Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-06-28 / 26. szám

1 un AWXXilVIIVAl iVlrtVi 1 r\t\ öiU 11 UiNU-riniAiN WUKU Thursday, June 28, 1962. ^VVVVVVWVWVVVVyVV/X/VVVWWWVVVWWVVVX/VVVWXA/VVVVVXA/VX/WWWVVVUVVVXA/VX/VVWVV/VW I Magyarország jj rMA/WMfWMAAAAA/WVmAAAAAAAmAWWVWAAAAm/VWVUWWWVWVtfVUWVVVUWWUVWWVVUVtfVVMA/WVWVÍ KUKUTYINTÓL FERENCSZÁLLÁSIG MESSZE VAN MÉG FERENCSZÁLLÁS? — kérdem a komótosan kerékpározó öreget a sze­ged-makói országúton, csak azért, hogy szóba állhassak vele. Az ember megáll és nagy komolyan válaszolja: —Kukutyinhoz közelebb van, mint Szegedhez, nékem elhiheti. ,) A nevettünk, mert elértem a tréfát. Magam is jól tudom, hogy Ferencszállás és Kukutyin egy és ugyanaz. Régen hívták Kukutyinnak, és nem tévedés, arról a Kukutyinról van szó, ahol a köz­ismert szólásmondás szerint a zabot hegyezték. Az újdonsült ismerős a szapora beszéd közben azt is lelkemre köti, hogy Fereneszálláson csak a tanácstitkárt Hévézi Gézát keressem, mert az elnök a megyénél jár hivatalos ügyben és Hévé­zi különben is mindent el tud mondani. Ilyen előzmények után lelem meg Hévézit a pompázó kerttel körülbástyázott tanácsháza előtt. A titkár türelmetlenül tekintget felém. A cipője, a nadrágja csupa mész. Művelődési házat építe­nek 784,000 forintos költséggel. Azért ilyen ol­csón, mert a falu apraja-nagyja ott dolgozik, ha teheti. A titkár is az építkezés felől karikázik. Szorítja a bicikli kormányát, mintegy jelezvén, hogy nincs ideje beszélgetni. Annyi a gondja és baja, hogy majd bele kékül. Délután tanácsülés, a felszólaláson is gondolkozni kell. De előbb még kimegy a határba. Az Uj Élet Tsz fogadkozik, hogy az idén 35 forintot oszt.Segiteni kell, hogy igv legyen. Tavaly még nagyon botladoztak, most pedig veszélyes dolog lenne az ígéretekkel ját­szani. Végül mégiscsak leülünk. A titkár firtató sze­mű, élénk gondolkozása ember. Elmosolyodik, amikor megérti, hogy Kukutyinról akarok hal­lani- t t — Kukutyin régen volt. Ez már Ferencszállás. — És nehéz volt az ut? NEM FELEL A KÉRDÉSRE. Elgondolkozik, majd arról beszél, hogy annak idején négy pol­gárit végzett Makón, és valóságos álomvilág volt számára a tanulás. Pedig nem volt sok, amit a polgáriban összeszedtek. Főként erkölcsi prédiká­ciók. A titkár felnevet, bár kínozzák az emlékek. Tanító szeretett volna lenni De ez csak két társá­nak sikerült ebben a kis Maros menti faluban. E két emberen kiviil senki sem csinált itt karriert 1915-ig. Itt mindenki cseléd volt. Báró Gerliczy keze-lába. —Mi szimbólum voltunk — mondja kesernyé­sen —, egy a sok szomorú magyar szimbólum közül. Kukutyin. Ha csak kimondja az ember, máris mosolyogni kell. S ráadásul a zabhegyezés tragikomikus históriája. Ismeri ezt az anekdo­tái ? — kérdezi felém tekintve. Ismerem, mégis nemet intek. Tőle akarom hal­lani. —Gyakran kiáradt a Béga és az Aranka- csa­torna. Tenger viz volt az egész határ. A zabot sem tudták learatni. Csónakból vágták kínlódva, gyötrődve, a hegyét, a kalászt. Erre mondták, hogy Kukutyinban hegyezik a zabot. Aki ma hall a zabhegyezőiről, csak nevet. Hallgat néhány pillanatig, majd igv folytatja: —Halász, pákász, cselédromantika; együtt volt ia minden, amit a magyar vidék kinált. Külföl­diek is jártak erre csodát látni. Csakhogy a kukutyiniak nem készülhettek fel a fogadásra, ide váratlanul futott be a vendég, nem bejelentésre, mint a sanyarú pusztaság köze­pén trónoló bugaci csárdába, ahol az idegen hí­rére frissen mosott szűrbe bujt egy “IBUSZ- johász” néhány rendben tartott birkát hajtott a csárda közelébe, s a nagy magyar ég alatt érzel­mes dalokat furulyáit a vendégének, aki elra­gadtatva kiáltotta: “Oh beautiful... hiszen ez, hamisítatlan Ázsia.” Kí/KUTYINBAN, NEM VOLTAK ilyen csodák. Itt, a külföldi vegyes érzésekkel toporgott a sár­ban, s a népet bámulta, mint a bégető birkát szo­kás. Végül köhögött néhány percig a csípős Ma­ros-parti halászlétől, majd berobogott Szegedre, ahol a Kass Szállóban bélszinlángost rendelt és portóival öntözgette meghökkentő emlékeit. — Milyen