsékolás”, de a munkásmozgalomnak a szocializmus győzelemreyiteléhez elengedhetetlenül szükséges! Takács Attila Hogyan is volt földes ur? j Az aiábbi képzeletoeli levelet Anti munkástársunk küldte be. Kedves Sándor fiam! Már meg voltam rémülve, hogy talán valami bajod történt, niert csak a harmadik levelemre válaszoltál. Annál nagyobb volt az örömöm, hogy azt írtad, kutya bajod sem történt az utóbbi harcok folyamán, sőt újabb kitüntetést kaptál és alezredes lettél. Szép-szép, hogy ilyen jól haladsz előre, de ugyanakkor kezdel aggódó apádról megfeledkezni. Hidd el, kedves fiam, hogy téged is szívesebben látnálak Nyugat-Németországban, mintsem abban az átkozott idegen légióban. Ugyanis a multkorában olvastam az újságokból, hogy a második világháború óta több mint 8 ezer magyar honfitársunk halt meg az idegen légióban. Nagyon kérlek, ne nagyon hencegj, ne nagyon hős- ködj, mert eiőbb-utóbb téged is elvihet az ördög. Akkor pedig az én szivem meghasad bánatomban, mert terád és Jóska öcsédre vár az a 4 ezer hold föld, melyet 45 után kénytelenek voltunk otthagyni. Jóska öcséd irta Nyugat-Német országból, hogy jól megy a sora és most őt bízták meg, hogy az 56-os disszidensekből rohamcsapatot toborozzon. Kérlek, írjál neki is, mert ő nem tudja jelenlegi címedet, mivel titeket a lesipuskás algériaiak állandó vonulásra késztetnek. Kedves Sándor fiam, hallottam, hogy milyen kemény fickó hírében állsz,'ugyanis a tőled megszökött 56-os disszidens légiósoknak eljárt a szájuk, hogy miként, bántál velük. Amint hallom, most még kegyetlenebb lettél, mint csendőrkorodban voltál odahaza. Emlékszel-e még, amikor a sztrájkoló aratók követelésére sorttizzel válaszoltál? Akkoriban nagyon meg voltam ijedve, hogy ebből valami nagy baj lesz, de szerencsére a gabonát mégis csak sikerült learatni más megyékből hozott még olcsóbb parasztokkal. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor a jó termés után hetekre szóló dáridókat csaptunk? So«e felejteni el, amikor az öreg Kondás Jani bácsit félig berugattuk, azután felküldtük a háztetőre és abban fogadtunk, melyikünk lövi le előbb a kalapját ? A büdös paraszt úgy remegett. mint a kocsonya, féltette azt a nyamvadt életét. Te véletlenül a fülét keresztüllőted, de hát ő volt a hibás, minek izgett-mozgott ? Egy másik eset még gyermekkorodban történt, amikor parittyával kilőtted az egyik napszámosunk fiának a szemét. Szerencséd volt, hogy én voltam a leggazdagabb ember a megyében és a bíróságon megmentettem a becsületedet! Odamentem a bíróhoz és valamit súgtam a fülébe, amitől ő megijedt és majdnem, hogy. a napszámosunk nem került börtönbe. Tudod-e még, mit súgtam a bíró fülébe? Azt, hogy repülsz innen, ha a fiamnak valami baja lesz! Nagyon csintalan gyerek voltál és sok kellemetlenségtől mentettelek meg. Ezeket csak azért írtam le, hogy emlékeztesselek, ki voltam én neked, mert mostanában kezdel megfeledkezni róla, hogy te voltál a legkedvesebb fiam. Becsületes, kemény embereket neveltem belőletek. Most büszke reátok az egész nyugati civilizáció, mert a ti harcotok nemcsak a földért, a gyárért, a magántulajdonért folyik, hanem egyúttal a kommunizmus ellen is, hogy újból miénk legyen a hatalom és újból mi ítélkezhessünk elevenek és holtak felelt. Zárom soraimat és még csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy olvastam DeGaulle elnök nyilatkozatát, hogy véget szeretne vetni a további vérengzéseknek, mivel úgy gondolja, hogy ami nem sikerűit Algírban, az talán sikerülni fog (a. NATO megerősítésével) Európában. Nem tudom mi a szándékod, de szeretném, ha Nyugat-Németországban szereznél magadnak és a nyugati civilizációnak hírnevet és dicsőséget. Válaszod várva üdvözöl : Apád. j