világ is volt az — töpreng el a tit­kár. — Napi egy-két dollárért dagadó mellel árul­ták az ázsiai romantikát, Európa szivében. Elgondolkozunk, majd szinte egymás szavába vágva tóditjuk, hogy valóban igy volt. A jó urak egymást túllicitálva hencegtek a faj szívós konokságával, a “turáni erényekkel”. Talán haj­dani nomád állapotában tartották volna legszíve­sebben a népet, hogy a világ néhány dollárért csodát láthasson. Közben nem átallották tirádá­kat zengeni a magyar kulturfölényről. S mig e fölényes Potemkin-fait építgették, Kukutyinban kínlódva hegyezte a zabot a paraszt. Csajágrö- csögén a keritésbe kapaszkodott az utas, hogy el ne nyelje a sár, s a sírkeresztek tanúsága szerint a fiatalok rendre dőltek a tüdővésszel folytatott harcban. Hiába volt a fecsegés a kulturfölényről, hiába úszott esténként fényárban a Halászbástya hiába voltak Párizst megszégyenitő “áruval” zsúfolásig a budapesti csodabárok. Még a Szent István na­pi tűzijáték sem oszlathatta el a falvak, tanyák felett sűrűsödő sötétséget. A világ szemében mi Kukutyin, Bugac és Csajágröcsöge országa vol­tunk. S ezen nem segített sem Hubay Jenő hege­Tiszapalkonya már az idén csövön kap Hajdúszoboszlói földgázt Áprilisban Miskolcon megtartották a II. orszá­gos földgázankétot. Czotner Sándor nehézipari miniszter elmondotta, hogy 1965-ig több mint másfélmilliárd forintot fordítanak a gáziparra, a többi közt 700 kilométeres körvezeték építésére. Mintegy hat évvel ezelőtt azt a célt tűzték a kutatók elé, hogy tárjanak fel akkora olajjal nem keveredő szabad földgázkészletet, amely leg­alább Budapest, vagy egy nagy vegyipari kom­binát céljaira elegendő. Azóta a jól szervezett ku­tatómunka többszörösen túlteljesítette a célkitű­zést és a szabad földgázkészlet ma több mint 25- szöröse a hat év előttinek. A jövőben a Nagy-Al- földön a Hajdúságban, a Tiszántúl délkeleti ré­szén, a Duna—Tisza közén Szolnok környékén, a Dunántúl pedig a dél-somogyi medencében vár­ható nagy földgáztelepek feltárása. A földgáz mellett a hajduszoboszlói telep szá­mottevő mennyiségű propán-butánt és gazolint fog termelni, a békési földgázmezők uj ipartele­pek — elsőként az orosházi üveggyár — születé­sét teszik lehetővé — jelentette be többek között Bencze László, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatóhelyettese. — A Dunántúl dél-zalai mezői mellett a somogyi gázelőfordulá­sok kitermelését is megkezdik. Tavaly megkezdték a földgázvezeték építését Hajdúszoboszló és Debrecen között, épül a Mis­kolcot Kazincbarcikával összekötő vezeték, ter­vezik ennek meghosszabbítását Ózdig. Tiszapal- konya pedig már ez év végén gázt kap Hajdúszo­boszlóról. A továbbiakban Tiszapalkonya—Mis­kolc, Hajdúszoboszló—Budapest, Battonya—Pusz­taföldvár—Orosháza, P u s zt a földvár—Szeged, Görgeteg—Babocsa és Nagykanizsa között épül­nek meg a főbb vezetékek. A Kösely-patak haszna Kösely-patak ott kanyarog Hajduszováta hatá­rában. Kicsi kis patak ez, nyáron éppen csak hogy csörgedez, kis lurkók áztatják benne a lá­bukat. Erre eddig nagyon jó volt. Sokan gondol­tak azonban arra is Hajduszováton: hasznosítani kellene a patakot, de nem bíztak benne, hogy elegendő vizet is ad majd. Féltek, hogy egy-egy aszályos időszakban, amikor legjobban kellene a viz, a patak cserbehagyja őket. Pedig kellett vol­na nagyon a viz, hiszen ez a vidék a legcsapadék- szegényebb az országban. Itt pusztított az aszály mindig legjobban. De közben a falu határától nem messze megé­pült a Keleti-főcsatorna. Aztán elkészült a Ke­sely csatorna is. És a faluban négy szövetkezet is alakult. Minden feltétel létrejött tehát ahhoz, hogy a hajduszovátiak hadat üzenjenek az aszály­nak kihasználják azt a kincset, amit a Keleti­főcsatorna hordoz. Ám erre mégsem került sor. “Pedig a szövetkezetnek az alakulása évében szin­te tálcán szállították az öntözőfelszereléseket, a düje sem Herczeg Ferenc készséges tolla, még Szentgyörgyi Albert Nobel-dija sem. Csajágon a minap a Bánk bánt játszották a hatalmas művelődési otthonban és nem fért el a nép —- mondom a titkárnak, hogy kizökkenjünk a keserű emlékekből. — Nálunk hét és fél száz ember várja a pilla­natot, hogy a művelődési ház felépüljön — vála­szolja. — Tudom, nem hiszi el, milyen éhség van itt a kultúra és a jó szórakozás iránt. S CSAK MOST VÁLASZOL a találkozás első percében feltett kérdésre, hogy nehéz volt-e az ut Kukutyintól Ferencszállásig. Nehéz volt, a titkár nem tagadja, de a legnehezebb szakaszt már meg tették becsülettel. Ez a mai Ferencszállás már egyáltalán nem hasonlít Kukutyinra. S a titkárból ömlik a szó, amint magyarázza, hogy ma már hat tanító és egy óvónő foglalkozik a fiatalokkal. Az iskolában szakosított tanítás és politechnikai oktatás folyik. Orvosi rendelő­jük, könyvtáruk van, miiut visz át a falun. Van televízió is, 213 újságot járatnak, 113 helyen szól a rádió. S hány fiatal végzett 1945 óta a különféle egyetemeken? Ki tudná ezt igy hirtelenében fel­sorolni? Négy pedagógus három mérnök, techni­kusok, műszakiak s talán 18—20 érettségizett.. . Egyszóval kedves kerékpáros barátom mégis csak hibás volt a szójáték, bármilyen jót nevet­tünk is rajta. Ferencszállás ma már közelebb van Szegedhez mint Kukutyinhoz. Kékesdi Gyula motorokat, a szivattyúkat és a szórófejeket — mondja Kerzsi Béla, a tanácselnök. — De vala­hogy húzódoztak a beruházástól, és csak a Május 1. Tsz. ragadta meg két kézzel az alkalmat.” És úgy látszik Hajduszováton is érvényes: a jó példa követőkre talál. Mert ma már öntözőmoto­roktól hangos a határ. Valamennyi szövetkezet megvásárolta az öntözőfelszerelést, és az idén 6500 holdas határból 2500 holdat öntöznek. “Ta­valy a nagy aszály idején szinte bucsujárás volt a Május I. Tsz cukorrépa- és kukoricaföldjein— mondja Bogár Károly, a tsz. tikára. — Valósá­gos zöld ligetek voltak a cukorrépa- és kukorica- tábláink az ősz elején a kiégett határban. Akkor jöttek rá a többi tsz-beliek, hogy az öntözés ka­matostul fizet. Rájöttek tehát, az öntözés nagy hasznot hoz. De kihez fordulhattak volna tanácsért az öntözés megszervezésére a Kossuth, a Győzelem és az Ezüstkalász tsz vezetői, ha nem a Május 1. Tsz- hez, amely már nagy tapasztalatokra tett; szert a viz hasznosításában. És a Május 1. Tsz vezetői készésgesen segítettek. Tanácskozásra jöttek össze mind a négy tsz-böl és együtt készítették el az öntözés programját. A szováti vezetők most már merészen terveztek. Kiderült ugyanis, hogy ha a főcsatorna vizét összekötik a Köselv-patak- kal, akkor az egész falu határát öntözhetik. A faluban most még dolgoznak a terveken. De köz­ben már öntöznek is. A Kösely-patak tehát most még nem szállít több vizet, de a tervek szerint arra jó, hogy med­re elvezesse a Keleti-csatorna vizét mindenhová. A Kösely -patak erre igazán felhasználható. A kis patakot eddig sokan lebecsülték, de mostaná­ban mind többen kezdik tisztelni. Pedig ez a pa­tak most is éppúgy csörgedez még, mint évszáza­dokkal ezelőtt. Most azonban nemcsak az öntözés gondolatát ébresztette fel a hajduszováti embe­rekben, hanem közelebb is hozta őket egymás­hoz: a négy tsz együtt lát hasznosításához. fiu'osíaH^lf, távvezérléssel működő olajgyiijtő tankállomás Bázakerettyén üzembe helyezték az ország első automatizált, távvezérléssel működő olajgyüjtő tankállomását. A műszerek automatikusan mérik a kutakból a gyűjtőbe érkező olaj mennyiségét. Műszerek vesznek mintát a beérkező ólaiból a laboratórium részére, és feljegyzik a gvüjfőállo­másba bekapcsolt olajkutak termelési adatait. Automata berendezés irányitia a tankállomás fűtését is, amire azért van szükség, hogy az olaj télen ne dermedjen meg. A tankállomás összes berendezéseit házilag készítették. A müszerház- ban felszereltek egy ugyancsak házilag előállí­tott, automatikusan működő elektromos talp­nyomásmérőt is. Ez a berendezés állandóan mu­tatja, hogy a tankállomáshoz tartozó olajkutak aljára mekkora nyomás nehezedik, mekkora a talpnyomás. A számtalan műveletet végző tank- állomás összes berendezéseit egy ember kezeli.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents